A két hatalmas emlékoszlop. — Az alámerítkezés és az úrvacsora két hatalmas emlékoszlop. E két rendelkezésre Krisztus az igaz Isten nevét írta fel (Manuscript, 1900, 27.).

Az úrvacsora folyamatos emlékmű. — Az Úr házának szimbólumai egyszerűek és világosan érthetők. Az általuk képviselt igazságok részünkre a legmélyebb jelentőségűek. Krisztus amikor a szentséges szolgálatot elrendelte, hogy a húsvét helyébe lépjen, az emberért hozott nagy áldozatának emlékezetét hagyta egyházára. Ezt mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ez volt az átmenet a két rendtartás és a két nagy ünnep között. Az egyik mindörökre megszűnt; a másik, melyet éppen létesített, a helyébe lépett, és folytatódik halálának emlékezetére mindenkor (Review and Herald, 1897. VI. 22.).

A lábmosás több a formaságnál. — Az Úr házának rendeléseit nem csupán forma kedvéért tartjuk…

Ezt a szolgálatot Ő rendelte el, hogy állandóan figyelmeztessen Isten szeretetére, amelyet érettünk hozott. Ezt a szolgálatot nem ismételhetjük meg anélkül, hogy egyik gondolat ne kapcsolódjék a másikhoz. Így a gondolatok láncolata feleleveníti az áldások, a jótétemények, a barátok és testvérek kedvességeit, amelyek elménkben elhalványodnak. A Szentlélek megújító, elevenítő erejével elénk tárja hálátlanságunkat, szeretetlenségünket, amely a keserűség gyűlöletes gyökerének gyümölcse. Az emlékezet láncának szemei egymás után erősbödnek. Isten Lelke munkálkodik az emberek szívén. A jellem fogyatékossága, a kötelességek elhanyagolása, az Isten iránti hálátlanság felidéződnek emlékezetünkben, gondolatainkat pedig foglyul ejtik Krisztus Jézusnak (Review and Herald, 1898. VI. 7.).

A szív előkészítése. — Az adventmozgalom kezdeti szakaszában, amikor még csak kevesen voltunk, az Úr rendelkezéseinek megünneplése igen hasznos alkalomnak bizonyult mindenkor. Péntekenként minden gyülekezeti tag arra törekedett, hogy mindent eltakarítson az útból, ami elválaszthatná testvéreitől és Istentől. Ki-ki szigorú szívvizsgálatot tartott. Imádkoztak mennyei megvilágosodásért, hogy rejtett bűneiket felismerhessék. Bűnvallomások hangoztak el: ha kereskedés közben valakit megkárosítottak, ha meggondolatlanul helytelen tanácsot adtak, ha bűnöknek helyet adtak. Az Úr igen közel jött hozzánk, mi pedig megerősödtünk, felbuzdultunk (Manuscript, 1904, 102.).

Az úrvacsora szolgálatának célja. — Az egymással való megbékélés célját szolgálja a lábmosás szertartása s ez a rendeltetése. Urunk, Mesterünk példájára ez a megalázó szertartás szent rendelkezéssé vált. Bármikor ünnepeljük, Szentlelke által Krisztus jelen van. Ez a Lélek győzi meg a szívet.

Amikor Krisztus ezt a rendtartást ünnepelte tanítványaival, mindegyik tanítvány szívét meggyőzte, kivéve Júdást. Mi is meggyőződhetünk, ha Krisztus szól szívünkhöz. A lélek forrásai feltörnek. Elménket erő hatja át, és tevékenységre és életre késztetve leront mindent akadályt, amely széthúzást és elidegenedést okozott. Az elkövetett bűnöket sokkal élesebben ismerjük fel, mint eddig, mert a Szentlélek emlékezetünkbe idézi. Krisztus szavai: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek” – új erőt árasztanak majd (Review and Herald, 1902. XI. 4.).

A szív próbája – A lábmosás szertartása. — E szolgálatot azért adta az Úr, hogy Isten gyermekeinek hűségét próbára tegye. Amikor a modern Izráel e szent szertartást ünnepli, ez a szertartás előzze meg az Úr halálának emlékjeleit.

Krisztus ezt a rendeletet tanítványainak javára adta: „Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket” (Jn 13:15,17). Krisztus célja az volt, hogy ezzel a próbatétellel a résztvevők szívének, lelkének valóságos állapotát vizsgáztassa (Manuscript, 1897, 8.).

Mindenkor, minden országban. — A zsidó nép vallási ünnepe helyett Krisztus emlékünnepet létesített, nevezetesen a lábmosást és az úrvacsorát, amelyet követői mindenkor és minden országban ünnepeljenek meg. Krisztus követői mindenkor ismételjék meg az Ő cselekedetét, mert mindenkinek fel kell ismernie, hogy őszinte szolgálata: önzetlen szolgálatot kíván (The Signs of the Times, 1900. V. 16.).

Gyakori emlékünnep legyen. — Krisztus ezzel az utolsó cselekedetével, amikor tanítványaival együtt részesült a kenyérből és a borból, elkötelezte magát, hogy az új szövetség által Megváltójuk lesz. Ez a kötelezvény írásba foglalja és pecséttel igazolja, hogy mindazok, akik hittel elfogadják Krisztust, a menny összes áldásaiban részesülnek, mind ebben a földi életben, mind az eljövendő örök életben.

Ezt a szövetséget Krisztus saját vére erősítette meg. A régi áldozati szertartások értelme ugyanis az lett volna, hogy ezt az igazságot állandóan a választott nép szeme elé tárja. Krisztus szándéka az, hogy gyakran emlékezzünk erre a vacsorára azért, hogy áldozatát emlékezetünkben felidézze, mert életét adta a bűnök bocsánatáért, mindazokért, akik Benne hisznek, és befogadják Őt. Ez a rendtartás ne legyen kiváltságos, ahogyan sokan szeretnék kisajátítani. Mindenkinek nyilvánosan részesednie kell benne, mondván: „Elfogadtam Krisztust személyes Üdvözítőmnek. Életét adta érettem, hogy engem a halálból megmentsen” (Review and Herald, 1897. VI. 22.).

Tapasztalat: Bánjunk híven az érdeklődő lelkésszel. — Szombat reggel, amikor az …-i gyülekezet az Úr rendtartásával élt, X. testvér jelen volt. Meghívták, hogy vegyen részt a lábmosás szertartásában, amire ő azt válaszolta, hogy inkább csak tanúja akar lenni. Kérdezte, vajon a részvétel kötelező-e ebben a szertartásban, mielőtt az úrvacsorához járulhatna. Atyánkfiai biztosították, hogy nem kötelező, s hogy szívesen látják az Úr asztalánál. Ez a szombat nagyon kedves emléke: elmondása szerint egész életének legboldogabb napja volt.

Utána beszélni akart velem, s mindketten örvendtünk látogatásának. Nagyon érdekes beszélgetést folytattunk, és boldogan imádkoztunk. Hiszem, hogy ő Isten szolgája. Megajándékoztam könyveimmel: a A nagy küzdelem, a Pátriárkák és próféták és a Jézushoz vezető út egy-egy példányával. Látszott, hogy őszintén örült, mert szerinte minden elnyerhető világosságra szüksége van azért, hogy hitünk ellenzőivel szemben megállhassa helyét. Még mielőtt hazautazott volna, megkeresztelkedett, majd visszatért, hogy saját gyülekezetének is feltárja az igazságot (Manuscript, 1893, 4.).

Nem zárt közösség. — Krisztus példája tiltja a válogatást, az elzárkózást az úrvacsoránál. Igaz ugyan, hogy a nyílt bűn kizárja a bűnöst. Ezt a Szentlélek világosan tanítja. De ezenfelül senkinek sincs joga ítélkezni. Isten nem bízta az emberekre, hogy kik jelenhetnek meg ilyen alkalmakkor. Mert ki olvashat a szívben? Ki különböztetheti meg a konkolyt a búzától (The Desire of Ages, 1898, 656. o.)?

Jöhetnek közétek olyanok is, akik szívükben nem egyesültek az igazsággal, de akik részt kívánnak venni ezeken a rendtartásokon. Ne tiltsátok el őket (Manuscript, 1897, 47.).

Tiszteletteljesen. — Minden, ami ezzel kapcsolatos, a legtökéletesebb előkészületet kell igazolja. Az egyház minden rendtartása legyen felemelő. Ne tegyük közönségessé vagy értéktelenné, ne helyezzük a közönséges dolgokkal egy szintre. Gyülekezeteinket nagyobb tiszteletadásra kell nevelnünk, hogy jobban értékeljék Isten szent szolgálatát (Manuscript, 1900, 76.).

Ezt a szertartást nem szabad figyelmetlenül végezni, hanem komolyan, célját és rendeltetését mindig szem előtt tartva (Manuscript, 1897, 8.).

Áldott összejövetel. — Ez a nap lelkem felüdülésének drága időszaka volt. Az itteni kis csoportot gyülekezetté szerveztük, együtt voltam velük, hogy a rendtartásokat ünnepeljük. Beszéltem János 13. fejezetéről és értékes eszményeket vésett elmémbe az alázatosság rendtartásáról. Sok minden van ebben az egyszerű rítusban, amit nem veszünk észe s nem is értékelünk. Igen áldott volt, hogy részesültem drága Üdvözítőnk megtört teste és kiontott vére jelképeiből, aki érettünk bűnné lett, hogy általa Isten szentjeivé lehessünk. Ő hordozta a mi bűneinket.

A mai gyülekezés ünnepélyes alkalom volt. A tapasztalati óra kitűnő volt. Mindenki, akinek nevét felolvasták, készségesen beszélt. Tudom, hogy az Úr Jézus ott volt közöttünk, s az egész menny örült, mert Krisztus példáját követtük. Ilyen alkalmakkor az Úr rendkívüli módon nyilatkozik meg, hogy a lelket meglágyítsa és engedelmessé tegye, és elűzze az önzést, hogy áthasson Szentlelkével, s a megtört szívekbe szeretetet, kegyelmet és békességet öntsön.

Miután az istentisztelet véget ért és sátoraink felé az erdőbe indultunk, lágy, édes, szent befolyás hatott át. Lelkem megtelt édes békével (Manuscript, 1895, 14.).