Krisztus így szólt tanítványaihoz: "Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok." (Mt. 10:16)

Sátán támadásai az igazság védelmezőjével szemben a végső időben mindig elkeseredettebbek és határozottabbak lesznek. Amint a múltban a főpapok és vezetők indították fel a népet Krisztus ellen, ugyanúgy az utolsó időben is a vallási vezetők szítják majd az előítéletet a korunknak szóló igazság ellen. Erőszakos cselekedetekre és ellenállásra biztatják az embereket, akik erre sohasem gondoltak volna, ha a hitvalló keresztények ellenséges magatartása az igazság ellen nem uszította volna őket.

Milyen úton járjanak az igazság szószólói? Birtokukban van Isten változhatatlan, örökkévaló Igéje, és hirdessék, hogy náluk van Jézus igazsága. Beszédük ne legyen nyers vagy éles. Az igazságot Krisztus szeretetével, szelídségével és jóságával adják elő. Maga az igazság ejt majd sebet, mert Isten Szava élesebb a kétélű kardnál, és a szívekbe hatol. Azok, akik tudják, hogy igazság van a birtokukban, ne adjanak kemény, megsebző kifejezések által alkalmat Sátánnak, hogy félrevezesse a lelkeket.

Mint népnek éppen úgy kell viselkednünk, amint a világ Megváltója tette. Amikor Sátánnal Mózes teste felett vetélkedett, "nem mert arra káromló ítéletet mondani" (Júdás 9), bár elég oka lett volna ezt cselekedni, és Sátán csalódott, hogy nem tudta fölébreszteni Krisztusban a megtorlás lelkületét. Elhatározta, hogy mindent, amit Jézus tett, félremagyaráz, és a Megváltó nem akart erre alkalmat vagy mentségre okot adni neki. Jézus nem akart letérni az igazság egyenes útjáról, hogy az állhatatlanság kanyargós útjait és Sátán szándékosan hamis cselszövéseit kövesse.

Zakariás prófétánál olvashatjuk, hogy amikor Sátán teljes erejével fellépve vádolta Józsuát, a főpapot, és Krisztus ellen lázadt, az Úr így szólt Sátánhoz: "Dorgáljon meg az Úr téged, Sátán, dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-É ez?" (Zak. 3:2)

Az az eljárás, ahogyan Jézus a lelki ellenséget kezelte, legyen példakép a felebarátainkkal való érintkezésünkben. Sose hozakodjunk elő sértegető vádakkal valaki ellen, és egyáltalán ne használjunk kemény, szigorú szavakat olyanokkal szemben, akik - hozzánk hasonlóan - szeretnék ismerni a helyes utat.

Mindazok, akiket tanítás és példaadás által neveltek az igazságra, legyenek nagyon tapintatosak, együttérzőek, tanúsítsanak megértést azok iránt, akiknek egész írásismerete a prédikátor és a gyülekezeti tagok magyarázatából áll, és akiknek hagyományokat és meséket adtak elő bibliai igazságokként. Csodálkoznak a feltárt igazságokon, új kinyilatkoztatásnak tűnik előttük, és kezdetben még nem tudják az igazság minden pontját elhordozni. Minden új és különös, és annyira különbözik attól, amit saját prédikátoruktól hallottak - s ők hajlandók elhinni, amit prédikátoraik mondanak nekik: hogy az adventisták hitetlenek, nem hisznek a Bibliában. Ezért kell az igazságot lépésről lépésre, itt egy kicsit, ott egy kicsit előadni.

Bárcsak mindenki, aki folyóiratainkba ír, figyelne arra, hogy ne tegyen barátságtalan megjegyzéseket és célzást, mert ezek károsan hatnak, elzárják az utat és akadályoznak bennünket munkánkban, amelyet el kell végeznünk minden emberért, a katolikusokat is beleértve. Az a feladatunk, hogy az igazságot szeretettel szóljuk, s ne a természetes szív szeretetlenségével. Ne keverjük össze a dolgokat, s ne mondjunk olyasmit, amivel ugyanazt a szellemiséget nyilvánítjuk ki, amilyennel ellenségeink bírnak. Minden éles megjegyzés kettős mértékben sújt majd bennünket, ha a hatalom azok kezébe kerül, akik azt kárunkra használják fel.

Ismételten figyelmeztetést kaptam, hogy egy szót se szóljunk mások ellen, különösen személyeket ne nevezzünk meg; az igazság érdekében egyáltalán nem lényeges ez, ellenségeinket pedig ellenünk uszítjuk vele, vagy lángra lobbantjuk szenvedélyeiket. Munkánk nemsokára véget ér, nemsokára eljön a nyomorúságos idő, amilyen még nem volt, és amelyről nem is alkothatunk fogalmat.

Az Úr azt akarja, hogy szolgái Őt, a nagy misszionáriust ábrázolják, jelenítsék meg. A hirtelen kiejtett szavak mindig károsak. A keresztény élet lényeges tulajdonságait naponként kell gyakorolni Krisztus iskolájában. A Krisztus szolgáin nyugvó szent munka nem bízható olyanokra, akik gondolkodás nélkül ejtenek ki vagy írnak le a nyilvánosság számára szavakat, amelyeket a világban elterjesztenek és ezáltal olyan kijelentések terjednek el, amelyek soha vissza nem vonhatók. Aki súlyos ütéseket osztogat, olyan rossz szokást vesz fel, amely az ismétlések által erősödik - ezt meg kell bánni. Vizsgáljuk meg gondosan módszereinket és értelmünket, hogy meglássuk, felismerjük, miként végezzük az Isten által ránk bízott munkát, amely döntő hatású a lelkek sorsára. Óriási felelősség nyugszik rajtunk.

Sátán a pokoli eszközök egész tárházát, minden befolyását latba veti, hogy a hívők gonosz emberekkel lépjenek összeköttetésbe, és az igaz hívőknek gyors és súlyos veszteséget, szenvedést okozzanak. A sötétség fejedelme testvéreink minden kiejtett balga szavát elraktározza. Hogyan merészelnek emberi lények vigyázatlan és túlzó szavakat kiejteni, ha maga Mihály arkangyal nem mondta ki Sátán felett az ítéletet, hanem így szólt: "Az Úr dorgáljon meg!"

A nehézségeket és szenvedéseket lehetetlen elkerülnünk. Jézus mondja: "Szükséges, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik." (Mt. 18:7) Mert botránkozások esnek, legyünk elővigyázatosak, nehogy balga szavaink vagy barátságtalan viselkedésünk által rossz irányba befolyásoljuk azok természetes kedélyállapotát, akik nem szeretik az igazságot.

A drága igazságot a maga erejében kell bemutatni. Le kell leplezni az elterjedt hamis nézeteket, amelyek a világot rabul ejtik. A legnagyobb erőfeszítések történnek, hogy a lelkeket ravasz, hamis bizonyítékok előadásával tőrbe ejtsék és az igazságtól a mesékhez fordítsák őket, s ezáltal alkalmassá váljanak nagyobb hamisságok befogadására. Ha a becsapott lelkek az igazságtól a tévelygéshez fordulnak, egy szóval se rójátok meg őket; kíséreljétek meg előttük feltárni veszélyes helyzetüket és megmagyarázni, mennyire elszomorítják cselekedeteikkel Jézust. Ezt részvétteljes szelídséggel tegyétek! Ha helyesen cselekszetek, akkor néhány elhitetett lelket ismét elragadhattok Sátántól. Ne gáncsoljátok, ne kárhoztassátok a tévelygőket, ne tegyétek nevetségessé őket, mert ha így tesztek, nem nyílnak ki szemeik és az igazságot sem teszitek vonzóvá számukra.

Ha az emberek szem elől tévesztik Krisztust és nem követik tanítási módszereit, akkor önteltek lesznek és Sátánnal az ő saját fegyvereivel szállnak szembe. Az ellenség jól tudja azok ellen irányítani eszközeit, akik önigazultak. Jézus csak a tiszta igazság és jogosság szavait szólta.

Ha valaha szüksége volt egy népnek arra, hogy alázatosan járjon Isten előtt, úgy az az Ő gyülekezete, az Ő kiválasztott népe ebben a nemzedékben. Mindnyájan sírhatunk elménk restsége, elmulasztott alkalmaink miatt. Semmink nincs, amivel dicsekedhetnénk. Az Úr Jézust megszomoríthatjuk keménységünkkel, keresztényietlen megjegyzéseinkkel. Nekünk tökéletesnek kell lennünk Őbenne.

A parancs így szól: "Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit." (Ésa. 58:1) Ezt az üzenetet kell hirdetnünk, azonban legyünk elővigyázatosak; ha mások nem bírnak azzal a világossággal, amely ránk ragyog, akkor ne taszítsuk vagy kárhoztassuk őket, ne lépjünk fel velük szemben erőszakosan. Ne tévedjünk le a helyes útról, hogy a más felekezetűeknek erős oldalvágásokat osztogassunk. Sokan vannak közöttük, akik a leglelkiismeretesebb keresztények, és abban a világosságban járnak, amely rájuk ragyog - Isten munkálkodik majd értük. Azok, akiknek nagy előjogaik és kiváló alkalmaik voltak, s mégis elhanyagolták testi, lelki és szellemi erejük kiképzését és csak saját tetszésükre éltek, nem viseltek felelősségeket, nagyobb veszélyben vannak. Isten jobban megítéli őket, mint azokat, akik hitpontokban tévedtek ugyan, de igyekeztek másokkal jót tenni.

Ne gáncsoljunk másokat és ne ítélkezzünk! Ha engedjük, hogy saját megfontolásunk szerint hamis érveket hozzunk romlott szívünk és lelkiállapotunk mentségére - úgy, hogy nem ismerjük fel Isten útját és akaratát -, sokkal bűnösebbek leszünk, mint a nyilvánosan bűnt elkövetők. Nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy elítéljük azokat, akik Isten előtt kevésbé vétkesek, mint mi.