Mialatt Pál gondosan ügyelt arra, hogy akik általa tértek meg, helyes tanítást kapjanak az Igéből Isten munkájának végzésére vonatkozóan, és míg önmagával szemben - mint az evangélium szolgája - olyan igényt támasztott, hogy "nincs-e jogunk, hogy dolgozzunk", szolgálata közben világi foglalkozást, kézműipart űzött, hogy fenntartsa magát.

Thesszalonikából értesülünk először, hogy Pál ott, míg az Igét hirdette, keze munkájával tartotta el magát. A hívő gyülekezethez intézett írásában emlékezteti őket, hogy "terhetekre lettünk volna", és hozzáfűzi: "Emlékezzetek ugyanis, atyámfiai, a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük nektek az Isten evangéliumát, csak hogy senkit meg ne terheljünk közületek." (I. Thessz. 2:6, 9) És ismét kijelenti a második levélben, hogy mialatt dolgozott velük, "ingyenkenyeret nem ettünk senkinél". Éjjel és nappal dolgoztak - írja -, "hogy közületek senkinek se legyünk terhére; nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk nektek, hogy minket kövessetek" (II. Thessz. 3:8-9).

Amikor Pál először látogatta meg Korinthust, olyan népet talált ott, akik az idegenek indítékait bizalmatlanul ítélték meg. A tengerparti görögök ravasz kereskedők voltak. Olyan régóta gyakorolták már az üzleti élet fortélyait, hogy azt gondolták, az istenfélelem is nyereség, és a pénzszerzés dicséretes dolog, akár tisztességes, akár hamis úton történik. Pál ismerte jellemtulajdonságaikat, és nem akart nekik alkalmat szolgáltatni arra, hogy azt mondják, azért hirdette nekik az evangéliumot, hogy meggazdagodjon. Joggal igényelhetett volna korinthusi hallgatóitól támogatást, mégis önként feladta ezt a jogát, hogy használhatóságát és prédikátori eredményét ne érje kár valamilyen jogtalan gyanúsítás miatt. Figyelt arra, hogy ne kerüljön hamis beállításba és üzenetének ereje ne menjen veszendőbe.

Korinthusba érkezése után Pál "egy Akvila nevű, pontusi származású zsidóra talált, aki nemrég jött Itáliából, és az ő feleségére, Priscillára". Ez az ember "olyanféle műves volt", mint ő maga. Claudius rendelete minden zsidót száműzött Rómából, így került Akvila és Priscilla Korinthusba, ahol mint sátorkészítők, megalapozták üzleti életüket. Pál érdeklődött felőlük, s megtudta, hogy félik az Istent és arra törekszenek, hogy távol tartsák magukat attól a szennyező befolyástól, amely körülvette őket, így "velük maradt, és dolgozott"... "És minden szombaton vetekedtek a zsinagógában, és igyekezett mind zsidókat, mind görögöket meggyőzni." (Ap. csel. 18:2-4)

Hosszú efézusi prédikátorsága alatt, ahol három évig az egész környéken élénk evangéliumi tevékenységet fejtett ki, Pál ismét mesterségéhez fogott. Mind Efézusban, mind Korinthusban örvendett Akvila és Priscilla jelenlétének, akik második misszióútja végeztével, Ázsiába való visszatérésekor elkísérték őt.

Voltak néhányan, akik nem helyeselték Pál ilyen munkálkodását, mondván, hogy összeegyeztethetetlen az evangélium prédikátorának munkájával. Miért kell Pálnak, a magas rangú prédikátornak fizikai munkát végeznie az Ige hirdetésével egyidejűleg? Nem méltó talán a munkás a bérére? Miért kellett neki az idejét sátorkészítéssel tölteni, amikor látszólag sokkal jobbra is felhasználhatta volna?

Pál mégsem tekintette elveszettnek az ilyen módon eltöltött időt. Mialatt Akvilával dolgozott, összeköttetésben maradt a nagy Tanítóval, s nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy Üdvözítőjéről bizonyságot tegyen és segítségben részesítse a rászorulókat. Értelme állandóan lelki tudományok után vágyódott. Munkatársait lelki dolgokra oktatta, s példát adott nekik a szorgalomból és az alaposságból. Gyors, ügyes munkás volt, hivatásában szorgalmas, lélekben buzgó, az Úrnak szolgálva. Mialatt az apostol mesterségében foglalatoskodott, olyan népréteggel került érintkezésbe, amelyet másként nem tudott volna elérni. Bizonyságot tett társainak, hogy a mindennapi életben megmutatkozó ügyesség Isten adománya, aki, hogy helyesen használják azt, a bölcsességről is gondoskodik. Tanította, hogy Istent a mindennapi munkánkban is meg kell dicsőíteni. Kérges, munkás kezei nem rontották le prédikációit, amelyeket mint a kereszténység prédikátora tartott.

Ha a prédikátorok úgy érzik, hogy Krisztus ügyéért nehézségeket és lemondásokat kell elszenvedniük, akkor keressék fel lélekben azokat a műhelyeket, amelyekben Pál dolgozott. Gondoljanak arra, hogy ez az Istentől kiválasztott ember dolgozott a kenyérért, vitorlavászonnal foglalatoskodott, pedig apostoli működésével megérdemelte eltartását.

A munka áldás, nem átok. A restség lelkülete tönkreteszi a jámborságot és megszomorítja Isten Lelkét. Egy álló vizű tó káros az egészségre, azonban a tiszta folyóvíz egészséget és örömet terjeszt a környéken. Pál tudta, hogy azok, akik a testi munkát elhanyagolják, nemsokára elsorvadnak. A fiatal prédikátorokat akarta tanítani, hogy a testi munka és az izmok erősek lesznek a használat által és kibírják azokat a fáradságokat, nélkülözéseket, amelyekre az evangéliumi munka közben számíthatnak. Felismerte, hogy tanításaiból hiányozni fog az erő és az élet, ha testét állandóan nem gyakorolja.

Ne adjunk minden további nélkül anyagi támogatást mindenkinek, aki prédikátor szeretne lenni, mert ők családostól a gyülekezet terhei lesznek. Fennáll a veszély, hogy némelyeket, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek, hízelgés és oktalan biztatás tévútra vezet, s tetemes támogatást fogadnak el anélkül, hogy komoly erőfeszítéseket tennének. Isten munkájának előrevitelére szentelt eszközöket ne használjanak olyan férfiak, akik csak azért akarnak prédikálni, hogy eltartsák magukat és ily módon kényelmes élet utáni vágyukat kielégítsék.

Azok a fiatalok, akik tehetségüket a prédikátori hivatásnak akarják szentelni, tanítást nyernek Pál példájából, amint Thesszalonikában, Korinthusban, Efézusban és más városokban dolgozott. Noha ügyes szónok és Istentől különleges munkára kiválasztott ember volt, sohasem volt elragadtatva munkájától és nem ismert fáradságot, ha a szeretett ügyért áldozatot kellett hoznia. "Mind ez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is, fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük" - írja a korinthusiaknak (I. Kor. 4:11-12).

Pál, az emberi tanítók közül a legnagyobb, éppoly szívesen teljesítette a legalacsonyabb rendű kötelességeket, mint a legmagasabbakat. Ha az Üdvözítőért végzett szolgálatában a körülmények úgy kívánták, készségesen dolgozott mesterségében. Másrészt mindig készen volt világi tevékenységét félretenni, hogy az evangélium ellenségeinek ellenállásával szembeszálljon, vagy hogy egy különleges alkalmat felhasználva lelkeket mentsen Krisztus számára. Buzgalma és szorgalma vád a munkátlanság és kényelemszeretet ellen.

Prédikátoraink elhanyagolják a testmozgást, nem használják minden tagjukat egyenlő mértékben, s ezáltal egyes szerveiket megerőltetik, míg mások a tétlenség miatt elgyengülnek. Ha a munkát csak bizonyos izmokat igénybe véve végezzük, akkor azok kimerülnek és legyengülnek.

Értelmünknek és minden izmunknak megvan a rendeltetése, azonban használjuk mindegyiket egyformán, hogy rendesen kifejlődjenek és megtarthassák egészséges életerejüket. Minden szervnek van feladata az élő szervezetben. A gép minden kereke eleven, tevékeny, dolgozó kerék legyen. Mindegyik függ a másiktól, és mindegyiknek dolgozni kell, hogy kellően kifejlődhessen. (Testimonies III., 310. o.)