Az evangélistának be kell fejeznie tanítását. — Az evangélium munkása ne hagyja soha befejezetlenül munkája valamely részét; ne gondolja, hogy majd az őt követő lelkész megteszi helyette. Mert ha a másik lelkész tárja fel Isten követelményeit népével szemben, többen visszavonulnak, ezt mondván: „Aki minket az igazságra tanított, mindezt nem említette.” Az Ige miatt megsértődnek. Egyesek visszautasítják a tizedrendszert, elfordulnak, nem járnak többé azokkal, akik hiszik és szeretik az igazságot. Amikor az igazság egyéb vonatkozásait adják elő nekik, ezt válaszolják: „Minket nem így tanítottak”, s halogatják az előbbre haladást. Mennyivel jobb lett volna, ha az igazság első hírnöke híven és alaposan nevelte volna ezeket a megtérőket a lényeges dolgokat illetően még akkor is, ha munkássága alatt kevesebben csatlakoztak volna a gyülekezethez (Gospel Workers, 1915, 369–370. o.).

Munka, amely nem foszlik szét. — A lelkészeknek tudniuk kell, hogy munkájuk mindaddig nem tekinthető befejezettnek, amíg azok, akik elfogadták az igazságot, valóban nem tapasztalják meg az igazság megszentelő erejét, s őszintén meg nem térnek. Amikor Isten Igéje mint kétélű éles kard utat vág a szívhez s felébreszti a lelkiismeretet, sokan azt hiszik, hogy ez elegendő; pedig a munka ezzel csak éppen megkezdődött. Jó benyomások keletkeztek, de ha ezek nem mélyülnek el gondos, imádkozó igyekezet által, Sátán ellensúlyozza azokat. A munkások ne elégedjenek meg s ne helyezkedjenek nyugalomba. Az igazság ekéjének mélyebbre kell szántania, s ezt biztosan el is végzi, amikor alaposan fáradozunk, hogy azok gondolatait irányítsuk, akik tanulmányozzák az igazságot és megalapozzuk meggyőződésüket.

Igen gyakran a munkát bevégezetlen állapotban hagyják, ezért tehát sok esetben a semmivel egyenlő. Néha, ha egy-egy csoport elfogadta az igazságot, a lelkész azt gondolja, hogy azonnal újabb területre kell sietnie, és sokszor, mert nem vizsgálták meg a dolgot kellőképpen, fel is hatalmazzák őt erre. Ez helytelen! Be kell fejeznie a megkezdett munkát, mert ha befejezetlenül hagyja, többet árt, mint ha ha el se kezdte volna. Egyetlen terület sem annyira kilátástalan, mint az, amelyet csak éppen annyira műveltek meg, hogy a gyomot még burjánzóbbá tegye. Ilyen munkamódszerrel sokan Sátán ütlegeinek zsákmányává váltak, és soha többé nem juthatunk közelebb a szívükhöz. Jobb volna, ha az a lelkész, aki nem képes alapos munkát végezni, nem állna munkába.

Ha azok, akik elfogadják az igazságot, nem tértek meg alaposan, ha életükben és jellemükben határozott változás nem észlelhető, ha a lélek nem függ az örökkévaló Sziklán, nem állhatják meg a próbát. Ha a lelkész eltávozik, s ha az újdonság szertefoszlott, az igazság elveszti vonzerejét, ők pedig nem árasztanak megszenteltebb befolyást, mint azelőtt.

Isten művét nem szabad kontárkodva, hanyagul végezni. Ha az evangélium szolgája átvesz egy területet, azon alaposan munkálkodjon. Mindaddig ne elégedjék meg eredményével, amíg komoly munkája és a menny áldása által az Úrnak olyan megtért embereket mutathat be, akik felelősségük teljes tudatában élnek s elvégzik kiszabott feladatukat. Ha a gondjaira bízott lelkeket kellőképpen tanította, akkor, ha más munkaterületre távozik is, munkája nem foszlik szerte, nem bomlik fel, mert alaposan, jól, biztosan végezte el (Gospel Workers, 1915, 367–369. o.).

Végezz alapos munkát. — Fennforog az a veszély, hogy akik városainkban előadásokat tartanak, felületes munkával is megelégszenek. Lelkészeink és területi elnökeink ébredjenek rá az alapos munka fontosságágára. Munkálkodjanak és tervezzenek azzal a gondolattal, hogy az idő már végéhez közeledik, s éppen ezért kettőzött buzgalommal és tetterővel kell dolgozniuk (Review and Herald, 1912. I. 11.).

Bár legyünk mindenkor készen, hogy Isten gondviselése útját kövessük, de ne készítsünk nagyobb terveket, ne foglaljunk el nagyobb területeket, mint amennyi munkaerővel és anyagiakkal rendelkezünk, hogy a munkát alaposan végezhessük, fenntarthassuk, s a már felkeltett érdeklődést növelhessük. Noha nagyobb tervek és szélesebb területek állandóan tárulnak fel munkásaink előtt, szükséges, hogy eszméink bővüljenek, és azoknak, akiknek munkálkod-niuk kell, hogy lelkeket az igazságra vezessenek, látkörük szélesedjen (Letter, 1886, 34.).

Munkádat jól végezd el. — Gyülekezeteket szervezünk, amelyek tönkremennek, míg közben új területeket veszünk munkába. Ezeket a gyülekezeteket nagy költség, munka és anyagi áldozat árán létesítettük, majd elhanyagoltuk, megengedtük, hogy felbomoljanak. Így folynak a dolgok most.

Míg kötelességeinket nem teljesítettük, addig ne vágyakozzunk a nagy távolságban ránk váró munka után. Isten nem akarja, hogy a munkát, amelyet terveztél, majd megindítottál, elhanyagold, abbahagyd, mert nehezebb ismét felépíteni, mintha soha el sem kezdted volna.

Remélem, hogy pártatlanul, őszintén tekintesz a dolgokra, s nem ingerülten és nem érzelmektől késztetve. Lelkészeinket nevelnünk, edzenünk kell, hogy munkájukat alaposan végezzék el. Jól, alaposan tanítsanak, nehogy fáradozásuk hiábavaló legyen. Különösképpen legyenek figyelmesek a felkeltett érdeklődésre. Addig ne menjenek tovább. Az se történjen meg, hogy a munkás ne érdeklődjön később gyülekezete után, amelyből távozott. Sok ilyen eset fordult elő (Letter, 1879, 1.).

A lélekmentés a legfontosabb. — Éveken át áradt a világosság éppen ebben a tekintetben, rámutatva arra, hogy az érdeklődőkkel foglalkozni kell, és semmi esetre sem szabad abbahagyni a munkálkodást, amíg mindazok, akik vonzódtak az igazsághoz, nem döntöttek mellette, s nem csatlakoztak valamelyik gyülekezethez, vagy maguk nem létesítettek új gyülekezetet.

Nincs olyan körülmény, amely annyira fontos volna, hogy az evangélium szolgáját elszólítsa attól az érdeklődéstől, amelyet az igazság feltárása által ébresztett. Még a betegség vagy a halál sem jár olyan következményekkel, mint lelkek üdvössége, akikért Krisztus olyan mérhetetlen áldozatot hozott. Akik az igazság fontosságát érzik, s a lelkek értékét, akikért Krisztus meghalt, azok nem hagyják magukra az érdeklődőket semmiképpen. Jézussal együtt mondják: „Temessék el a halottak halottaikat.” Családi érdekek, földek, házak, ne vonjanak el semmi erőt a munkaterületről.

Ha az evangélium szolgái engedik, hogy mulandó, ideiglenes dolgok eltérítsék őket munkájuktól, az egyetlen helyes út, ha mindent elhagynak: ne legyenek birtokaik vagy ideiglenes érdekeik, amelyeknek befolyása elvonná őket az utolsó napok ünnepélyes munkájától. Egyetlen lélek nagyobb érték, mint az egész világ. Hogyan engedhetik meg az emberek, akik vallják, hogy a lélekmentés szent szolgálatára szentelték életüket, hogy kicsinyes, ideiglenes javaik foglalják le gondolataikat és szívüket, s visszatartsák őket magas elhivatásuktól, amelyet hitvallásuk szerint Istentől kaptak (Testimonies, 2., 1870, 540–541. o.)?

A bevégzetlen munka veszteségének szemléltetése. — Milyen bátrak vagyunk – milyen bátrak lehetünk –, hogy különböző helyeken előadás-sorozatokat tartunk, amelyek anyagi erőnket és életerőnket teljesen felemésztik – majd otthagyjuk, hogy szertefoszoljon, mert nincs, aki kézben tartsa.

Megemlítem saját tapasztalatom. Miután amerikai területre léptem Európából jövet …-ba indultam. Többek között az a hely volt, ahol terveket kellett volna lefektetni annak érdekében, hogy ott valaki összefogja a munkát. Gazdag emberek voltak közöttük, az igazságrólmélységesen meggyőződött emberek. Bámulatos érdeklődés kísérte ottani munkánkat. Sokan látogatták az előadásokat, és könnyes szemekkel hallgatták; mélységesen hatott rájuk, de az egész ügyet magára hagyták, engedték, hogy az egész magától felbomoljon. Ezek a dolgok nem tetszenek Istennek. Mi vagy túl nagy területen terjeszkedünk és túl sok munkát vállalunk, vagy a dolgokat nem úgy rendezzük, ahogy kellene (Manuscript, 1890, 19/b).

Nehéz területet teremtünk mások számára. — Azok a lelkészek, akiknek kegyessége nem élő, nem életerős, akik csak érdeklődést keltenek az emberekben, de nyersen, bevégezetlenül hagyják maguk után, mások számára rendkívül nehézzé teszik a munkának a folytatását és befejezését. Ezeket a munkásokat Isten még próbára teszi; s ha tisztségüket nem fogják hívebben ellátni, egy további próba után Isten kivágja őket, a hűtlen őrállókat, mint a fákat, amelyek csak elfoglalják a földet (Testimonies, 4., 1879, 317. o.).

A kapkodó munka eredménye. — Végezd munkádat alaposan. Ne hagyj ki szemeket, hogy más valaki szedje fel utánad. Ne engedd, hogy Krisztus csalatkozzék benned. Tökéld el, hogy sikert aratsz, ne okozz csalódást Krisztusnak, s Krisztus kegyelméből szolgálatodat teljesen betöltheted.

Mi sem olyan csüggesztő a jelenvaló igazság előbbre vitelében, mint néhány lelkész felületes, kapkodó munkája a gyülekezetben. Hűséges munkára van szükségünk. A gyülekezetek haldoklanak, mert nem erősíttettek meg krisztusi hasonlatosságra. Az Úrnak nem tetszik az a lazaság, ahogyan a gyülekezetekkel foglalkoznak, ha a munkások nem hűséges sáfárai Istennek. Nem nyernek Tőle kegyelmet, azért nem is adhatják tovább. A gyülekezetek gyengék, betegek azok hűtlensége miatt, akikről feltételezik, hogy munkálkodnak érettük, akiknek kötelességük a felügyelet gyakorlása, és akiknek őrködniük kellene a lelkek felett, mert számot kell adniuk róluk (Manuscript, 1888, 8/s).