Kedves M. nővérem,

olyan valakivel akarsz házasságra lépni, aki hitedben nem vállal közösséget veled. Attól tartok, hogy nem gondoltad át alaposan ezt a fontos lépést. Mielőtt az egész életedre kiható döntésre szánnád el magad, kérlek, alaposan és imádkozó szívvel fontold meg a dolgot. Igaz boldogság forrása lesz-e az új kapcsolat? Segít-e majd keresztény életedben? Tetszeni fog-e Istennek? Olyan példát nyújtasz-e általa, amelyet biztonságosan követhetnek mások is?

Minden nő, mielőtt férjhez menne, tudja meg, hogy akivel sorsát össze akarja kötni, milyen ember? Miről tanúskodik a múltja? Tiszta életet él-e? Miről tanúskodik a szerelme: nemes, emelkedett gondolkodásról, vagy csak érzelmi fellángolásról? Rendelkezik-e azokkal a jellemvonásokkal, amelyek boldoggá tennék feleségét? Igazi békét és örömet talál-e majd az asszony a férje szeretetében? Megtarthatja-e egyéniségét, vagy pedig alá kell vetnie ítélőképességét és lelkiismeretét férje ellenőrzésének? Mint Krisztus tanítványa, a nő nem ura önmagának: drága áron vették már meg. A férj tiszteletben tartja-e házasságában az Üdvözítő kívánalmait, mint legfontosabbakat? Tiszta és szent marad-e testük és lelkük, gondolataik és szándékaik? Életbevágó kérdések ezek minden nő számára.

A családban feltétlenül szükség van a hitre. Csak általa előzhetők meg a nyomorúságok, amelyek olyan gyakran megkeserítik a házaséletet. Csak ott lehet mély, igaz, önzetlen szeretet, ahol Krisztus uralkodik. Akkor majd lélek lélekkel társul, a két élet összhangban egyesül. Az ilyen otthonban Isten angyalai vendégeskednek, jelenlétük megszenteli a házaságyat, elűzve a lealacsonyító szenvedélyeket. A gondolatok fölfelé, Istenre irányulnak, hozzá emelkedik a szív.

Az emberi szív emberi szeretetre vágyik, de az nem elég erős és tiszta, nem elég nemes ahhoz, hogy Jézus szeretetét pótolja. Egy feleség csak Megváltójánál talál bölcsességet, erőt, kegyelmet az élet gondjainak, felelősségeinek és bántalmainak elviselésére. A nő, mielőtt bármely földi barátjának adná szívét, adja át magát Krisztusnak, s ne lépjen olyan kötelékbe, amely ellenkezni fog ezzel. Akik valódi boldogságot keresnek, nyerjék el az ég áldását mindarra, amijük van és amit tesznek. Az Isten iránti engedetlenség tesz olyan sok szívet és otthont boldogtalanná. Nővérem, ha nem kívánsz olyan otthonban élni, ahonnét sohasem tűnnek el az árnyak, akkor ne kösd össze az életedet olyan emberrel, aki Isten ellensége!

Mintha az ítélet napján hallanád e szavakat, úgy kérlellek: fontold meg tervezett lépésedet! Kérdezd meg magadtól: „Eltereli-e majd hitetlen férjem a gondolataimat Jézusról? Jobban szereti-e a világ örömeit, mint Istent, nem vesz-e majd rá, hogy azokat tekintsem élvezeteknek, amiket ő?” Az örök élet útja meredek és göröngyös. Ne vállalj többletsúlyt, ami hátráltatná haladásodat. Úgyis kevés a lelkierőd. Segítségre van szükséged, nem akadályra.

Az Úr megparancsolta az ősi Izraelnek, hogy ne házasodjanak össze a körülöttük lakó bálványimádó nemzetekkel. „Sógorságot ne szerezz velük, a lányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő lányukat se vegyed el fiadnak.” Meg is indokolja, hogy miért. A végtelen bölcsesség előre látta az ilyen egyesülés következményeit, ezért kijelenti: „Mert elpártoltatja fiadat éntőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úr haragja rátok, és hamar kipusztít titeket… Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy, téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy, minden nép közül a föld színén… És hogy megtudd, hogy az Úr, a te Istened, Ő az Isten, hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik szeretik Őt, és parancsolatait megtartják. De megfizet azoknak személy szerint, akik gyűlölik őt, elvesztvén őket; nem késlekedik az ellen, aki gyűlöli őt, megfizet annak személy szerint.” (V. Móz. 7:3–4, 6, 9–10)

Hasonló tilalmakat találunk az Újszövetségben is a keresztények hitetlenekkel kötött házassága ellen. Pál kijelenti a korinthusiakhoz írt első levélben: „Az asszony kötve van, amíg férje él, de ha férje meghal, felszabadul. Férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban.” (I. Kor. 7:39) A második levélben újra ír erről: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! Mi köze az igazságnak a gonoszsághoz? Hogyan fér össze a világosság a sötétséggel? Hogyan egyeznék a Krisztus Béliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan tűri meg Isten temploma a bálványokat? Hiszen ti az élő Isten temploma vagytok, mint az Isten mondja: Közöttük lakom és közöttük járok, Istenük leszek, s ők az én népem. Ezért távozzatok közülük és váljatok el tőlük, mondja az Úr, s tisztátalant ne illessetek. Akkor felkarollak titeket s atyátok leszek, ti meg fiaim és lányaim lesztek, mondja az Úr, a mindenható.” (II. Kor. 6:14–18)

Nővérem, talán bátorságot veszel, hogy mellőzd ezeket a világos és határozott utasításokat? Mint Isten gyermeke, Krisztus országának alattvalója, vérén megvett tulajdona, hogyan köthetnéd össze magad valakivel, aki nem hajol meg Krisztus akarata előtt, akit nem az Ő lelke kormányoz? E parancsolatok, amelyeket idéztem, nem emberek, hanem Isten parancsolatai. Még ha választottad minden más szempontból derék ember lenne is (sajnos nem az), a jelenvaló igazságot mégsem fogadta el, hitetlen. Az ég megtiltja, hogy egyesülj vele. Nem mellőzheted Isten utasítását anélkül, hogy veszedelembe sodornád a lelkedet.

Figyelmeztetni kívánlak a veszélyre, míg nem késő. Hízelgő, kellemes szavakra hallgatsz, amelyek arra a meggyőződésre vezetnek, hogy majd minden jó lesz. De nem látod az ékes szavak indítékait. Nem látsz a színfalak mögé, ahol Sátán csapdákat készít elő a lelked számára. Olyan útra vezetne, ahol megkísérthető lennél. Ne könnyítsd meg a dolgát! Sátán az engedetlenség fiai által végzi munkáját. Krisztusnak nincs közössége Béliállal. Ők ketten soha nem lesznek összhangban. Ha hitetlennel vállalsz közösséget, azzal Sátán területére lépsz. Isten Lelkét szomorítod meg, és lemondasz arról a védelemről, amelyet Ő nyújthat. Megengedheted-e magadnak, hogy ilyen kétségbeejtően nagy túlerővel szemben küzdj az örök életedért?

Azt mondhatnád: „Szavamat adtam. Hogyan vonhatnám vissza, amit megígértem?” Azt válaszolom erre, hogy ha a Szentírással ellenkező ígéretet tettél, mindenképpen vissza kell azt vonnod, halogatás nélkül. Azután pedig bánd meg alázatosan Isten előtt, hogy szerelmes elvakultságodban ilyen elhamarkodott ígéretet tettél. Sokkal jobb azt istenfélelemből visszavonnod, mint Teremtőd gyalázatára megtartanod.

Ne feledd, tiéd lehet a menny, nyitva áll előtted az út, hogy elkerüld a kárhozatot. Isten komolyan gondolja, amit mond. Ősszüleinket eltiltotta a tudás fájának gyümölcsétől, s engedetlenségük az egész világot elárasztó bánat zsilipjeit nyitotta meg. Az egyetlen biztos út előttünk az, ha engedelmeskedünk az Úr minden követelményének, bármibe kerüljön is. E parancsok mindegyike végtelen szereteten és bölcsességen alapul.

A napjainkban uralkodó nagyfokú világiasság, amely az önző vágyak kielégítését tekinti a legfontosabbnak, és elutasít minden magasabb rendű megfontolást – ez az utolsó idők egyik jele. „Amint Noé napjaiban történt – mondta Krisztus –, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek mindama napig, amíg Noé bement a bárkába, és nem vettek észre semmit, míg eljött a vízözön és mindnyájukat elpusztította.” (Mt. 24:37–38) Nemzedékünk tagjai is házasodnak és férjhez mennek ugyanazzal a vakmerőséggel, ugyanúgy szembeszegülve Isten kívánalmaival, mint a Noé napjaiban élők tették. A keresztény világban megdöbbentő, riasztó közönnyel veszik Isten tanítását, amelyet a hívők hitetlenekkel kötött házasságával kapcsolatban kijelentett. Sokan, akik vallják, hogy szeretik és félik Istent, a végtelen bölcsesség tanácsai helyett a saját elgondolásaikat követik. Olyan dologban, amely életbevágó mindkét fél boldogsága és jóléte szempontjából most és az elkövetkező életben, félreteszik józan gondolkodásukat, ítélőképességüket és az istenfélelmet, s helyette a vak ösztönt és makacsságot hagyják felülkerekedni. Más dolgokban értelmes és lelkiismeretes férfiak és nők bezárják fülüket a tanács meghallgatása előtt. Barátok, rokonok és Isten szolgáinak felhívásait és kérleléseit tolakodó beavatkozásnak tekintik, s a baráttal, aki elég hűséges ahhoz, hogy óvja és figyelmeztesse őket, ellenségként bánnak. Mindez pontosan Sátán akarata szerint történik. Megszövi hálóját a lélek körül, elvarázsolja, megvakítja. Az ész és az önuralom felett a szenvedély veszi át az irányítást, amíg az áldozat rá nem ébred, hogy élete nyomorúság és szolgaság, de akkor már késő. Nem képzelgés, amiről beszélek – tényeket sorolok fel. Isten nem adja áldását olyan házasságokra, amelyeket kifejezetten megtiltott. Évek óta kapom a leveleket azoktól, akik boldogtalan házasságban élnek, s a visszataszító történetek fájdítják a szívemet. Nehéz tanácsot adni a szerencsétlenek helyzetének könnyítésére. Szomorú sorsuk szolgáljon figyelmeztetésül másoknak.

A történelem rövidesen lezárul, és olyan nyomorúság következik, amilyen még nem volt, ezért jobb a férfiaknak és a nőknek is, ha minél kevesebben kötnek házasságot. S a legfontosabb, hogy most, amikor Sátán sokféle csábítást tart készen azok vesztére, akik elkárhoznak, a keresztények vigyázzanak, nehogy hitetlenekkel kössék össze életüket. Isten szólt, s aki féli Őt, aláveti magát bölcs utasításainak. Érzéseink, gondolataink és szeretetünk fölfelé, a mennyre irányuljanak, ne pedig az érzéki gondolatok és vágyak alantas, nemtelen földi csatornáira. Ideje, hogy úgy éljünk, mintha a szíveket vizsgáló Isten előtt állnánk.

Kedves nővérem, Krisztus tanítványa vagy, ezért alaposan gondold meg, hogy mi lesz döntésed hatása, nem csak a magad, de a mások életére is. Krisztus követői legyenek Mesterük munkatársai, „feddhetetlenek és ártatlanok, Istennek kifogástalan gyermekei a gonosz és romlott nemzedék között, akik között úgy ragyogtok, mint csillagok a világmindenségben” – amint Pál apostol mondja (Fil. 2:15). Fogadjuk be az igazság ragyogó fényét, és jó munkánk segítségével vetítsük tovább másoknak, tisztán, töretlenül, soha el nem homályosuló sugarakban. Csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy nem ártunk a környezetünknek, ha jó hatással vagyunk rájuk, ha a menny felé vezetjük őket.

„Ti vagytok a tanúim” – mondja Jézus. Mielőtt bármilyen lépésre szánnánk el magunkat, tartsunk önvizsgálatot: „Milyen hatása lesz döntésemnek az Üdvözítő országa érdekeinek szempontjából?” Ha valóban Krisztus tanítványa vagy, akkor az Ő nyomdokaiban jársz, még ha ez fájdalmas is. Pál ezt mondja: „Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunknak, Jézus Krisztusnak keresztjével, aki által a világ meg van feszítve számomra, s én a világ számára.” (Gal. 6:14) Neked, nővérem, arra van szükséged, hogy Jézus lábához ülj, tőle tanulj, mint régen Mária. Az akaratod, terveid, szándékaid teljes átadását várja tőled Isten. Jézus a mi vezérünk, tekints Őrá, bízz benne, és ne engedd, hogy bármi eltántorítson a megszentelt élettől, amellyel Istennek tartozol. Legyen magatartásod mennyei, ahonnan Szabadítódat várod. Olyan legyen a benned lévő istenfélelem, hogy mindenki érzékelje, aki csak a közeledbe kerül. Isten azt várja, hogy a gonosznak még a látszatát is elkerüld. Így cselekszel-e? Szent kötelezettséged, hogy ne keverd rossz hírbe, ne kicsinyeld le a szent hitet azzal, hogy az Úr ellenségeihez csatlakozol. Ha megkísért a gondolat, hogy Isten rendeléseit mások is semmibe vették, ne feledd, a te példaadásod ugyanígy hat majd másokra. Követik majd lépéseidet és a rossz terjedni fog. Míg Isten gyermekének vallod magadat, eltántorodásod az Ő utasításaitól végtelenül megsebzi azokat, aki rád tekintenek irányításért.

A Krisztusban élőknek állandó célja a lélekmentés. Mit tettél, hogy a nyilvánosság előtt dicsőítsd Őt, aki a sötétségből hívott ki? „Kelj fel, te alvó, támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog!” (Eféz. 5:14) Rázd le magadról ezt az érzékeidet zsibbasztó, lelki erőidet megbéklyózó, végzetes elvakultságot!

Isten a legerősebb buzdításokat, a legmagasabb rendű indítékokat, a legdicsőségesebb jutalmakat tárja elénk. A keresztények legyenek Krisztus képviselői, Isten fiai és leányai. Az Úr ékszerei ők, az Ő különleges kincsei. Isten ezt mondja mindazokról, akik állhatatosak: „Velem fognak járni, fehér ruhában, mert megérdemlik.” (Jel. 3:4) Akik belépnek az örökkévalóság kapuin, csekélységnek tekintenek majd minden Őérte hozott áldozatot.

Segítsen Isten, hogy megállj a próbában és megőrizd megközelíthetetlenségedet. Ragadd meg Jézus kezét hittel, és ne okozz neki csalódást!