Az Úr oktatja szolgáit, hogy felkészíthesse őket a számukra kijelölt helyek betöltésére. Úgy akarja őket kiképezni, hogy jobb szolgálatot teljesíthessenek. Vannak, akik szívesen vállalnának vezető állást, azonban szükségük van az alárendeltségben való megszentelődésre. Isten változást hoz életükbe: talán olyan feladatok elé állítja őket, amelyeket nem választanának maguknak. Ha beleegyeznek vezetésébe, akkor kegyelmet és erőt ad nekik, hogy ezeket a kötelezettségeket alárendelten, másoknak segítve végezzék. Így készülnek fel arra, hogy olyan állásokat tölthessenek be, ahol kiművelt tehetségüket a legjobban hasznosíthatják.

Másokat azáltal nevel Isten, hogy csalódásokat és látszólagos sikertelenségeket kell elszenvedniük. Azt akarja, hogy tanulják meg a nehézségek legyőzését. Elszántságot önt beléjük, hogy minden látszólagos eredménytelenségből sikert kovácsoljanak. Az emberek gyakran imádkoznak és sírnak az előttük álló fáradságok és akadályok miatt. Azonban ha mindvégig megőrzik bizalmukat, akkor Isten majd egyengeti útjukat. Miközben látszólag elháríthatatlan akadályokkal küzdenek, mégis eredményessé válnak, s így örömük teljes lesz.

Az egyhangú élet nem a legkedvezőbb a lelki élet növekedéséhez. Néhányan csak akkor érik el a lelki élet legmagasabb fokát, ha változás áll be a dolgok megszokott rendjében. Amikor a gondviselő Isten előre látja azt, hogy változások szükségesek a jellemépítés eredményességéhez, akkor felzavarja az élet csendesen folyó vizét. Látja, hogy szolgájának szüksége van arra, hogy szorosabb összeköttetésben legyen Vele, ezért elszakítja barátaitól és ismerőseitől. Amikor Illést előkészítette az elváltozásra, helyről helyre vándoroltatta, nehogy valahol letelepedve veszteség érje lelki életét. Istennek az volt a terve, hogy Illés befolyása olyan erős legyen, amely sok lelket segíthet a mélyebb, hasznosabb tapasztalat elnyeréséhez.

Sokan elégedetlenek, hogy Istent azon a helyen kell szolgálniuk, ahová állította őket, vagy nem tudják panasz nélkül végezni a rájuk bízott munkát. Bár helyes, ha kötelességteljesítésünk módját kifogásoljuk, amikor ez szükséges, azonban ne legyünk elégedetlenek munkánkkal azért, mert szívesebben tennénk valami mást. Isten előrelátásában az embereket gyakran olyan kötelességek elé állítja, amelyek orvosságul szolgálnak beteg lelküknek. Isten ily módon igyekszik leszoktatni őket az önző választásokról, amelyeket ha megengedne, szolgái alkalmatlanná válnának az Őáltala meghatározott munkára. Ha a szolgálatot elfogadják és hűségesen végzik, akkor lelkük meggyógyul, ha azonban vonakodnak, akkor meghasonlanak önmagukkal és másokkal.

Mindazok, akik nem pihenhetnek csendességben, hanem állandóan úton vannak és minden éjjel másutt verik fel sátrukat, emlékezzenek, hogy az Úr vezeti őket, és ez az az út, amely által segíteni akar nekik, hogy tökéletes jellemet fejleszthessenek. Minden változásban, amelynek be kell következnie életükben, ismerjék el Istent mint társukat, vezetőjüket, akitől függnek.