Hangozzon a meghívás a kereskedelem és a kormányzat vezető emberei-hez. — A meghívás, amelynek a „főutakon” kell elhangoznia, jusson el mindazokhoz, akik a világ ügyeiben tevékenykednek, a nép tanítóihoz és vezetőihez. Akik a közéletben nagy felelősségeket hordoznak: orvosok, tanítók, ügyvédek és bírák, közhivatalnokok és kereskedők hallják meg a világos határozott üzenetet (Testimonies, 6., 1900, 78. o.).

Keresd fel a befolyásos embereket. — Akik a társadalom magas osztályaihoz tartoznak, azokat kell keresnünk gyengéd szeretettel és testvéri tisztelettel. Hallják meg először a meghívást az üzletemberek, a közéleti szereplők, a tudományos felkészültségű kutatók, a nagy tehetségű férfiak, az evangéliumi tanítók, akik még nem hallották a napjainknak szóló különleges igazságokat. A meghívást át kell adnunk nekik (Christ’s Object Lessons, 1900, 159. o.).

Sokat beszélünk és írunk az elhanyagolt szegényekről; vajon ne szenteljünk-e valamilyen figyelmet az elhanyagolt gazdagoknak is? Sokan reménytelennek tartják ezt a társadalmi osztályt, s ezért szinte mit sem tesznek annak érdekében, hogy felnyissák szemüket, amelyet Sátán hatalma elvakított és elkápráztatott, mert számításaikból kihagyták az örökkévalóságot. Gazdagok ezrei szálltak figyelmeztetés nélkül sírba, mert látszat szerint ítélkeztünk felettük, s mert elhaladtunk mellettük mint reménytelenek mellett. Azonban noha közömböseknek látszanak, Isten megmutatta nekem, hogy legtöbben aggódnak lelkükért. Gazdagok ezrei éhezik és szomjúhozzák a lelki táplálékot. A közéletben sokan érzik ínségüket, vágyakoznak valamire, amit nélkülöznek. Közülük csak kevesen járnak templomba, mert érzik, hogy hiába várnak áldást. Az ott hallott tanítások nem érintik lelküket. Vajon ne végezzünk érdekükben személyes munkát (Testimonies, 6., 1900, 78. o.)?

Intelligens munkások kerüljenek közel a magasabb rétegekhez. — Nem fáradoztunk úgy, ahogyan kellett volna, annak érdekében, hogy a felsőbb osztályokhoz közelebb kerüljünk. Noha az evangéliumot prédikálnunk kell a szegényeknek, de fel kell tárnunk a legvonzóbb színben azok előtt is, akik képzettek és tehetségesek. Sokkal több bölcs, eltökélt istenfélő igyekezetet kell tanúsítanunk, mint eddig, hogy megnyerjük őket az igazságnak.

De annak érdekében, hogy ezt megtehessük, minden munkásunknak művelnie kell magát. E munka nem végezhető úgy gondolkodva, hogy mindegy, miként dolgoznak, mit mondanak, mert úgyis a szegény és tudatlan emberekért fáradoznak. Fejlesztenünk kell képességeinket, fel kell fegyverkeznünk, hogy alkalmassá legyünk az igazság értelmes feltárására, és a magasabb társadalmi osztályokat is elérhessük. Gondolkodásunknak emelkedettebbé, magasabb szintűvé kell válnia, több erőre és tisztaságra van szükségünk.

Az egyik oka annak, amiért a felsőbb társadalmi osztályokért eddig nem fáradoztunk, hogy nincs valóságos hitünk Istenben, és nincs bátorságunk (Manuscript, 1887, 14.).

Hogyan érhetnénk el a magasabb társadalmi osztályokat? — Az értelmiséget, a művelteket, a jó nevelésben részesülteket általában elhanyagoltuk, elhaladtunk mellettük. Nem tudtunk hatással lenni rájuk. Nem imádkoztunk azért, hogy utakat és módokat találjunk, hogy az igazságot eljuttassuk hozzájuk, azt az igazságot, mely bölccsé teheti őket az üdvösségre. Nagy általánosságban éppen a népszerű, gazdag, büszke emberek tudják legjobban saját tapasztalatból, hogy pénzük vagy nagyszerű palotáik, drága bútorzatuk és képeik nem boldogítják őket. Éppen arra vágynak, amit nélkülöznek. Azonban nehéz közel kerülni hozzájuk, mert a hasonló gondolkodásúakhoz és társadalmi státusúakhoz vonzódnak, éppen azért sokan vesznek el bűneikben – pedig vágyakoznak arra, ami valódi nyugalmat és békét ad. Jézusra van szükségük, az igazság, az életszentség világosságára.

A megszokott módon végzett munkával nem tudunk közel kerülni a magasabb társadalmi osztályokhoz.

A gazdagokat magukra hagyjuk, mit sem teszünk megmentésük érdekében, s ezért mind jobban saját eszméikbe burkolódznak. Gondolatvilágukból kihagyják az örökkévalóságot. Csak még büszkébbekké és még önzőbbekké válnak, szívük mind keményebb és szinte meg sem közelíthető. Állandóan gyanakszanak, hogy mindenki csak pénzt akar tőlük. A szegények irigykednek a gazdagokra, pedig inkább szánalomra szorulnak. Ha mindnyájukat az igazság üdvözítő hatalma alá vonhatnánk, akkor Isten országának építése sokkal eredményesebben haladhatna előre (Manuscript, 1894, 66.).

Az Írás igazságainak emberekre gyakorolt hatása. — A világban magas bizalmi állásokat betöltő fiatalokat megragadja, ha egyszerűen, egyenesen hallják az igazságot, az Írások szerint (Letter, 1904, 111.).

Kerüld az éles érveket. — Nagy férfiak, tanult férfiak sokkal könnyebben elérhetők a megszentelt élet egyszerű bizonyítékaival, mint az összes éles érvekkel, amelyeket rájuk zúdíthatunk. Jó bizonysága van az életet és fejlődést biztosító, megelevenítő erővel teli vallásnak. Ha az igazság drága magva helyet talál a szívben, Krisztus lelkének hatása alatt, akkor rájövünk az emberi szenvedélyek, hiúságok, tudatlanság bűnös voltára. Mindettől meg kell tisztítanunk a lélek templomát, s Isten kegyelme állandóan jelenlévő elvvé válik. Akkor majd az igazság minden elve virágzik Isten kertjében: alázatosság, szelídség, türelem, szeretet (Manuscript, 1890, 6/b).

Az időszerű igazság képekben és példázatokban. — Az igazságot különböző utakon-módokon kell feltárnunk. A felsőbb osztályok tagjai közül sokan megértik, ha példázatokkal, képekkel szemléltetjük (Medical Ministry, 1905, 318. o.).

Vonzó az evangélium egyszerűsége. — Még a nagy embereket is jobban megragadja az evangélium egyszerűsége, mint bármilyen más emberi erőfeszítés. Többet Istentől, sokkal kevesebbet magunktól. Isten a leggyengébb emberi eszközök által munkálkodik, akiket Lelke hat át (Letter, 1899, 72.).

Értelmi képességek és anyagiak. — Akik magas bizalmi állásokat töltenek be, azok érdekében különleges munkát kell végeznünk. Az Úr felszólítja azokat, akikre javait bízta, hogy értelmi képességeiket és anyagi javaikat az Ő szolgálatára használják fel. Teljesítik az Úr tervét és szándékát, ha, segítenek, hogy nagyvárosainkban befolyásos központokat létesítsünk. Munkásaink tárják fel világosan előttük szükségleteinket, hogy megtudják, mire van szükségünk, hogy a művet szilárd alapokra helyezhessük (Medical Ministry, 1900, 329. o.).

A Kornéliuszhoz hasonló emberekért végzett munka. — Kornéliusz esetéből sok tanulságot meríthetünk, ezért jó volna, ha megértenénk ezt a történetet. A menny Istene elküldi követét erre a Földre, hogy olyan körülményeket idézzen elő, mint amelyek Pétert kapcsolatba hozták Kornéliusszal, hogy megismerhesse az igazságot. Az angyalok szolgálata együtt munkálkodásra bírta Pétert az érdeklődőkkel, akik teljesen felkészültek arra, hogy meghallgassák az igazságot s elfogadják a nagyobb világosságot.

Kornéliusz és háza népének megtérése csak első zsengéi annak a termésnek, amelyet e világból be kell gyűjteni. Ebből az otthonból a kegyelem szerteágazó munkája indult ki (Letter, 1900, 17.).

Isten népének fel kell ébrednie, hogy az Úr műve hatalommal törjön előre. — A Szentlélek keresztségére van szükségünk. Meg kell értenünk, hogy Isten szaporítani fogja népe sorait tehetséges és befolyásos emberekkel, akik elvégzik kiszabott részüket, és figyelmeztetik a világot. A világban nem mindenki él törvényellenesen, és nem mindenki bűnözik. Istennek élnek még tanúi, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Vannak istenfélő emberek, akik az elesett egyházakban vannak. Ha ez nem így volna, akkor Isten nem bízta volna ránk az üzenetet: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon… Fussatok ki belőle, én népem!”

Nagyvárosainkban hirdetnünk kell az evangéliumot. Művelt és befolyásos embereknek is meg kell hallaniuk az üzenetet. Nem csupán fehér emberek, hanem tehetséges színes bőrűek is elfogadják a hitet. Ők majd tevékenykednek saját körükben, s támogatnunk kell őket, hogy elvégezhessék azt a munkát, amelyet az Úr végeztetni kíván.

Isten művében sokkal többet kell imádkoznunk, sokkal jobban kell Krisztushoz hasonlítanunk, sokkal inkább alkalmazkodnunk kell Isten akaratához. Külsőségek fitogtatásával, pazarlással nem végezhető el a feladatunk. Sokan vágyakoznak az élet mennyből áradó lehelete után. Felismerik majd az evangéliumot, amikor eljut hozzájuk oly módon, ahogyan Isten kívánja.

Ebbe a sürgő-forgó világba jött le Krisztus, telve a kereskedelem és az ipari verseny zajával, ahol az emberek önzően mindent csak maguknak akarnak megszerezni; s e zűrzavar felett mint Isten kürtjének szava harsan fel: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” (Mt 16:26).

Krisztus az embereket a nemesebb világ felé irányítja, amelyet kihagytak számításukból, s kijelenti, hogy az egyetlen város, amely megmarad, az a város, amelynek építője és alkotója Isten. Krisztus megmutatja nekik a menny küszöbét, amelyen át Isten élő dicsősége árad, s biztosítja őket, hogy a győzőket a mennyei kincsekkel megajándékozza. Kéri őket, hogy megszentelt vágyakozással igyekezzenek a halhatatlan örökség elnyerésére. Sürgeti, hogy kincseiket Isten trónjánál halmozzák fel. S akkor, ahelyett, hogy túlfeszítenék magukat földi kincsek megszerzése érdekében, minden testi és szellemi erejükkel Krisztusért fognak munkálkodni. Ha felhasználják képességeiket és anyagi javaikat arra, hogy Krisztusnak lelkeket nyerjenek meg, akkor e világon minden munkánál fontosabb feladatot teljesítenek.

Vannak e világon vagyonos emberek, akik megszívlelik az intő üzenetet: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra. Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók. Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet” (Letter, 1902, 51.).

Királyoknak, kormányzóknak hallaniuk kell az üzenetet. — A világosságnak fénylenie kell a királyok és a Föld nagy emberei előtt, noha hasonlóképpen fogadhatják mind, ahogyan fáraó fogadta az Úr szolgáinak bizonyságtételét, amikor megkérdezte: „Kicsoda az Úr, hogy szavának engedelmeskedjem?!”

Királyok, kormányzók, nagy emberek hallanak majd rólatok, de ellenségeitek jelentéseiből. Azonban akiket hamisan megvádoltak, alkalmat kapnak vádolóik előtt megjelenni, hogy cselekedeteikért feleljenek. Abban a kiváltságban részesülnek, hogy a világosságot e Föld nagy emberei előtt feltárhassák, s ha tanulmányoztad Bibliádat, és kész vagy megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőled a benned élő reménységről szelídséggel és félelemmel, akkor ellenségeidnek meg kell hajolniuk bölcsességed előtt (Review and Herald, 1892. IV. 26.).

Nemzetek vezetőinek figyelmeztetése. — A nemzetek uralkodóinak az örök igazság talapzatára kell helyezkedniük. Ne engedjük, hogy tudatlanság következtében házukat homokra építsék. Ezeket az embereket nem szabad istenként imádnunk. Ők is felelősek Isten előtt a cselekedeteikért, felelnünk kell azért, ha a halál illatává válnak azok számára, akik a kormányzatuk alatt élnek (Letter, 1903, 187.).

A jólét veszélyei. — Egyes emberek élettörténete arra tanít meg, hogy milyen veszedelmes a jólét. Nem azok az emberek forognak a legnagyobb veszélyben, akik elvesztették pénzüket, hanem azok, akik vagyont szereztek s magas állást töltenek be. Ezekért komolyan, gondosan kell munkálkodnunk. A rossz körülmények elcsüggeszthetnek – de a jólét elbizakodottá tesz.

Gyakran felkérnek, hogy szenvedő férfiakért, nőkért imádkozzunk, s ezt helyesen tesszük; de a legkomolyabban azokra kell gondolnunk, akik előnyös, szerencsés helyzetbe kerültek. Ezek az emberek forognak a legnagyobb veszélyben, hogy lelküket elveszítik. A megaláztatás völgyében biztonságban járhatunk, tiszteljük Istent s benne bízunk. A magas csúcson, ahol dicséret hangzik, ahol bölcsességünket és nagyságunkat magasztalják, rendkívüli erőre van szükségünk, rendkívüli támogatásra.

Ebben a megvilágításban kell látnunk a kívülállókat. Azok az emberek, akiket magasztalnak és dicsőítenek, nagyobb segítségre szorulnak. Több, komolyabb, kitartóbb imára van szükségük, hogy a pusztulásból kimenthetők legyenek (Letter, 1899, 72.).