Óvakodj ettől a tantételtől: „Csak higgy!” — A hamis tantételek minden formájával szembe kell néznünk. Ha nem ismerjük Krisztus tanítá-sait, ha nem követjük Őt, akkor bennünket is félrevezetnek. E tantételek közül legveszedelmesebb: az álmegszentelődés. Vannak, akik azt állítják, hogy szentek, de mégis megszegik Isten parancsolatait. Azt állítják magukról, hogy bűntelenek – de mi ezt ne fogadjuk el.

Másik tantétel, melyet terjesztenek, hogy nekünk mást nem kell tennünk, csak hinnünk Krisztusban – hinnünk kell, hogy megbocsátotta bűneinket, s miután bocsánatot nyertünk, lehetetlen ismét bűnbe esnünk. Ez Sátán csalása. Igaz, hogy hinnünk kell Benne, hiszen Ő üdvösségünk egyedüli reménysége. Azonban az is igaz, hogy hitben naponta munkálnunk kell üdvösségünket, nem dicsekedve, hanem félelemmel és rettegéssel. Lényünknek minden képességét az Ő szolgálatába kell állítanunk, s ha minden tőlünk telhetőt megtettünk, magunkat akkor is csak haszontalan szolgáknak kell tekintenünk. Törekvéseinkhez mennyei erő társul, s míg a hit kezével Istenbe kapaszkodunk, Krisztus bölcsességben és szentségben részesít bennünket. Így kegyelme által képesek leszünk a szilárd alapra épí­teni (Manuscript, 1886, 27.).

A szentség sekélyes hitvallása. — Akik Krisztust akarják követni,azoknak az igazság alapelveire kell építeniük. Meg kell érteniük, hogy mit tanít a Biblia a hitről és a hit általi megigazulásról. Ebben az ismeretben annyira meg kell alapozódniuk, hogy mozdíthatatlanul álljanak a megszentelődés tantételeinek helytelen álláspontjaival szemben; azonban életükkel kell szemléltetniük ennek az elvnek gyakorlati hatásait. Isten népének különbséget kell tennie az igazság és a tévedés között.

Vannak, akik azt vallják, megszentelődtek és teljesen az Úréi, akik igényt tartanak Isten ígéreteire, de parancsolatainak nem engedelmeskednek.

Igaz, hogy sokan vannak, akikhez az időszerű igazság világossága nem jutott el, akik Krisztustól nyert kegyelem által értelmezésük szerint megtartják a törvényt. Akik így a nyert világossághoz mérten élnek, nem tartoznak azok közé, akiket János apostol kárhoztat. Szavai azokra vonatkoznak, akik dicsekszenek azzal, hogy Jézusban hisznek, akik állítják, hogy megszentelődtek, pedig könnyelműenbánnak Isten törvénye követelményeivel. Bár Jézus szeretetéről beszélnek, de szeretetük nem eléggé mély, hogy engedelmességre vezessen. Gyümölcstelenségük arról tanúskodik, hogy noha Isten ígéreteit nem érdemlik, mégis merészen igénylik Isten minden áldását. Ámbár mit sem adnak, de mindent követelnek. Bezárják fülüket az igazság előtt, nem ügyelnek arra, hogy „mit szól az Úr”, de szentségüket vallva, sokakat megtévesztenek, lelkeket vezetnek félre színlelt hitük által, aminek nincs alapja (Gospel Workers, 1915, 226–227. o.).

Hamis ez a tantétel: mindegy, hogy mit hiszel. — Sokan vannak, akiknek vallása csupán elméletből áll. Számukra a boldog elragadtatás érzete: megszentelődés. Azt mondják: „Jöjj, Jézushoz, hogy higgyél benne. Az nem számít, mit hiszel, csak őszintén higgy!” Nem törekszenek arra, hogy a bűnös a bűn valóságos lényegét megértse.

Sátán örvend, ha azt látja, hogy Isten törvényének minden áthágója szentnek tartja magát. Ezt teszi ő is. Elégedett, ha az emberek hitüket hamis tantételekre és vallásos lelkesedésre alapozzák; mert ezeket igen jól felhasználhatja a lelkek megtévesztésére. Sokan vannak, akik hitvallásuk szerint megszentelődtek, akik Sátánt segítik munkájában. Sokat beszélnek érzelmekről; beszélnek Isten iránti szeretetükről. Isten azonban nem ismeri el szeretetüket; mert az ellenség csalása csupán. Isten adott ezeknek az embereknek világosságot, de ők visszautasították. A hazugság atyjával együtt veszik el az engedetlenség bérét (Review and Herald, 1900. VI. 26.).

További tévtan: a parancsolatok már megszűntek. — Krisztus figyelmezteti követőit: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok” (Mt 7:15). Arra figyelmeztet bennünket, hogy ne engedjük magunkat megtéveszteni, ha hamis pásztorok előadják tantételeiket. Ezek azt mondják, hogy Isten parancsolatai Jézus Krisztus halálakor megszűntek. Vajon higgyünk-e nekik, embereknek, akik azt állítják, hogy megszentelődtek, de Istennek nem engedelmeskednek? Azt mondják, az Úr mondta nekik, hogy nem kell megtartaniuk a Tízparancsolatot; de vajon mondotta-e ezt az Úr nekik? Nem, Isten nem hazudik.

Sátán, a hazugság atyja, Ádámot hasonlóképpen csalta meg, mondván, nem kell engedelmeskednie Istennek, hogy nem hal meg, ha áthágja is a törvényt. Azonban Ádám elbukott, s bűne által a bánat özönének nyitott utat. Majd Sátán elhitette Káinnal, hogy nem kell szó szerint teljesítenie Isten parancsolatát abban, hogy bárányt mutat be áldozatként. Káin engedett a csaló szavának, s mert Isten nem fogadta el áldozatát, de elismerően tekintett Ábel áldozatára, Káin dühödt haraggal megölte öccsét.

Tudnunk kell, hogy kinek a szavára hallgatunk: az élő és igaz Isten szavára, vagy a nagy hitető sugallatára.

Mikor a jelkép Krisztus halála által valósággá vált, megszűnt a véres áldozat. Érvényét vesztette a ceremoniális törvény. Azonban éppen a keresztre feszítés alapozta meg a Tízparancsolatot, a Törvényt. Az evangélium nem szüntette meg a törvényt, sőt egyetlen „jótát” sem vont le követelményeiből. Minden részében megköveteli a szentséget. Isten saját szavának visszhangja minden lelket meghív: „jöjj fel magasabbra. Légy szentebb, mindig szentebb” (Review and Herald, 1900. VI. 26.).

Időszerű figyelmeztetés. — Mint nép éppen az ellenkező tévedésbe estünk. Elismerjük Isten törvényének érvényességét, s arra tanítjuk az embereket, hogy kötelességük engedelmeskedni. Hiszünk abban, hogy mindent adunk, de nem látjuk, hogy el is kell fogadnunk egyben. Hiányzik belőlünk az a bizalom, az a hit, amely az embert a Krisztusban megtartja. Csak keveset kérünk, noha sokat is kérhetnénk – mert hiszen Isten ígéretei korlátlanok.

Hit hiányában sokan, akik Isten parancsolatainak akarnak engedelmeskedni, csak kevés békességet és örömöt találnak; nem képviselik tökéletesen a megszentelődést, amely az igazság iránti engedelmesség következménye. Hitüket nem vetették Krisztusba. Sokan hiányt éreznek életükben; sóvárogják azt, amijük nincs. Így sokan megszentelődési összejövetelekre járnak, elbájolják őket azok kijelentései, akik Isten törvényét áthágják.

Hirdessük a valódi hit tanításait, tárjuk fel Krisztus szeretetét a törvény követelményeiről, mert egyik sem érthető helyesen a másik nélkül. Minden előadásban foglalkoznunk kell Isten szeretetével, ahogyan Krisztusban megnyilatkozott, aki a bűnös egyedüli reménysége, amíg az emberek valamennyire tudatára ébrednek erejének és értékének. Ha ezt tesszük, akkor majd nem mondhatják erről a népről, hogy tanítják a törvényt, de nem hisznek a bűnbánatban, a hitben és a megtérésben. Ezeket a tárgyköröket úgy kell összefűznünk, ahogyan Isten összekapcsolta. Akkor majd az igazságot a maga teljességében tárjuk fel, nem csupán elméletként, hanem erőként, amely a jellemet átformálja. Akkor majd azok, akik elfogadták a Biblia tantételeit, nem maradnak táplálék nélkül, hanem érezni fogják a Szentlélek megelevenítő erejét (Gospel Workers, 1892, 227–228. o.).