A gyülekezeti tagok örömmel járuljanak hozzá Krisztus szolgáinak eltartásához. Legyenek önmegtagadók és takarékosak, nehogy valami jó adományról lemaradjanak. Vándorok és idegenek vagyunk, akik egy jobb hazát keresünk, és minden lélek áldozattal erősítse meg szövetségét Istennel. A lélekmentésre rendelkezésre álló idő rövid, ezért mindent vigyünk Istennek hálaáldozatul, ami a legszükségesebbek fedezése után megmarad.

Azoknak is, akik szóval és tanítással szolgálnak, kötelességük, hogy lemondjanak önmagukról. Ünnepélyes felelősség nyugszik azokon, akik a gyülekezetek gazdag adományát élvezik, és Isten kincstárának javait szétosztják. Gondosan kutassák Isten gondviselését, hogy meg tudják állapítani, hol van a javakra a legnagyobb szükség. Krisztus munkatársai legyenek, hogy országát az Üdvözítő imájával összhangban építsék fel a földön. "Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben úgy a földön is." (Mt. 6:10)

A Földön mindenütt figyelemmel kell kísérni Isten művét. Új területeket kell feltárni. Testvéreink gondoljanak arra, hogy sok anyagi eszközre van szükség és kemény munkára, hogy a munkát az új területen előmozdítsák.

Ha az egyház vezető férfiai terveket készítenek, hogy Isten országának ügyét távoli országok felé is kiterjesszék, akkor vegyék figyelembe a nehézségeket is, és adjanak a munkások részére elegendő támogatást. Alaposan vizsgálják meg a különböző területek szükségleteit, mert ők Isten sáfárai, akiknek az igazság terjesztését a Föld minden részén elő kell mozdítani. Nincs mentség részükre, ha a munka szükségleteit illetően tudatlanságban maradnak. Minden terület előnyeit és hátrányait ismerniük kell, hogy azt követően önzetlenül és lelkesen vehessenek részt a munka előre vitelében.

Ha azok, akik a célnak megfelelően akarják elosztani az Úr kincstárának javait, amelyek az Ő munkájának szükségletére valók, önzetlenül megkísérlik, hogy a dolgok állásáról helyes képet nyerjenek, akkor a kegyelem trónja elé kell járulniuk tiszta értelemért és mennyei bölcsességért, hogy a távoli országok szükségleteit is olyan jól felismerhessék, mint a közeli országokét. Sohasem fogják hiába keresni az Urat. Ha segítségét kérik, hogy mozdítsa elő a munkát idegen országokban is, akkor áldást kapnak a magasból.

Tanúsítsanak önzetlen egyenlőséget a munkások iránt, mind odahaza, mind külföldön. Mindinkább fel kell ismernünk, hogy az Úr tárházába hozott tizedek és adományok nem csak a saját országokban használhatók fel a munka támogatására, hanem más országokban is. Akik olyan helyen laknak, ahol a munkát már régen végzik, korlátozzák vélt szükségleteiket, hogy a misszió ezáltal új területeken haladhasson előre. A már régóta fennálló intézetekben gyakran az a kívánság merül fel, hogy nagyobb eredményt érjenek el. Azonban az Úr azt mondja, ennek nem így kell lenni. A tárházban levő pénzt fordítsák az Ő munkájának a világ minden táján való előmozdítására.

Az Úr szőlőjében vannak helyek, ahol eddig még csak keveset vagy semmit sem tettek. Ezek felhívásaikat olyan helyekre küldik, helyzetük megértését remélve, ahol már megalapozott intézmények vannak. Azokon a területeken, ahol Isten gondviselése által már berendezkedtek és a munka erősen megalapozódott, a férfiak korlátozzák becsvágyukat, hogy tovább terjeszkedjenek. Ne gondoljanak arra, hogy nagy dolgot tesznek, ha növelik előnyös lehetőségüket, mialatt a szőlő más részei elhagyatottak. Önző becsvágy, ha olyan terület részére, amely már sok előnyt élvezett, még többet kérnek, mialatt más misszióterületek szükséget szenvednek.

Ha az Úr munkáját egy országban nagyobb áldásban részesíti, akkor ez azért történik, hogy ott az önkéntes adakozás lelkülete legyen úrrá, hogy támogatni tudjanak másokat, akik segítségre szorulnak, és így az Ő munkájának alapot biztosítsanak, és annak tekintélyt kölcsönözzenek. Isten nem nézi a személyt vagy a helyi tekintélyt. Munkája egy nagy egészet képez. Igazságát minden nemzettel, néppel és nyelvvel közölni kell. Ott, ahol az emberek az igazságot elfogadják, gyülekezeti és iskolaépületeket kell létesíteni, valamint egyéb kisegítő eszközöket biztosítani. A Föld számos helyén nyomdákat kell felállítani.

Az Úr munkáját az új területeken ápolni kell, hogy az eredményes vállalkozássá válhasson. Isten tervét kell végrehajtani és nem azok hajlamát, akik az általuk vezetett területen minden előnyt élveznek, míg az Úr szőlőjének más részei mindenben szükséget szenvednek.

Néhány unióban azt tartották ajánlatosnak, hogy a javakat összegyűjtsék, és nagy felesleget tartsanak a pénztárban. Ez nem dicsőítette Istent. Jobb lett volna az így felhalmozott pénzt bölcsen felhasználni úgy, hogy szorgalmas, alkalmas munkásokat támogatnak az ínséges területeken.

Testvéreink legyenek óvatosak takarékosságukban, nehogy a javak bölcs felhasználását is korlátozzák. Iskolák és gyógyintézetek alapítására elegendő területet vásároljanak, hogy Isten ilyen intézmények részére alkotott terveit végrehajthassák. Intézkedések történjenek gyümölcs- és zöldségtermelésre is, és - ha csak lehetséges - annyi területet vegyenek, hogy az intézmény közvetlen közelében mások ne létesíthessenek kifogásolható jellegű épületet.

Előfordult már, hogy amikor a munka már egy fejlődési fokot elért, akkor az ott odaadóan dolgozók újabb segélyeket kértek, hogy munkájukat hatékonyabbá tehessék, de elutasították őket, és nem kapták meg a segítő eszközöket. Ezért elcsüggedtek, és Isten ügye elakadt. Akik féltek a munkát a nagyvárosokban elindítani, mert komoly fáradsággal és nagy költséggel járna, tanulják meg, hogy Isten ajándéka nagy; tanulják meg Isten ajándékának nagyságát felfogni abban, amit akkor tett, amikor Fiát a világ megmentésére odaadta. Nagyvárosainkban akkor munkálkodhatunk, ha embereink Istenbe vetik bizalmukat és komolyan, önzetlenül dolgoznak.