Kedves oaklandi atyafiak és testvérnők!

Gondolataim arra késztetnek, hogy írjak nektek. Újra meg újra veletek beszélek álmomban, és mindannyiszor bajba keveredve látlak benneteket. De bármi történjék is, ne erőtlenítse el erkölcsi bátorságotokat, ne okozza hitetek üres formasággá korcsosulását! Szerető Jézusunk kész bőségesen megáldani minket, de ehhez gyakorolnunk kell a hitünket, a buzgó imát és az örvendezést Isten szeretetében. Ha megmérnek, vajon híjával találnak-e minket? Legyünk önmagunk éber őrei, vigyázzunk természetünk legkisebb szentségtelen sugalmazására, nehogy árulói legyünk a magasztos felelősségnek, amelyet Istentől kaptunk.

Tanulmányozzuk Isten figyelmeztetéseit és utasításait, melyeket az elmúlt korokban adott népének. Nem vagyunk szűkében a világosságnak. Tudjuk, mit kell elkerülnünk, és mit kell betartanunk. Ha mégsem igyekszünk megismerni és megtenni, ami helyes, az azért van, mert érzéki szívünknek jobban tetszik az, ami helytelen.

Mindig lesznek megbízhatatlan emberek, akik arra várnak, hogy mások hite vigye őket előre. Nem tapasztalatból ismerik az igazságot, azért nem érzik annak lelkükre tett megszentelő hatalmát. Minden gyülekezeti tag kötelessége, hogy szorgalmasan vizsgálja a szívét, s fedezze fel, vajon élete és jelleme összhangban áll-e Isten igazságának nagyszerű mértékével.

Az Úr komoly dolgokat vitt véghez értetek Kaliforniában, különösen Oaklandben; mégis sok van még hátra, amit szívesen megtenne, ha összhangba hoznátok cselekedeteiteket a hitetekkel. Isten sohasem jutalmazza gazdag áldásokkal a kétkedést. Tekintsetek vissza arra, amit Isten idáig tett értetek, és meglátjátok, hogy ez csak a kezdete volt annak, amit tenni akar.

Becsüljük meg a Szentírást, mert Isten abban nyilatkoztatta ki, amit az emberektől kíván. Nem elég egyetértenünk az Ige igazságával, hanem kutatnunk is kell azt. Elfogadjuk-e a Bibliát, mint Isten szavát? Valóban úgy vesszük-e Isten közlését, mintha hallható hangon szólna? Nem ismerjük a Szentírás értékét, mert nem engedelmeskedünk utasításainak.

Gonosz angyalok működnek körülöttünk, de mert nem látjuk, nem tekintjük őket valóságosaknak, amint azt Isten szava állítja. Ha nem lenne semmi nehezen érthető a Bibliában, az emberek, amikor az Ige lapjait kutatják, felfuvalkodnának, és önelégültté válnának. Sohasem helyes, ha azt képzeljük, hogy már értjük az igazság valamennyi oldalát, mert az nem igaz. Senki se hízelegjen magának azzal, hogy teljesen megérti a Szentírás minden részét. Azt se tartsa kötelességének, hogy úgy próbálja megértetni azt az emberekkel, ahogy ő érti. Űzzük ki sorainkból a szellemi gőgöt. Felemelem figyelmeztető szavamat a lelki gőg megannyi fajtája ellen. Bővében vagyunk ma ennek a gyülekezetben.

Mennyire szokatlannak is tűnt az igazság, amikor először világosodott meg előttünk a Biblia igazságaként. Milyen ellenállással találtuk szemben magunkat, amikor első ízben mondtuk el valakinek. De milyen buzgók és őszinték voltak az engedelmes, igazságot szerető munkások! Valóban különös nép voltunk. Kevesen, szegényen, világi bölcsesség és megtiszteltetés nélkül, mégis hittünk Istennek. Erősek és sikeresek voltunk, a gonoszok rémei. Egymás iránti szeretetünk megingathatatlan volt, Isten hatalma nyilvánult meg közöttünk. A beteg meggyógyult, nyugodt, édes, szent örömmel voltunk tele. De míg a világosság növekedett, a gyülekezet nem haladt előre a növekedés arányában. A színarany fokozatosan elhalványult, zsibbadtság és a látszat áradt be, hogy megrontsa a gyülekezet erejét. A bőséges lehetőségek és kiváltságok nem vezették Isten népét előre, felfelé, a tisztaság és a szentség felé. Pedig jelentősen növelte volna az Isten által ránk bízott talentumokat, ha fejlesztettük volna azokat. Aki sokat kapott, attól sokat vár az Isten. Csak azok továbbítják a fényt a világnak, akik hűségesen elfogadják és értékelik az Istentől kapott fényt, és akik magasrendű, nemes kiállással gyakorolják az igénytelenséget és önfeláldozást. Aki nem fejlődik, elhervad, még a mennyei Kánaán közvetlen határán is. Kijelentették nekem, hogy hitünk és munkánk csöppet sincs arányban a nekünk adományozott világossággal és igazsággal. Ne félszívű, hanem tökéletes legyen a hitünk, amely szeretetből fakad és megtisztítja a lelket. Isten arra szólít fel benneteket Kaliforniában, hogy lépjetek szoros kapcsolatba vele!

Nagyon ügyelnünk kell arra, hogy semmiképpen ne önállóskodjunk. Nekünk, Krisztus katonáinak, össze kell hangolnunk a munka különféle területeit. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy folyóiratunkban olyan nézeteket hangoztasson a Biblia tanításairól, amelyekről tudja, hogy cikkei csak vitákat váltanak ki. Ezt tették a vasárnapünneplő adventisták. Mindenki követte a saját egyénieskedő véleményét, mindenki eredeti elképzeléseket hirdetett, míg csak meg nem szűntek az összehangolt tettek, kivéve talán azt, hogy valamennyien ellenzik a hetedik napi adventisták elveit. Ne kövessük a példájukat! Mindenki vegye tekintetbe a többiek véleményét. Krisztus követői nem dolgoznak egymástól függetlenül. A mi erőnk legyen Istenben. Úgy gazdálkodjunk vele, hogy nemes, egyetértő tettekkel haladjunk előre. Ne pazaroljuk energiánkat értelmetlen mozgalmakra.

Egységben az erő. Kiadóink hangolják össze tevékenységüket többi intézményünkkel. Ha valódi egység élne közöttünk, erősek lennénk. A munkatársak között ne dúljon harc és viszály. Munkánk egy, s egyetlen isteni vezető felügyelete alatt állunk. Az alkalmi, meg-megújuló és ismét ellanyhuló nekirugaszkodások csak kárt okoznak. Műveljük az állandó szerénységet, kutassuk és teljesítsük szüntelenül Isten akaratát.

Tudnunk kell, mit tegyünk, hogy megmeneküljünk. Testvéreim, ne kövessük a népszerű elgondolásokat! Az a kötelességünk, hogy különüljünk el a világtól. Csakis azon az úton járhatunk Istennel, amelyen Énok haladt: emberi igyekezetéhez mindig Isten segítsége párosult. Az Úr bennünket is felszólít, hogy legyen erős, élő és tevékeny a hitünk. Csakis így lehetünk Isten munkatársai. Vagy megfelelünk az Úr szavában lefektetett feltételeknek, vagy bűneinkben halunk meg. Tudnunk kell, milyen erkölcsi változások elengedhetetlenek a jellemünkben, Krisztus kegyelme által, hogy alkalmassá legyünk a mennyei életre. Isten félelmében mondom nektek: az a veszély fenyeget, hogy úgy élünk, mint a régi zsidók: híjával Isten szeretetének, híjával hatalma ismeretének, bár az igazság tündöklő fénye ragyog körülöttünk.

Nagyon sok ember állíthatja, hogy engedelmeskedik a törvénynek és az örömüzenetnek, mégis bűnben élhetnek. Világosan hirdethetik ugyan másoknak az igazság követelményeit, szívük mégis érzéki maradhat. Titokban szerethetik és gyakorolhatják a bűnt. Isten igazsága nem igazság nekik, mert nem szentelte meg szívüket. Az Üdvözítő szeretete nem szorította ki aljas ösztöneiket. A múltból tudjuk, hogy lehet valaki megszentelt állásban, mégis megtévesztően kiforgathatja Isten igazságát. Ezek az emberek nem emelhetnek fel tiszta kezet Istenhez, „harag és versengés nélkül” (I. Tim. 2:8). Ez annak a következménye, hogy nem Isten uralkodik gondolataikon, nem pecsételték szívükbe az igazságot. „Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Rm. 10:10) „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (Mt. 22:37) Ezt teszitek-e? Sokan nem teszik, és soha nem is tették, csak felületesen tértek meg.

Az apostol így szól: „Annakokáért, ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülve.” (Kol. 3:1) A szív az ember fellegvára. Onnét ered az élet vagy a halál. Amíg valakinek a szíve meg nem tisztul, addig semmiképpen sem alkalmas a szentek közösségére. Isten, a szívek vizsgálója tudja, ki vesztegel bűnben, ki nincs tekintettel lelke üdvösségére. A legtitkosabb tettek is tanúk előtt történnek. Nem dughatom be a fülemet, hallottam férfiaknak asszonyokhoz, lányokhoz intézett szavait, bókok szavait, csalárd és szenvedélyt ébresztő szavakat. Sátán latba vet minden eszközt a lelkek elpusztítására. Néhányan közületek az ügynökeivé szegődtetek ebben. Az ítéletkor majd szembe kell néznetek ezzel a váddal. Az angyal ezt mondja majd rólatok: „Sohasem adták szívüket Istennek. Krisztus nem él bennük. Igazság nincs bennük. Bűn, csalás és kétszínűség foglalja el az igazság helyét. Nem hiszik és nem követik Isten szavát.”

A jövendölések minden kutatóját megrémítené, ha látná Sátánnak a szívekben, az egyházakban és a nemzetek között végzett munkáját. A vég közel. Gyülekezeteink ébredjenek fel! A hívek egyénenként tapasztalják szívükben Isten átalakító hatalmát, s akkor majd láthatják a Szentlélek hatalmas erejét. Jézus halálának nem egyedüli eredménye a bűnbocsánat. Nemcsak azért hozta a végtelen áldozatot, hogy elvegye a bűnt, hanem hogy visszaállítsa, megszépítse, újjáteremtse az ember természetét a romokból, és alkalmassá tegye, hogy Isten jelenlétébe lépjen.

Tetteinkkel bizonyítsuk be hitünket. Igyekezzünk komolyabban, hogy nagyobb mértékben nyerjük el Krisztus lelkületét, mert ebből ered a gyülekezet ereje. Ellenfelünk azon mesterkedik, hogy éket verjen Isten gyermekei közé. Jaj, mily kevés szeretet van bennünk Isten iránt, egymás iránt! Ha szívünkben él az igazság igéje és lelkülete, akkor az el is különít minket a világtól. Az igazság és a szeretet változhatatlan elvei szívet szívhez kapcsolnak. Az egység ereje olyan mérvű lesz, mint a kegyességé és igazságé, melynek örvendezünk. Mindnyájunknak jót tenne, ha felemelnénk a tükröt, Isten királyi törvényét, és meglátnánk, felismernénk abban Isten jellemét. Virraszszunk, ne hanyagoljuk el az ige figyelmeztetéseit! Ha nem győzzük le jellemünk hibáit, a hibák győznek le minket. Tévedésbe, hitehagyásba, nyílt bűnbe sodornak. Az a gondolkodás, amely nem fejlődik, elérve a legmagasabb színvonalat, idővel még előbbi erejét is elveszíti. „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” (I. Kor. 10:12) „Ti azért, szeretteim, előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek.” (II. Pt. 3:17)

Isten népet választott magának ezekben az utolsó napokban, akiket törvényének őrizőjévé tett. Ennek a népnek örökké kellemetlen feladatokat kell végeznie. „Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el.” (Jel. 2:2–3) Nagy szorgalmat és állandó küzdelmet igényel az, hogy kívül tartsuk a gonoszt a gyülekezeten. Szigorú, pártatlan fegyelmet kell tartanunk, mert néhányan, akik rendelkeznek ugyan a vallás látszatával, igyekeznek aláásni mások hitét, és titokban a maguk dicsőségére törnek.

Az Olajfák hegyén az Úr Jézus világosan kijelentette: „És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt. 24:12) Azokról beszélt, akik a lelkiség magas fokáról buktak le. Engedjük be a szívünkbe ezeket a kijelentéseket, mégpedig komoly önvizsgálat kíséretében. Hová lett a buzgalom, odaadás, mely összhangban áll az igazság nagyságával, melyről pedig azt állítjuk, hogy hisszük? A világ, valamely kedvenc bűnünk szeretete elvonja szívünket az ima és a szent dolgokon való elmélkedés szeretetétől. Fenntartjuk ugyan a vallásos szolgálat külső keretét, de hová tűnt belőlünk Jézus szeretete? Kihalófélben van közülünk a lelkiség. Állandósítsuk talán ezt az aléltságot, ezt a gyászos lejtőt? Hagyjuk-e lámpánkat pislákolni és kialudni a sötétség közepette, amiért nem töltjük fel a kegyesség olajával?

Szeretném, ha minden igehirdető és minden hívő úgy látná ezt az kérdést, amint nekem megmutatták. A magunk nagyratartása és önelégültségünk fojtogatják a lelki életet. A hívek önmagukat magasztalják, magukról beszélnek. Bárcsak kihalna belőlünk ez az önszeretet! „Naponként a halál révén állok” – mondta Pál apostol (I. Kor. 15:31). Amikor a büszke, dicsekvő önelégültség, az álszent képmutatás járja át lelkünket, akkor nem marad hely Jézus számára; az ember felfuvalkodik, és maga tölti be teljesen lelkének templomát. Ez az oka annak, hogy az Úr csak keveset tud tenni értünk. Ha ennek ellenére Jézus dolgozna általunk, akkor minden dicsőséget a magunk okosságának, bölcsességének, képességeinek tulajdonítanánk, és farizeusi módon a saját vállunkat veregetnénk meg: „Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.” (Lk. 18:12) Ha önszeretetünk megsemmisül Jézusban, akkor többé nem bukkanhat felszínre. Egyesüljünk Isten Lelkének gondolataival! Gondoljunk többet a gyakorlati istenfélelemmel, és sokkal kevesebbet a gépies szokásokkal.

Krisztus szolgái éljenek annak tudatában, hogy Isten és az angyalok szemei előtt zajlik életük. Törekedjenek megérteni a mostani idők követelményeit, és készüljenek fel azok teljesítésére. Sátán szüntelenül új, ki nem próbált utakon támad minket. Isten seregének tisztjei miért lennének hát tökéletlenek? Miért is hagynák egyes képességeiket parlagon? Komoly munka vár ránk. Ha hiányzik az egybehangolt tevékenység, akkor az a magunk szeretete és kevélységünk miatt van. Amikor lelkiismeretesen végrehajtjuk a Mester parancsait, amikor nem a magunk bélyegét, a magunk ismertetőjeleit ütjük a munkára, akkor majd hathatósan és összhangban is dolgozunk. „Tartsatok össze” – mondta az angyal, „összetartsatok”!

Sürgetlek titeket, akik a szent szolgálatot végzitek, hogy sokat időzzetek a gyakorlati vallásosságon. Milyen ritkán találkozunk érzékeny lelkiismerettel, a lélek igaz, szívig ható bánatával és bűntudatával! Ez azért van, mert Isten Lelke által mélyen hat ránk. Megváltónk a létra, melyet Jákob látott, mely leér a földre és fölér a legfelső mennybe. Ez mutatja a megváltás elrendelt módját. Ha bármelyikünk is megmenekül végül, az Jézusba, mint a létra fokaiba való kapaszkodás által lesz. A hívőnek Krisztus a bölcsesség igazságos cselekedete, megszentelődése s megváltása. Senki se képzelje, hogy könnyűszerrel felülkerekedhet az ellenségen, hogy erőfeszítés nélkül felemelkedhet a romolhatatlan örökségbe. Ha visszanézel, elszédülsz – ha elengeded a létrát, elpusztulsz. Kevesen értik meg, hogy milyen fontos a felülkerekedésre törekedő, lankadatlan igyekezet. Hagyják, hogy elernyedjen kitartásuk, ezért önzők és magukkal elnézők lesznek. Nem tartják elengedhetetlennek a lelki éberséget. Nem vetik be a keresztény életbe az emberi igyekezet buzgalmát.

Borzalmas bukások következnek majd be azok körében, akik azt képzelik, hogy szilárdan állnak, mert náluk az igazság, de nem úgy él bennük, mint ahogy Jézusban él. Egyetlen pillanat könnyelműsége miatt jóvátehetetlen pusztulásba zuhanhat az ember, mert egyik bűn a másikhoz vezet, a harmadikhoz, és így tovább. Szüntelenül esedeznünk kell Istenhez, hogy tartson meg hatalma által, mint hűséges hírnökeit. Ha egyetlen lépéssel is eltérünk kötelességeink végzésétől, abba a veszélybe sodródunk, hogy továbbhaladunk a bűn útján, amely pedig a kárhozatba vezet. Mindnyájan reménykedhetünk, de csak akkor, ha Jézushoz kötjük magunkat, és arra fordítjuk erőnket, hogy elérjük jellemének tökéletességét.

Az a vallás, mely könnyen veszi a bűnt, mely csak Istennek a bűnösök cselekedeteitől független szeretetét emlegeti, csak arra biztatja a bűnösöket, hogy azt képzeljék, hogy Isten akkor is elfogadja őket, ha tovább folytatják azt, amiről jól tudják, hogy bűn. Pedig ezt teszik néhányan, akik vallják, hogy hisznek a jelen való igazságban. Elszigetelve tartják az igazságot az életüktől, ezért az igazságnak nincs ereje meggyőzni és megtéríteni a lelküket.

Isten megmutatta nekem, hogy a Jézusban megtestesülő igazság sohasem lépett be néhány kaliforniai egyháztag életébe. Nem a Biblia vallását követik. Soha nem tértek meg. Hacsak meg nem szenteli szívüket az igazság, melyet elfogadtak, akkor a konkollyal kötik majd össze őket, mert nem termik az értékes gyümölcs fürtjeit. Nem bizonyítják be, hogy az élő szőlőtő vesszői.

„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” (Ésa. 55:6–7) Sokak élete azt bizonyítja, hogy nincsenek valódi kapcsolatban Istennel. A világgal sodródnak. Szeretik a szórakozást, s telve vannak önző elgondolásokkal és nagyravágyással. Az ellenséget szolgálják, s csak tettetik, hogy Isten szolgái. Rabságban sínylődnek, de maguk választották a fogságot: Sátán készséges rabszolgáivá züllesztették magukat.

Sokan azt a téves nézetet dédelgetik, hogy ártalmas a gyermekek megfékezése. Emiatt ezrek és ezrek sodródnak végveszedelembe. Sátán egészen biztosan birtokába veszi gyermekeinket, ha nem őrködünk felettük. Ne bátorítsd gyermekeidet, hogy istentelenekkel barátkozzanak. Vond el tőlük őket! Gyertek ki magatok is közülük, és mutassátok meg gyermekeiteknek, hogy az Úr oldalán álltok!

Akik azt állítják magukról, hogy a Magasságos gyermekei, emeljék magasra a mércét, nem csak míg az istentisztelet tart, hanem az idők végezetéig! Álljatok az Úr oldalán, és szolgáljatok neki szívetek teljes szándékával. Ha Izrael fiait követitek, semmibe véve Isten elvárásait, akkor biztosan utolérnek benneteket a csapások. De ha félreteszitek a bűnt és gyakoroljátok az élő hitet, akkor tiétek lesz az ég leggazdagabb áldása.

(Svájc, Bázel,

1887. március 1.)