A jó zene kellékei. — Éneklésünk nagymértékben javítható. Sokan azt hiszik, hogy minél hangosabban énekelnek, zeneileg annál szebb – azonban a lárma nem zene. A jó ének olyan, mint a madarak éneke: halk és dallamos.

Néhány gyülekezetünkben hallottam énekszámokat, amelyek az Úr házának szolgálatára egyáltalában nem alkalmasak. A hosszan kitartott hangok, az operák sajátosságai nem tetszenek az angyaloknak. Csak az egyszerű, természetes hangon elénekelt dicsénekekben gyönyörködnek. Énekekben, amelyeknek minden szavát világosan, dallamosan kiejtik, ezeket éneklik velünk együtt. A szívből felszálló, lélekkel és értelemmel telt refrént éneklik el velünk együtt (Manuscript, 1903, 91.).

Az énekre fordított idő. — Egyes esetekben sok időt szenteltek éneklésre. Hosszú ének előzte meg az imát, imádkozás után ismét hosszú ének következett, sőt az előadás alatt is hangzottak el énekszámok. Arany alkalmakat mulasztottunk így el, s félannyi jót sem tettünk, amit pedig megtehettünk volna, ha ezeket a drága alkalmakat kellőképpen kihasználjuk (Review and Herald, 1883. XI. 27.).

Ceremónia és külsőség. — A formaság és a ceremónia nem tartoznak Isten országához. Gyarapszik a ceremóniák nagy száma, s mind pazarabbak, ahogyan Isten országának életelvei eltűnnek. Azonban Krisztus nem ceremóniára, nem formaságra vágyik, hanem szent életre, önzetlenségre, jó cselekedetekre, irgalmasságra és igazságra.

Pompás külsőség, gyönyörű énekek, hangszeres templomi zene nem váltja ki az angyali karok énekeit. Isten szemében ezek a dolgok olyanok, mint a gyümölcstelen fügefa ágai, amelyek semmi mást, csak leveleket hoztak. Ezek a menny elvei, s ha ezek az emberek életében megnyilvánulnak, akkor a belső emberben kialakult Krisztus, a dicsőség reménysége. Egy gyülekezet lehet a legszegényebb az országban, zene és külsőség híján, de ha bírja ezeket az elveket, a tagok énekelhetnek, mert Krisztus öröme él szívünkben, s ezt felajánlhatják Istennek mint kedves áldozatot (Manuscript, 1899, 123.).

Istennek tetsző zene. — Azokat a felületes dolgokat, amelyeket egyszer egy istentiszteleten láttam, szigorúan kerülnünk kell. Isten csak azt a zenét fogadhatja el, amely megszentelt szívből fakad. Azonban sokan, akik szeretik a zenét, mit sem tudnak arról, hogy szívükben zengedezzenek az Úrnak. Szívük „bálványaik után” hajlik (Letter, 1899, 198.).

Visszaélés a zenével. — A hitvalló keresztények egész istentisztelete Krisztus egyszerűségéről tanúskodik. A formaságok, ceremó­niák és zenei teljesítmények ne legyenek a gyülekezet jellemzői. De sokszor ezek a dolgok jellemzik az istentiszteleteket, mint ahogyan a zsidók istentiszteleteit is.

Az Úr kinyilatkoztatta nekem, hogy ha a szív megtisztult és megszentelődött, ha a gyülekezet tagjai isteni természet részeseivé váltak, akkor az igazságot hívő gyülekezetből olyan erő árad, hogy dallamot fakaszt a szívben. Akkor férfiak és nők nem hangszereik zenéjére hagyatkoznak, hanem Isten erejére és kegyelmére, mely az öröm teljességét nyújtja. El kell takarítanunk a salakot, amely felgyülemlett a gyülekezetben.

Ez az üzenet nem csupán a …-i gyülekezetnek szól, hanem mindegyiknek (Manuscript, 1898, 157.).