A munkás sikerének Isten a bírája. — Isten nem ember – Ő az ember munkájának bírája, aki megadja mindenkinek a megillető jutalmat. Isten nem bízta emberekre az ítélkezést. Minden jó munkának az Úr az egyedüli bírája és jutalmazója (Review and Herald, 1900. XII. 11.).

Ha egy lélek kitart, a munka eredményes. — Éjszakának idején veled társalogtam. Üzenetem volt számodra, s ezt az üzenetet adtam eléd. Lesújtott és csüggedt voltál. Azt mondtam: az Úr parancsa az, hogy beszéljek X. testvérrel és testvérnővel. Mondottam: munkádat majdnem teljes kudarcnak tartod, de ha csak egy lélek ragadja is meg az igazságot, aki mindvégig kitart, munkád nem nevezhető kudarcnak. Ha egy anya a hűtlenségből engedelmességre tért, akkor örvendj! Az anya, aki az Úr ismeretében jár, megtanítja gyermekeit, hogy nyomdokait kövessék. Az ígéret az anyáknak, atyáknak és gyermekeiknek szól.

Az Úr nem aszerint ítél téged, hogy fáradozásodat milyen siker koronázza. Az Úr megparancsolta, közöljem veled, hogy hitedet állandóan megújultan, szilárdan növekedve kell tartanod. Ha megtetted a tőled telhetőt, a legjobbat, menj tovább, menj távolabbra, s bízd az eredményt Istenre. Csak hitedet őrizd meg (Letter, 1895, 8.).

Ne csüggesszen, ha csekély az eredmény. — Az Isten dicsőségére és tiszteletére végzett munka Isten pecsétjét hordja. Krisztus felismeri azok munkáját, akik a tőlük telhető legjobbat teszik. Ha szüntelenül a legjobb teljesítményre törekszenek, növekedni fognak ismeretben, és munkájuk jellege is javulni fog (Letter, 1903, 153.).

Csekélyebb azoknak a száma, akik elfogadják az igazságot, mint azoké, akik elvetik. De ne csüggedjünk, ha látszatra munkánknak nincs nagy eredménye (Letter, 1875, 1.).

A közös, kitartó fáradozások hoznak jó eredményeket. — A személyes, állandó, egyesített törekvések vezetnek sikerre. Akik világunkban sok jót akarnak végezni, azoknak készeknek kell lenniük, hogy Isten útmutatása szerint végezzék kicsiny dolgok végzése által. Aki a teljesítmény legfelsőbb fokára akar feljutni valami nagy és dicső tettel, kudarcot vall, semmit sem érhet el.

A jó munkában az állandó haladást a hűséges folyamatos szolgálat jelenti. Isten szemében értékesebb ez, mintha csak egyetlen nagy dolgot végeznénk. Isten gyermekei számára ez jobb hírt szerez, fáradozásaikat jellegzetessé teszi. Akik őszintén és híven teljesítik Istentől kiszabott kötelességeiket, azok nem ingerültek, hanem állhatatosak, céltudatosak, s kitartanak útjukban akár jó, akár rossz a jelentés. Munkálkodnak alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt (Letter, 1902, 122.).

A helyes módszerek jó aratást eredményeznek. — Ha Istenért végzett munkánkban tettre készen helyes módszereket követünk, embertársaink között termést gyűjthetünk be (Review and Herald, 1904. IV. 28.).

A lelkész bálványozásának rossz következménye. — Ha a lelkészt elismerik és dicsérik, még nem bizonyítéka, hogy a Lélek hatása alatt beszélt. Gyakori eset, hogy az újonnan megtértek – hacsak nem ügyelnek – szeretetükkel inkább a lelkészt, mint Megváltójukat tüntetik ki. Azt érzik, hogy lelkészük munkája sok jót művelt érettük, azt képzelik, hogy a legmagasztosabb lelki ajándékokkal és kegyelmekkel rendelkezik, és senki más nem végzi munkáját olyan jól, mint ő; Ezért túl nagy fontosságot tulajdonítanak az embernek és munkásságának. Olyan bizalom ez, amely hajlamosítja őket az ember bálványozására, hogy inkább rá tekintsenek fel, mint Istenre. Ha így tesznek, ez nem tetszik Istennek, s nem növekedhetnek a kegyelemben. Ártanak a lelkésznek, főként ha még fiatal és éppen jó ígéretekkel kecsegtető evangelizáló munkás.

Krisztus szolgája, akit áthat Mestere lelkülete és szeretete, úgy fog munkálkodni, hogy Istennek és drága Fiának jelleme nyilatkozzék meg a legteljesebb és legérthetőbb módon. Arra fog törekedni, hogy hallgatói Isten jelleméről értelmes fogalmakkal bírjanak, hogy a Földön elismerjék Isten dicsőségét (Gospel Workers, 1892, 44–45. o.).

Inkább emberhez, mint Krisztushoz tért meg. — Négy évvel ezelőtt egy testvérünk előadás-sorozatot tartott. A látogatottság csodálatosan jó volt. Ha helyes terveket készítettünk volna, sokan elfogadták volna az igazságot. De a testvér nem a helyes módon munkálkodott. Fő célja a nagyszámú hallgatóság lebilincselése volt, képzelet szőtte prédikációival. Sokan aláírták a fogadalmat, amikor azonban távozott, nyilvánvalóvá vált, hogy a hallgatók benne hittek, az ember vonzotta őket, és nem Jézus Krisztus. Sokan, akik a fogadalmat aláírták, megtéretlenek voltak, s amikor magukra maradtak, kitörölték nevüket (Letter, 1893, 79.).

Egy testvér gyülekezete. — Míg munkálkodsz azokért, akiket megtérésre vezettél, saját tetszésedre szolgálsz, ha őket a saját gyülekezetednek nevezed. Szeretnéd gondolataikat befolyásolni, hogy az általad választott kijelentések irányítsák őket. Azonban Isten mentsen! Azzal, hogy gondolataikat magadhoz kötöd, bölcsességük és eredményességük Forrásától vonod el, szakítod el őket. Istentől kell függeniük, nem tőled. Csakis így növekedhetnek a kegyelemben. Istentől függ sikerük, hasznosságuk érdekében; annak érdekében, hogy Isten munkatársai legyenek (Letter, 1902, 39.).

Krisztus tulajdonai, nem a mieink. — Testvéreim, emlékezzünk mindig arra, hogy nem számít milyen nagy és milyen jó munkát végzett az emberi eszköz, mert soha nem nyerhet tulajdonjogot azok felett, akiknek a megtérésében közreműködött, mert megtérésük érdekében Isten eszköze volt. Senki se álljon a lelkész irányítása alatt, ha még megtérésének eszköze is volt. Szolgálatunkban az emberekeket közvetlenül Krisztushoz visszük. Krisztus tulajdonai, s mindenkor csak egyedül Krisztusnak tartoznak számadással. Minden embernek sajátos egyénisége van, amelyre senki sem tarthat igényt (Letter, 1903, 193.).

A sikerért Istent illeti dicsőség. — Miután az Írásokból az igazságot feltártuk, s a figyelmeztetés elhangzott, sokan győződnek meg az igazságról. Ekkor igen gondosnak, óvatosnak kell lennünk. Az emberi eszköz nem végzi el a Szentlélek munkáját – mi csak szócsövek, vezetékek vagyunk, akik által az Úr munkálkodik. Gyakran az önteltség lelkülete mutatkozik meg, ha a munkás előadásait siker koronázza. Az ént sose magasztalják, semmit sem szabad önmagunknak tulajdonítanunk; a munka az Úré, az Ő drága nevét illeti minden dicsőség, dicséret. Az „én” rejtőzzék el Jézusban (Review and Herald, 1902. X. 14.).

Az öndicséret tönkreteszi a sikert. — Aki önmagát dicséri, legjobb fáradozásainak erejét söpri el (Testimonies, 4., 1881, 607. o.).

A munkatársakat teljes elismerés illeti meg. — A maga részét mindenkinek híven kell teljesítenie, s mindenki ismerje el munkás testvérének fáradozását. Beszéded ne legyen önző, csak magadat elismerő. Isten a művében sok eszközt használt fel. Amit te tettél, a munkának csak egyik része. Mások is munkálkodtak szorgalmasan, imádkozva és értelmesen, amit nem szabad mellőzni. A számadás végső napján Isten igazságosan számol majd el szolgáival, s mindenkinek munkája szerint adja meg jutalmát. Isten figyelte az önmegtagadó, önfeláldozó munkások életét, akik nehéz területeken végezték munkájukat. Ezek olyan dolgok, amelyeket mérlegelned kell. Az Úrnak nem tetszik, ha szolgái önmagukat ismerik el. Öregkorunkban legyünk igazságosak, ne tulajdonítsuk magunknak azt, ami másokat illet. Évekbe került a munka végzése, és a nemes lelkű munkások csoportjai egymást követték, akik mind elvégezték a maguk részét (Letter, 1907, 204.).

Helytelen magatartásunk korlátozza az Urat. — Az Úr nagy dolgokat cselekedne a munkásokért, de sokaknak szíve nem alázatos. Ezért ha az Úr mégis általuk munkálkodna, akkor mások fölé emelkednének, megtelnének büszkeséggel, s hittestvéreik érdemeit lebecsülnék (Review and Herald, 1887. VII. 12.).

Mi a sikertelenség oka? — Világi bölcsességre büszkén, s az elsőségre vágyva világias nagyravágyásban találhatjuk az okát annak, hogy az evangélium munkája korlátlan, végtelen erőforrásai ellenére is aránylag csekély eredményt hozott. Üdvözítőnk lelkében örvendezett, s hálát adott Istennek, hogy az igazság értéke bár elrejtetett a bölcsek és az okosok előtt, de megjelentetett a kisdedeknek, azoknak, akik tudatában vannak gyengeségüknek, és érzik, hogy Tőle függnek (Manuscript, 1902, 118.).

A léleknyerés jutalma. — Nagy jutalmat kapnak azok az őszinte munkások, akik mindent, amivel bírnak, munkájukba fektetnek. Isten országának ezen az oldalán a legnagyobb áldás: lelkek megnyerése Krisztusnak. Öröm tölti be a munkások szívét, amikor nyilvánvalóvá válik előttük, hogy ezt a nagy csodát emberi eszközök nem művelhették, hanem csak Őáltala történt, aki szereti a veszendő lelkeket.

Isten, aki ott áll minden őszinte munkás mellett, munkálja az emberek megtérését. Így alakul ki a keresztény testvériség. A munkást, s akikért munkálkodik, Krisztus szeretete érinti. A szív összefonódik a szívvel, s a lelkek kapcsolata hasonlóvá válik a szolgáló angyalok mennyei kapcsolatához (Manuscript, 1901, 36.).