Jézus Krisztus vallása az elfogadót nemesebb gondolkodásra és cselekvésre ösztönzi, mialatt az embereket mint Isten szeretetének tárgyait mutatja be, akiket Fia áldozatával megvásárolt. Jézus lábainál egyesülnek a gazdagok és a szegények, a műveltek és a tanulatlanok, világi rang- és kasztkülönbség nélkül. Minden különbséget elfelejtünk, ha arra tekintünk, akit bűneink átszegeztek. Annak az önmegtagadása, leereszkedése és határtalan részvéte, aki oly fenséges helyet töltött be a mennyben, megszégyeníti az emberi büszkeséget, az önbecsülést és a társadalmi rangot. Egy tiszta vallás kinyilvánítja mennyei alapelveit úgy, hogy az igazság által megszentelteket egységbe vonja. Mindnyájan egyesülnek mint véren megvásárolt lelkek, mindannyian egyformán függnek Őtőle, aki Isten számára megváltotta őket.

Az Úr az embernek adományokat adott, hogy azokat értékesítse. Azok, akikre az Úr pénzt bízott, hozzák az adományokat, eszközöket a Mesternek. Befolyásos férfiak és nők használják fel azt, amit Isten adott nekik. A bölcs hozza adományát Krisztus keresztjéhez, hogy az Ő dicsőségének használjon vele.

A szegények is kaptak adományokat, amelyek talán még értékesebbek lehetnek: a jellem egyszerűsége, alázatosság, kipróbált erények, bizalom Istenben. Türelmes munkával és az Istentől való teljes függőségük által környezetüket Jézushoz, Megváltónkhoz vezetik. Együttéreznek a szegényekkel, házuk nyitva áll a lesújtott és elnyomott előtt, s világosan tanítják, hogy mi őnekik Jézus. A mennyei dicsőségre és a halhatatlanságra törekszenek, s jutalmuk az örök élet lesz.

Az adományok minden fajtájára szükség van, hogy tökéletes testvériséget alkossunk az emberiség között. Krisztus gyülekezete különböző képességű, más-más tehetséggel megáldott férfiakból és nőkből áll, minden társadalmi osztályból. Istennek sosem volt szándéka, hogy az emberi büszkeség feloszlassa, tönkretegye azt, amit Ő bölcsen elrendezett - a különböző lelkek és tehetségek egybeszerkesztését tökéletes egésszé. Isten nagy munkáját végezve sehol, senki ne nyilatkozzék lebecsülően senkiről, akár magasabb, akár alacsonyabb rendű emberi eszközökről van szó. Mindenkinek - ha különböző mértékben is - része van az igazság terjesztésében.

Senki se akarjon kisajátítani magának valamit, ami egyformán illet meg nagyot és kicsinyt, szegényt és gazdagot, tanultat és tanulatlant. Egyetlen fénysugarat se becsüljünk le, egyetlen sugarat se zárjunk ki, egyetlen csillogást se hagyjunk figyelmen kívül, s ne csak habozva ismerjük el ezeket. Mindenki tehet valamit az igazságért és igazságosságért. A különböző társadalmi osztályokból érkezettek felbonthatatlan egésszé kovácsolódtak össze, s mindnyájan az emberiség nagy szövedékébe vagyunk beleszőve - nem vonhatjuk meg egymástól a munkában való részvétel jogát anélkül, hogy ez hátrányos ne volna számunkra. Ha a közösségi részvétel és hajlandóság hiányzik, akkor a gyülekezetben lehetetlen fenntartani az egészséges befolyást.

Isten előtt nincsenek kasztok, Ő minden ilyen korlátot megvet. Előtte minden Léleknek értéke van. A mások lelki üdvéért végzett munka olyan foglalkozás, amely a legnagyobb tiszteletet érdemli meg. Nem számít, hogy munkánkat milyen formában végezzük, bármelyik osztály tagjai között, akár magas-, akár alacsonyrendűek. Isten szemében ezek a különbségek nem befolyásolják az igazi értéket. Az őszinte, komoly, bűnbánó lélek - bármilyen tanulatlan legyen is - értékes Isten előtt. Saját pecsétjével látja el az embereket, miközben nem nézi a rangot, az értelmet, hanem a Krisztussal való egység szerint ítélkezik. A tanulatlanok, az eldobottak, a rabszolgák a legtöbbet tették, ha kihasználták az alkalmakat és előjogokat, ha értékelték a világosságot, amelyet Isten adott - így megtettek mindent, amit Isten elvárt tőlük. A világ tudatlannak nevezheti őket, Isten azonban bölcsnek és jónak tekinti ezeket az embereket, és nevük be van írva a mennyei könyvekbe. Isten előkészíti őket, hogy ne csak a mennyben, hanem a Földön is az Ő dicsőségére éljenek.

Az isteni feddés azokat éri, akik kerülik az érintkezést azokkal, akik szegények, tanulatlanok, vagy a világ nem becsüli őket, pedig ők is a Bárány életkönyvébe vannak beírva. Krisztus, a dicsőség Ura meg van elégedve a szelídekkel és az alázatos szívűekkel, bármily alacsonyrendű is a foglalkozásuk, s bármilyen műveltségi fokon állnak.

Isten országa ügyének mily sok hasznos és megbecsült szolgája nyert már kiképzést a legegyszerűbb kötelességek végzése és a legnehezebb élethelyzetek, körülmények között! Bár Mózes Egyiptom jövendő uralkodója volt, Isten mégsem állíthatta őt közvetlenül a királyi udvarból arra a helyre, amelyre kiszemelte. Csak miután negyven évig hűséges pásztor volt, hívta el Isten népe szabadítójául. Gedeont a csépléstől hívta el az Úr, hogy mint kezének eszköze megmentse Izráel seregét. Elizeusnak az ekét kellett otthagynia, hogy Isten parancsát teljesítse. Ámós földműves volt, amikor az Úr üzenetet bízott rá.

Mindenkinek, aki Isten munkatársa lesz, sok nehéz és kellemetlen munkát kell elvégeznie, ezért bölcsen válasszuk meg a tanulásunk módját, jellemünkhöz és hivatásunkhoz illően.

Az Úr többször feltárta előttem, hogy elővigyázatosság és a legfinomabb megkülönböztetési képesség szükséges ahhoz, hogy ifjú lelkekkel foglalkozzunk. Mindazok, akik az ifjúság nevelésében részt vállalnak, a legszorosabb összeköttetésben álljanak a Nagy Tanítóval, hogy elsajátítsák lelkületét és munkamódszerét. Olyan oktatást kell adni, amely befolyásolja a fiatalok jellemét és munkájukat, életművüket.

Tanítsuk meg a fiatalokat, hogy Krisztus evangéliuma nem tűr kasztszellemet és nem engedi meg, hogy barátságtalanul ítéljünk meg másokat, mert ezzel az önfelmagasztalást serkentenénk. A keresztény vallás sohasem alacsonyítja le elfogadóját: nem tesz durvává vagy nyerssé és barátságtalanná azokkal szemben, akikért Krisztus meghalt.

Fennáll a veszély, hogy túl sok időt és figyelmet fordítunk a társadalmi érintkezési formák és az illem elsajátítására, amit több ifjú nemigen tud hasznosítani. Veszélyes, ha a külsőségeket tartjuk fontosabbnak, vagy túl nagyra értékelünk valamely szokást. A haszon kisebb lesz a ráfordított idő és gondolatok értékénél. Azok a fiatalok, akiket úgy tanítottak, hogy az ilyen dolgokra nagyon figyeljenek, kevés figyelmet vagy együttérzést tanúsítanak más dolgok iránt - bármily jók és fontosak is legyenek azok -, ha nem egyeznek felfogásukkal.

Mindaz helytelen, ami bátorítaná az igazságtalan kritizálást, vagy azt a hajlamot, amely minden hibát és tökéletlenséget észrevesz és leleplez. Ezek által a bizalmatlanságot és gyanút táplálják, ami ellenkezik Krisztus jellemével, és káros hatást gyakorol a lélekre. Aki ilyen dolgokkal foglalkozik, fokozatosan eltávolodik az igazi, krisztusi lelkülettől.

A leglényegesebb és helyesnek bizonyult nevelés az, amely kifejleszti a nemesebb tulajdonságokat, biztatja az általános barátságosság szellemét, és arra ösztönzi az ifjúságot, hogy senkiről se gondoljon rosszat, nehogy félremagyarázza és rosszul ítélje meg a szavakat és a tetteket. Az ilyen nevelésre fordított idő megtermi a gyümölcsöket az örök élet számára.

Amióta Krisztus az emberek között időzött, mindig voltak olyanok, akik farizeusi fölénnyel különváltak, visszavonultak a világtól, s így nem lettek felebarátaik áldására.

Krisztus életében nem volt példa az önigazult vakbuzgóságra, az Ő jelleme mesterkéletlen és jóságos volt. Nincs olyan szerzetesrend a Földön, ahonnan ki nem zárták volna a szabályok áthágásáért. Minden vallásos közösségben és majdnem minden gyülekezetben vannak túlzásokra hajlamos tagok, akik kegyelmének bőkezű megnyilatkozásaiért kárhoztatták volna Őt. Visszásnak tartották volna, hogy együtt evett a vámszedőkkel és bűnösökkel, s megengedte barátainak, hogy vacsorát rendezzenek az Ő és tanítványai tiszteletére.

Azonban éppen ilyen alkalmakkor - tanítása és magatartása által - tudott azok szívéhez férkőzni, akiket jelenlétével megtisztelt. Alkalmat adott nekik, hogy megismerhessék és észrevehessék a különbséget az Ő élete, tanítása és a farizeusok tanítása között.

Azoknak, akikre Isten az Ő igazságát bízta, ugyanazzal az irgalmas lelkülettel kell bírniuk, mint amelyet Krisztus mutatott be. Ugyanolyan nagylelkűen kell cselekedniük. Legyenek jótékonyak, a szegényekkel szemben barátságot és jóakaratot tanúsítsanak, és az az érzés hassa át őket, hogy Isten sáfárai. Mindenükre - javaikra, szellemi és lelki erőikre - úgy kell tekinteniük, mint amelyek nem a sajátjaik, hanem csak kölcsönkapták, hogy Isten ügyét előmozdítsák általuk itt a Földön. Ne kerüljék az érintkezést felebarátaikkal, hanem Jézushoz hasonlóan keressék fel őket azzal a szándékkal, hogy közöljék velük azokat a mennyei ajándékokat, amelyeket Istentől kaptak.

Ne különüljetek el! Ne válasszatok ki csupán néhány embert, akikkel érintkeztek, a többieket magukra hagyva. Lehet, hogy az egyik emberben gyengeséget, a másikban balgaságot láttok, de ne tartsátok távol tőlük magatokat, ne csak azokkal találkozzatok rendszeresen, akiket majdnem tökéletesnek gondoltok.

Éppen azoknak a lelkeknek van szükségük szeretetre és együttérzésre, akiket ti elvettek! Ne hagyjatok egy gyenge lelket egyedül küzdeni, aki imáitok és segítségetek nélkül harcol szívének szenvedélyeivel - azonban vigyázzatok, nehogy ti is kísértésbe essetek! Ha így tesztek, akkor Isten nem engedi, hogy elgyengüljetek. Az Úr szerint ti talán nagyobb bűnöket követtek el, mint azok, akiket kárhoztattok. Ne gondoljátok magatokat jámborabbnak, ne tartsátok távol magatokat ilyen gondolatok miatt az emberektől!

Krisztus isteni karjával magához ölelte az emberiséget. Isteni erejét adta az embereknek, hogy ezáltal a szegény, bűnbeteg, bátortalan lelkeket felsegítve, magasztos célok elérésére serkentse őket. Nekünk több krisztusi lelkületre van szükségünk, és arra, hogy a saját énünk elgyengüljön! Szívünknek naponként Isten megtérítő erejére van szüksége, Krisztus barátságos lelkületére, amely meglágyítja lelkünket, hogy az Ő szolgálatába állíthasson, "maga alá vessen" bennünket. Az egyetlen lehetőség arra, ha valaki igaz akar lenni, hogy a Sziklára esik és ott összemorzsolódik. Krisztus át tud alakítani titeket az Ő hasonmására, ha teljesen átadjátok magatokat neki.

Ha Jézus nyomdokain akarunk haladni, akkor közel kell férkőznünk azokhoz, akik a szolgálatunkra, segítségünkre szorulnak. Meg kell nyitnunk a Bibliát értelmük előtt, tárjuk elébük Isten törvényének igényeit, a tétovázóknak olvassuk fel az ígéreteket, rázzuk fel a gondatlanokat, és erősítsük meg a gyengéket.