A bibliaórák második sorozata. — Amikor az időszerű igazság érveitelőször adjuk elő, nehéz a hittételeket az elmébe vésni. Noha egyesek elég világosan látnak ahhoz, hogy döntsenek, mindezek ellenére szükséges, hogy ugyanazt a tárgykört még egyszer átvegyük, újabb tanulmány-sorozatot tartva (Letter, 1886, 60.).

Az igazságot érthetően, határozottan rögzítsük. — Ha valahol első ízben tartottunk előadás-sorozatot, a második sorozat tartására valójában még nagyobb szükség van, mint az elsőre. Az igazság új, megdöbbentő, s az emberek rászorulnak, hogy ugyanazt másodszor is meghallják, hogy a tárgyat világosan lássák és az eszmék elméjükben rögzüljenek (Letter, 1886, 48.).

Fontos az igazság pontjainak ismétlése. — Ha azok számára, akik már ismerik az igazságot s megalapozódtak benne, szükséges, hogy azt és annak fontosságát állandóan eléjük tárjuk, és az ismétlés által lelküket felrázzuk, mennyivel szükségesebb ez, s mennyivel kevésbé szabad elhanyagolnunk ezt új testvéreinkkel szemben. Az Írás magyarázásában minden új és idegenszerű számukra, s abba a veszélybe juthatnak, hogy az igazság erejét veszti, és nem helyes elveket fogadnak el. Sok esetben az előadás-sorozatok munkája tökéletlen, befejezetlen maradt (Letter, 1886, 60.).

A következő előadás-sorozatot gondosan meg kell tervezni. — Tanácsossá válhat a helyiségek változtatása, s az újabb gyülekezetek szervezése, de mindenkor, ha a második előadás-sorozatot tartod, vezesd olyan tökéletesen, mintha az elsőt nem is tartottad volna. A munkások munkálkodjanak minden képességükkel. Mindenki tegye meg a legjobbat, s vegye ki részét tetterősen a munkából Isten szolgálatában.

Különböző munkákat kell elvégezni. Isten értékeli az embereket; neveljétek, tanítsátok őket, amikor elfogadják az igazságot arra, hogyan hordozzanak felelősségeket. Ő, aki már kezdettől fogva látja a véget, aki az elvetett magvakat gyümölcsözővé teheti, igyekezetedet támogatni fogja (Letter, 1886, 46.).

Az érdeklődés alapos feldolgozásának példája. — Előadás-sorozatunk véget ért. A legelső napjától kezdve egészen máig az érdeklődés nem csökkent. Az első előadáson a sátor megtelt, kívül pedig emberek sorfala szorongott.

Szombaton, vasárnap és szerda délután hatszor beszéltem az összegyűlt sokasághoz, és ötször különböző vonalon testvéreinkhez. Az evangélium szolgálatának ellátása a legjobb volt. Az Igét nem ingadozó, halogató módon adtuk elő, hanem Léleknek és erőnek megmutatásában. Az érdeklődés minden eddigit felülmúlt, amelyet sátorelőadásainkon ebben az országban tapasztaltunk. Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak ezért az alkalomért, hogy az időszerű igazság világosságát megismertette. Mint Krisztus napjaiban, az emberek figyelnek, csodálkoznak és foglyul esnek. Így szólnak: „Soha ilyesmit nem hallottunk. Ó, kívánnám, hogy bár hamarabb hallhattam volna ezeket. Sohasem tudtam, hogy a Bibliában ilyen dolgok olvashatók. Beláttam, hogy feladatom a Bibliát tanulmányozni, de úgy, mint eddig, még sohasem.”

Isten Igéje valóban kardnak bizonyult, gyors és hatalmas kardnak. Embertömegek érdeklődve figyeltek egy, sőt két órán át anélkül, hogy fáradtaknak látszottak volna. Ó, mennyire örülök, mennyire hálás vagyok! Dicsérem az Urat szívemmel, lelkemmel és ajkammal.

Több munkás a stanmore-i érdeklődést tartja fenn. Az érdeklődés nem csökken. A nagy sátrat lebontották, és Melbourne-be küldték. Házat béreltünk a munkások elhelyezésére. Részemre is készítettek egy szobát, s ha lehetséges, e héten Sydneybe megyek, hogy segítségükre legyek. Mindent meg kell tennünk, hogy ezt az előadás-sorozatot siker koronázza. Haskell testvér bátorítóan ír az ottani munkáról és a rendületlen érdeklődésről (Letter, 1897, 27.).

A felkeltett érdeklődésre építve. — Azok a munkások, akik a már felkeltett érdeklődés után veszik át a munkát, lehet, hogy még gyengébb képességekkel rendelkeznek, mint azok, akik megindították. Azonban ha ők Istennek alázatos emberei, akkor az igazságot oly módon tárhatják fel, hogy néhány olyan hallgató szívét is megragadhatja, akit addig nem érintett. Az Úr az igazságot a különböző embereknek különböző módon mutatja be, úgy, hogy az egyik előadó előadásában az igazság egyes pontjai világosabban szembetűnnek, mint a másikéban. Éppen ezért az Úr nem csupán egy emberre bízza az emberekért folytatott lelki munkát.

Az ember a munkának annyi részét végzi el, amennyi tőle telik, az Úr azután elküldi a másik munkását, hogy a munka másik részét végezze, amelyet az előző munkás nem látott szükségesnek, de végzése mégis lényegesnek bizonyult. Ezért senki se érezze, hogy egyedül önmaga köteles megkezdeni és előbbre vinni a művet. Istennél lehetséges, hogy más munkásnak más ajándékokat adott az emberek megtérése érdekében végzett szolgálatban, munkálkodjanak tehát örömmel együtt (Manuscript, 1884, 21.).

Az újonnan megtértek alapos tanítása. — Igyekezetünk ne lankadjon, ha a nyilvános előadás-sorozatokat egy időre meg is szakítottuk. Mindaddig, amíg érdeklődők vannak, alkalmat kell adnunk, hogy megismerjék az igazságot. Az újonnan megtért testvéreket Isten Igéjének tanítói hűségesen oktassák, hogy növekedjenek ismeretben és az igazság szeretetében, és felnövekedjenek érett férfiúságra a Krisztus Jézusban. Körül kell vennünk őket a lelki növekedés legkedvezőbb légkörével (Review and Herald, 1907. II. 14.).

Fejleszd a helyi tehetségeket. — Az evangélista munkáját cselekedjed, öntözd és műveld a már elvetett magvakat. A lelkész fejlessze a gyülekezet tehetségeit, hogy az előadások sikeresen folytathatók legyenek. Timóteus azt a parancsot kapta, hogy gyülekezetről gyülekezetre járjon, mint akinek a munka ezt a részét kell végeznie, s építse a gyülekezetet legszentebb hitében. Neki az evangélista munkáját kellett végeznie, az pedig még a lelkészekénél is fontosabb munka. Prédikálnia kellett az Igét, de nem az volt a feladata, hogy csupán egy gyülekezetben telepedjék le (Review and Herald, 1897. IX. 28.).

Látogasd gyakran az új tagokat. — A művet nem szabad még éretlen állapotában magára hagyni. Láss hozzá, mielőtt új területre távoznál, hogy mindannyian értsék az igazságot, megalapozódjanak a hitben, s érdeklődést tanúsítsanak a mű minden ága iránt. Majd hasonlóan Pál apostolhoz, látogasd meg őket gyakran, hogy lássad fejlődésüket. Ó, milyen felületesen, hanyagul járnak el többen, akik pedig állítják, hogy Isten bízta meg őket az Ige hirdetésével. Miattuk angyalok sírnak (Testimonies, 5., 1885, 256. o.).

„Szabályra új szabály, parancsra új parancs.” — Nem csak prédikálnunk kell. Sokkal kevesebb prédikációra van szükség. Több időt kellene szentelni mások türelmes nevelésére, a hallgatóknak alkalmat adva, hogy hozzászóljanak. Oktatásra szorulnak legtöbben, „szabályra új szabályt, parancsra új parancsot kell kapniuk, itt egy kicsit, ott egy kicsit”.

Nagyon nehéz lelkésztestvéreink gondolatait befolyásolni, nehezen értik meg, hogy a prédikációk egymagukban nem végezhetik el azt a munkát, amelyre gyülekezeteinknek szükségük van. Személyes munkára, igyekezetre van szükség az egyén és a gyülekezetek lelki jóléte érdekében (Manuscript, 1891, 7.).

Az új élet kezdetén segítened kell. — Ahol olyan érdeklődés ébredt, mint amilyent …-ban láttunk, a legjobb képességű munkásokat kell kiválasztanunk, hogy az előadásokon segítségül legyenek. Szívesen végezzék munkájukat: látogassák az embereket, tartsanak bibliaórákat új testvéreinknek és az érdeklődőknek, kitartóan fáradozva, hogy megalapozzák őket a hitben. Az új híveket gondosan oktatnunk kell, érteniük, ismerniük kell a Krisztus gyülekezetére bízott mű különböző területeit. E munka terhei ne háruljanak csupán egy-két emberre.

Igen sok függ a gyülekezet tagjainak munkájától a városokban tartott sátorelőadásokkal kapcsolatban és azt követően. Az előadások alatt a lélek ereje többeket meggyőzött, akik vágyakoznak arra, hogy keresztényi életet kezdjenek; azonban ha a munkások, akik az érdeklődés fenntartására és továbbépítésére a helyszínen maradnak, nem kísérik állandóan éber figyelemmel ezt az érdeklődést, akkor az emberek szívére-lelkére tett jó benyomások elmosódnak. Az ellenség finoman szőtt érveléseivel Isten munkásainak minden hibájából hasznot húz, akiknek pedig úgy kell őrködniük lelkek felett, hogy számot tudjanak adni róluk Isten színe előtt (Review and Herald, 1905. III. 2.).

Új híveink körül emeljünk védőbástyát. — Éppen amikor az emberek döntenek, a sötétség hatalmainak erői ragadják meg a lelkét azoknak, akik meggyőződtek az igazságról, de ellenálltak Isten Lelke meggyőző erejének. Babonásak, és Sátán befolyásolja a gondolataikat, amíg feszülten ellene szegülnek az igazságnak s az igazság híveinek. Sőt azt hiszik, hogy Isten szolgálatában állnak, miként Krisztus is mondta nekünk: „Aki titeket öldököl, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.”

Nos, mi felismerhetjük gondolataik feszültségét. De egyesüljünk az élő Istennek Lelkével, hogy népünk köré és ifjúságunk köré erődöt emeljünk, hogy neveljük és megeddzük őket. Ezzel szemben meg kell állnunk, s Isten igazságát keresztül kell vinnünk, bármibe kerüljön is. Mi már értünk belőle valamit, de többen vannak, akik semmit sem értenek belőle. Ezért szükséges, hogy vezessük; barátságosan, gyengéden oktassuk őket. Ha Isten Lelke velünk van, akkor pontosan tudni fogjuk, mit kell mondanunk (Manuscript, 1894, 42.).

Isten mindenekfelett álló tervének megértése. — A tanulónak az Igét mint egy egészet kell szemlélnie, hogy felismerje az Ige nagy, központi tárgyát, Istennek eredeti tervét világunkkal. Fel kell ismernie a nagy küzdelem keletkezését és a megváltás művét. Meg kell értenie e két elv lényegét, amely a felsőbbségért harcol, s tanulja meg, hogy tevékenységüket a történelem és a prófécia feljegyzéseiben nyomon kövesse egészen a nagy befejezésig. Ismerje fel, hogy ez a küzdelem az emberi élet, tapasztalat minden szakában folyik; s hogy az élet minden cselekedetében ő maga is a két ellentétes indítóok egyikét vagy másikát vállalja; és hogy akár akarja, akár nem, éppen most dönt, hogy a harcosok melyik csoportjához csatlakozik (Education, 1903, 190. o.).

Az új hívőket tanítanunk kell, hogyan szállhatnak szembe az ellenséggel. — Sehol sem szabad az új hívőket lelki táplálék és gondozás nélkül, az ellenség célpontjául hagynunk. Isten megmutatta nekem, hogy sokszor előfordult ilyesmi. Sokat ígérő területek fejlődését lehetetlenítettük el azzal, hogy túl korán vágtunk neki a munkának, nem számolva a költségekkel, s később félbehagytuk. Előadás-sorozatot tartottunk, azután új területre siettünk, hogy ott is félmunkát végezzünk. Ezeket a szegény lelkeket, akik csak keveset tudtak az igazságból, magukra hagytuk, kellő intézkedések nélkül. Nem részesültek nevelésben, hogy tudják, hogyan szálljanak szembe az ellenség támadásaival (Letter, 1886, 60.).