Mint kisgyermekeket kell befogadnunk az új hívőket. — „Abban az órában a tanítványok Jézushoz mentek, mondván: »Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában?« És előhívott Jézus egy kisgyermeket, közéjük állította azt, és mondta: »Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában. És aki egy ilyen kisgyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék«” (Mt 18:1–6).

„Kisgyermekek”-en Krisztus nem csecsemőket ért. — Azokra hivatkozik, akik még nem szereztek tapasztalatokat az Ő követésében, akik arra szorulnak, hogy mint kisgyermekeket vezessék őket, amikor a mennyek országának dolgait keresik (Manuscript, 1884, 60.).

Tanácsok új hittestvéreinknek. — Hozzátok szólok, akik …-ben az igazságot megismertétek. Fiatalok vagytok a hitben, tehát nagyon szükséges, hogy alázatosan járjatok Istennel, naponként tanuljatok Jézus Krisztus iskolájában azáltal, hogy különösen elmélkedtek és beszélgettek tanítványainak adott tanításairól. Alázatos lelkülettel járjatok, magatokban ne bízzatok; törekedjetek bölcsességet szerezni Istentől, hogy minden utatok és módszeretek szilárd és szoros kapcsolatban álljon Isten útjával és akaratával, hogy semmi zavar ne támadjon.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy milyen nehéz kitörölni emberek elméjéből a hosszú ideig melengetett tévedéseket, amelyeket gyermekkoruk óta tanultak. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a Föld nem mennyország, hogy csalódások érhetnek, amelyeket le kell küzdenünk, hogy elnézéssel, szánalommal és gyengédséggel kell viseltetnünk a sötétségben élőkkel szemben. Ha rávezethetjük őket, hogy felismerjék a világosságot, ez nem csupán érvelés eredménye: szükséges, hogy Krisztus kegyelme munkálkodjék szívünkben, ez nyilatkozzék meg jellemünk szilárdságában, de mégis Krisztus szelídségével és egyszerűségével. Sok-sok ima segítségével munkálkodj az emberekért, mert csak ezzel a módszerrel juthatsz közelebb szívükhöz. Nem a te munkád, hanem Krisztus munkája által, aki melletted áll és befolyásolja a szívet.

Határozzátok el, hogy egymás közt nem viszálykodtok, éljen szívetekben Krisztus békéje: akkor könnyű dolog lesz ezt megvalósítani saját családjaitokban is. Ha azonban elhanyagoljátok a szív kertjét, akkor a büszkeség, önbecsülés, önelégültség mérges dudvái nagyra nőnek. Mindenki egyénileg imádkozva őrködjön.

Kialakított jellemünk a családi életben nyilvánul meg. Ha a családi körben kedves a hangulat, Isten angyalai szolgálnak a családnak. Ha a családot bölcsen igazgatjuk, ha szívesség, szelídség, béketűrés kapcsolódik a szilárd elvekhez, akkor biztos lehetsz, hogy a férj a ház köteléke, aki összeköti a családot szent kötelékkel, és bemutatja Istennek, önmagával együtt családját is Isten oltárára helyezve. Milyen világosság árad az ilyen családból!

Ez a család, helyesen irányítva jó bizonyság az igazság érdekében; az ilyen család feje hasonló munkát végez a gyülekezetben, mint az otthonában. Ahol szigor, nyersesség uralkodik, ahol a ragaszkodás és a szeretet hiánya mutatkozik az otthon szent körében, bizonyos, hogy legtöbbször a gyülekezet terveiben és vezetésében is kudarc mutatkozik. Az egység az otthonban és a gyülekezetben: sokkal jobban tükrözi Krisztus életét és kegyelmét, mint a prédikációk vagy az érvelések. Vajon az igazság, a haladó igazság, amelyet befogadtunk, meghozza-e saját szívünkben a türelem, hit, remény, jóság gyümölcseit, hogy megmentő befolyást gyakoroljon az emberi lelkekre, kinyilvánítva, hogy a jó szőlőtőke vesszői vagyunk, mert dús fürtök gazdag gyümölcseit hozzuk (Letter, 1890, 6/b).

Önmaguknak kell meggyökerezniük. — Nem isteni terv, hogy a gyülekezetet az evangélium szolgájának élete táplálja. A tagok egyénenként is gyökerek legyenek. Az evangélium üzeneteit, az intő üzeneteket, a harmadik angyal üzenetét a gyülekezeti tagoknak is hangoztatniuk kell (Manuscript, 1897, 83.).

Mindenki, aki azt állítja magáról, hogy keresztény, felelősséggel tartozik: vajon összhangban él-e Isten Igéje vezetésével. Isten minden egyes követőjének követnie kell saját életében azt a példát, amelyet Krisztus élete adott, s jelleme megtisztult és megszentelődött kell legyen (Manuscript, 1907, 63.).

A lelkészt ne állítsuk Isten helyére. — Noha az új híveket tanítanunk kell, hogy a műben már jártasabb testvérektől kérjenek tanácsot, de arra is tanítsuk őket, hogy a lelkész ne foglalja el Isten helyét. A lelkészek is csak emberek, gyengeségekkel megterhelt emberek. Krisztus az egyetlen, akihez feltekinthetünk vezetésért (Testimonies, 7., 1904, 20. o.).

Hitpontok, amelyekben új híveinket meg kell alapoznunk. — Az evangélium szolgái gyakran elhanyagolják ezeket a fontos területeket: az egészségügyi reformot, a lelki ajándékokat, a rendszeres jótékonyságot és a missziómunka nagy ágazatait. Munkájuk által igen sokan fogadhatják el az igazság elméletét, de az idő majd megmutatja, hogy sokan nem viselik el a próbatételeket.

Mennyivel jobb lett volna az ügy érdekében, ha az igazság hírnöke hűen és alaposan nevelte volna ezeket a híveket a lényeges pontokat illetően még akkor is, ha munkássága alatt kevesebben csatlakoztak volna a gyülekezethez…

A lelkészek véssék azok szívébe, akikért munkálkodnak, hogy Isten művében fontos a terhek vállalása és hordozása. Tanítsák meg az új híveket arra, hogy Isten művének minden ágazatát támogassák, és érdeklődjenek irántuk. Az emberek előtt nyitva áll a nagy misszióterület, amelyet hirdetnünk kell ismét és ismét. Az embereknek meg kell érteniük, hogy nem az Ige hallgatói, hanem az Ige cselekvői, az örök élet részesei. Isten megköveteli minden embertől, akit kegyelmi ajándékaiban részesít, hogy adakozzék nemcsak anyagi javaiból az idők követelményeinek megfelelően, igazságának sikeres előbbre vitelére, hanem hogy önmagát is odaadja Istennek fenntartás nélkül.

A meg nem tért szívnek nem tulajdonsága a jótékonyság. Az embereket tanítani kell, „adván parancsra új parancsot, szabályra új szabályt”, hogyan munkálkodjanak és hogyan adakozzanak Isten rendelkezése szerint (Review and Herald, 1878. XII. 12.).

Új magatartás kifejlesztése Isten művében. — Mennyi áldozatot hoznak emberek, mennyi pénzt adnak ki olyan dolgokra, amelyek csupán bálványok, kicsiny díszek, s amelyek lekötik a gondolatokat és a vonzalmakat, díszek, amelyek figyelmet igényelnek, hogy pontosan a helyükön maradjanak. Az ilyen kicsiny bálványok rendezésére fordított perceket arra kellene felhasználni, hogy lelkekhez alkalmas időben olyan szavakat szólhatnánk, amelyek felkeltenék érdeklődését, és megkérdeznék: „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Az ilyen apróságok kötik le az időt, amelyet imára szentelhetnénk, keresve az Urat, megragadva hit által az ígéreteket.

Ha látom, hogy mi mindent lehetne tenni olyan országokban, mint amilyenben most is vagyok, szívem ég bennem, hogy megmutassam azoknak, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, mennyi pénzt tékozolnak el ruhákra, drága bútorzatra, önző élvezetekre, kirándulásokra, amelyek csak önző énüket szolgálják. Mindez az Úr javainak hűtlen kezelése, hogy az ént kielégítsük azokból a javakból, amelyek egészen az Övéi, s amelyet egészen az Ő szolgálatára kellene szentelni (Letter, 1893, 42/a).

Szolgálatkész keresztények. — Krisztus követeinek munkája sokkal nagyobb és felelősségteljesebb, mint sokan gondolnák. Mindaddig ne elégedjenek meg eredményükkel, amíg komoly munkájuk és Isten áldása által Neki olyan szolgálatkész keresztényeket mutathatnak be, akiknek helyes fogalmaik vannak felelősségeikről, s el is végzik kiszabott munkájukat. A helyes munka és oktatás eredményeképpen munkarendbe sorakoznak majd azok a férfiak és nők, akik erős jelleműek, akiknek meggyőződése annyira erős, hogy semmiféle önző dolog nem akadályozza munkájukat, nem csökkenti hitüket, s el nem téríti őket kötelességüktől (Testimonies, 4., 1880, 398–399. o.).