Krisztus gyülekezetét a külmissziómunka számára alapította. A keresztény missziómunka a gyülekezet biztos alapja, amely magán hordja a pecsétet: "Az Úr ismeri az övéit." (II. Tim. 2:19) Buzgalomra serkenti a tagokat, hogy önmagukat megtagadják, önfeláldozóan törekedjenek idegen országokba eljuttatni az igazságot. Kedvező befolyást gyakorol a hitetlenekre, mert ha Isten szolgái az Ő vezetése alatt működnek, akkor a világ fiai látják majd, hogy mily nagyok azok a segélyforrások, amelyeket Isten a neki szolgálóknak rendelt. Rajtunk nyugszik az az ünnepélyes felelősség, hogy a keresztény misszióban Isten országának alapelveit kinyilvánítsuk. A gyülekezet megszervezett testületként tevékenykedjen, hogy Krisztus keresztjének befolyását kiterjessze.

Isten felhívja azokat a férfiakat, akik készek mindent otthagyni, hogy az Ő misszionáriusai legyenek. Erre a hívásra válaszolni fognak. Krisztus földön járása óta az evangéliumi megbízatás férfiakat és nőket arra serkentett, hogy a világ minden tájára menve, hirdessék az üzenetet a sötétségben levőknek. Krisztus szerelmétől és az elveszettek szükségétől szorongatva egyes férfiak elhagyták otthonaikat, barátaik társaságát, feleségüket és gyermekeiket, hogy a távoli országok bálványimádóihoz menjenek, és a kegyelmi üzenetet hirdessék. Sokan életüket áldozták, azonban mások felébredtek, hogy Isten művét előbbre vigyék. Ily módon haladt előre Krisztus műve lépésről lépésre, és a könnyhullatással vetett mag bő termést hozott. Isten ismerete elterjedt, és a kereszt zászlaját kitűzték a pogány országokban is.

Nincs nagyobb öröm Isten számára, mint ha látja szolgáit kimenni a Föld kietlen részeire, hogy az igazság magvát elhintsék. Krisztuson kívül senki sem érti szolgáinak gondját, amikor az elveszetteket keresik. Lelkét adja nekik, hogy fáradozásaik által a lelkeket befolyásolják, hogy a bűntől az igazsághoz térjenek.

Isten szolgája a legnagyobb erőfeszítéseket tegye, hogy a bűnös megtérjen. A lelkek, akiket Isten teremtett és Krisztus megváltott, nagy értékek a részükre nyújtott lehetőségek miatt, és a lelki előjogokért, a képességekért, amelyekhez hozzájuthatnak, ha Isten Szava újjászüli őket, és a halhatatlanságért, amelyet az evangélium által kinyilatkoztatott reménységben érhetnek el. Ha Krisztus otthagyta a kilencvenkilencet, hogy a századikat megkeresse, jogunk van-e akkor kevesebbet tenni? Nem árulás-e a reánk bízott kötelességgel szemben, ha elhanyagoljuk, hogy úgy munkálkodjunk, mint Krisztus, és olyan áldozatot hozzunk, mint Ő?

Lelkiismeretfurdalást érzek az idegen országok szükségletei végett, amelyeket látomásban láttam. A világ minden részében ajtókat nyitnak az angyalok, amelyek addig zárva voltak előttünk. Indiából, Afrikából, Kínából és más területekről hangzik a kiáltás: "Jöjjetek át és segítsetek nekünk!"

Aki a külmisszió növekedése iránt bőkezű, önmegtagadó lelkületet tanúsít, az a belmissziót is támogatja majd; mert a hazai mű jóléte - Istenen kívül - nagyrészt a távoli országokban végzett evangélizációs munka visszahatásától függ. Azáltal, hogy igyekszünk mások szükségleteiről gondoskodni, lelkünk a minden erő Forrásával kerül érintkezésbe. Az Úr felismerte azt a misszióbuzgalmat, amelyet népe idegen területek iránt tanúsít; azt kívánja, hogy minden otthon, gyülekezet és a munka központja a bőkezűség lelkületét abban mutassa meg, hogy azokat a külterületeket segíti, ahol Isten követei a legnagyobb nehézségek között tevékenykednek, hogy világosságot vigyenek azoknak, akik sötétségben vannak.

Azok az adományok, amelyek azért gyűlnek, hogy a munkát egy területen megkezdjék, a munka más területeit is erősítik. Ha Isten szolgáit megkímélik a pénzügyi nehézségektől, akkor erőfeszítéseiket továbbfejleszthetik, és amennyiben a lelkek az igazságot elfogadják és gyülekezetek keletkeznek, a pénzügyi helyzet is javulni fog. Ha azután ezek a gyülekezetek növekednek, akkor a munkát nemcsak saját helyükön tudják előmozdítani, hanem más területeknek is tudnak majd segítséget nyújtani.

Honi gyülekezeteink tagjai tegyék szívügyükké a távoli országokban folyó munkát. Egy amerikai üzletember, akik komoly keresztény volt, egy munkatársával való beszélgetés alkalmával észrevette, hogy az naponta huszonnégy órát dolgozik Krisztusért. "Minden üzleti vonatkozásban - mondotta ő - igyekszem Krisztust bemutatni. Ha alkalom adódik, igyekszem lelkeket nyerni az Ő számára. Egész nap Krisztusért dolgozom, és éjjel, mialatt alszom, Kínában van egy emberem, aki Őérte dolgozik."

Miért ne egyesülhetnének egy gyülekezet tagjai vagy több kisebb gyülekezet, hogy valahol a külső területen egy misszionáriust eltartsanak? Megtehetnék, ha önmegtagadók volnának. Testvérek, nem akartok-e ebben a nagy munkában segíteni? Kérlek benneteket, tegyetek valamit Krisztusért, éspedig sürgősen. A tanítók által, akiket adományaitok tartanak el egy-egy külterületen, lelkek menthetők meg, akik mint csillagok fognak ragyogni a Megváltó koronáján. Bármily kicsi is adományotok, ne vonakodjatok azt az Úrnak adni. Még a legkisebb is értékessé válik, aminek Isten örül és amit megáld, ha oly szívből jön, amelyet Jézus szeretete tölt be.

Amikor Jézus az özvegyről azt mondta: "Mindenkinél többet vetett" - szavai nemcsak az adakozó indítékaira vonatkoztak, hanem az adomány következményeire is. A "két fillér", amely egy negyed pénzt tett ki, sokkal nagyobb összeget jelentett Isten kincstárának, mint a gazdag zsidók adományai (lásd: Lk. 21:1-4). A folyam is kicsi még futása kezdetén, de széles és mély lesz, amikor a tengerbe ömlik. Így növekedett korszakokon át a kis adomány befolyása is. A szegény özvegy önfeláldozó példája minden országban és korban százak szívére hatott, és Isten kincstárába adományokat juttatott minden társadalmi osztályból. Hozzájárult a missziók támogatásához, kórházak alapításához és az evangélium hirdetéséhez a szegények között. Ez az önzetlen tett, sokak áldására szolgált. Hasonló módon minden adomány, minden végrehajtott cselekedet, amely azzal az őszinte vággyal történik, hogy Isten dicsőségét szolgálja, a Mindenható szándékával köt össze. Ennek áldott következményeit ember nem tudja felmérni.

Amint feltárunk egy új területet, a nevelési munkát kezdjük el, és lépésről lépésre adjunk oktatást; itt egy kicsit, ott egy kicsit. Nem a prédikálás a legfontosabb, hanem a házankénti munka. Az Ige bizonyítása, az Írás magyarázata. Azok a missziómunkások, akik Jézus módszerét követik, lelkeket nyernek majd. Mindig ugyanazt az igazságot kell ismételni, és Isten szolgája teljesen az Úrtól függjön. Mily csodálatos tapasztalatokat nyer az a tanító, aki a sötétségben levőket oktatja! Ő maga is tanuló, és amíg az Írást másnak magyarázza, a Szentlélek az ő értelmére és szívére is hat, és megadja neki a lelki kenyeret az éhező lelkek számára.

A misszionárius minden társadalmi osztállyal és minden emberrel érintkezésbe kerül. Megérti majd, hogy különböző módszereket kell alkalmaznia, hogy az emberek szükségleteit kielégítse. Saját gyarlóságának tudata Istenhez és a Bibliához vezeti majd, hogy világosságot, erőt és ismeretet kapjon.

Nem mindig egyformák az utak és eszközök, amelyek által a lelkeket el lehet érni. A misszionárius értelmes és jó képességű ember legyen. A tapasztalat megtanítja majd a fennálló körülmények között a legbölcsebb útra. Gyakran egy ország erkölcse és éghajlata olyan magatartást követel, amelyet más ország nem tűrne. Ezeket meg kell változtatni, de jobb, ha nem fogunk rögtön hozzá.

Ne legyenek viták jelentéktelen dolgok miatt. A szeretet lelkülete és Krisztus kegyelme fogja a szíveket egybefűzni, ha a munkások lelkük ablakait az ég felé kitárják és a föld felé bezárják. Az igazság hatalma által sok nehézséget meg lehet oldani, és régóta fennálló vitákat egy jobb ösvény feltárásával megszüntetni. Az a fenséges kijelentés: "Békesség a földön és az emberekhez jóakarat" (Lk. 2:14) - jobban megvalósítható, ha azok, akik Krisztusban hisznek, ténylegesen Isten munkatársaivá válnak.

A misszionáriusnak egy idegen területen a menny békéjét és szeretetét kell hordozni a szívében; mert ettől függ saját biztonsága. A nehézségek, csüggedések, kísértések és szenvedések közepette egy mártír odaadásával és egy hős bátorságával kell azt a kezet erősen fognia, amely sohasem enged el, és mondania: "Nem akarok eltérni vagy elcsüggedni!" Szorgalmasan kell kutatnia a Bibliát, és sokat kell imádkoznia. Ha - mielőtt másokhoz szólna - felülről kér segítséget, akkor biztos lehet abban, hogy mennyei angyalok fogják körülvenni. Bár néha emberi részvét után sóvárog, azonban egyedüllétében vigaszt és bátorítást találhat Istennél, és az Üdvözítő szavai ismét megerősítik őt: "Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt. 28:20) Az isteni vezetőtől kap majd oktatást a lélekmentés munkájára.

A misszióterületen tetterő és önmegtagadás szükséges. Isten embereket hív el, akik a kereszt győzelmét akarják elterjeszteni, embereket, akik az elcsüggesztő és ínséges helyzetekben is kitartanak, akik buzgósággal, elhatározással és hittel rendelkeznek, amelyek a misszióterületeken nélkülözhetetlenek. Kitartó munkával és Izráel Istenébe vetett bizalommal tetterős és bátor férfiak csodákat művelhetnek. Erőfeszítéseik - amelyeket világos értelem és komoly akarat kísér - következményei majdnem határtalanok.

Örülhetünk, hogy a külterületeken olyan munkát végezhetünk, amely az Úr tetszését vívja ki. Hálát és köszönetet akarunk mondani az eredményes külföldi munkáért. Azonban Tábornokunk, aki sohasem téved, így szól hozzánk: menjetek előre, lépjetek új területre, minden országban tűzzétek ki a zászlót. "Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt." (Ésa. 60:1)

Elérkezett az idő, amikor Isten követei felnyitják a világ előtt a papírtekercset. A hármas angyali üzenet igazságát minden népnek, nemzetnek és nyelvnek hirdetni kell; minden földrész sötétségét el kell oszlatni, és terjednie kell a tenger szigetein is. Nem halogathatjuk ezt a munkát.

Legyen a jelszavunk: Előre, mindig előre! A menny angyalai járnak majd előttünk, hogy az utat előkészítsék számunkra. Ne hárítsuk el magunktól a külső területek terheit, míg az egész Föld nem fénylik az Úr dicsőségétől.