A dicsekvés nem helyénvaló. — Saját értékeinkkel kérkedni: helytelen. A siker titka nem a mi tanultságunkban, sem állásunkban, nem létszámunkban, nem tehetségünkben, nem az ember akaratában rejlik (Christ’s Object Lessons, 1900, 401–404. o.).

Ne kövessük a világ módszereit! — Adjunk a világnak nemesebb példát, mutassuk meg hitünk emelkedettségét. Ezért tehát kerüljük a furcsa elképzeléseket, egyéni sajátosságokat, szűk látókörű elgondolásokat, amelyek Isten művének nagyságáról téves benyomásokat kelthetnek (Letter, 1887, 14.).

Soha ne másítsuk meg hitvallásunkat. — Hitvallásunkon soha ne változtassunk azért, hogy kedvezően fogadjanak. Isten megveti a hűtleneket és azokat, akik kibúvókat keresnek. Nem tűr el olyan embert, aki mondja, de nem teszi. A legjobb és legnemesebb dolog a tisztességes és becsületes eljárás (Letter, 1899, 232.).

Krisztust nem nevezték professzornak. — A kitűnőség vágya, a törtetés nem tesz naggyá Isten szemében, hanem csak a jóság, szelídség, hűség és tisztaság alázatos élete. Ez ajánl a mennyei angyalok különös oltalmába. Példaképünk, Krisztus, aki nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, magára vette emberi természetünket, és harminc évig egy ismeretlen, dombok közé rejtett galileai városkában élt. Az egész angyali sereg a rendelkezésére állt, Ő mégsem állította, hogy nagy vagy felmagasztalt lett volna. Ács volt, bérért dolgozott (Letter, 1880, 1.).

Jogtalan a „Tisztelendő” cím. — Ne csökkentsük a helyes nevelés színvonalát, inkább sokkal magasabbra kell emelnünk, mint amilyen jelenlegi állapotában. Ne embereket magasztaljunk és imádjunk: Istent, az egyedül igaz, élő Istent illeti imádatunk és tiszteletünk (The Desire of Ages, 1898, 613. o.).

Az Írások tanítása szerint Istenre szégyent hoz, ha a lelkészeket „Tisztelendőknek” hívjuk. Halandónak nincs joga ahhoz, hogy saját vagy más ember nevéhez ezt a jelzőt tegye. Ez egyedül Istent illeti meg, hogy megkülönböztesse Őt minden más lénytől. Akik erre a címre igényt tartanak, azok maguknak tulajdonítják Isten szent tiszteletét. Nincs joguk ehhez, bármilyen állást töltsenek is be. „Szent és rettenetes az Ő neve.” Eredeti szövegben: „Szent és tisztelendő az Ő neve.” Szégyent hozunk Istenre, ha ezt a szót nem a megfelelő helyen használjuk (The Youth’s Instructor, 1898, VII. 7.).

A lelkészek alázatos és imádságos életmódja. — Az evangélium szolgái tárják fel az igazságot egyszerűségében, és Isten áldása által tegyék az Írásokat hasznossá a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Helyesen tárd fel az igazságot. Ez az, amit minden lelkészünknek tennie kell.

Sajnos távol, nagyon távol áll ettől sok lelkészünk, akik Krisztus tervétől eltávolodtak. Sóvárognak az emberek dicséretére, s megfeszítik minden képességüket, hogy különleges dolgokat találjanak és tárjanak fel. Az Úr azt parancsolta, tanácsoljam nekik az alázatos és imádságos életmódot. Készségesen vállald, hogy kis emberként nagy kérdésekkel foglalkozol (Manuscript, 1905, 62.).

Nem vagyunk híres emberek, és senki se kísérelje meg, hogy másként értékelje önmagát. Nem helyes, ha afféle sztárnak állítjuk be magunkat (Review and Herald, 1885. XII. 8.).

Az üzenet a fontos, nem az ember. — Az a lelkész, aki Krisztustól tanult, mindig tudatában lesz annak, hogy Isten hírnöke, akit azzal bízott meg, hogy ideiglenes és örökkévaló munkát végezzen. Soha ne irányítsa a figyelmet önmagára, műveltségére vagy képességeire. Az egyetlen célja legyen a bűnösöket megtérésre szólítani – mutasson rá tanítása és példája által Krisztusra, aki „elveszi a világ bűneit”. Az „én” rejtőzzék el Krisztusban. Az ilyen férfiak úgy fognak beszélnek majd, mint akik Istentől nyertek erőt és tekintélyt, mint az Ő szócsövei. Előadásaikon komolyság és buzgalom nyilvánul meg, hogy bűnösöket veszendő állapotuk tudatára ébresszen, és arra, hogy Krisztusban keressenek menedéket (Review and Herald, 1878. VIII. 8.).

Keresztelő János csak a hang volt. — Hitben feltekintve a Megváltóra, János az önmegtagadás magaslatára emelkedett. Az emberek figyelmét nem önmagára irányította, hanem gondolataikat mind magasabbra és magasabbra vonzotta, míg Isten Bárányában megpihentek. Ő maga csak a hang volt. Kiáltó szó a pusztában (Gospel Workers, 1915, 56. o.).

Jánoshoz hasonló embereket választ napjainkban. — A menny azt a munkást választja, aki Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Isten előtt alázatos életet folytat. A leggyermekibb lelkületű tanítvány a leghatásosabb munkása Istennek. A mennyei lények azzal munkálkodnak együtt, aki nem önmaga magasztalására törekszik, hanem lelkek megmentésére (The Desire of Ages, 1898, 436. o.).

Az önfelmagasztalás foltot ejt. — Az önfelmagasztalás nem vallás. Akinek célja a maga dicsőítése, az rájön arra, hogy hiányzik az a képessége, amely egyedül teheti eredményessé Krisztus szolgálatában. Ha büszkeséget és önelégültséget ápolunk: ártunk Isten művének (Christ’s Object Lessons, 1906, 402. o.).

Az ember valóságos értéke. — Hogy mint kereszténynek mennyi az értékünk, az nem függ fényes képességektől, előkelő származástól, csodálatos tehetségektől, hanem a tiszta szívtől – olyan szívtől, amely megtisztult és megnemesedett, de nem önmagát magasztalja, hanem Krisztusra tekintve az istenség rég elvesztett képmását sugározza (Letter, 1902, 16.).

Egyedül Jézus. — Ha ellenállnak a kísértésnek: az emberi bölcselkedésnek vagy az önfelmagasztalásnak, akkor olyan munkát végeznek, amely Sátán támadásaival szemben szilárdan megáll. Akkor sok ember tér meg a sötétségből a világosságra, és számos gyülekezet alakul. Az emberek pedig nem emberekhez fognak vonzódni, hanem Krisztushoz térnek meg. Az „én” háttérbe szorul majd, és csupán Jézus, a Golgota Férfia válik láthatóvá (The Acts of the Apostles, 1911, 278. o.).