A legelsők között áll Pál azok közül, akiket elhívtak Krisztus evangéliumának prédikálására, minden igehirdető előtt a hűség, az odaadás és a fáradhatatlan munka példaképe. Tapasztalatai és tanítása a prédikátori tisztség szentségét illetőleg gazdag forrás és ösztönző erő mindazok számára, akik az evangélium szolgálatában állnak.

Pál, megtérése előtt, ádáz ellensége és üldözője volt Jézus követőinek. Amikor azonban Damaszkusz kapujánál a hang szólt hozzá, a menny fénysugara behatolt lelkébe, a kinyilatkoztatásban, amelyet a Megfeszítettről ott és akkor nyert, felismerte azt, aki elhívatva volt egész életét megváltoztatni. Ettől a pillanattól kezdve a dicsőség Ura iránti szeretet képezte életének legnagyobb célját, akinek szentjeit oly irgalmatlanul üldözte. Rá bízatott "ama titok kijelentése, amely örök időktől kezdve el volt hallgatva". (Rm. 16:25) "Ő nékem választott edényem - jelentette ki az angyal, amikor megjelent Anániásnak -, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok és Izráel fiai előtt." (Ap. csel. 9:15)

Pál hűsége Megváltója iránt sohasem ingott meg szolgálata hosszú ideje alatt. "Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna - írta a filippibelieknek -, de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtem, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlve, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnan felülről való elhívása jutalmára." (Fil. 3:13-14)

Pál élete tele volt különböző változatos munkával. Városról városra, területről területre utazva elbeszélte a kereszt történetét; lelkeket térített az Evangéliumhoz és gyülekezeteket alapított. Ezekről állandóan gondot viselt és számos levelet írt hozzájuk, amelyekben tanításokat közölt. Időközönként mesterségét folytatta, hogy megélhetését biztosítsa. De tevékeny életének közepette sohasem tévesztette szem elől az egyetlen nagy célt: felülről való elhívása betöltését.

Pál életét mennyei légkör övezte, és aki érintkezésbe került vele, érezte Krisztussal való harmóniájának hatását. Az a tény, hogy saját életével példázta az általa hirdetett igazságokat, először meggyőző erőt kölcsönzött igehirdetéseinek. Ebben rejlik az igazság hatalma. A megszentelt élet keresetlen, öntudatlan befolyása a legmeggyőzőbb prédikáció a kereszténység mellett. Bizonyítékok, még ha nem is lehet megcáfolni őket, esetleg csak ellenszegülést váltanak ki, de az istenfélő élet példájában olyan erő rejlik, amelynek ellenállni teljes lehetetlenség.

Az apostol szíve szeretetben lángolt a bűnösök iránt és minden igyekezete arra irányult, hogy lelkeket mentsen. Önmegtagadásban és kitartásban nem múlta felül egyetlen hittérítő sem. Az elnyert áldásokat olyan jutalomnak tekintette, amelyeket mások áldására kell használnia. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a Megmentőről bizonyságot tegyen vagy segítsen a bajban lévőkön. Ha meghallgatásra talált, igyekezett szembeszállni a gonosszal és a hallgatókat elvezetni az igazság útjára.

Pál sohasem feledkezett meg felelősségéről, amely rajta mint Krisztus szolgáján nyugodott. Isten felszólítja számadásra, ha lelkek az ő kötelességmulasztása következtében vesznek el. "Bizonyságot teszek előttetek a mai napon - jelentette ki -, hogy én mindenek vérétől tiszta vagyok." (Ap. csel. 20:26) "Amelynek lettem én szolgája az Isten sáfársága szerint - mondja az evangéliumról -, amelyet nékem adott rátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét. Tudniillik ama titkot, mely el volt rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szenteinek, akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége. Akit mi prédikálunk, intvén minden embert és tanítva minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban. Amire igyekezem is, tusakodva az Ő ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik." (Kol. 1:25-29)

Ezek a szavak Krisztus munkása elé a tökéletesség magas fokát állítják, amelyet azonban elérhet mindenki, aki rábízza magát a nagy Tanító vezetésére és naponta kíván tanulni Krisztus iskolájában. Az Isten hatalma határtalan, és az a prédikátor, aki nagy szükségben egyedül Krisztusra bízza magát, biztos lehet afelől, hogy elnyeri azt, ami hallgatói számára szükséges "mint élet illata, az életre".

Pál apostol írásai igazolják, hogy az evangélium prédikátora példaképe legyen azoknak az igazságoknak, amelyeket hirdet, "senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék". Titushoz írja: "Az ifjakat hasonlóképpen intsed, hogy legyenek mértékletesek. Mindenben magadat add példaképül a jó cselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatva, egészséges, feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt ne tudjon rólatok mondani." (Tit. 2: 6-8; II. Kor. 6:3)

Saját munkájáról a korinthusi hívőkhöz írt leveléből kaphatunk képet: "Ajánljuk magunkat mindenben mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, vereségben, tömlöcben, háborúságban, küszködésben, virrasztásban, böjtölésben. Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben, igazmondásban, Isten erejében; az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel; dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők és igazak; mint ismeretlenek és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak és meg nem ölöttek; mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók és mindennel bírók." (II. Kor. 6:4-10)

Pál szívét betöltötte a mélységes, megingathatatlan felelősségtudat, és szoros összeköttetésben munkálkodott azzal, aki az igazságosságnak, kegyelemnek és igazságnak forrása. Krisztus keresztjébe kapaszkodott mint az eredményesség egyetlen biztosítékába. A Megváltó szeretete volt az a soha meg nem ingatható alap, amely fenntartotta az önmagával vívott és a gonosz hatalmasságai elleni küzdelmében, mialatt haladt előre Krisztus szolgálatában, a világ elutasítása és ellenségei akadékoskodásai közepette.

A gyülekezetnek a mostani veszélyes napokban egész munkáshadseregre van szüksége, akik Pálhoz hasonlóan kiképezték magukat használhatóságra, mélységes tapasztalattal bírnak isteni dolgokban és telve vannak megfontoltsággal és buzgósággal. Megszentelt, odaadó férfiakra van szükségünk, akik bátrak és igazak, akiknek lelkében Jézus rajzolódik ki, akikben "a dicsőségnek ama reménysége él". (Kol. 1:27) Akiknek ajkai szent tűztől érintve "hirdetik az Igét". (II. Tim. 4:17) Az ilyen munkások hiányában Isten ügye elerőtlenedik, és súlyos hibák - hasonlóan a halálos méreghez - szennyezik be az erkölcsi életet és homályosítják el az emberiség nagy részének reménységét.

Ki fogja a hűséges, munkában kimerült zászlóvivők helyét betölteni, akik életüket feláldozták Isten igazságáért? Hajlandók-e ifjaink elfogadni atyáik kezéből a szent reménységet? Készülnek-e a hűségesek elköltözése után a megüresedett állások betöltésére? Figyelembe veszik-e az apostol felhívását, meghallják-e a kötelességteljesítésre hívó szózatot, az önzés és becsvágy kielégítését szolgáló serkentés közepette, amely ifjúságunkat el akarja csábítani?