A gyülekezeti tagokat meg kell tanítanunk arra, hogy megálljanak egyedül is. — Mikor átutaztam Délen konferenciára vivő utamon, láttam a városokat, melyekben még meg sem kezdtük a munkát. Mi ennek az oka? Az evangélium szolgái olyan gyülekezetek körül járnak-kelnek, melyek már ismerik az igazságot, mialatt lelkek vesznek el, akik nem ismerik Krisztust.

Ha a kellő oktatásban részesültek volna, ha a kellő módszereket alkalmazták volna, akkor mindegyik gyülekezeti tag elvégezné munkáját, mint a test egyik tagja. Végeznének keresztényi missziómunkát. A gyülekezetek azonban haldoklanak s lelkészekre szorulnak, aki prédikáljon.

Meg kell tanítanunk a tagokat arra: hozzák be hűségesen a tizedet az Úr tárházába, hogy megerősíthesse és megáldhassa őket. Munkarendbe kell őket felsorakoztatni, hogy Isten leheletét vehessék. Meg kell őket tanítanunk, hogy ha nem tudnak egyedül megállni, lelkész nélkül, újbóli megtérésre van szükségük – újbóli keresztségre. Szükség nekik újjászületniük (Manuscript, 1901, 150.).

Menj, dolgozz a lelkekért. — Ahelyett, hogy az evangélium szolgáit a gyülekezetekért folyó munkával kötnék le, melyek már úgyis ismerik az igazságot, így szóljanak a tagok ezekhez a munkásokhoz: „Menjetek, dolgozzatok olyanokért, akik elvesznek a sötétségben. Mi magunk vezetjük majd a gyülekezeti istentiszteleteket. Mi gondoskodunk előadások tartásáról, és Krisztusban maradva fenntartjuk lelki életünket. Munkálkodni fogunk a körülöttünk élő lelkekért, imáinkat és adományainkat küldjük, hogy támogassuk a nálunk ínségesebb és nélkülöző területeken dolgozó munkásokat” (Testimonies, 6., 1900, 30. o.).

Területi munkások elszólítása új területekre. — Általános szabályként a területek munkásai menjenek új területekre. Használják fel Istentől kapott tehetségüket, hogy megkeressék és megtartsák az elveszetteket (Letter, 1902, 136.).

Lélekmentő munka. — Lelkészeink bölcsen tervezzenek mint hűséges sáfárok. Érezzék, hogy nem az a kötelességük, hogy a már meglévő gyülekezetek felett őrködjenek, hanem hogy végezzék a lélekmentés munkáját, hirdessék az Igét, járjanak házról házra olyan helyeken, ahol az igazságot még nem hirdették (Letter, 1904, 169.).

Ha a gyülekezeti tagok kötelességüknek éreznék az új területekre lépő lelkészek felelősségeinek hordozását, képességeik gyakorlás által gyarapodnának (Letter, 1901, 56.).

A gyülekezetek kimerítik a munkaerőt. — Népünk nagy világosságot kapott, munkaerejüket mégis a gyülekezetek merítik ki, mert olyanokat kell tanítaniuk, akiknek már tanítóknak kellene lenniük; azokat oktatják, akiknek már a „világ világosságának” kellene lenniük. Öntözgetik azokat, akikből már élő vizek folyamának kellene ömölnie; gazdagítják azokat, akiknek már az értékes igazság gazdag tárnáinak kellene lenniük. Ismételgetik az evangéliumi meghívást olyanoknak, akiknek már a Föld végső határaira kellett volna szétszóródniuk a menny üzenetét közölni azokkal, akiknek nem voltak olyan kiváltságaik, mint amilyeneket ők élvezhettek; táplálni azokat, akiknek már az utakon és az ösvényeken kellene hangoztatni a meghívást: „Jöjjetek, mert már minden kész!” „Jöjjetek az evangéliumi vendégségbe! Jöjjetek a Bárány vacsorájára. Mert immár minden készen van.”

Itt van az ideje, hogy komolyan tusakodjunk Istennel. Szavunk egyesüljön az Üdvözítő csodálatos imájával: „Jöjjön el a Te országod. Legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen itt e földön is.” Legyen az egész Föld telve az Ő dicsőségével. Többen kérdezhetnék: „Ki alkalmas ezekre?” A felelősség minden egyes lelket terhel. „Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg, a mi alkalmatos voltunk az Istentől van…” (2Kor 3:5) (Review and Herald, 1895. VII. 23.).