Intézkedni kell, hogy gondoskodni tudjunk azokról a prédikátorokról és Isten többi hűséges szolgájáról, akik a túlerőltetéstől megbetegedtek, és nyugalomra, felüdülésre van szükségük, vagy rokkantságuk miatt nem bírják a nap hevét és terhét. Gyakran olyan területet ajánlanak fel a prédikátoroknak, amelyről maguk is tudják, hogy egészségükre hátrányos lesz; de a nehézségeket nem akarják kikerülni, elmennek, hogy segítségére és áldására legyenek az embereknek. Egy idő után úgy látják, hogy egészségük gyengül. Az éghajlat- és munkaváltoztatást már kipróbálták anélkül, hogy enyhülést hozott volna. Mit tegyenek most ezután?

Ezek a hűséges szolgák, akik Krisztusért minden világi kilátásról lemondtak, akik a szegénységet választották az élvezet és a jólét helyett, önfeledten munkálkodtak, hogy lelkeket nyerjenek Krisztusnak, akik bőkezűen mozdították elő Isten országa ügyének különböző vállalkozásait, és a harc közepén gyengén és betegen összeroppannak, nem hagyhatók magukra, hogy vagyontalanul, szegénységgel és szenvedésekkel vívódjanak vagy azt érezzék, hogy mások irgalmától függnek. Betegség vagy munkaképtelenség esetén ne kínozzák őket olyan gondok: "Mi lesz a feleségemmel és a gyermekeimmel, ha nem tudok többé dolgozni érettük?" Igazságos dolog, hogy a hűséges szolgákról és családjukról gondoskodjon az egyház.

A veteránokról, akik hazájukért harcoltak, gondoskodnak. Az átélt veszélyes harcokból, fárasztó menetelésekből és a fogság szenvedéseiből sebeket és rokkantságot szereztek. Hűségük és önfeláldozásuk e tanújelei jogos követelést támasztanak a néppel szemben, amelyet segítettek megmenteni. Ez olyan igény, amelyet elismernek és figyelembe vesznek. Milyen intézkedéseket tettek az adventisták Krisztus harcosaiért?

Népünk ennek szükségességét nem ismerte fel teljesen, és ezért elhanyagolta ezt. Gyülekezeteink gondatlanok voltak, és - noha Isten Igéjének világossága ragyogta be ösvényüket - ezt a szent kötelességüket nem teljesítették. Az Úrnak nem tetszik hűséges szolgáinak elhanyagolása. Népünk legyen éppoly készséges ezen személyek iránt, ha nehéz körülmények közé jutnak, mint amilyen szívesen vették javaikat és szolgálatukat, amikor még egészségesek voltak.

Isten kötelességünkké tette, hogy a közöttünk lévő szegényekre különös figyelmet szenteljünk. Azonban ezek a szolgák és munkások ne legyenek egy sorba állítva a szegényekkel. Ők kincset gyűjtöttek a maguk számára a mennyben, amely sosem vész el. A szükség idején szolgálták Isten munkáját, most az egyház szolgáljon nekik.

Ne haladjunk el közömbösen az ilyen esetek mellett, ha tudomásunkra jutnak. Ne mondjuk: "melegedjetek meg és lakjatok jól" (Jak. 2:16) - több intézkedést nem tévén gondoskodásukra. A múltban - sajnos - ez így történt, és néhány esetben a h.n. adventisták hitüket becstelenítették meg, alkalmat adva a világnak, hogy Isten ügyét gyalázzák.

Isten népének most az a kötelessége, hogy ezt a gyalázatot lemossa, és Isten szolgáinak kényelmes otthont és egy kis földet adjon, amelyből szükségleteiket fedezni tudják, így legalább nem érzik azt majd, hogy testvéreik adományaitól függnek. Mily megelégedetten és boldogan éreznék magukat az elfáradt munkások egy csendes, kicsi otthonban, érezve hogy pihenésre való jogos igényük elismerésre talált!

A megfáradt prédikátoroknak gyakran különleges ápolásra és kezelésre van szükségük. Gyógyintézeteink adjanak menedékhelyet Krisztus minden kimerült szolgájának, akinek nyugalomra van szüksége. Szobákat utaljunk ki nekik, ahol megtalálhatják a szükséges nyugalmat és kedélyességet, anélkül hogy állandóan gondjaik lennének a mindennapi kenyér előteremtése miatt. Amikor a tanítványok elfáradtak a munkában, Krisztus így szólt hozzájuk: "Jertek el csupán ti magatok, ...és pihenjetek meg kevéssé." (Mk. 6:31) Azt akarja, hogy olyan intézkedéseket hozzunk, hogy szolgáinak alkalma legyen pihenni és felüdülni. Gyógyintézeteink legyenek állandóan nyitva fáradhatatlanul dolgozó prédikátorainknak, akik teljes erejük latba vetésével hozzájárultak ahhoz, hogy az intézetek felépítéséhez és berendezéséhez szükséges pénzt előteremtsék. Ha szükségük van az ott kapható ápolásra, akkor minden időben a legnagyobb szeretettel fogadják be őket.

Ezeknek a munkásoknak ne számítsanak nagy árat az élelemért és a kezelésért; koldusoknak se nézzék őket azok, akiknek vendégszeretetét élvezik. Ha bőkezűen használják fel azokat a javakat, amelyeket Isten kimerült és agyondolgozott szolgái számára rendelt, akkor ez valódi orvosi missziómunkának számít az Ő szemében. Isten összeköttetésben áll szolgáival, és amikor őket fogadják, gondoljanak arra, hogy követeinek személyében Krisztust fogadják be. Ezt Ő kívánja meg, tiszteletlen és visszatetsző dolog, amikor szolgáival kicsinyes, haszonleső módon és közömbösen bánnak. Isten visszavonja azokról az áldást, akik választottjairól szűkkeblűen gondoskodnak.

Orvos testvéreink nem ismerték fel mindig ezeket a dolgokat. Egyesek nem is becsülték őket úgy, ahogy tenniük kellett volna. Bárcsak megszentelné az Úr azok felismerő képességét, akik intézeteinket vezetik, hogy tudják kivel kell igazi részvéttel és gondossággal foglalkozni. A munka azon ága, amelyben az Úr e megfáradt szolgái dolgoztak, úgy ismerje el munkájukat, hogy a szükség idején segíti őket, vállalva a gyógyintézet költségeinek terhét. Krisztus néhány szolgájának olyan az alkalmaztatása, hogy keresetéből félre tudna tenni magának; és ezt meg is kell tennie, hogy legyen tartaléka a szükség idején; őket mint áldást fogadják be gyógyintézeteinkbe.

A legtöbb munkásunkra azonban sok és nagy kötelezettség hárul. Ha javakra van szükség, mindenütt őket kérik, hogy tegyenek valamit. Példájukkal másokat is befolyásoljanak, hogy adakozzanak Isten ügye előmozdítására. Oly nagy a vágyuk, hogy új területeken tűzhessék ki a zászlót, hogy még pénzt is kölcsönöznek a különböző vállalkozások megsegítésére. Sohasem adnak szűkmarkúan, előjoguknak tekintik, hogy áldozhatnak az igazság terjesztéséért. Amennyiben a követelményeknek így tesznek eleget, nem tarthatnak sokat vissza maguknak.

Az Úr pontos jelentéseket kapott bőkezűségükről. Ő tudja, hogy milyen jó munkát végeztek - olyan munkát, amit a fiatalabb munkások el sem tudnak képzelni. Minden lemondásról és önmegtagadásról tud, amit elviseltek. Az ilyen esetek minden körülményét ismeri. Mindent feljegyeztek a mennyei könyvekbe. Az Úrnak e szolgái látványosságai lettek a világnak, az angyaloknak és az embereknek; és rajtuk meg lehet vizsgálni vallási meggyőződésük őszinteségét és azok alapelveit. Az Úr fel akarja kelteni népének figyelmét, hogy munkájának úttörői mindent megérdemelnek, amit csak intézeteink nyújtani tudnak. Isten felszólít bennünket, hogy értsük meg, azok, akik szolgálatában megőszültek, megérdemlik, hogy élvezzék szeretetünket, tiszteletünket és legnagyobb megbecsülésünket.

Segélyalapot kell teremteni Krisztus azon szolgái számára, akik már nem tudnak dolgozni. Nem tudunk emelt fővel Krisztus elé járulni, ha ebben az irányban nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt, éspedig minden további vonakodás nélkül. Néhányan közülünk nem akarják belátni a dolgok fontosságát; ellenállásuk azonban nem befolyásolhat bennünket. Aki szívében eltökéli, hogy helyesen fog cselekedni, az állandóan járjon elöl, hogy előmozdítsa azt a jó munkát, amelyet Isten kíván tőlünk.