A prédikátor Isten szócsöve az emberek számára, s gondolataiban, szavaiban és cselekedeteiben Istent kell szemléltetnie. Amikor Mózest megválasztotta szövetsége hírnökének, az Úr így szólt hozzá: "Te légy a népnek szószólója Isten előtt!" (II. Móz. 18:19) Isten ma is kiválasztja szolgáit, miként elhívta Mózest, hogy hírnökei legyenek és súlyos "jaj" terheli azokat, akik szent tisztségüket megszentségtelenítik, vagy lealacsonyítják azt a mértéket, amely Isten Fiának életében és szolgálatában tárul eléjük.

Az a büntetés, amely Nádábot és Abihut - Áron fiait - érte, mutatja, hogyan tekint Isten az Ő szolgáira, akik olyasmit cselekszenek, ami szent tisztségüket megszentségteleníti. Ezeket a férfiakat papi hivatásra szentelték fel, azonban nem tanulták meg, hogy uralkodjanak saját magukon. Az, hogy hosszú időn át elnézéssel voltak saját hibáik iránt, annyira hatalmába kerítette őket, hogy hivatásuk felelősége sem bírta megtörni a kialakított szokások erejét.

Az istentisztelet alatt, míg a nép imái és dicsőítése felszálltak Istenhez, Nádáb és Abihu félig ittasan vették tömjénezőiket, tüzet és füstölőszert tettek bele. Áthágták Isten parancsolatát, mert "idegen tüzet" használtak a szent Isten által meggyújtott tűz helyett, amelyet megparancsolt, hogy erre a célra használjanak. E bűn miatt tűz jött ki az Úrtól és megemésztette őket a nép szemei előtt. "És monda Mózes Áronnak: Ez az, amit szólt vala az Úr, mondván: akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem." (III. Móz. 10:3)

Amikor Isten Ésaiást üzenettel akarta elküldeni népéhez, előzetesen látásban betekintést engedett a prófétának a Szentek Szentjébe. Úgy tűnt előtte, mintha hirtelen felemelnék vagy elhúznák az ajtó és a templom belső függönyét és ő betekinthet a Szentek Szentjébe, amelybe még a próféta sem tehette be a lábát. Látásban látta Jahvét ülni egy magas, felemeltetett trónon, mialatt dicsőségének palástja betöltötte a templomot. A trón körül szeráfok álltak, mint őrizői a nagy Királynak, és visszasugározták az őket körülvevő dicsőséget. Amikor dicsénekeik az imádás hangján felhangzottak, a kapu oszlopai megrendültek, mintegy földrengéstől rázkódtatva. Tiszta, bűntől be nem szennyezett ajakkal zengték ezek az angyalok az Úr dicsőségét. "Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes mind a széles föld az Ő dicsőségével!" (Ésa. 6:3)

A trón körül álló szeráfokat olyan áhítatos tisztelet tölti be, amikor megpillantják Isten dicsőségét, hogy még egy pillanatig sem tekintenek magukra csodálattal. Dicsénekük az Urak Urának szól, amint a jövőbe néznek, amikor majd az egész Föld megtelik az Úr dicsőségével, és tiszta harmóniában hangzik fel győzelmes énekük: "Szent, szent, szent a Seregek Ura!" Boldogságukat jelenti, hogy dicsőítik az Urat. Nem kívánnak egyebet, mint közelségében maradni és tetszésében részesülni. Képmását hordani, parancsait teljesíteni, Őt imádni; ez a legnagyobb cél, amelyet igyekeznek elérni.

Midőn a próféta figyel, megnyilatkozik előtte az Úr dicsősége, hatalma és méltósága, és e megnyilatkozás fényében benső tisztátalanságát megdöbbentő világossággal látja meg, még szavait is bűnösnek és közönségesnek találja. Mélységes alázatában felkiált: "Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok... hisz a királyt, a Seregek Urát látták szemeim!" (Ésa. 6:5)

Ésaiás alázatossága őszinte volt. Amikor világosan megmutatták neki az emberi és isteni jellem közötti különbséget, teljesen kicsinynek és értéktelennek érezte magát. Hogyan is hirdethetné ő a népnek Jahve szent kívánságait?

"És hozzám repült egy a szeráfok közül - írja - és kezében eleven szén volt, amelyet fogóval vett az oltárról; és illette számat azzal, és mondta: Ímé ez illette ajkadat és hamisságod eltávozott és bűnöd elfedeztetett." (Ésa. 6:6-7)

Azután az Úr szavát hallotta szólni: "Kit küldjek el és ki megy el nékünk"? Az isteni érintés gondolatától megerősödve így felelt: "Ímhol vagyok én, küldj el engemet!" (Ésa. 6:8)

Amikor Isten szolgái hit által néznek a Szentek Szentjébe és látják nagy Főpásztorukat a mennyei Szentélyben hivatása teljesítése közben, felismerik, hogy ők tisztátalan ajkú férfiak, kiknek nyelve gyakran szól hiábavalóságot. Valóban kétségbe eshetnek, ha méltatlanságukat Krisztus tökéletességével hasonlítják össze. Összetört szívvel, teljesen méltatlannak és alkalmatlannak érezve magukat nagy munkájuk elvégzésére, így kiáltanak fel: "Elvesztem!" Ha azonban Ésaiáshoz hasonlóan megalázkodnak Isten előtt, hasonló tapasztalatban részesülnek, mint a próféta. Ajkukat az oltárról eleven szén érinti és megfeledkeznek önmagukról, tudatában Isten nagyságának, hatalmának és segítőkészségének. Felismerik a rájuk bízott tisztség szentségét és megtanulják megvetni mindazt, ami azt eredményezné, hogy szégyent hozzanak arra, aki üzenetével elküldte őket.

Az eleven szén jelképezi a megtisztítást és ábrázolja egyszersmind az Isten igaz szolgája igyekezetének erejét. Azokat, akik olyan teljességgel szentelik magukat az Úrnak, hogy ajkukat megérinti, ez az ígéret szól: Menjetek ki az aratás mezejére, veletek fogok munkálkodni!

Az a prédikátor, aki ilyen előkészületben részesült, hatalom a jóra a világban. Szavai helyesek, tiszták és igazak lesznek, telve részvéttel és szeretettel. Cselekedete igaz. A gyengék részére segítség és áldás. Krisztus állandó jelenléte vezeti gondolatait, szavait és cselekedeteit. Elkötelezte magát a büszkeség, kívánság és önzés legyőzésére, és amennyiben igyekszik megfelelni ezen kötelezettségének, lelki erőt nyer. Az Istennel való mindennapi érintkezés által hatalmas lesz a Szentírás ismeretében. Közösségben él az Atyával és a Fiúval. Állandóan engedelmeskedik az isteni akaratnak. Naponként egyre alkalmasabb lesz úgy szólni, hogy a tévelygő lelkeket Krisztus nyájához tudja vezetni.