Az igazság sikerének komoly, talán nem is gyanított akadálya gyülekezeteinkben van. Ha erőfeszítések történnek hitünk megismertetésére hitetlenekkel, a gyülekezet tagjai gyakran visszavonulnak, mintha nem is lennének érdekeltek az ügyben, és hagyják, hogy minden teher a lelkész vállán nyugodjon. Emiatt olykor a legjobb képességű prédikátor munkája is csak kevés jót eredményezett. Elhangozhatnak a legjobb igehirdetések, lehet, hogy az üzenet pontosan megfelel az emberek szükségleteinek, és mégsem nyernek lelkeket, hogy mint kévéket, bemutassák őket Krisztusnak.

Ha a prédikátor olyan helyen munkálkodik, ahol már vannak hívő lelkek, akkor először ne a hitetleneket akarja megtéríteni, hanem képezze ki a gyülekezeti tagokat megfelelő együttműködésre; munkálkodjon értük egyénenként, igyekezzen felrázni őket, hogy ők maguk keressenek mélyebb tapasztalatokat és tevékenykedjenek másokért. Ha készek, hogy a prédikátort imával és munkával támogassák, akkor fáradozásait nagyobb siker kíséri.

Nem tehetünk semmi maradandót a gyülekezetekért, ha nem indítjuk őket arra, hogy a rajtuk nyugvó felelősséget érezzék. A gyülekezet minden tagja érezze, hogy saját lelkének üdvössége személyes fáradozásától függ. Erőfeszítések nélkül nem lehet lelkeket menteni. A prédikátor nem üdvözítheti őket. Bár lehet útmutató, akin keresztül Isten világosságot áraszt népére, azonban ha a világosság egyszer kiáradt, akkor már a gyülekezeti tagok kötelessége, hogy ezt felhasználják és vele másokat megvilágítsanak. (Testimonies II., 121. o.)

A prédikátor ne érezze kötelességének, hogy mindig ő beszéljen, minden munkát saját maga végezzen el és mindig ő imádkozzon. Képezzen ki segéderőket minden gyülekezetben. A tagok felváltva vezethetik az összejöveteleket és tarthatják a Biblia-felolvasásokat; ezáltal Istentől nyert képességeiket értékesíthetik, s egyben kiképzést kapnak az evangélium szolgálatára.

Bizonyos tekintetben a lelkész hasonló állást tölt be, mint egy munkacsoport felügyelője, vagy egy hajó legénysége felett álló kapitány. Ügyelnie kell, hogy az alája rendelt férfiak a kiosztott munkát helyesen és gyorsan végezzék el, és csak szükség esetén avatkozzon bele.

Egy nagy malom tulajdonosa egy napon a kerék alapjánál találta művezetőjét, ahol kisebb javítást végzett, mialatt hat munkása tétlenül állt és nézte. A tulajdonos pontosan kikutatta a tényállást, hogy biztos legyen a dolgában, s nehogy igazságtalanul cselekedjék, azután magához hívatta a művezetőt és átnyújtotta neki a felmondását, fizetésével együtt. A felügyelő meglepetten kért felvilágosítást. A tulajdonos a következőket mondta: "Azért alkalmaztam önt, hogy hat embert foglalkoztasson. A hat embert tétlenül találtam, mialatt ön a munkát egyedül végezte, amit a hat egyike éppúgy elvégezhetett volna. Nem adhatok hét munkásnak fizetést azért, hogy közülük hat a lustálkodást tanulja meg."

Ezt a példát néhány esetre lehet alkalmazni, másokra nem. Azonban sok prédikátor nem tudja, hogyan fogjon hozzá, vagy meg sem kísérli, hogy a gyülekezeti tagokat a munka különböző ágaiban felhasználja. Ha figyelmüket arra szentelnék, hogy nyájukat munkába állítsák és abban meg is tartsák, akkor több jót végezhetnének, több időt fordíthatnának a tanulásra, missziólátogatásokra és a súrlódások okának kiküszöbölésére.

Néhányan tapasztalatlanságuk miatt hibákat követnek majd el - nekik barátságos módon be kell mutatni, hogyan lehet a munkát jobban elvégezni. Így a prédikátor férfiakat és nőket képezhet, hogy felelősséget vállaljanak abban a jó munkában, amely annyira szűkölködik a felelősséget hordozó munkásokban. Ilyen férfiakra van szükség, akik a szükséges tapasztalatot legjobban úgy szerezhetik meg, ha szívvel-lélekkel munkálkodnak.

Az a gyülekezet, amely dolgozik, gyarapodik is. A tagokat serkenti és megerősíti a másokon való segítés. Olvastam egy férfiról, aki egy zord téli napon, nagy hóviharban utazott, és annyira szenvedett a hidegtől, hogy életereje szinte észrevétlenül elhagyta. A hideg legyőzte és éppen fel akarta adni a harcot, amikor meghallotta egy társa nyögését, aki éppúgy, mint ő, halálán volt a hideg miatt. Részvéte felébredt és elhatározta, hogy megmenti. Dörzsölni kezdte a szerencsétlen ember jéghideg tagjait és nagy erőfeszítéssel talpra állította. A szenvedő azonban nem tudott állni, így karjaiban vitte keresztül a hófúváson, amelyről azt hitte, hogy soha nem tud rajta egyedül átvergődni.

Amikor útitársát biztonságba helyezte, akkor villant át az agyán az igazság, hogy a felebarátja megmentése által saját magát is megmentette. A komoly erőfeszítések, amelyeket a másik megmentéséért tett, saját ereiben a hidegtől megalvadó vért ismét felgyorsították, és ezáltal egészséges meleg áradt tagjaiba.

Állandóan hangsúlyozni kell a fiatal hívőknek - tanítással és példaadással - azt az igazságot, hogy mások segítése révén mi magunk is segítséget kapunk. Így keresztényi életükben a legjobb eredményeket érhetik el. A lesújtottak, akiknek az örök életre vezető út túl nehéznek tűnik, kerekedjenek fel és segítsenek másokon. Az ilyen erőfeszítések az isteni világosságért mondott imával összekötve azt eredményezik majd, hogy szívük az isteni kegyelem megelevenítő befolyásával együtt dobog és szeretetük több isteni buzgósággal izzik. Egész keresztény életük valódibb, komolyabb és imában gazdagabb lesz.

Ne felejtsük el, hogy mi vándorok és idegenek vagyunk ezen a Földön, és egy jobb, mennyei hazát keresünk. Akik az Úrral szövetséget kötöttek, hogy Neki szolgáljanak, azt a kötelességet vállalták magukra, hogy a lélekmentés munkájában együtt dolgoznak Vele.

A gyülekezeti tagok hét közben hűségesen vegyék ki részüket a szolgálatban, és szombaton mondják el tapasztalataikat. Akkor az összejövetel a megfelelő táplálékot nyújtja, és a jelenlévők új életet, friss erőt nyernek. Ha Isten gyermekei felismerik annak szükségességét, hogy úgy dolgozzanak, ahogyan Krisztus munkálkodott a bűnösök megtéréséért, akkor a szombatnapi bizonyságtételeik is erőt sugároznak majd. Örömmel tesznek bizonyságot drága tapasztalataikról, amelyeket a másokért végzett munka közben szereztek.

Krisztus mennybemenetelekor szent megbízatásként hagyta követőire az egyházat és annak minden érdekeltségét. A gyülekezet feladatait ne egyedül a lelkész és néhány vezető személy lássa el. Minden tag érezze, hogy szent szövetségre lépett az Úrral, hogy mindig, minden körülmények között az Ő ügyének legjobb érdekeiért munkálkodjon. Mindenki lásson el valamilyen feladatot és viseljen terhet! A lelki dolgokban sokkal nagyobb előrehaladás érhető el, ha minden gyülekezeti tag érzi személyes felelősségét. Ez a rajtuk nyugvó szent teher indítja majd őket, hogy gyakran kérjenek erőt és kegyelmet Istentől.

A gyülekezet igazi hírnevét az határozza meg, hogy mit végez ténylegesen a Mesterért, és hogy hány kitartó, hűséges munkással rendelkezik. Személyes, önzetlen erőfeszítések sokkal többet használnak Krisztus ügyének, mint a prédikációk.

A prédikátorok tanítsák meg a gyülekezeti tagokat, hogy terhet kell hordozniuk, ha lelkileg növekedni akarnak: azt az Úr által rájuk helyezett terhet, hogy lelkeket vezessenek az igazsághoz. Azokat, akik nem tesznek eleget a felelősségnek, fel kell keresni, imádkozni kell velük és erőfeszítéseket tenni értük. Ne hagyjátok, hogy az emberek csak rátok, prédikátorokra támaszkodjanak - tanítsátok őket, hogy talentumaikat használni kell, hogy környezetüket megismertessék az igazsággal. Ha ekképpen dolgoznak, akkor mennyei angyalok lesznek a munkatársaik, és olyan tapasztalatokat szereznek majd, amelyek növelik hitüket és erősítik Istenhez való ragaszkodásukat.