Az alámerítkezés. — A megtérés folyamata: bűnbánat, hit és alámerítkezés (Letter, 1909, 174.).
Döntés a keresztség mellett. — Azokat, akik meggyőződtek az igazságról, látogatnunk kell, s munkálkodnunk érettük. A bűnösökért különlegesen kell munkálkodnunk, hogy megtérjenek és alámerítkezzenek (Manuscript, 1908, 17.).
Belépés Isten országába. — Krisztus az alámerítkezést a lelki országába szóló belépés jeléül avatta. Ezt határozott feltételnek szabta, amellyel mindenkinek számolnia kell, aki annak bizonyítékát kívánja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek hatalma alatt áll. Mielőtt valaki az egyházban otthonra találna, mielőtt Isten lelki országának küszöbét átlépné, az isteni név pecsétjét kell elnyernie: „Az Úr a mi igazságunk” (Jer 23:6).
Az alámerítkezés a legünnepélyesebb esemény. — Akik alámeríttettek az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármas nevében, beléptükkor a keresztényi életbe nyilvánosan kijelentik, hogy megtagadták Sátán szolgálatát, és a királyi család tagjaivá váltak, a mennyei Király gyermekeivé. Engedelmeskedtek a parancsnak: „Fussatok ki közülük, szakadjatok el, tisztátalant ne illessetek”. Számunkra beteljesedett az ígéret: „Én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr” (2Kor 18:17) (Testimonies, 6., 1900, 91. o.).
A keresztény hűség esküje. — Amikor keresztények engedelmeskednek az alámerítkezés ünnepélyes szertartásának, Isten feljegyzi fogadalmukat, amellyel Neki hűséget fogadtak. Ez a fogadalom az ő hűségesküjük. Megkeresztelkedtek az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Így egyesültek a menny három nagyhatalmával. Megfogadták, hogy megtagadják a világot, s hogy engedelmeskednek Isten országa törvényeinek. Ezentúl új életben járnak, a menny országa szabályait követik, Istent tisztelik. Ha fogadalmukhoz hűek maradnak, kegyelmet és erőt kapnak, amely képesíti őket, hogy szent életben járjanak. „Akik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek” (Jn 1:12) (Letter, 1903, 129.).
Alapos megtérés. — A keresztségre szóló előkészület olyan dolog, amely gondos mérlegelést igényel. Az igazság új híveinek alapos tanításban kell részesülniük arról, hogy mit „mond az Úr”. Az Úr szavát pontról pontra fel kell olvasnunk, s meg kell nekik magyaráznunk.
Akik új életben járnak, még alámerítkezésük előtt meg kell érteniük,hogy az Úr osztatlan szeretetükre tart számot. Az igazság szerint élni a gyakorlatban a lényeges. Gyümölcseikről ismerik meg a fát. Jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöket. Világosan, határozottan láthatónak kell lennie a válaszvonalnak, amely fennáll azok között, akik szeretik Istent és megtartják parancsolatait, s azok között, akik nem szeretik Őt és áthágják törvényét. A megtérésnek alaposnak kell lennie (Manuscript, 1900, 56.).
Tagok lehetnek azok, akik álláspontunkat teljesen megértették. — Akik bizonyítékát adják hitüknek, hogy teljesen értik álláspontjukat, felvehetők a gyülekezetbe tagoknak (Testimonies to Ministers, 128. o.).
Alapos előkészület a keresztségre. — Az alámerítkezésre jelentkezőknek sokkal jobban, sokkal alaposabban kell előkészülniük. Szükséges, hogy hűségesebb oktatásban részesüljenek, mint általában szokásos. A keresztény élet elveit világosan meg kell értetnünk új testvéreinkkel. Hitvallomására senki sem hivatkozhat mint bizonyítékra, hogy Krisztussal szoros kapcsolatban áll. Ne csak mondjuk, „én hiszek”, hanem a gyakorlatban élnünk is kell az igazságot. Krisztussal való kapcsolatunkat azzal igazoljuk, ha Isten akaratához alkalmazkodunk szavainkban, magatartásunkban, jellemünkben. Akármikor, ha valaki elhagyja a bűnt – a bűn a törvény áthágása – élete összhangba kerül a törvénnyel, éspedig tökéletes összhangba. Ez pedig a Szentlélek munkája. Az Ige világosságának gondos tanulmányozása, a lelkiismeret szava, a Lélek esedezése a szívben őszinte szeretetet teremt Krisztus iránt, aki Önmagát tökéletes áldozatként odaadta, hogy megváltsa az egész személyt, a testet, a lelket és az elmét. A szeretet pedig engedelmességben nyilvánul meg (Testimonies, 8., 1900, 91–92. o.).
Gyermekek alámerítkezése. — Azokra a szülőkre, akiknek gyermekei alá kívánnak merítkezni, nagy munka vár, egyrészt az önvizsgálat terén, másrészt, hogy gyermekeiket híven oktassák. Az alámerítkezés igen szent és fontos szertartás, jelentőségét pedig alaposan értenünk kell. Jelenti a bűnbánatot, az új életben járást Krisztus Jézusban. Kerüljük az elsietett keresztséget. A szülők és gyermekeik is vegyék számba a költségeket. Amennyiben gyermekeik keresztségébe beleegyeznek, a szülők szentül elkötelezik magukat, hogy gyermekeik hűséges sáfáraivá válnak, jellemépítésükben vezetőik lesznek. Elkötelezik magukat, hogy különleges érdeklődéssel őrzik a nyáj e báránykáit, nehogy szégyent hozzanak hitvallásukra.
A gyermekek már legkisebb koruktól kezdve részesüljenek vallásoktatásban. Adjuk a tanítást, de ne kárhoztató lelkületben, hanem kedvesen, boldogan. Az anyák állandóan ügyeljenek arra, nehogy gyermekeiket olyan kísértések érjék, amelyeket nem ismertek fel. A szülők óvják gyermekeiket bölcs, kedves tanítással. Mint e tapasztalatlanoknak legjobb barátai, segítsenek nekik, hogy győzelmet arassanak, mert számukra a győzelem mindent jelent. Fontolják meg a szülők, hogy saját drága gyermekeik, akik megszentelt életre törekszenek, az Úr családjának ifjabb tagjai. Éljen bennük feszült érdeklődés, hogy segítsék őket az engedelmesség útján, a Király főútján járni. Napról napra szerető érdeklődéssel tanítsák meg őket arra, mit is jelent Isten gyermekeinek lenni, s akaratukat engedelmesen alárendelni Istennek. Tanítsátok meg őket, hogy az Isten iránti engedelmesség magában foglalja a szülők iránti engedelmességet is. Ez pedig mindennapi, állandó feladatuk. Szülők! Éberen őrködjetek és imádkozzatok: legyetek gyermekeitek barátai, társai.
Amikor elérkezik életük legboldogabb időszaka, és szívük mélyéig szeretik Jézust, s alá kívánnak merítkezni, bánjatok velük hűségesen. Mielőtt keresztségben részesülnének, kérdezzétek meg tőlük, vajon életük legfőbb vágya-e, hogy Istenért munkálkodjanak? Ha igen, mondjátok meg nekik, hogyan kell kezdeniük. Éppen az első lecke olyan nagy jelentőségű. Egyszerűen tanítsátok őket, hogy végezzék első szolgálatukat Istenért. Tegyétek ezt a legkönnyebben érthetővé. Magyarázzátok meg, hogy mit jelent önmagunk átadása az Úrnak: úgy tenni, ahogyan Isten Igéje mondja, keresztény szülők tanácsa segítségével.
Hűséges munka után, ha az eredménnyel elégedett vagy, mert gyermekeid értik, mit jelent a megtérés és a keresztség, s valóban meg is tértek, akkor alámerítkezhetnek. Azonban ismétlem, legelőször ti magatok készüljetek fel, hogy hűséges pásztorokként járjatok el: tapasztalatlan lábukat vezessétek az engedelmesség szűk útjára. Istennek munkálkodnia kell a szülőkben, hogy gyermekeiknek helyes példát mutassanak a szeretetben, az udvariasságban, a keresztény alázatosságban, s abban, hogy egész életüket teljesen átadják Jézus Krisztusnak. Ha beleegyezel gyermekeid keresztségébe, de azután hagyod, hogy tetszésük szerint éljenek, ha nem érzed kötelességednek, hogy őket a keskeny úton megtartsad, magad vagy felelős, ha az igazság iránti érdeklődésük, hitük, bátorságuk lelohadt (Testimonies, 6., 1900, 93–95. o.).
Az ifjak felkészítése a keresztségre. — A férfiakká és nőkké növekedett jelölteknek jobban kell érteniük kötelességeiket, mint az ifjabbaknak – de a gyülekezet pásztorának velük szemben is vannak kötelességei. Vajon rabjai-e rossz szokásoknak? A lelki pásztor kötelessége, hogy részükre külön összejöveteleket rendezzen. Adj nekik bibliaórákat, beszélj és imádkozz velük, s mutass rá az Úr elvárására. Olvasd fel nekik a Biblia tanítását a megtérésről. Mutasd meg, hogy mi a megtérés gyümölcse, mi a bizonyítéka annak, hogy Istent szeretik. És azt is, hogy az őszinte megtérés: a szív, a gondolatok és célok megváltozását munkálja. A rossz szokásokat el kell hagyniuk. A rágalmazás, a féltékenység, az engedetlenség bűneit meg kell tagadniuk. Jellemük minden egyes rossz vonása ellen küzdelmet kell folytatniuk. Akkor majd a hívő lélek értelmesen magáévá teheti az ígéretet: „Kérjetek, és megadatik néktek” (Mt 7:7) (Testimonies, 6., 1900, 95. o.).
A jelöltek vizsgája. — A tanítványság próbakövét nem alkalmazzuk olyan szigorúan velük szemben, mint azokkal szemben, akik alámerítkezésre jelentkeznek. Meg kell érteniük, vajon egyszerűen csak felveszik az adventista nevet, vagy pedig valóban az Úr oldalára állnak, kijönnek a világból, elszakadnak tőle és tisztátalant nem illetnek. Alámerítkezés előtt a jelölteket alaposan ki kell kérdeznünk életmódjuk és tapasztalataik felől. Ez a kikérdezés ne hidegen és mereven, hanem szívesen, gyengéden történjék. Irányítsuk az újonnan megtérteket Isten Bárányához, aki elveszi a világ bűneit. Az evangélium követelményeit mint rájuk is kötelezőket, tárjuk a keresztségre jelöltek elé.
Új híveink előtt az egyik feltárandó pont a ruházkodás kérdése. Bánjunk leendő új testvéreinkkel híven. Vajon hiúk-e? Vajon él-e még szívükben büszkeség? A ruházkodás bálványozása erkölcsi betegség. Ezt nem szabad átvinni az új életbe. Legtöbb esetben az evangélium követelményei iránti engedelmesség határozott változtatást igényel a ruházkodásban.
Azonban a gondatlanság, a lomposság is kerülendő. Krisztusért, akinek tanúi vagyunk, törekedjünk arra, hogy megjelenésünk, külsőnk a lehető legjobb legyen. A sátorszolgálatban Isten mindent részletezett azok ruházatát illetően, akik előtte szolgálatot teljesítettek. Ebből megtanulhatjuk, hogy Isten szolgái ruházkodásában jobban szeret bizonyos öltözködési módot. Nagyon részletes utasításokat adott Áron öltönyére nézve, mert ruhája szimbolikus volt. Így Krisztus követőinek ruházkodása is szimbolikus legyen. Mindenben az Ő képviselőinek kell lennünk. Megjelenésünket minden tekintetben rend, szerénység és tisztaság jellemezze. Isten Igéje nem szentesíti a ruházkodás változtatását pusztán a divat kedvéért, hogy pontosan a világ divatja szerint járjunk. A keresztények ne díszítsék magukat drága ékességekkel vagy költséges dolgokkal.
Az Írás tanításait az öltözködés tekintetében gondosan mérlegeljük. Meg kell értenünk, mit értékel a mennyek Ura, még a test ruházatában is. Akik komolyan törekszenek elnyerni Krisztus kegyelmét, szívükbe vésik a drága tanításokat, amelyeket Isten Lelke ihletett. Még megjelenésünk is az evangélium igazságát juttassa kifejezésre.
Mindazok, akik Krisztus életét tanulmányozzák és tanításait megvalósítják, Krisztushoz hasonlóvá válnak. Befolyásuk az Övéhez lesz hasonló. Jellemük ép, egészséges lesz. Míg az engedelmesség alázatos ösvényén járnak, Isten akaratát teljesítve, olyan befolyást árasztanak, amely Isten ügyének előbbre vitelét szolgálja, művének egészséges tisztaságát. Az ilyen alaposan megtért lelkek a Föld tanúbizonyságai, az igazságnak az ember jellemére gyakorolt megszentelő erejéről.
Istennek és Jézus Krisztusnak ismerete, amely a jellemben kifejezésre jut, mindent felülmúló magaslat, amit a Földön és a mennyben egyaránt értékelnek. Ez a legfelsőbb rendű nevelés. Kulcs, amely megnyitja a mennyei város kapuit. Isten terve pedig az, hogy ezzel az ismerettel gazdagítsa azokat, akik a keresztség által Krisztust öltözték fel. Isten szolgáinak pedig kötelessége, hogy e lelkek elé tárják magas elhivatásuk kiváltságát a Krisztus Jézusban (Testimonies, 6., 1900, 95–97. o.).
Életük gyümölcseiről ítéltetnek meg. — Van valami, amihez nincs jogunk: embertársunk szívét megítélni, indítékait kétségbe vonni. Azonban ha valaki gyülekezeti felvételre jelentkezik, meg kell vizsgálnunk életének gyümölcseit, de indítékaiért a felelősség teljesen a saját ügye. Azonban Sátánnak is vannak sajátos tervei: hamis atyafiakat csempész a gyülekezetbe, akik által sikeresebben munkálkodhat, hogy Isten művét gyengítse (Review and Herald, 1893. I. 10.).
A szertartás sorrendje. — Ha csak lehetséges, történjék az alámerítkezés egy tiszta tóban vagy folyó vízben. Ezeket az alkalmakat mindenekfelett ünnepélyessé és fontossá kell tennünk. Az ilyen istentiszteletek alkalmával Isten angyalai is jelen vannak.
Aki az alámerítkezés szolgálatát végzi, törekedjék arra, hogy ez az alkalom ünnepélyes, szent befolyást gyakoroljon a jelenlevőkre. A gyülekezet minden szertartását úgy vezessük, hogy hatása felemelő legyen. Semmit se alacsonyítsunk le a közönséges, mindennapi színvonalra. Gyülekezeteinket nevelnünk kell, hogy Isten szent szolgálata iránt nagyobb tiszteletet tanúsítsanak. Ahogyan az evangélium szolgái Isten tiszteletével kapcsolatos szolgálatot vezetik, úgy nevelik és képezik a népet. Kis cselekmények, amelyek nevelik, képezik és fegyelmezik az enbert az örökkévalóságra, óriási következményekkel bírnak a gyülekezet felemelkedése és megszentelődése érdekében.
Minden gyülekezet gondoskodjék a jelöltek számára keresztségi öltözékről. Ezt ne tekintsük felesleges pénzkiadásnak. Egyike ez azoknak a dolgoknak, amelyek Isten parancsa iránti engedelmességünket mutatják, éspedig, hogy „mindenek ékesen és jó renddel legyenek” (1Kor 14:40).
Nem helyes, ha az egyik gyülekezet a másiktól a keresztségi öltözékeket kölcsönzi, mert gyakran, ha ezekre szükség van, nem lesznek a helyükön: valamelyik kölcsönkérő elmulasztja visszaadni. E tekintetben minden gyülekezet gondoskodjék a saját szükségletéről. Erre a célra létesítsünk alapot. Ha az egész gyülekezet részt vesz benne, nem okoz nagy terhet.
A keresztségi öltözékek tartós anyagból készüljenek, színtartósak legyenek, alul jól felszegve, nehezék gyanánt. Rendes, csinos, jól szabottak legyenek, megfelelő minta szerint. Minden díszítés, fodrok vagy kézi hímzések feleslegesek. Minden külső dísz, akár cifraság vagy valami más, mellőzendő. Ha a jelöltek a szertartás jelentőségével tisztában vannak, nem óhajtanak semmiféle díszt. Azonban ne legyen kopottság, sem tisztátalanság sehol semmiben, mert ez Istent sérti. Ami ezzel a szent szertartással kapcsolatos, a lehető legtökéletesebb előkészületre valljon (Testimonies, 6., 1900, 97–98. o.).
Hatásos keresztényi istentisztelet. — Oaklandi evangelizáló munkánk drága lelkek üdvösségének gyümölcseit eredményezte. December 16-án, vasárnap reggel jelen voltam Fiedmontban a keresztségi istentiszteleten. Harminckét jelölt keresztelkedett. Harmincketten temetkeztek el a hullámsírba az Úrral, hogy feltámadjanak és új életben járjanak. Olyan jelenet volt ez, amelyet Isten angyalai örömmel figyeltek. Az egész szertartás rendben folyt, közben egy-egy dicsének verseit énekelték (Manuscript, 1906, 105.).
Szükségkeresztség. — Intézkedni fogunk, hogy az idős férfiú keresztelkedési kérelmének eleget tegyünk. Nem elég erős ahhoz, hogy elmenjen a gyülekezetbe, egyetlen módja, hogy a szertartás megtörténjék, ha fürdőkádat szerzünk, s így merítjük a vízbe (Letter, 1901, 126.).
Isten megőrző hatalma. — Miután a hívő részesült az alámerítkezés szertartásában, emlékezetében kell tartania, hogy odaszentelte magát az Atyának, Krisztusnak és a Szentléleknek.
Akik tanulmányozzák Krisztus életét, és megvalósítják tanításait,Krisztushoz válnak hasonlókká – befolyásuk is Krisztuséhoz válik hasonlóvá. Jellemük ép, tökéletes lesz. Ha megalapozódtak a hitben, az ördög nem győzi le őket hiúságuk vagy büszkeségük miatt, mert az engedelmesség alázatos útján akarnak járni, Isten akaratát cselekedve. Jellemük olyan befolyást áraszt, amely Isten ügyének előbbre vitelét szolgálja, művének egészséges tisztaságát.
Az ilyen alaposan megtértek tanúbizonyságai a világnak, hogy milyen megszentelő ereje van az igazságnak az ember jellemére. Általuk ismerteti meg Krisztus a világgal jellemét és akaratát. Isten gyermekeinek életében nyilatkozik meg az Úr szolgálatának áldása; ennek ellenkezője pedig azok életében látható, akik nem tartják meg a parancsolatokat. A válaszvonal világos, határozott. Mindazokat, akik engedelmeskednek Isten parancsolatainak, az ő hatalmas ereje őrzi; törvénye áthágóinak romboló befolyása közepette. A legalacsonyabb sorsúakat s a legelőkelőbb tisztségek viselőit egyaránt Isten hatalma őrzi az üdvösségre, hit által (Manuscript, 1900, 56.).
Istennek szentelt. — A szent keresztség után a hívőnek állandóan emlékezetében kell tartania, hogy odaszentelte életét Istennek, Krisztusnak és a Szentléleknek. Minden világi érdeke másodlagossá válik, mert alárendeli ennek az új viszonynak. Nyilvánosan kijelenti, hogy többé nem él büszke, önző életet. Többé nem él könnyelmű, közömbös életet, mert szövetséget kötött Istennel. Meghalt a világnak. Az Úrnak él, hogy az Ő szolgálatába állítsa minden képességét; és sosem feledkezik meg arról, hogy Isten pecsétjét hordozza, hogy Krisztus országának alattvalója, az isteni természet részese. Mindent alárendel Istennek, egész énjét, s mindenét, amivel bír; minden képességét Isten nevének dicsőségére használja fel.
Az alámerítkezésnél kötött lelki egyezmény kölcsönösen kötelező. Míg emberi lények teljes szívvel engedelmeskedve teljesítik kötelességüket, jogos, ha így imádkoznak: „Tedd nyilvánvalóvá, Uram, hogy Te vagy Isten Izráelben.” Az a tény, hogy bemerítkeztél az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, biztosítéka lesz annak, hogy minden szükségedben segítségre számíthatsz. Az Úr hallja és meghallgatja őszinte követőinek imáit, akik Krisztus igáját hordják, akik iskolájában Tőle tanulnak szelídséges alázatosságot (Testimonies, 6., 1900, 98–99. o.).
A gyülekezet felelőssége az újonnan megtértekkel szemben. — Hűséges keresztény férfiak és nők feszült érdeklődéssel törekszenek arra, hogy a megtérteket a megszentelt életnek, az életszentségnek tökéletes ismeretére vezessék, Krisztus Jézusban. Ha bárki is engedett az önző életre késztető vágyának, és ez az életében felülkerekedett, a hűséges hívők őrködjenek e lelkek felett mint akiknek számot kell adniuk róluk. Nem szabad elmulasztaniuk a hűséges, gyengéd, szeretetteljes tanítást, amely olyan lényeges a fiatal hívő életében – nehogy csak félmunkát végezzünk. Éppen az első élmények legyenek helyesek.
Sátán nem akarja, hogy bárki is felismerje a tökéletes átadás szükségességét. Aki elmulasztja a tökéletes átadást, nem tagadta meg a bûnt: vágyai, szenvedélyei felülkerekednek és kísértések zavarják meg a lelkiismeretét, tehát a megtérése nem őszinte. Ha mindenki világosan tudatában volna annak a küzdelemnek, amelyet minden egyes léleknek a sátáni eszközökkel meg kell vívnia, amelyek tőrbe csalnak, megtéveszteni, megcsalni igyekeznek, akkor sokkal szorgalmasabban munkálkodnánk újonnan megtért híveinkért.
Ha ezeket az embereket magukra hagyjuk, gyakori kísértések környékezik meg őket, és a kísértés gonosz voltát fel sem ismerik. Éreztessétek velük, hogy kiváltságuk a tanácskérés. Keressétek azok társaságát, akik segíthetnek rajtuk, mert azokkal való kapcsolatuk által, akik szeretik és félik Istent, erőt nyerhetnek.
Beszélgetéseink ezekkel a lelkekkel legyenek lelki, buzdító jellegűek.Az Úr figyeli minden gyenge, kételkedő, küszködő lélek harcát, s mindenkin segít, aki Őt segítségül hívja. Meglátják majd a megnyílt egeket, látják Isten angyalait le- és felszállni a sugárzó fényességű létrán, amelyen felfelé igyekeznek (Testimonies, 6., 1900, 92–93. o.).
Gyülekezeti tagság. — Krisztus és egyháza közötti viszony nagyon szoros és szent. Ő a vőlegény, a gyülekezet a menyasszony; Ő a fej, az egyház a test. A Krisztussal való kapcsolat tehát magában foglalja az egyházával való kapcsolatot (Education, 1903, 268. o.).
Sátán visszatart a gyülekezethez való csatlakozástól. — Sátán megfontoltan igyekszik arra, hogy hitvalló keresztényeket a mennyei rendelkezésektől a lehető legtávolabb tartsa. Ezért még Isten hitvalló népét is megcsalja, elhiteti velük, hogy a rend és a fegyelem a lelkiség ellenségei, és hogy részükre az egyedüli biztonság, ha a maguk útját járják, s hogy különösképpen maradjanak távol keresztény testületektől, akik egyesültek s munkálkodnak, hogy tevékenységük fegyelmezett és összhangzó legyen. Minden erre irányuló törekvést veszélyesnek gondolnak, a jogos szabadság korlátozásának, s félnek tőle, mint a pápaságtól. Ezek a megcsalt emberek erénynek tartják, s dicsekszenek azzal, hogy szabadon gondolkoznak és függetlenül cselekszenek. Egyetlen ember kijelentését sem fogadják el. Nem tartoznak senkinek sem felelősséggel. Sátán különleges műve, hogy az emberekkel elhiteti: Isten rendelése az, hogy különüljenek el s válasszák meg a maguk rendjét, hittestvéreiktől függetlenül (Letter, 1892, 32.).
Krisztustól távol csupán értéktelen formaság. — Krisztus kegyelme ad életet a léleknek. Krisztus nélkül az alámerítkezés, mint minden más szertartás, értéktelen formaság. „Aki nem hisz a Fiúnak, nem lát életet” (The Desire of Ages, 1898, 181. o.).
A megtérés nem csupán alámerítkezés. — Nem jelent üdvösséget a keresztség, sem az, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel, még az sem, ha az igazságot prédikáljuk, üdvösségünket a Jézus Krisztussal való élő egység eredményezi, amely a szívet megújítja, és amely Krisztus munkáját végzi hitben és szeretetben, türelemben, szelídségben és reménységben. Mindenki, aki Krisztussal egyesült, környezetének élő misszionáriusává válik (Letter, 1886, 55.).
Figyelmeztetés az evangélistáknak és a lelkipásztoroknak. — Lelkészkarunk tagjai határozottan hibát követnek el, mert munkájukat nem úgy végzik, mint az Úr rendelését. Ugyanis nem állítanak elő minden embert tökéletesnek a Krisztus Jézusban. Nem szereztek tapasztalatot az Istennel való személyes közösség által; valóságos ismeretet sem szereztek, hogy miből áll a keresztény jellem; ezért sokakat megkeresztelnek, akik nem alkalmasak erre a szent cselekményre, hanem akik csak magukat és a világot szeretik. Nem látták Krisztust, s nem is fogadták Őt el hit által (Review and Herald, 1890. II. 4.).
Evangelizálásunk gyengesége. — Az olyan tagok szaporodása, akiknek szíve nem újult meg, s életük nem reformálódott meg, az egyház gyengeségének forrása. Ezt a tényt gyakran nem akarjuk észrevenni. Egyes lelkészek s egyes gyülekezetek annyira kívánják a taglétszám szaporodását, hogy tanúbizonyságuk nem hűséges a keresztényietlen szokások és gyakorlat ellen. Akik elfogadják az igazságot, azokat nem tanítják meg arra, hogy nem helyes, ha viselkedésük világias, és csak név szerint keresztények. Keresztségükig Sátán alattvalói voltak, ezentúl Krisztus alattvalóinak kell lenniük. Az élet megmutatja, hogy változtattuk-e vezetőnket.
A közvélemény kedvezően fogadja a keresztény hitvallást. Csak csekély önmegtagadást vagy önfeláldozást követel, hogy felöltsük a kegyesség látszatát, s nevünk az egyház könyvében szerepeljen. Ezért sokan csatlakoznak az egyházakhoz, mielőtt még Krisztussal egyesültek volna. Ezen Sátán csak ujjong. Az ilyen „megtérők” az ő legeredményesebb ügynökei. Tőrbe csalják a többieket. Lidércfények, akik a gyanútlanokat vesztükbe döntik. Hiábavaló, ha az emberek a keresztény életutat szélesíteni és a világiak számára kellemessé akarják tenni. Ha be akarunk jutni az életre, akkor ugyanazt az utat kell követnünk, amelyen Jézus és tanítványai jártak: az alázatosság, önmegtagadás és áldozat életét (Testimonies, 5., 1882, 172. o.).
Célunk: az őszintén megtért tagok. — Az evangélium szolgái, akik nagyvárosokban és kisvárosokban munkálkodnak az igazság feltárásában, ne elégedjenek meg s ne tekintsék munkájukat befejezettnek addig, amíg azok, akik az igazság elméletét elfogadták, igazolják annak megszentelő erejét, s őszintén Istenhez tértek. Istennek jobban tetszene, ha a munkájuk eredményeképpen hat ember őszintén az Úrhoz térne, mint ha hatvanan csak névlegesen válnának keresztényekké. Ezek a lelkészek fordítsanak kevesebb időt a prédikálásra; tartalékolják erejük egy részét arra, hogy az érdeklődőket meglátogassák, velük imádkozzanak, oktassák őket az istenfélelemre annak érdekében, hogy „minden embert tökéletesnek állassanak elő a Krisztus Jézusban”.
Az igazság tanítója szívében Isten szeretetének kell élnie. Szívét át kell hatnia annak a mély és buzgó szeretetnek, amellyel Krisztus bírt, akkor majd árad belőle másokra is. A lelkészek tanítsák, hogy mindazoknak, akik elfogadják az igazságot, gyümölcsöt kell hozniukIsten dicsőségére. Tanítaniuk kell, hogy a mindennapi önfeláldozás hozzátartozik életükhöz; hogy sok mindent, amit dédelgettek, fel kell adniuk, és sok-sok kötelességet bármennyire kellemetlennek látszik is, teljesíteniük kell. Üzleti érdekeket, társas élvezetet, kényelmet, tiszteletet, hírnevet, tehát mindent alá kell rendelniük Krisztus legfelsőbb s örökké legmagasabb rendű követelményeinek (Testimonies, 4., 1879, 317. o.).