Táborozásainkon nem kívánatos, hogy egy vagy két munkásunkat kössük le a prédikációk és a Biblia-tanítások megtartásával. Jobb eredményt érhetünk el, ha időnként a nagyobb gyülekezeteket felosztjuk kisebb csoportokra. Így a tanító közelebb tud kerülni a hallgatósághoz, mint a nagyobb létszámú gyülekezetben.

Táborozásainkon jóval több az igeszolgálat a kelleténél. Ez nehéz terhet ró a munkásokra, és az igeszolgálat rovására megy. Kicsinek látszó dolgok sikkadnak el a prédikációkban, és széles kaput nyitnak a bűn előtt. Az igehirdető kifárad, és elesik attól az időtől, amelyre pedig feltétlenül szüksége lenne: az imádkozás és az elmélkedés idejére, hogy magára is legyen gondja, és megmaradhasson Isten szeretetében. Amikor rövid idő alatt sok tanulmány hangzik el egymás után, az embereknek nem marad elég idejük a hallottak befogadására. Értelmükben az egyes kérdések összekuszálódnak, és az igeszolgálatot fárasztónak és unalmasnak tartják majd.

Kevesebb prédikáció és több tanítás szükséges! Sokan több és határozottabb világosságot igényelnek annál, amit az igeszolgálattól kaptak. Másoknak több idő szükséges az elhangzottak megértésére. Ha a feltárt igazságot jobban megmagyaráznánk, könnyebben megértenék, és jobban meg tudnák tartani, ahogy a kellően helyére ütött szög is határozottan megáll.

Megmutatták nekem, hogy táborozásaink vonzóbbak és sikeresebbek lesznek. Ahogy a vég felé közeledünk, úgy látom: mindinkább kevesebb lesz a prédikáció és több a Biblia-tanulmány. Kis csoportok alakulnak mindenütt, s Bibliával kezükben, nyílt, kötetlen beszélgetésekben tanulmányozzák majd az Írásokat.

Ilyen módszer szerint tanította Krisztus is az apostolokat. Amikor nagy sokaság gyülekezett a Megváltó köré, Ő mindig kész volt tanítani őket és a tanítványokat. Amikor befejeződött a beszélgetés, az apostolok a nép közé vegyültek, és elismételték, amit Krisztus mondott. Krisztus szavait az emberek gyakran rosszul értelmezték, de ilyenkor a tanítványok elmagyarázták az Írásokat és Krisztus tanításait.

A nagy Tanító a természetbe vitte hallgatóságát, hogy azok meghallhassák Isten - a teremtett világon keresztül megszólaló - hangját. Amint szívük meglágyult s értelmük fogékonyabbá vált, segített megértetni velük az előttük lévő természeti csodákban rejlő igazságot. Megmutatta, hogy lelke mennyire nyitott a természet befolyására, és mennyire gyönyörködik a bennünket körülvevő mindennapi élet csodáinak lelki tanításaiban. A levegő madarai, a mező liliomai, a magvető és a mag, a pásztor és a juhok segítségével Krisztus örökérvényű igazságokat mutatott be. Az élet eseményeiből, gyakorlati tapasztalatokból is vett példákat, és bensőséges módon tanította azokkal hallgatóit - például a kovászról, az elrejtett kincsről, az igazgyöngyről, a halászhálóról, az elveszett pénzről, a tékozló fiúról, a sziklára és a homokra épített házról szóló példázatokkal. Tanításaiban mindig volt valami, ami minden elmét megfogott, s minden szívhez szólt.