Tanulmányozd Krisztus módszereit. — Ha valaha lényeges volt megérteni és követni a helyes tanítási módszereket s Krisztus példáját, akkor ma annál inkább (Letter, 1908, 322.).

Krisztus bánásmódja az emberekkel. — Ha a helyes módon akarsz az emberekhez közel kerülni, alázd meg szíved Isten előtt, és tanulj Krisztustól. Munkánkhoz sok tanulságot meríthetünk, ha tanulmányozzuk Krisztus munkamódszereit és az emberek iránt alkalmazott eljárását. Az evangélium feljegyzi számunkra, hogy hogyan munkálkodott Ő minden emberért, és amikor a városokban és falvakban munkálkodott, ezreket vonzott magához, akik hozzásereglettek tanításait hallgatni. A Mester szavai világosak és határozottak voltak: megnyerően, gyengéden beszélt. Az emberek azzal a bizonyossággal távoztak Tőle, hogy az igazságot hallották. Éppen egyszerűsége és komolysága, ahogyan Krisztus munkálkodott és beszélt, vonzott olyan nagy tömeget Őhozzá.

A nagy Tanító tervszerűen munkálkodott. Tanulmányozzátok ezeket a terveket. Helyről helyre járt, figyelmes hallgatók tömegei kísérték. Ha csak tehette, kivonta őket a zsúfolt városokból a vidék csendjébe. Ott imádkozott és beszélt velük az örök igazságokról (Review and Herald, 1912. I. 18.).

A zsinagógákban – a tenger partján. — „És bejárta Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban és hirdetve az Isten országának evangéliumát, és gyógyítva a nép között minden betegséget.” Prédikált a zsinagógákban, mert így közelebb kerülhetett azokhoz, akik ott gyűltek össze. Majd kiment, és a tengerparton tanított s a nagy csomópontokon. A drága igazságokat, amelyeket hirdetett, nem korlátozta csupán a zsinagógákra…

Krisztus a zsidó nemzet legnagyobb tanítói között a legelső helyet foglalhatta volna el. Azonban inkább azt választotta, hogy az evangéliumot a szegényeknek hirdesse. Helyről helyre járt, hogy mind a főútvonalak, mind a mellékutak lakói megragadhassák az igazság evangéliumának Igéit. Úgy dolgozott, ahogyan elvárja, hogy munkásai is tevékenykedjenek napjainkban. Szava hallható volt a tenger partján, a hegyoldalon, a város utcáin, amint magyarázta az Ószövetség írásait. Magyarázatai annyira elütöttek az írástudók és farizeusok értelmezéseitől, hogy felkeltették a nép figyelmét. Úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Világosan és hatalommal hirdette az evangéliumi üzenetet (Letter, 1903, 129.).

Sajátos módszerei. — Részt vett a nemzet évenkénti ünnepein, s a tömegnek – akiket a külső szertartások lekötöttek – mennyei dolgokról beszélt, és feltárta előttük az örökkévalóságot. Mindenkinek adott a bölcsesség kincstárából. Olyan egyszerű nyelven beszélt hozzájuk, amit feltétlenül megértettek. Teljesen egyéni módszerei által mindenkin segített, aki bánkódott és szenvedett. Gyengéden, udvariasan szolgált a bűnbeteg léleknek, gyógyulást és erőt közvetített.

A tanítók Fejedelme kapcsolatot keresett az emberekkel, az általuk leginkább ismert gondolattársítások útján. Az igazságot úgy tárta fel, hogy azután hallgatói emlékezetében legszentebb emlékeikkel és rokonszenvükkel fűződött össze. Tanításaiból hallgatói megérezték, hogy tökéletesen egybefonódott érdekeikkel, és boldogságukat szolgálja. Tanítása annyira közvetlen volt, képei annyira szemlélte-tőek, szavai annyira rokonszenvesek és kedvesek, hogy hallgatóit magával ragadta. Az az egyszerűség és komolyság, amellyel az ínségesekhez szólt, minden szavát szentesítette (The Ministry of Healing, 1905, 22–24.).

A jézusi figyelem. — Krisztus számára a tömeg, amely oly gyakran tolongott körülötte, nem emberi lények meg nem különböztethető egyvelegét jelentette. Közvetlenül beszélt mindenkihez, s minden szívet érintett. Figyelte hallgatói arcát, észrevette szemükben a felvillanó fényt, a gyors, egyetértő tekintetet, amely azt igazolta, hogy az igazság a lélekbe hatolt; a szíven pedig az együtt érző öröm visszhangja rezgett át.

Az elbukott emberiség könyörgése. — Krisztus minden emberben – bármilyen mélyre bukott is – Isten gyermekét látta, olyan valakit, akit mennyei rokonságának kötelékeibe visszaállíthatott (Education, 1903, 79. o.).

Egyszerűség, közvetlenség, ismétlés. — Krisztus tanítása az egyszerűség példája. Úgy tanított, mint akinek tekintélye van. A zsidók azt várták és igényelték, hogy Krisztus első eljövetele a dicsőségnek olyan megnyilatkozása legyen, mint amilyen majd második eljövetelét kíséri. A nagy Tanító hirdette az igazságot az emberiségnek. Közülük többen nem járhattak a rabbik iskoláiba, s nem tanulhattak görög filozófiát. Jézus az igazságot egyszerű, közvetlen módon hirdette, kijelentéseinek élő erőt, nyomatékot adott. Ha túl magas, szokatlan hangon beszélt volna, mint napjainkban több igehirdető, akkor az emberi hang természetessége elveszett volna, az igazság erejének nagy részét lerontva.

Krisztus nem beszélt egyszerre sok dologról, nehogy a hallgatók gondolataiban zavart keltsen. Minden egyes pontot megvilágított. Régi és ismert profetikus igazságokat is ismételt azért, hogy a fontos elveket a szívekbe vésse (Manuscript, 1890, 25.).

A legműveltebbekre is hatott. — Noha az Úr egyszerű nyelvezettel tárta fel a nagy igazságokat, mégis olyan gyönyörűen, hogy a legélesebb elméjű embereket is megnyerte.

Azért, hogy Atyjának gyengéd, szerető, szánó gondviselését kellőképpen szemléltesse, Jézus elmondta a tékozló fiú példázatát. Gyermekei bár tévelyegnek és elkalandoznak Tőle, de ha bűnbánattal visszatérnek, olyan örömmel fogadja őket, mint ahogyan a földi atya fogadja rég elveszett, de töredelmesen visszatérő fiát (Manuscript, 1902, 132.).

A gyermekek megértették Krisztust. — A Megváltó módszerén, ahogyan az igazságot feltárta, javítani, változtatni nem lehet. Az élet Igéit olyan egyszerűen tárta fel, hogy a gyermekek is megérthették. A férfiakat, nőket és gyermekeket teljesen áthatották Krisztus szavai, amikor az Írásokat magyarázta: hangja, hangsúlyozása és kézmozdulatai is hatással voltak rájuk, követni akarták mindenben. Az ifjúság megértette szellemiségét, szolgálatának készségét, és követni kívánta kegyes útjait, hogy a rászorulók segítségére siessen (Counsels on Health, 1914, 498–499. o.).

Az igazság drágaköveit visszahelyezte keretükbe. — Tanításaiban Jézus nem prédikációs módszert alkalmazott, mint a lelkészek nap-jainkban. Munkája építés volt az igazság talapzatára. Összegyűjtötte az igazság drágagyöngyeit – amelyeket az ellenség eltulajdonított és a tévelygés keretébe állított –, s visszahelyezte az igazság keretébe, hogy mindazokat gazdagítsa, akik az Igét befogadták (Manuscript, 1898, 104.).

Megerősítette az üzenetet. — Krisztus mindig készségesen válaszolt az igazság őszinte keresőjének. Mikor tanítványai készségesen elé járultak, hogy a tömegnek adott tanításáról magyarázatot kérjenek, örömmel megismételte (Letter, 1902, 164.).

Szeretettel vonzotta az embereket. — Hallgatói szívét Krisztus szeretete által vonzotta magához, majd lassan-lassan, ahogyan befogadhatták, feltárta előttük országának igazságait. Nekünk is meg kell tanulnunk munkánkat az emberek lelki, szellemi állapotához szabni, hogy úgy fogadjuk el őket, amilyenek. Noha a törvény követelményeit a világ elé kell tárnunk, de sose feledjük, hogy csak a szeretet, Jézus szeretete az egyedüli erő, amely a szívet meglágyíthatja és engedelmességre késztetheti (Review and Herald, 1890. XI. 25.).

Krisztus nem tárt fel minden igazságot. — A nagy Tanító kezében tartotta az igazság egész gyűjteményét, de nem mindent tárt fel tanítványai előtt. Azokat a tárgyakat tárta fel előttük, amelyeket a mennybe vezető ösvényen való haladásuk érdekében fontosnak tartott. Voltak dolgok, amelyekről bölcsen hallgatott.

Ahogyan Krisztus nem tárt fel mindent tanítványai előtt, tudván, hogy nem érthetik azt meg, hasonlóképpen napjainkban is visszatart tőlünk több dolgot, mert ismeri értelmünk korlátozottságát (Manuscript, 1902, 118.).

Személyes beszélgetések. — Jézus Krisztus munkája nagyrészt személyes megbeszélésekből állt. Fontos volt számára egyetlen ember is, ha csak egyedül hallgatta Őt, mert az az egy lélek a Megváltótól kapott igazságokat ezreknek adta tovább (Review and Herald, 1899. V. 9.).

Ünnepségeken. — Ha ünnepre hívták meg, Krisztus elfogadta a meghívást, azért, hogy míg az asztalnál ül, a jelenlevők szívébe az igazság magvait hintse. Tudta, hogy többen az ott vele levők közül később engedelmeskedni fognak a hívásnak: „Kövess engem!” Az a kiváltságunk, hogy Krisztus tanítási módszereit tanulmányozzuk, ahogyan helyről helyre járt, és mindenütt az igazság magvait vetette (Manuscript, 1902, 113.).

Krisztus folyamatos munkaterve. — Krisztus kettesével küldte ki tanítványait, hogy olyan helyekre menjenek, amelyekre őket később követni fogja (Manuscript, 1910, 19.).

Helyes volt-e Krisztus módszere? — A menny Fensége gyalog járt helységről helységre, tanított a szabadban, a tengerparton és a hegyek között. Így vonta az embereket magához. Vajon balgán munkálkodtunk-e, amikor egyszerűségre és istenfélelemre törekedtünk? Meddig nem okulunk még olyan mértékben, ahogyan kellene? Krisztus kijelenti: „Vegyétek föl magatokra az én igámat (…) és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Mt 11:29–30) (Letter, 1898, 140.).

Formálódás, jellemfejlődés Krisztus szolgálatában. — Jézusnak formálnia kellett a tanítványokat, mégpedig a leggyengédebb fegyelmezés által, s azáltal, hogy az elfogadott Igék ismeretét másoknak feltárták. Krisztus különleges oktatásban részesítette őket. Saját életével adott példát, mert szigorúan alkalmazkodott azokhoz a szabályokhoz, amelyeket számukra leszögezett: hogy vitákba, szóharcokba ne elegyedjenek. Nekik saját jellemükben kellett kinyilatkoztatniuk és védeniük az igazságot! Komoly ima és elmélkedés által személyes tapasztalataikkal kellett kinyilvánítaniuk őszinte kereszténységüket. Ez határozott ellentétet mutat a farizeusok és a sadducceusok vallásával. Hallgatóik figyelmét fel kellett hívniuk a még ki nem nyilatkoztatott nagy igazságokra. A tanítványok csak hirdessék az Igét, Isten Lelke pedig beplántálja a hallgatók szívébe (Review and Herald, 1898. II. 1.).