Krisztus mennybemenetele előtt így szólt Péterhez: "Legeltesd az én bárányaimat!" (Jn. 21:15) Ez a felszólítás minden evangéliumi munkásnak szól. Amikor Jézus azt mondta tanítványainak: "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa" (Mk. 10:14), akkor ezt minden tanítványának mondta, bármely korszakban éltek, élnek.

Sokat veszítettünk az igazság ügyében, mert nem szenteltünk figyelmet az ifjúság lelki szükségleteinek. Az evangélium szolgái álljanak szoros kapcsolatban gyülekezetük ifjúságával. Sokan nem teszik ezt szívesen, azonban hanyagságuk bűnnek számít a mennyben. Sok fiatal férfi és lány van közöttünk, akik ismerik hitünk elveit, azonban az isteni kegyelem hatalma még sohasem érintette szívüket. Hogyan lehetséges, hogy mi, akik állítjuk, hogy Isten szolgái vagyunk, napról napra, hétről hétre közömbösen nézzük állapotukat? Ha figyelmeztetés nélkül halnak meg bűneikben, akkor vérüket az őrálló kezéből követelik majd, mert elmulasztotta a segítségnyújtást.

Miért nem tekintjük úgy a körünkben levő ifjúságot, mint a legfontosabb misszióterületet? A legnagyobb gyengédség, a legalaposabb megfontolás, a mennyei bölcsességért mondott legkomolyabb ima szükséges ehhez. Az ifjúság Sátán támadásainak különleges célpontja, azonban a barátságosság, udvariasság és részvét, amely a Jézus iránti szeretettől túláradó szívből ered, megnyeri bizalmukat és megőrzi őket az ellenség tőreitől.

Az ifjúságnak alkalmi figyelmeztetéseknél és esetenkénti bátorító szavaknál többre van szüksége. Fáradságos, imában gazdag, gondos munkát igényelnek. Csak az tudja elérni a látszólag nemtörődöm és közömbös fiatalokat, akinek szíve telve van szeretettel és részvéttel. Nem lehet mindenkin egyformán segíteni. Isten mindenkivel temperamentuma és jelleme szerint foglalkozik, és nekünk Vele összhangban kell dolgoznunk. Gyakran az olyan lelkek, akik mellett közönyösen elhaladunk, mert külsejük szerint ítéljük meg őket, a legjobb képességeket hordják magukban a krisztusi szolgálatra, és meghálálják majd az értük tett erőfeszítéseket. Többet kell tanulmányozni azt a kérdést, hogy miként törődjünk az ifjúsággal - komolyabban imádkozzunk a szükséges bölcsességért, ha lelkükkel foglalkozunk.

Minden adandó alkalommal ismételjük a gyermekek előtt Jézus szeretetének történetét. Minden igehirdetés során hagyjunk egy kis részt a gyermekek javára. Isten szolgája hűséges barátaivá teheti a kicsinyeket. Egy alkalmat se veszítsen el, hogy segítsen nekik eljutni a Szentírás alaposabb ismeretére. Ez jobban elzárja az utat Sátán cselfogásai elől, mint gondolnánk. Ha a gyermekek korán megismerik Isten igéjének igazságait, ezzel válaszfalat emelünk az istentelenség ellen és képesek lesznek szembeszállni az ellenséggel a "Meg van írva" szavakkal.

Aki gyermekeket és ifjakat tanít, kerülje az unalmas szólamokat. A rövid, találó beszéd jó benyomást kelt. Ha sokat kell mondanunk, tegyük azt gyakran, röviden. Az itt-ott tett érdekfeszítő megjegyzések többet használnak, mint az egyszerre adott sok tanítás. A hosszú beszédek kifárasztják a fiatalok értelmét. A túl sok beszéd még ellenszenvet is kiválthat a lelki tanítással szemben, éppúgy, ahogy a túl sok evés megterheli a gyomrot, csökkenti az étvágyat és ételundorhoz vezet. A gyülekezetnek és különösen az ifjúságnak szóló tanítást pontról pontra, tantételenként haladva - itt is egy kicsit, ott is egy kicsit - kell átadnunk számukra. A gyermekeket nagy gyengédséggel vezessük közel a mennyhez, ne pedig szigorúsággal.

Kíséreljük meg, hogy belépjünk az ifjúság érzésvilágába: osztozzunk örömeikben, bánatukban, küzdelmeikben és győzelmeikben. Jézus nem maradt a mennyben, távol a szomorúaktól és a bűnösöktől - a világba jött, hogy megismerje a bukott emberiség gyengeségét, szenvedését és kísértéseit. Kinyújtotta kezét értünk oda, ahol vagyunk, hogy fölemelhessen bennünket. Ott kell felkeresni a fiatalokat, ahol vannak, hogy segítsünk rajtuk. Ha ifjú tanítványokat győz le a kísértés, akkor a tapasztaltabbak ne kezeljék őket keményen, ne nézzék közömbösen fáradozásaikat. Gondoljatok arra: gyakran ti is kevés erővel rendelkeztek, hogy a kísértő hatalmának ellenálljatok. Legyetek olyan türelmesek a nyáj bárányai iránt, amennyire szeretnétek, hogy mások türelmesek legyenek veletek. Isten úgy teremtett bennünket, hogy még a legerősebbek is vágynak részvétre. Mennyivel inkább a gyermekek! Gyakran egyetlen együttérző pillantás elég, hogy a megpróbált, megkísértett gyermek megnyugodjon és megerősödjön.

Jézus így szól minden vándorhoz: "Adjad fiam, a te szívedet nékem... Térjetek vissza, szófogadatlan fiak, és én meggyógyítom elpártolástokat." (Péld. 23:26; Jer. 3:14) Az ifjúság nem lehet igazán boldog Jézus szeretete nélkül. Ő résztvevő gyöngédséggel vár, hogy a tévedők vallomását meghallgassa és bűnbánatukat elfogadja. A hála bizonyítékát kívánja, mint az anya, aki szeretett gyermekének felismerő mosolyára vár. A nagy Isten arra tanít bennünket, hogy Atyánknak nevezzük Őt. Azt akarja, hogy felfogjuk, milyen komolyan és gyengéden vágyódik szíve utánunk keserveinkben és kísértéseinkben. "Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt." (Zsolt. 103:13) Az anya hamarabb feledkezik meg gyermekéről, mint Isten egyetlen benne bízó lélekről.

Egyetlen esetben sem szűnik meg a felelősségünk azzal, ha egy fiatal Istennek adja a szívét. Fel kell benne ébreszteni az Úr munkájában való részvétel igényét és azt a tudatot, hogy Isten tőle is elvárja országa ügyének előmozdítását. Nem elég, ha az ifjaknak megmutatjuk, mennyit kell tenni, és felszólítjuk őket, vegyenek részt a munkában. Meg kell tanítani őket arra, miként munkálkodjanak az Úrért. Nevelni, fegyelmezni és gyakoroltatni kell őket, hogy a legjobb módszerekkel nyerhessék meg a lelkeket Krisztusnak. Tanítsátok őket arra, hogy csendesen, szerényen próbáljanak segíteni fiatal társaiknak. A missziómunka különböző területeit, amelyekben részt vehetnek, osszátok ki tervszerűen, és oktassátok őket, segítsetek nekik. Így tanulják meg az Úrért végzendő munkát.

Ne gondoljátok, hogy az ifjúság érdeklődését megnyerhetitek azáltal, hogy a misszió-összejöveteleken hosszú prédikációkat tartotok nekik. Fontoljátok meg, hogyan tudtok élénk érdeklődést kelteni bennük. Számoljanak be hétről hétre arról, mit próbáltak tenni a Megmentőért és milyen eredményeket értek el. Ha a misszió-összejöveteleken hangoznának el ezek a beszámolók, akkor nem lennének unalmasak és egyhangúak ezek a találkozók, hanem érdekfeszítőek volnának, és a részvételben sem lenne hiány.

Gyülekezeteinknek szükségük van az ifjúság képességeire, mégpedig a jól szervezett, jól képzett képességekre. A fiatalok fel akarják használni fölösleges energiáikat. Ha nem tereljük megfelelő mederbe ezt az energiát, a fiatalság oly módon használja fel azt, hogy saját lelkének árt vele és kárára lesz azoknak is, akikkel kapcsolatba kerül.

A tanító szíve forrjon össze a rábízottak szívével. Számolnia kell azzal, hogy sok kísértést élnek majd át. Csak ritkán ismerjük fel, milyen rút jellemvonásokat örököltek az ifjak, és milyen gyakran ezek következményeként lép fel a kísértés.

Azt az éber gondosságot, ahogyan a segédpásztor a nyáj bárányait legelteti, élénken illusztrálja egy kép, amelyet a Jó pásztorról láttam. A pásztor elöl megy, a nyája követi. Karjaiban egy tehetetlen bárányt visz, akinek anyja bizalommal megy mellette. Krisztus munkájáról mondja Ésaiás: Karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza őket." (Ésa. 40:11) A bárányoknak többre van szükségük, mint a mindennapi táplálék. Állandóan védelmezni és gyengéd gondossággal oltalmazni kell őket. Ha egy eltéved közülük, meg kell keresni. Ez a szép kép azt a szerető szolgálatot szemlélteti, amelyet Krisztus nyájának segédpásztora azok iránt gyakorol, akiket a védelmére és gondozására bíztak.

Testvéreim a szolgálatban, nyissátok meg ajtóitokat a kísértésekkel körülvett ifjak előtt! Személyes fáradozással közeledjetek hozzájuk. A gonosz minden oldalról megterheli őket. Igyekezzetek olyan dolgoknak megnyerni őket, amely segítségükre lehet, hogy magasabb rendű életet éljenek. Ne tartsátok magatokat fölöttük állónak. Hívjátok meg őket otthonaitokba, ahol részt vehetnek a családi áhítatban. Gondoljunk Isten felszólítására, hogy a mennybe vezető utat tegyük napsugarassá és vonzóvá.

Oktassuk a fiatalokat, hogy segítsenek az ifjúságon - és amint erre törekszenek, olyan tapasztalatokat gyűjtenek, amelyek képessé teszik őket, hogy még szélesebb körben legyenek Isten felszentelt szolgái. A legegyszerűbb, alázatos módon a szívek ezreit nyerhetik meg. A legműveltebbeket, akiket a világ a legtehetségesebb férfiaknak és asszonyoknak tart, gyakran a legegyszerűbb szavak üdítik fel, ha azokat Isten-szerető szívvel mondják. Az Isten gyermekének ajkáról hangzó őszinte, becsületes szavak a maguk egyszerűségében olyan szívajtókat nyitnak meg, amelyek régóta zárva voltak." (Testimonies VI., 115. o.)

Timótheus gyermekkorától fogva ismerte a Szentírást, és ez az ismeret védelmezte őt a körülötte lévő gonosz befolyások és kísértések ellen, hogy ne az élvezeteket és az önző vágyak kielégítését válassza a kötelességteljesítéssel szemben. Ilyen oltalomra van szüksége gyermekeinknek is - a szülők, valamint Krisztus követői tegyék kötelességükké, hogy a gyermekeket jól oktassák Isten igéjéből.