A hírnök méltósága. — A szószéken illedelmes viselkedés kötelező. Az evangélium szolgálója mindig legyen figyelemmel magatartására. Mint Krisztus képviselője magatartása, viselkedése, kézmozdulatai olyanok legyenek, hogy a hallgatóságban ne keltsenek ellenszenvet. A lelkészeknek finom modoruk legyen. Kerüljenek minden furcsaságot, illetlen magatartást, kézmozdulatot, ellenben ápolják magukban az alázatos, de Istenhez méltó viselkedést. Öltözetük legyen hivatásukhoz illő, beszédük minden tekintetben ünnepélyes és jól megválasztott (Testimonies, 1., 1868, 648–649. o.).

Prédikátorok a szószéken. — Gyakran történnek helytelen dolgok a szent szószéken. Előfordul, hogy a szószéken prédikátoraink beszélgetnek egymással a gyülekezet előtt, nevetnek, mintha a munka nem is érdekelné őket, vagy mintha nem volnának tudatában szent hivatásuk ünnepélyességének. Ez szégyent hoz az igazságra, s megfosztja szentségétől azt, amit tisztelnünk kellene (Testimonies, 2., 1871, 612–613. o.).

Istent sérti. — Isten népének összejöveteleit gyakran annyira nem vették komolyan, hogy Istent sértette: megrabolta a szent művet szentségétől és tisztaságától (Letter, 1900, 154.).

Mentegetődzésekre ne pazarolj időt. — Az előadók gyakran sok időt és erőt pazarolnak hosszú bevezetésekre és mentegetődzésekre. Egyesek szinte fél órát fordítanak bocsánatkérsére; az időt fecsérlik ezzel, és amikor tárgyuk lényegét érintik, és az igazság pontjait akarják hallgatóik elméjébe vésni, a nép már fáradt, és képtelen bármit felfogni.

Mentegetődzés helyett kezdje meg a prédikátor a beszédét, mint aki tudja, hogy Isten üzenetét hirdeti (Gospel Workers, 1915, 168. o.).

Ima a nyilvánosság előtt. — A nyilvánosság előtt mondott imák legyenek rövidek és a tárgyhoz tartozók. Isten nem akarja, hogy az istentiszteletet unalmassá tegyük hosszú imákkal. Néhány perc elegendő bármilyen nyilvános könyörgésre (Gospel Workers, 1915, 175. o.).

Őszintén, szívből és egyszerűen imádkozz. — Nem szükséges, hogy nyilvánosság előtti imáink hosszúak legyenek. Szívből, egyszerűen fejezzük ki szükségleteinket az Úr előtt; igényeljük ígéreteitolyan hittel és bizalommal, hogy a gyülekezet érezze: megtanultunk imáinkban Istennel küzdeni és győzni. Ez buzdítja majd őket arra, hogy higgyenek az Úr gyülekezeti jelenlétében, s hogy szívüket megnyissák gazdag áldásainak befogadása előtt. Őszinteségedbe vetett hitük növekszik, s készek lesznek az előadó által adott tanítást megszívlelni (Manuscript, 1902, 127.).

Elsietett rohammunka. — Isten bízott meg munkáddal, amelyet nem elhamarkodva, hanem nyugodtan, meggondoltan kell végezned. Az Úr sohasem kényszerít elsietett, bonyolult eljárásokra (Testimonies, 8., 1904, 189. o.).

A rossz szokások legyőzése. — Csak akkor lehetünk a nyáj pásztorai, ha elhagytuk helytelen szokásainkat, rossz modorunkat, és Krisztus hasonlatosságára alakultunk át. Ha esszük az Ő testét és isszuk az Ő vérét, akkor az örök élet elemei hatják át a lelkészi szolgálatot, s nem az elcsépelt, állandóan ismételt mondanivaló tölti ki a prédikáció nagy részét. Érezhetővé válik, hogy az igazság értéke felbecsülhetetlen.

A szószéken állók miatt gyakran szégyenkeznek a hallhatóság között jelen lévő mennyei hírnökök. Mert ezek a pásztorok visszaélnek a drága evangéliummal, amely oly nagy áldozat árán jutott el a világba. Közönséges, értéktelen beszédek hangzanak el, gesztikulálás és arcjáték kíséretében. Sokan gyorsan, hadarva beszélnek, vagy zavarosan, érthetetlenül. A lelkész először is adja át magát az Úrnak teljes önmegtagadással, elhatározva, hogy önmagából semmit sem akar adni, mindent csak az Úr Jézus által (Testimonies to Ministers, 1896, 339. o.).

Mellőzzük a helytelen beszédet és az oda nem illő mozdulatokat. — Isten munkása komolyan fáradozzon azért, hogy Krisztust képviselje: mellőzzön minden helytelen mozdulatot és faragatlan beszédet. Törekedjen helyesen beszélni! Sokan közönyösen, gondatlanul beszélnek; azonban, ha gondosan odafigyelnek a beszédükre, az igazság képviselőivé válhatnának. Mindennap törekedjenek az Úr szolgái előrelépni. Ne veszítsenek hasznavehetőségükből és befolyásukból azáltal, hogy modoruk fogyatékosságán, hangjukon vagy nyelvezetükön nem akarnak változtatni (Counsels to Teachers, Parents, and Students, 1913, 238. o.).