Krisztus szolgáin ünnepélyes felelősség nyugszik. Munkájukat körültekintően végezzék! A tapasztalatlan tanítványokat bölcsen és óvatosan vezessék, lépésről lépésre, előre és felfelé, amíg minden alapvető pontot fel nem tártak előttük. Semmit ne titkoljunk el előlük. Azonban ne tárgyaljuk meg az első néhány összejövetelen az igazság minden pontját. Fokozatosan, elővigyázatosan kell a tanítónak Isten Lelkétől felkent szívvel, a szükséges táplálékot adni a hallgatóknak.

A prédikátorok ne tekintsék addig munkájukat befejezettnek, amíg azok, akik az igazság tanait elfogadták, a megszentelő erő befolyását nem érzik és meg nem tértek. Ha Isten szava, mint kétélű éles kard hatol a szívbe, felébresztve a lelkiismeretet, akkor sokan azt hiszik, hogy az elegendő, pedig a munka csak akkor vette kezdetét. Az igazság jó benyomást tett a hallgatókra, Sátán azonban le fogja azt rontani, ha állhatatos imaélet által meg nem erősítik. A munkások ne hagyják abba munkájukat. Az igazság ekéjének mélyebbre kell hatolni, és ezt úgy érhetjük el, ha azon fáradozunk, hogy az igazság kutatóinak meggyőződését erősíthetjük.

A munkát sokszor befejezetlenül hagyják, és így néha az semmivé válik. Néha - azután, hogy az emberek egy csoportja elfogadta az igazságot - a prédikátor úgy gondolja, hogy azonnal egy új területre kell mennie; és előfordul, hogy erre minden alaposabb vizsgálat nélkül felhatalmazzák őt. Ez helytelen; a megkezdett munkát fejezze be, mert ha befejezetlenül hagyja, többet árt, mint amennyi jót tesz. Egy terület sem kecsegtet olyan csekély eredménnyel, mint az, amit éppen csak megműveltek, mert így a gaz még jobban látszik majd benne. Az ilyen munkamódszer által a lelkeket Sátán támadásainak és más felekezetek ellentmondásainak tesszük ki, és így olyan helyekre sodródnak, ahol többé nem érhetők el. Jobb volna, ha a prédikátor el sem kezdené a munkát, ha nem tudja a legnagyobb alapossággal végezni azt.

Minden új megtértnek véssük szívébe, hogy az igazság mint maradandó ismeret, csak a legkomolyabb kutatás és kitartó tanulás által érhető el. Általában azok, akik az általunk hirdetett igazságot elfogadták, előzőleg nem voltak a Szentírás szorgalmas tanulói, mert a nagy egyházakban nagyon ritkán tanulmányozzák komolyan Isten szavát. Az emberek elvárják, hogy prédikátoraik kutassák az Írást és magyarázzák tanításait.

Sokan úgy fogadják el az igazságot, hogy nem kutatták mélyebben az alapelveket, és amikor ellenállásba ütköznek, addigra az őket megerősítő alapokat és bizonyítékokat elfelejtették már. Addig eljutottak, hogy az igazságot elhitték, de tökéletesen nem tanulták meg, hogy mi az igazság, és nem növekedtek fokról fokra Krisztus ismeretében. Az ilyen jámborság gyakran üres formasággá torzul, és ha az előadásokat, amelyek őket felrázták, többé nem hallják, akkor lelkileg meghalnak. Ha azok, akik elfogadták az igazságot, nem tértek meg alaposan, életükben és jellemükben nem történt gyökeres változás, nem fognak kitartani a kísértések próbái alatt, mert nem kapcsolódott lelkük az örök Sziklához. Ha a prédikátor továbbmegy és a dolog újszerűsége szertefoszlik, akkor az igazság elveszíti vonzerejét, és ezek a lelkek nem árasztanak szentebb befolyást, mint azelőtt.

Isten munkáját nem lehet hanyagul és kontár módjára végezni. Ha egy prédikátor új területre megy, alapos munkát végezzen. Ne elégedjen meg addig eredményével, amíg a legkomolyabb munkával és a menny áldásával megtérteket nem vezethet el az Úrhoz, akik felelősségük teljes tudatával rendelkeznek, és a rájuk bízott munkát el akarják végezni. Ha a rábízottakat helyesen oktatja, akkor munkája nem esik szét, amikor új területre távozik, hanem elég szilárd lesz, hogy fennmaradjon.

A prédikátornak nincs joga munkáját a szószékre korlátozni és hallgatóit személyes segítség nélkül hagyni. Törekedjen arra, hogy megértse az embereket terhelő nehézségek természetét. Beszélgessen és imádkozzon az érdeklődőkkel, adjon nekik bölcs tanácsot úgy, hogy végül "minden embert tökéletesen állassunk elő a Krisztus Jézusban." (Kol. 1:28) Biblia-tanítása őszinte és határozott legyen, hogy a lelkiismeretet meggyőze. Az emberek általában oly kevéssé ismerik a Bibliát, hogy a bűn természetéről és gyógyításáról gyakorlati, világos oktatást kell adni nekik.

Egy munkás soha sem hagyhatja a munka némely részét elvégezetlenül, mert neki azt kellemetlen végrehajtani, azt gondolva, hogy az utána következő munkás majd elvégzi azt. Ha ez mégis így történik, és a következő munkás feltárja, amiket Isten elvár népétől, néhányan visszahúzódnak és azt mondják: "Az a prédikátor, aki az igazsághoz vitt bennünket, nem említette ezeket a dolgokat." Megsértődnek az igei elvárások miatt. Egyesek nem akarják a tizedet elismerni, és elfordulnak azoktól, akik az igazságot hiszik és szeretik. Ha más, újabb pontokat közölnek velük, akkor így szólnak: Minket nem így tanítottak! - és vonakodnak hitükben továbblépni. Mennyivel jobb lett volna, ha az igazság első követe a megtérteket hűségesen és alaposan tanította volna az igazság minden lényeges pontjára, még akkor is, ha így kevesebb lélek csatlakozik a gyülekezethez munkája által! Isten jobban gyönyörködik hat alaposan megtért lélekben, mint hatvanban, akik azt állítják, hogy követik az igazságot, anélkül, hogy teljesen megtértek volna!

A prédikátor feladata az is, hogy azokat, akik az ő munkássága alatt fogadták el az igazságot, megtanítsa arra: a tizedet az Istentől való függőségük elismeréseképp hozzák be Isten tárházába. Az új megtértnek világosan tudtára kell adni, hogy kötelessége az Úrnak járó részt megadni. A tizedfizetés parancsa oly egyszerű, hogy áthágói semmi mentséget sem hozhatnak fel. Ha a prédikátor elmulasztja e pont feltárását, akkor munkájának nagyon fontos részét hanyagolja el.

A prédikátorok hangsúlyozzák a nép előtt annak fontosságát is, hogy Isten munkája érdekében más terheket is vállalniuk kell. Senki sem kapott a jó cselekedetek alól felmentést. A népet oktatni kell, hogy Isten ügyének minden területe nyerje el támogatásukat és kösse le érdeklődésüket. Tanítsuk újra és újra: A nagy misszióterület áll nyitva előttünk. A népnek meg kell érteni, hogy az Igének nem a hallgatói, hanem a megtartói nyerik el az örök életet. Tanítani kell őket arra is, hogy azoknak, akik Krisztus kegyelmének részesévé akarnak válni, nemcsak javaikkal kell hozzájárulni az igazság előbbre viteléhez, hanem önmagukat is maradéktalanul oda kell áldozni.

Néhány prédikátor könnyen eltéríthető munkájától. Vagy elbátortalanodik vagy otthoni kötelességei kötik le, és hagyja, hogy a növekvő érdeklődés a figyelem hiánya miatt meghaljon. A munka így jelentkező vesztesége majdnem beláthatatlan. Ha az igazság hirdetésén fáradozunk, akkor a prédikátor tegyen meg mindent az erejéhez képest, felelőssége teljes tudatában az Isten munkája előbbre vitelére. Ha erőfeszítései meddőnek tűnnek, akkor komoly imával igyekezzen felfedezni, hogy teljes értékűek-e cselekedetei vagy sem. Önvizsgálattal alázza meg magát Isten előtt, hitben igényelje az isteni ígéreteket, és azután folytassa munkáját, míg nem érzi, hogy kötelességét hűségesen teljesítette, és mindent megtett, ami hatalmában volt, hogy a kívánt célt elérhesse.

Még a legnagyszerűbb szolgálatot sem fogadja el Isten, ha az ember az ént mint élő és önmagát átadó áldozatot az oltárra nem helyezi. A gyökérnek szentnek kell lenni, máskülönben nem hozhat egészséges, jó, Istennek tetsző gyümölcsöt. Míg a világi becsvágy, földi tervek és az emberek szándékai elmúlnak, mint a fű, addig "az értelmesek fénylenek mint az ég fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké." (Dn. 12:3)