Küzdelem az emberekért. — Azért, hogy a pásztor megkeresse elveszett juhait, nem csupán közönséges érdeklődést kell mutatnia, hanem komolyan kell küzdenie. Ez a legkomolyabb szívvizsgálatra szólít fel, arra, hogy Istent a legkomolyabban keressük imáinkban azért, hogy megismerhessük Őt és kegyelmének erejét, „hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban”.

Részvét a megváltatlanok iránt. — Közülünk milyen kevesen tekintjük a bűnösök üdvösségét abban a megvilágításban, amelyben a mennyei világegyetem szemléli – mint tervet, amely Isten gondolatában az örökkévalóságtól fogva létezett! Milyen kevesen vagyunk, akiknek szíve összeforrott a Megváltó szívével ebben az ünnepélyes, záró műben. Alig-alig él bennünk a megmentendők iránti szánalom. Olyan sokan vannak, akiket figyelmeztetnünk kellene, és mégis milyen kevesen éreznek annyira együtt Istennel, hogy mindenkinek mindenné legyenek, csakhogy lelkeket nyerhessenek meg Krisztusnak (Gospel Workers, 1915, 116. o.)!

Odaszentelődés, szeretet és önfeláldozás. — Isten munkásának ki kell fejtenie a legmagasabb szellemi és erkölcsi erőit, amivel a természet, a művelődés és Isten kegyelme felruházta; azonban eredménye munkájában megnyilvánuló odaszentelődésének és önfeláldozásának arányához mért lesz – nem annyira természetes vagy szerzett képességeitől függ. Isten kegyelme nélkül minden emberi törekvés hiábavaló (Counsels to Teachers, 1913, 537–538. o.).

Szeretet és részvét. — Az Úr azt akarja, hogy feledkezzünk meg önmagukról, lelkek megmentése érdekében. Életünk több, mint eredménytelenség, ha leéljük anélkül, hogy szeretetünk és részvétünk mérföldköveit le raktuk volna. Isten nem fog együtt munkálkodni nyers, csökönyös, szeretetlen emberekkel. Az ilyen ember ront azon a képen, amelyet Krisztus akarata szerint az Ő szolgáinak a világ előtt mutatniuk kellene. Jézus munkásainak a szolgálat bármely területén Uruk jóságát, segítőkészségét és szeretetét kell képviselniük.

Isten a világosság hordozójaként hív, akik betöltik e világot Krisztustól áradó világossággal, békével és örömmel. Isten alázatos embereket akar felhasználni, embereket, akik tudatában vannak gyengeségüknek, akik nem gondolják, hogy Isten műve tőlük függ. Az ilyen férfiak gondoljanak arra, hogy Isten mit vár el tőlük – olyan beszédet és életmódot, mely Isten akarata szerint való (Letter, 1902, 197.).

Gyermeki egyszerűséggel. — Dolgozzunk, minden képességünket latba vetve, törekedjünk arra, hogy világossá tegyük az időszerű igazságot azok előtt, akik nem értik. Az Úr áldása kísér minden lelket, aki végzi ezt a munkát értelmesen.

Ápoljuk a gyermeki egyszerűséget. A Biblia Isten Könyve, a mi tanítónk. Mindazoknak, akik alázatosan járnak Istennel, Szentlelkét adja, szolgál nekik szent angyalok szolgálata által, hogy emberek lelkére jó befolyást gyakoroljanak (Manuscript, 1909, 77.).

Dicséret nélkül is. — Munkánkat még akkor is tisztán és hűen kell végeznünk, ha e világon senki nincsen, aki mondaná: „Jól végezted.” Legyünk azok, aminek Isten akar látni: hűek és kitartóak a jó cselekedetekben, szívességben; legyünk szelídek, tiszták és szerető szívűek. Így mutathatjuk be Krisztust e világnak.

A munkától meggyötört férfiakat, akik a lélekmentés nagy munkájában elsők és legelöl járnak, Isten tiszteletben részesíti (Letter, 1898, 120.).

A hízelgés veszélye. — Tekintetedet szegezzd Krisztusra. Ne a közkedvelt lelkészekre irányítsd figyelmedet, hogy példájukat másold, mozdulataikat utánozzad – tehát, hogy árnyékká válj. Ne engedd, hogy ember alakítson.

Ne dicsérj senkit, ne hízelegj senkinek, de azt se engedd meg, hogy téged dicsérjenek, vagy neked hízelegjenek. Sátán éppen elégszer végzi ezt a munkát. Ne az eszközt nézd – Jézusra gondolj. Az Urat dicsérd, Istent dicsőítsd. Énekelj szívedben az Úrnak. Beszélj az igazságról. Beszélj a keresztény reménységről, a keresztény mennyországról (Manuscript, 1888, 82.).

Ne sértődjünk könnyen. — Nem azért élünk, hogy érzelmeink vagy hírnevünk felett őrködjünk, hanem hogy lelkeket mentsünk. Ha az emberek üdvössége életünknek legfőbb gondja lesz, akkor nem érintenek csekély nézeteltérések, amelyek egymással való viszonyunkban gyakran mutatkoznak. Bármit gondoljanak rólunk mások, ez ne zavarja meg Krisztussal való egységünket, a Lélek közösségét (The Ministry of Healing, 1905, 485. o.).

Vidám, örömteli lelkülettel. — Ha saját üdvösségünk felől világos bizonyítékaink vannak, akkor vidámak és örvendezők vagyunk. Így illik Jézus Krisztus követőihez. Isten szeretetének odaadó befolyása a mindennapi életben olyan benyomást gyakorol az emberekre, hogy az élet illatává válik az életre (2Kor 2:16). Azonban a nyers, vádoló lelkület, ha megnyilvánul, sok lelket térít el az igazságtól az ellenség soraiba. A megkísértettekkel türelmesen bánjunk – önmagunkkal harcoljunk (Review and Herald, 1894. I. 1.).

Szelíd és alázatos szívvel. — Munkánk értéke nem abból áll, hogy nagy zajt csapunk e világon, mert buzgók, hevesek és tevékenyek vagyunk. Munkánk értéke arányban áll a Szentlélek reánk áradásával. Munkánk értékét Istenbe vetett bizalmunk adja meg, amely értelmünket megszenteli, hogy türelemre bírjuk lelkünket. Állandóan imádkozzunk Istenhez, hogy gyarapítsa erőnket, hogy tegyen erőssé az Ő ereje által, hogy gyújtsa fel szívünkben az isteni szeretet lángját. Mert Isten ügyét azok viszik legjobban előre, akik szelídek és alázatosak (Manuscript, 1895, 38.).

Isten műve, nem a miénk. — Meg kell értenünk, hogy csupán eszközök vagyunk Isten kezében. Akarjuk szolgálni az Urat teljes szívünkkel és minden erőnkkel, s akkor az Úr munkálkodik általunk (Review and Herald, 1887. V. 10.).

Áldozathozatal minden lépésnél. — A Föld történelmének végéhez közeledünk. Isten művének különböző területein a munkát sokkal nagyobb áldozattal kell előbbre vinnünk, mint valaha. A munka ezekért az utolsó napokért: missziómunka. A jelenvaló igazság ábécéje az első betűjétől az utolsóig missziós erőfeszítésre kötelez. Az elvégzendő munka a haladás minden lépésénél áldozatot követel. A munkásoknak a megpróbáltatásokból megtisztultan, nemesbedve kell kikerülniük, hasonlóan a tűzben megpróbált aranyhoz (Review and Herald, 1902. XI. 18.).

Tantételeket élve és tanítva. — Isten szolgái gondosan, óvatosan tanítsák a hittételeket. Ugyancsak vigyázzanak arra, hogy milyen példát adnak, milyen befolyást gyakorolnak a társaikra. A nagy apostol felhívja a gyülekezet figyelmét, hivatkozik Istenre, hogy hitvallomásának igazságát és őszinteségét bizonyítsa. „Ti vagytok bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, akik hisztek” (Review and Herald, 1900. XII. 11.).

Kerüld az üzletelést! — Nekünk Isten munkatársainak kell lennünk. Akik Isten szolgálatában állnak, kerülniük kell minden üzletelést, ami foltot ejthet keresztényi jellemünkön, beszennyezheti a jellem krisztusi hasonlatosságát. A halászok, amikor Krisztus elhívta őket, azonnal otthagyták hálóikat. Akik az Ige szolgálatára szentelik magukat, azoknak nem szabad üzletelésekbe bonyolódniuk, mert ez eldurvítja életüket, akadályozza lelki fejlődésüket abban a munkában, melyet az Úr bízott rájuk (Letter, 1905, 53.).

Kétszínűség: az őszinteség hiánya végzetes. — Ügyeljünk szavainkra. Beszéljünk a hitről, és hinni fogunk. Isten művében sose adj helyet csüggesztő gondolatnak. Soha egyetlen kétkedő szót ne ejts ki. Olyan ez, mint a beszélő és a hallgató szívébe vetett mag, amelyből csüggedés és hitetlenség terem (Letter, 1895, 77.).

A munkatársak bírálata lehangol. — Szavainkkal bátorítsuk társainkat és munkatársainkat. Nincs jogunk arra, hogy szavainkkal csüggedést okozzunk. Nem bölcs, nem helyes, ha magunkat munkatársainkkal összehasonlítjuk, ha hibáikat firtatjuk, ha módszereiket kifogásoljuk. Nincs mit csodálkozni azon, ha emberek, akik súlyos felelősségeket hordoznak, s akiknek megpróbáltatásokkal kell szembeszállniuk, néha hibákat követnek el.

Meg kell ismernünk hittestvéreink jó cselekedeteit, s beszélnünk kell azokról (Letter, 1907, 204.).

A féltékenység és a gyanakvás széthúzáshoz vezet. — Semmi nem hátráltatja és bénítja jobban a munkát annak különböző ágazataiban, mint a féltékenység, a gyanakvás és a rágalmazás. Ezek mutatják, hogy Isten munkásai között meg nem értés uralkodik. Minden rossznak gyökere: az önzés (Letter, 1897, 113.).

Munkatársaknak okozott helyrehozhatatlan kár. — Isten munkásaival senki ne legyen éles és diktatórikus. Akik bírálgatásra hajlamosak, gondoljanak arra, hogy ők is követtek el még nagyobb hibákat, mint amilyennel másokat kárhoztatnak. Boruljanak le töredelmes szívvel Isten előtt, kérjék bocsánatát éles szavaikért, féktelen indulatosságukért. Emlékezz arra, hogy Isten minden kimondott szavadat hallja; s ahogyan ítélkezel, úgy ítélkeznek majd feletted.

Vajon ne orvosoljuk a nehézségeket, ne törekedjünk a megsebzettek gyógyítására? De ne úgy, hogy levágjuk lábukat, s egész életükre bénává, hasznavehetetlenekké tesszük őket, hanem helyreállítva egészségüket (Manuscript, 1902, 143.).

Mások bírálgatása saját munkánkat gyengíti. — Isten munkásainak terveikből és módszereikből alaposan ki kell szűrnünk a világi eljárásokat. Gondoljatok arra, hogy aki a bíráló székébe ül, nagyban gyengíti saját kezét. Isten nem bízta meg a követőit, hogy munkatársaik hibáit kutassák (Review and Herald, 1902. IX. 2.).

Sátán különleges kísértése. — Ha emberek azt akarják, hogy Isten felhasználhassa őket, nem szabad másokat bírálgatniuk, nem szabad fogyatékosságaikat kipellengérezniük. Ez Sátánnak különleges kísértése, ami által a művet akadályozni törekszik (Manuscript, 1898, 152.).

Az önelégültség lerombolja a művet. — Olyan emberekre van szükségünk, akik a művet erősítik és építik; nem akik rombolják vagy törekszenek megsemmisíteni, amit mások tesznek. Olyan férfiakra és nőkre van szükségünk, akiken keresztül Isten munkálkodhat, akiknek szíve ugarát már felszántotta.

Olyan munkásokra nincs szükségünk, akiket támogatni és hordozni kell azoknak, akik már régen az igazságban vannak, akik magukat tökéletes egésznek tekintik. Ezeknek mondjuk: „Maradjatok ott, ahol vagytok!” Elegünk volt az ilyenfajta munkásokból. Olyan munkások kellenek, akik nem merevedtek meg önzésükben, akik nem önelégültek (Manuscript, 1898, 173.).

Megnehezítik az üzenet haladását. — Az Isten és ember ellenségének tulajdonságai gyakran kifejezésre jutnak lelkületükben és egymással szembeni magatartásukban. Megbántják egymást, mert nem részesei az isteni természetnek; így éppen saját jellemük tökéletesedése ellen dolgoznak. Önmaguknak is bajt okoznak, a munkát keménnyé és fáradtságossá teszik, mert lelkületüket és jellemfogyatékosságaikat drága erényeknek tekintik, amelyekhez ragaszkodniuk kell.

Egyes emberek az igazság haladásának ügyét tízszer nehezebbé teszik, mert ki akarják venni a munkát Isten kezéből – saját véges kezükbe. Azt gondolják, hogy állandóan ki kell találniuk valamit. Az embereknek olyasmit kell végezniük, amit szerintük végezniük kellene. Az így eltöltött idő a munkát csak bonyolultabbá teszi; ugyanis a nagy Munkavezetőt kihagyták a kérdésből, hogy gondot viseljen saját örökségéről. Sokan belekontárkodnak mások fogyatékos jellemének javításába, de az eredmény csak rosszabbodás lesz. Jobban tennék, ha Istenre bíznák a munka elvégzését, mert Isten nem tekinti őket a jellemformálásra képeseknek (General Conference Bulletin, 1895. II. 25.).

Szolgálat közben faragva és csiszolva. — Akik jellemükben, magatartásukban, egyéni és általános szokásaikban fogyatékosak, szívleljék meg a tanácsot és a feddést. Ez a világ Isten műhelye. Minden követ, amit a mennyei templomban felhasználhat, vés és csiszol, amíg kipróbált és értékes kövekké válnak, alkalmasak az Úr épületében kijelölt helyükre. Azonban ha visszautasítjuk az edzést és a fegyelmezést, akkor faragatlan, csiszolatlan kövek maradunk, amelyeket mint hasznavehetetleneket félredobnak (The Youth’s Instructor, 1893).