Évekig hiányzott az összeköttetés azokkal a férfiakkal, akik az Úr munkáját nehéz területeken végezték. Ezek a férfiak gyakran erejükön felül dolgoznak. Kevés eszközzel rendelkeznek, így kénytelenek a munka előbbre vitelére áldozatot hozni. Mivel csak kevés fizetést kapnak, mindenben takarékosak. Ha másokat áldozatkészségre szólítanak fel a munka javára, akkor ők járnak elöl az adakozásban. Istent dicsérik az elért eredményekért, mert felismerik, hogy Ő a kezdete és bevégzője hitüknek, és csak az Ő hatalma által haladhatnak előre.

E munkások a mindennapok terhét és gondját viselték, s türelmes, kitartó fáradozással egy iskolát, egy gyógyintézetet vagy más hasonlót alapítottak a munka előbbre vitelére. Előfordult azután, hogy testvéreik úgy döntöttek: egy másik férfi azt a helyet jobban betöltené, és ezért az vezesse tovább, aki nem hordozta az első nehézségeket. Néhány esetben ilyen döntést hoztak, tekintet nélkül azokra, akik a munka kellemetlen és nehéz részét vállalták, akik alkottak, imádkoztak, törekedtek, és akaratuk s teljes erejük felajánlásával fáradhatatlanul dolgoztak.

Istennek nem tetszik, ha szolgáit ilyen bánásmódban részesítik. Felszólítja népét, hogy támogassa azokat, akik új és nehéz helyen építik a munkát, és bátorító, vidámító szavakat intézzenek hozzájuk.

Lehet, hogy buzgóságukban hibát követnek el ezek a munkások, mikor arra törekszenek, hogy a dolgot előbbre vigyék. A javakat olyan vállalkozások támogatására használják, vagy olyan terveket szőhetnek, amelyek nem a legjobbak a munka számára. Az Úr látja, hogy ezek a tervek szolgáit eltérítik attól a munkától, amelyet elvár tőlük, és ezért megengedi, hogy reményeiket meghiúsító csalódások érjék őket, azok legnagyobb bánatára, akik hiába áldoztak pénzt a munka támogatására, pedig oly sóvárogva remélték, hogy javaikkal Isten ügyét támogatják.

Mialatt ezek a munkások a legnagyobb erőfeszítéseket tették, hogy javakat szerezzenek, amelyek ínségükben segítségükre lehetnek, egyes testvérek bíráltak és gonoszt gyanítottak, a lesújtott szolgák indítékainak hamis jelentőséget tulajdonítottak. Önzésüktől megvakítva nem ismerték fel ezek a hibakeresők, hogy testvéreiknek elég gondjuk volt azon férfiak kárhoztatása nélkül is, akik nehéz terheket és felelősséget nem viseltek. A csalódás nehéz csapás, azonban a keresztény szeretet a nehézséget, vereséget győzelemmé változtathatja. A sikertelenség elővigyázatra tanít. Az elveszett dolgokból tanulhatunk. Így gyűjthetjük tapasztalatainkat.

Óvatosak és bölcsek legyünk a munkások iránt, akik - ha elkövettek is hibákat - komolyan, önfeláldozóan vettek részt a munkában. Testvéreik így szóljanak hozzájuk: Nem akarjuk a dolgot még jobban elmérgesíteni azzal, hogy mást állítunk a ti helyetekre, anélkül hogy alkalmat adnánk nektek hibáitokat jóvátenni és egy helyes álláspontra jutni, ami által szabadok lesztek a jogtalan bírálat terhétől. Adjanak nekik időt, hogy összeszedjék magukat, és az őket körülvevő nehézségeket legyőzzék, és így - mint méltó munkások - mutatkozzanak be az angyalok és az emberek előtt. Bár elkövettek hibákat, azonban azok, akik bírálták őket, jobban cselekedtek-e? A vádoló farizeusokhoz így szólt Jézus: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ!" (Jn. 8:7)

Némelyek túl gyorsan kívánják azokat a dolgokat megjavítani, amelyeket visszásnak gondolnak. Úgy vélik, hogy őket kell megválasztani azok helyére, akik hibát követtek el. Alábecsülik a munkát, amit ezek a munkások végeztek, amíg mások nézték és bírálták őket. Cselekedeteikben ez tükröződött vissza: nagy dolgokat tudok végrehajtani; a munkát eredményesebben tudom előrevinni. Azokhoz, akik azt hiszik, hogy értenek a hibátlan munkavégzéshez, megbízásom van így szólni: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek." (Mt. 7:1) Lehet, hogy egyes pontoknál el tudják kerülni a hibákat, viszont másokban durva tévedéseket követnek el, amelyeket nehéz lesz ismét rendbe hozni, és csak zavart okoznak a munkában. Hibáitok több kárt jelentenek, mint testvéreitek mulasztásai.

A velem közölt tanítás a következő: akik a munkát valahol elkezdik és az előítéletek ellenére útjukat végigharcolják, ne legyenek kedvezőtlen megvilágításba állítva azért, hogy mások foglalják el helyüket. Vannak komoly munkások, akik nem figyeltek testvéreik bírálatára, kitartottak a munkában, amelyet Isten rájuk bízott. Ha most állásukból felmentenék őket, ez velük szemben igazságtalan és Isten művére káros lenne, mert a bevezetett változásokat a bírálatok és a fennálló előítéletek igazolásának tekintenék. Az Úr azt kívánja, hogy semmi jogtalanság ne érje azokat, akik sokáig és komolyan dolgoztak, hogy a rájuk bízott feladatokat elvégezzék.

Sok változást hajtanak végre, amelyeket sokkal jobban el lehetett volna intézni. Gyakran, ha egyes munkások elégedetlenek, akkor gyorsan máshová helyezik őket, ahelyett hogy kitartásra és a munka eredményes továbbvitelére buzdítanák őket. Azokat a jellemvonásokat, amelyek előbbi munkájukra károsak voltak, magukkal viszik, és ott is ugyanazt a keresztényietlen lelkületet tanúsítják majd, mert még nem tanulták meg, hogyan kell türelmesen és alázatosan szolgálni.

Ilyen esetekben másképp kell cselekedni. Változtatni kell unióink és intézményeink különböző munkáiban. Alkalmas és megszentelt férfiakat kell keresni és buzdítani, hogy mint segítők és munkatársak, egyesüljenek a teherhordozókkal, éspedig úgy hogy a régi és az új lélekben és testvéri szeretetben forrjon össze. A közigazgatásban ne vezessétek be azonnal a változásokat, és különösen ne úgy, hogy elbátortalanodjanak azok, akik komolyan és eredményesen dolgoztak a munka előbbre vitelén. Isten nem akarja, hogy hűséges szolgái elveszítsék bátorságukat. Az igazság alapelvét kövessék azok, akiknek kötelességük, hogy kiadóink, gyógyintézeteink és iskoláink igazgatását biztosítsák.

Isten szolgálatra hív. Országa ügyének önálló férfiakra van szüksége, akik alázatos tanítókként Isten kezébe helyezték magukat és az Ő munkatársainak bizonyultak. Ilyen emberekre van szükség a prédikátori tisztségbe és az iskolákba. Bár előlépnének és mindent megtennének a Mester szolgálatában, ami erejükből kitelik! Bár belépnének a munkások soraiba, és türelmük s állhatatos törekvéseik által bebizonyítanák értéküket! A vízben tanulnak meg úszni és nem a szárazföldön. Bárcsak hűségesen betöltenék azt a helyet, amelyre elhívattak, hogy még nagyobb felelősséget ruházhatnának rájuk! Isten mindenkinek ad alkalmat, hogy a neki való szolgálatban tökéletesítse magát...

Isten néhány szolgáját különleges adományokkal ruházta fel, és senki sem hívatott arra, hogy kiváló képességüket lebecsülje. Azonban senki se akarja ezeket az adományokat saját énjének dicsőítésére használni azáltal, hogy az emberek előtt, mint nagyobb kegyelemben részesült tüntessen, vagy a többi, őszinte, komoly szolga fölé helyezze magát. Az Úr látja a szíveket. Aki önmagát Isten szolgálatára tökéletesen átadja, azt a menny megbecsüli.

A menny figyeli, hogy a felelős állásban levők hogyan végzik sáfárkodásukat. Befolyásuk nagysága szerint mérik sáfárságuk következményeit. Felebarátaik iránt legyenek - mint atyáik - igazságosak, szívélyesek, igazak. Krisztushoz hasonló jellemmel bírjanak és testvéreikkel a legszorosabb közösségben éljenek." (Testimonies VII., 277-282. o.)