Amikor az apostolok első misszióútjukról visszatértek, így szólt hozzájuk az Üdvözítő: "Gyertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé." (Mk. 6:31) Teljes lélekkel dolgoztak a népért, ezért testi-lelki erejük kimerült. Kötelességük volt pihenni.

Krisztus résztvevő szavai ma éppen úgy szólnak szolgáihoz, mint akkor a tanítványokhoz: "Gyertek el... és pihenjetek meg..." - mondja az erőtleneknek és fáradtaknak. Nem bölcs dolog mindig a munka és izgalom terhe alatt görnyedni, még akkor sem, ha arról van szó, hogy az emberek lelki szükségletét kell betölteni, mert ezáltal a személyes megszentelődést elhanyagoljátok, s az elme, lélek és test erőit túlterhelitek. Krisztus szolgái legyenek önmegtagadók és hozzanak áldozatot, azonban Isten azt akarja, hogy mindnyájan tanulmányozzák az egészségügyi törvényeket és használják fel munkájukban, hogy fenntarthassák az Úrtól nyert életüket.

Noha Jézus csodákat tett és tanítványainak is adott erőt, hogy ilyeneket tegyenek, mégis utasította meglankadt szolgáit, hogy falura menjenek pihenni. Amikor azt mondta, hogy sok az aratnivaló és kevés a munkás, nem azt követelte tanítványaitól, hogy szüntelenül dolgozzanak, hanem azt: "Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!" Isten mindenkinek tehetsége szerint osztotta ki a munkát, és nem akarja, hogy míg egyesek túlterheltek, mások ne hordjanak felelősséget a lelkekért.

Krisztus szolgái ne hanyagolják el egészségüket. Ne dolgozzanak a végkimerülésig, hogy ezáltal képtelenek legyenek a következő erőfeszítésre. Két nap munkáját nem szabad egy napra zsúfolni. Végül majd kitűnik, hogy azok, akik gondosan és bölcsen dolgoztak, épp annyira haladtak, mint azok, akik lelki és testi erejüket annyira igénybe vették, hogy nem maradt tartalékuk a szükség idejére.

Isten munkája az egész világra kiterjedt; tehetségünk és erőnk teljességét követeli tőlünk. Ezért fennáll a veszély, hogy munkásaink túlerőltetik magukat, látva az érett szántóföldeket; az Úr azonban nem kívánja ezt. Ha a munkások teljes igyekezettel munkálkodnak, mondhatják: bár az aratnivaló sok és a munkás kevés, de az Úr "tudja a mi formáltatásunkat, megemlékezik róla, hogy por vagyunk". (Zsolt. 103:14)

Majdnem mindenütt találkozunk az evés, ivás és a munka mértéktelenségével. Azok az emberek, akik nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy bizonyos munkát záros határidőn belül elvégezzenek - és ezt akkor is megteszik, ha értelmük azt tanácsolja, hogy pihenjenek -, sohasem fognak kellő eredményt elérni. Olyan erőt használnak fel, amelyre később nagy szükségük lenne. Ha akaraterejüket akarják igénybe venni, amelyet vigyázatlanul eltékozoltak, kénytelenek annak hiányát bevallani. A testi erő nyomtalanul eltűnt, a szellemi erő pedig használhatatlan. A szükség ideje elérkezett és segédeszközeink kimerültek.

Minden napnak megvan a maga felelőssége és kötelessége, azonban a holnapi munkát ne akarjuk elvégezni ma. Isten nem követel tőlünk olyat, ami testi erőnk elvesztését vagy szellemi erőnk gyengülését vonná maga után. Nem akarja, hogy hajszolva és túlerőltetve dolgozzunk, míg bekövetkezik a kimerülés és ideg-összeroppanás.

Isten kiválasztott munkásai engedelmeskedjenek a felhívásnak, rövid időre vonuljanak félre és pihenjenek. Már sok értékes élet ment veszendőbe, mert nem ügyeltek a felhívásra. Többen még ma is közöttünk volnának, Isten országának ügyét mind belföldön, mind külföldön előmozdíthatnák, ha idejekorán belátták volna a pihenés szükségességét. Ezek a munkások látták, hogy a szántóföld munkásokat kíván, s úgy érezték, bármibe is kerüljön, nekik előre kell menniük. Ha a természet megálljt parancsolt nekik, akkor nemcsak a felszólítást hagyták figyelmen kívül, hanem meg is kettőzték erőfeszítéseiket. Isten a sírba fektette őket, ahol pihennek, amíg az utolsó riadó megszólal, hogy az igazakat a halhatatlanságra előszólítsa.

Ha az evangélium szolgája a gond és fáradtság nyomasztó terhe miatt mind testileg, mind szellemileg túlerőltette magát, vonuljon vissza és pihenjen egy rövid ideig - nem önzésből, hanem a további kötelességekre való előkészülés miatt. Éber ellenségünk van, aki nyomon követ bennünket, és kész arra, hogy minden gyengeséget a maga előnyére használjon ki. Ha szellemünk túlterhelt és testünk elerőtlenedett, akkor a lelket a leghevesebb kísértésekkel árasztja el, amelyek ilyenkor igen hatásosak. Isten szolgája jól sáfárkodjék erejével, s ha fáradt, hagyja abba munkáját és foglalkozzék Jézussal.

Nem azokhoz szólok, akik szokásból fáradtak, azt gondolva, hogy nehezebb terhet viselnek, mint a többiek. Aki nem dolgozik, annak nincs szüksége pihenésre. Mindenütt vannak, akik kímélik magukat és megközelítőleg sem hordják a rájuk eső felelősséget. Nagy, fárasztó terhekről beszélnek, és nem is tudják, mit jelent az ilyenek hordása. Munkájuk csekély eredményű.

Azoknak mondotta Jézus Krisztus szeretetteljes szavait akik a Mesterért végzett szolgálatukban elfáradtak, nem pedig azoknak, akik állandóan vigyáznak arra, hogy kíméljék magukat. Ma is vannak, akik önmagukról elfeledkeznek, hogy képességeiket a legnagyobb mértékben kihasználják, akik sajnálják, hogy nem tudnak többet elvégezni és buzgalmukban túlerőltetik magukat - nekik mondja az Üdvözítő: "pihenjetek meg egy kissé!" (Mk. 6:31)

Mindenki, aki Krisztus fegyelme alatt áll, olyan életet éljen, amely nem áll összhangban a világ szokásaival és erkölcseivel. Mindenkinek saját tapasztalatából kell megismernie Isten akaratát. Az Úr azt ajánlja nekünk: "Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt. 46:11) Egyedül itt lehet az igazi nyugalmat megtalálni. És ez a helyes előkészület az Úr munkájára. A nyüzsgő tömeg közepette és a sok tevékenység mellett az ilyen módon felüdült lelket a világosság és béke légköre veszi körül, élete jó illatot terjeszt és isteni erőt nyilvánít ki, amely eléri majd az emberi szíveket.