Hitünk alapzata. — A mennyei szentély szolgálatának teljes megértése: hitünk alapzata (Letter, 1906, 208.).

Krisztus engesztelő művének központja. — Isten népének világosan kell értenie a szentély és a vizsgálati ítélet igazságát. Mindenkinek külön-külön ismernie kell nagy Főpapunk tisztségét és munkáját. Ha nem ismerjük, lehetetlen, hogy olyan hitünk legyen, amely napjainkban szükséges, hogy betöltsük azt a tisztséget, amelyet Isten szerint be kell töltenünk. Minden egyes ember megtarthatja vagy elvesztheti lelkét. Minden egyes ember ügye Isten ítélőszéke elé kerül. Mindenkinek személyesen kell a nagy Bíróval szembeállnia. Milyen fontos tehát mindenkinek gyakran elmélkedni erről az ünnepélyes jelenetről, amikor ítélők ülnek le és a könyvek megnyittatnak, amikor Dániellel együtt mindenki megérdemelt sorsára jut a napoknak végén.

Akik erre nézve világosságot nyertek, bizonyságot kell tenniük az Isten által rájuk bízott nagy igazságokról. A mennyei szentély az a központ, ahol Krisztus az emberiség érdekében közbenjár. Ez a Földön minden élő ember ügye. Szemünk előtt tárja a megváltás tervét egészen az idők végezetéig; kinyilatkoztatja az igazság és a bűn közötti küzdelem győzelmes kimenetelét. Tehát a legfontosabb, hogy ezt a témát mindenki alaposan tanulmányozza azért, hogy mindig készen álljon megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőle a benne élő reménységről (The Great Controversy, 1888, 488–489. o.).

Az igazság tökéletes rendszerének kulcsa. — A szentély tana volt az a kulcs, amely az 1844-es csalódás titkát feltárta. Szemünk elé tárta az igazság tökéletes rendszerét, amely összefüggő és harmonikus. Rámutatott arra, hogy Isten keze vezette a nagy adventmozgalmat, rámutatott az időszerű kötelességünkre, amely világosságot árasztott Isten népének helyzetére és munkájára (The Great Controversy, 1888, 423. o.).

Tekintetünket a szentélyre szegezzük. — Mint népnek a próféciák komoly tanulmányozóinak kell lennünk. Nem szabad addig nyugodnunk, amíg a szentély tanát illetően teljes értelemre nem jutunk. Erre Dániel és János látomásai árasztanak világosságot. Ez megvilágítja jelenlegi helyzetünket és munkánkat, sőt félreérthetetlen bizonyítékát adja, hogy Isten vezetett bennünket a múlt tapasztalataiban. Megmagyarázza 1844-es csalódásunkat, megmutatja, hogy a megtisztítandó szentély nem a Föld, ahogyan mi feltételeztük, hanem a menny: Krisztus akkor lépett be a mennyei szentély szentek szentjébe, s ott végzi papi tisztségének végső szolgálatát. Így teljesedik be az angyalnak Dániel prófétához intézett szava: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (megtisztíttatik a szenthely, Dn 8:14).

Hitünk az első, második és harmadik angyal üzenetét illetően helyes volt. A nagy útjelzők, amelyeken áthaladtunk, mozdíthatatlanok. Noha a pokol seregei meg is kísérlik, hogy talapzatukról ledöntsék, és ujjonganak sikerüknek, de mégsem aratnak sikert. Az igazságnak ezek az oszlopai olyan szilárdan állnak, mint az örök halmok: mozdíthatatlanok. Sem emberi törekvés, sem Sátán és seregének együttes és egyesített ereje nem ingathatja meg. Sokat tanulhatunk, sőt keressük, kutassuk az Írásokat állandóan, hogy meglássuk, „vajon így vannak-e ezek?” Most Isten népének tekintetét a mennyei szentélyre kell szegeznie, ahol nagy Főpapunk végső szolgálata folyik az ítélkezés művében, amelyben népéért közbenjár (Review and Herald, 1883. XI. 27.).

Az egyszerű teológia központi igazsága. — Minden megalapított iskolában a teológia legegyszerűbb elméletét kell tanítanunk. Ebben az elméletben Krisztus engesztelő szolgálata legyen a tananyag, a központi igazság. A tanulók előtt a megváltás csodálatos tárgyát kell feltárnunk (Manuscript, 1898, 156.).

A szentély igazságának komolysága. — Mialatt Krisztus megtisztítja a szentélyt, itt e Földön az imádkozók gondosan tekintsék át életüket – jellemüket pedig mérjék Krisztus életszentségéhez (Review and Herald, 1890. IV. 8.).

A Szentlélek jóváhagyja a szentély tanának hirdetését. — Fél évszázadnál is hosszabb ideje, hogy az időszerű igazság különböző pontjait kifogásolták és ellenezték. Új elméleteket hoztak előtérbe mint igazságot, amelyek nem voltak igazságok, a Szentlélek pedig kimutatta téves voltukat. Mikor hitünk nagy oszlopait tártuk fel, a Szentlélek bizonyságot tett róluk, különösen eddig a szentély tanának igazságait illetően. Ismételten és újólag a Szentlélek látható módon hagyta jóvá e hittétel hirdetését. Azonban napjainkban, mint a múltban is, néhányan új elméletekkel állnak elő, tagadják azokat az igazságokat, amelyeket Isten Lelke jóváhagyott (Manuscript, 1907, 125.).

Téves elméletek a szentéllyel kapcsolatban. — Mindenféle csalások tanúi lehetünk a jövőben, de mi szilárd alapokra akarunk helyezkedni. Épületünk számára szilárd oszlopokat akarunk. Abból, amit az Úr nekünk adott, egyetlen gombostűfejnyit sem vehetünk el. Az ellenség hamis tanokat szeretne behozni, például azt, hogy a szentély nem is létezik. Ez éppen az a hittétel, amely miatt sokan eltávolodnak a hittől. Hol találhatunk biztonságot, hacsak nem azokban az igazságokban, amelyeket az Úr az utóbbi ötven év alatt adott (Review and Herald, 1905. V. 25.).

Harc a felismerhető igazságért. — Közeleg az idő, amikor sátáni ügynökök megtévesztő erői teljesen kifejlődnek. Egyik oldalon áll Krisztus, akinek hatalom adatott mennyen és Földön. A másik oldalon áll Sátán, állandóan gyakorolva megtévesztő hatalmát, hogy erős, spiritiszta bölcselkedésekkel félrevezessen, és kitörölje Istent az emberek szívéből, gondolataiból.

Sátán állandóan arra törekszik, hogy képzelet szülte elméleteket terjesszen a szentélyt illetően. Azt akarja elérni, hogy lejárassa Isten munkájának csodálatos szemléltető tanításait s Krisztus üdvösségünkért végzett szolgálatát, amely a testies gondolkodást szolgálja, s az emberi kíváncsiságot elégíti ki. A hívők szívéből kitépi őrködő erejét, helyét pedig képzelet szülte elméletekkel helyettesíti, amelyeket azért talált ki, hogy érvénytelenítse az engesztelés igazságait, s hogy megrendítse azokba a hittételekbe vetett bizalmunkat, amelyeket a harmadik angyal üzenetének kezdete óta szenteknek tartottunk. Így foszthat meg bennünket éppen abba az üzenetbe vetett hitünktől, amely bennünket különálló néppé tesz, s munkánknak jellegzetességet és erőt adott (The Signs of the Times, B. No. 7., 1905, 17. o.).