Kedves S. testvérem és nővérem!

Nagyon szomorú vagyok, amikor magam előtt látom ügyeteket. Az éjjel súlyos teher nehezedett rám miattatok. Álmomban veled beszélgettem, testvérem. Nyilvánvaló volt, hogy messze távolodtál Istentől, és fogalmad sincs állapotodról, de amikor meg akartam értetni veled valódi helyzetedet, olyan volt, mintha egy vaknak mondtam volna: „Nézz ide!”

Hajnali három óta képtelen voltam aludni, s könyörögtem Istenhez Lelkének nagyobb mértékéért. Újra meg újra megkérdeztem: Ezekre kicsoda alkalmas? (II. Kor. 2:16) Nem merek csöndben maradni, amikor Isten világosságot adott nekem. Szólnom kell, s mégis reszketve teszem. Félek, hogy elvetitek az üzenetet, s akinek szólok, csak még sűrűbb sötétségbe burkolózik. Ilyenkor közel kell húzódnom Jézushoz. Kezébe tettem a kezem, buzgón imádkoztam: „Vezess, irányíts, nincs bennem elég bölcsesség, hogy egyedül lépjek az emberek elé.” Jézus ilyenkor nagyon közelinek tűnik. Azt a mély benyomást kelti bennem, hogy rövidesen csodálatos dolgot visz véghez népéért. Különösen azokért, akik igével és tanítással szolgálnak. Mindkettőtökön segíteni akar, ha elfogadjátok a terve szerint nyújtott segítséget, de egyetlen biztató szót sem szólhatok hozzátok, amíg ebben az állapotban vagytok. Rátok is vonatkoznak most Krisztusnak a farizeusokhoz intézett szavai: „Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn. 5:40)

Bárcsak segíthetnék nektek valamivel! De amíg a világiasság uralkodik lelketekben, mit is lehetne tenni értetek? Szeretitek a világot és a világ is szeret titeket, mert ha a gyakorlati istenfélelemről van szó, nincs éles határ köztetek és a világiak közt. Jó modorú, előkelő, derék emberek vagytok a szemükben, mindkettőtökben találnak ízlésüknek megfelelő vonásokat. Hízelegnek nektek, sima szavakat szólnak hozzátok, s ezzel csitítanak és nyugtatnak benneteket. Ti pedig az Isten akarata iránti közönyükben hagytátok őket. Megerősítettétek büszkeségüket, mert viselkedésetek ezt hirdette a bűnösnek: Nem kell aggódnod! Mivel világiak közé vegyültök, megromlott az ítélőképességetek, s olyan bűnök, amelyeket Isten visszataszítónak tart, enyhe és ártalmatlan dolgoknak tűnnek a szemetekben.

Attól rettegek, hogy önigazultságotokkal olyan falakat építetek magatok köré, amelyeket semmi nem dönthet le. Nem vagytok közelebb Istenhez, munkáját nem végzitek lelkesebben, mint a névleges egyházak követői, szíveteket nem járja át jobban az Ő Lelke. Nem tartjátok igazán szentnek a szombatot, ezért Isten nem fogadta el tőletek szent napjának megtartását. Hiányzik belőletek az igazi odaszentelődés, az őszinte odaadás. Egyikőtök sem szerzett tisztességet Istennek, nem ismeritek Őt tapasztalatból. Olyan régóta jártok már nélküle, hogy valójában idegen számotokra. A lelki ember felismeri a lelkieket, de ti annyi ideje ápoljátok a világi ízlést és szokásokat, hogy nehéz lesz az ellenkező irányba fordítani gondolkodásotokat.

Azt mondjátok majd: „Kemény beszéd ez. Ki fogadhatja el?” (Jn. 6:60) De a világ nem értheti meg Isten népét. Nincs egyetértés a sötétség és a világosság gyermekei közt. Pál ezt kérdezi: „Hogyan tűri meg Isten temploma a bálványokat? Hiszen ti az élő Isten temploma vagytok, amint Isten mondja: Közöttük lakozom és közöttük járok. Istenük leszek, s ők az én népem. Ezért távozzatok közülük, s váljatok el tőlük, mondja az Úr, s tisztátalant ne illessetek; akkor felkarollak titeket, s atyátok leszek, s ti fiaim és leányaim lesztek, mondja az Úr, a mindenható.” (II. Kor. 6:16–18) János így tanúskodik: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk Őt úgy, amint van. Mindaz, akit ez a reménység tölt el iránta, megszenteli magát, amint Ő is szent.” (I. Jn. 3:2–3) Jakab így szól a hívekhez: „Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.” (Jak. 4:4)

Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsolataimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más vigasztalót ad nektek (nem az igazság hitvallását, nem az istenfélelem formáját, hanem): az igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg Őt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek marad… Aki ismeri és megtartja parancsolataimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt az én Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is, és kinyilatkoztatom magamat neki. Júdás – nem az iskariótes – itt közbeszólt: Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magad és nem a világnak? Jézus tovább folytatta: Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret engem, tanításomat nem tartja meg.” (Jn. 14:15–17, 21–24)

Krisztus szavai nem találnak visszhangra a szívetekben, mert megvakítottátok magatokat s megkeményítettétek szíveteket. A mennyei könyvek mindkettőtöket mint világiakat tartanak nyilván. Olykor nyugtalankodik ugyan a szívetek, de ez nem elég ahhoz, hogy megbánásra s tetteitek megváltoztatására bírjanak. A világ tartja fogva az érzelmeiteket. A világ szokásai kellemesebbek számotokra, mint a mennyei tanító iránti engedelmesség.

A gyermekeiteknek adott példa egyáltalán nem áll összhangban azzal az igazsággal, amelyről állítjátok, hogy szeretitek. Az igazság nem szentel meg titeket és gyermekeiteket sem. Kedvelitek az önző élvezeteket, s a gyermekeiteknek adott tanítás – szavakkal és példamutatással – nem neveli bennük az alázatot, szelídséget, s a keresztény szemléletet. A világ mértéke szerint alakítjátok őket is. Ha Jézus most megnyitná előttetek a feljegyzéseket, ahová napról napra pontosan bejegyezték szavaitokat és tetteiteket, meglátnátok, hogy mindkettőtök élete borzalmas kudarc volt.

Nem tudom, elvégzi-e munkáját a nemrégiben titeket ért csapás, de talán elég súlyos volt ahhoz, hogy megnyissa szemeteket és meggyőzzön benneteket. Alapos megtérés nélkül soha nem nyeritek el az örök élet koronáját. Gyermekeiteknek sem lesz köze soha a Krisztus vére által tisztára mosott sokasághoz, csak ha előbb elfeledik a tőletek tanult leckéket, amelyek időközben már beépültek a jellemükbe és életükbe. Példátokból azt a következtetést vonták le, hogy a vallás olyan, mint a ruha, amelyet az ember viselhet vagy félretehet, amint az alkalom vagy a kényelem diktálja. S ha teljesen meg nem változik az őket érő befolyás, az Isten követelményeivel szemben táplált laza elgondolások hozzájuk tapadnak. Fogalmuk sincs arról, hogy miből áll a keresztény élet. Nem tanulták meg, mint jelent az igazságot élni, vagy hordozni a keresztet.

„Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt nálatok.” (Jn. 15:18) Azt a nézetet dédelgetitek, hogy minket azért utasít el a világ, mert nem sokat adunk a társas életre, nem öltözködünk divatosan, szigorúan ellenezzük a szórakozásokat, túl messzire húzódunk tőlük, mind elveinkben, mind gyakorlatunkban. Azt gondoljátok, hogy ha kevésbé lennénk zárkózottak, s jobban elvegyülnénk a világiak között, akkor jelentősen változtatnának a rólunk alkotott véleményükön és benyomásaikon. Ennél súlyosabban azonban nem tévedhet az ember. Krisztus ezt mondta: „Ha a világból volnátok, a világ mint sajátját szeretne titeket. De mivel nem vagytok a világból, hanem én választottalak titeket e világból, ezért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek vissza a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” (Jn. 15:19–21)

Olyan valakinek a szavai ezek, akiről még ellenségei is kénytelenek voltak elismerni: „Ember így még nem beszélt!” (Jn. 7:46) Ember szavai emberi gondolatokat fejeznek ki, Krisztus szava azonban lélek volt és élet. Így szól hozzánk: „Ha kitartotok tanításaim mellett, valóban a tanítványaim vagytok.” „Aki Istentől van, hallgat Isten igéire.” (Jn. 8:31, 47) Isten igéi azonban nem találnak helyet azok szívében, akik a világból valók és szeretik a világ élvezeteit.

Isten határozott utasításokat adott nekünk, hogy senki ne tévedjen el: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való.” (Mt. 4:4) Az ihletett igazság „hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre” (II. Tim. 3:16). Az ember nem egyetlen igével, nem sok igével, hanem minden olyan igével él, amely Isten ajkáról való. Nem hagyhattok figyelmen kívül egyetlen szót, egyetlen pontot sem az igéből, bármilyen jelentéktelennek is tűnik számotokra, mert veszedelembe sodorjátok magatokat. „Aki csak egyet is elhagy a legkisebb parancsolatok közül és így tanítja az embereket, azt a mennyek országában a legkisebbnek tartják. Aki viszont megtartja és tanítja azokat, az nagy lesz a mennyek országában.” (Mt. 5:19) Aki szántszándékkal elhagy akár egyetlen parancsolatot is, nem tudja lélekben és igazságban megtartani egyiket sem. Állíthatja ugyan, hogy azok kivételével, amelyeket csupán kisebb elhajlásoknak vél, mindet megtartja. De ha egyetlen ponton tudatosan vétkezik, mindegyikben bűnös.

Kedves testvéreim! Bár kereszténynek vallottátok magatokat, mégis visszatartottatok az Istennek járó részből. Megraboltátok Istent gonosz gondolatokkal és tiszteletlenséggel, megraboltátok Őt képességeitek fel nem használásával és a titeket körülvevő emberekre gyakorolt rossz befolyásotokkal. Hajlamaitok is csapdának bizonyultak. Nem követtétek a világosságot, amelyet Isten kegyelmesen nyújtott nektek a bizonyságtételeiben, és olyan dolgokat tettetek, amelyek megbánás és reformáció nélkül kizárnak benneteket a mennyből. Ha engedelmeskedtetek volna a Szentlélektől kapott intéseknek, akkor most erősek lennétek Istenben, és egészen más lenne a rólatok szóló mennyei feljegyzés is.

Krisztus ezt mondja: „Van bírája annak, aki megvet engem és nem fogadja el tanításomat. A tőlem kapott ige ítéli el őt az utolsó napon.” (Jn. 12:48) Micsoda szégyen és megdöbbenés lesz a része azoknak, akiknek ilyen világosság és kiváltságok jutottak osztályrészül, akiknek Isten Fia, hatalmas áldozatával, elérhetővé tette az üdvösséget, s mégsem fogadták el ezt a becses ajándékot. Isten az Ő igéjében megmutatja nekünk a helyes utat, az igazak magasztos és dicsőséges ösvényét. Akik ezen járnak, nem botorkálnak sötétben, mert az igazságosság világít nekik. Ti mégis visszautasítottátok ezt az utat, mert túl messzire vezet el a világtól. Az önszeretet és az önző nagyravágyás sehogyan sem fér be a szoros kapun, nem fér el a keskeny, magasba ívelő úton.

A végső elszámolás napján kiderül majd, hogy Isten név szerint ismer mindenkit, életünk minden tettének láthatatlan tanúja van. „Ismerem dolgaidat – mondja, aki a hét arany gyertyatartó között jár.” (Jel. 2:1). Tud elszalasztott alkalmainkról, tudja, hogy a jó pásztor milyen fáradhatatlanul kereste a görbe utakra tévedteket, hogy visszaterelje őket a biztos, békés ösvényre. Isten újra meg újra az élvezetek szerelmesei után kiált. Újra meg újra rájuk veti igéjének sugarát, hogy felismerjék a veszélyt és meneküljenek. Isten útjai igazságosak és változhatatlanok. Ők azonban csak egyre tovább mennek, vidáman, nevetgélve, míg le nem jár a próbaidejük, de amikor a híjával találtak felett elhangzik az ítélet, minden száj elnémul.

Mennyire másképp állna mindkettőtök ügye, ha valódi megvilágításban láttátok volna az emberektől kapott elismerést és megtiszteltetést. Mindketten jobban szomjazzátok a világ dicséretét, mint az élet vizét. Mindkettőtöket megrészegített, hogy a világi emberek fontosnak tartanak, s nagyrabecsülő szavaik félrevezettek benneteket. Ha helyesen értékelnétek az örök dolgokat, akkor nem vonzana benneteket a gazdag és művelt emberek barátsága. Akkor nem lenne többé büszkeség a szívetekben. De ti olyan régóta kortyoltok a világiasság szennyes vizéből, hogy már nem is tudtok jobb életet elképzelni.

Isten újra meg újra kinyújtotta kezét. Úgy akart megmenteni titeket, hogy rámutatott kötelességeitekre. A világosság növekedésével ezek a kötelességek egyre változnak. Amikor felragyog a fény, napvilágra hozva és megróva a mindaddig fel nem fedett tévelygést, akkor változásnak kell bekövetkeznie életünkben és jellemünkben. Amikor Isten feltárja a hibákat, amelyek az értelem vakságának természetes következményei, akkor már nem a tudatlanság bűnei többé, sem a helytelen megítélésé. Ha nem történik határozott változás az új világosságnak megfelelően, akkor tudatos bűnné válnak. Az erkölcsi sötétség, amely körülvesz benneteket, egyre sűrűsödik, szívetek egyre keményebb lesz, tetteitek pedig csak még sértőbbek lesznek Isten szemében. Nem is gondoljátok, mekkora kockázatot vállaltok: az a veszély fenyeget, hogy végleg szem elől tévesztitek a világosságot, és teljes sötétség borul rátok. De ha befogadjátok a világosságot és engedelmeskedtek Istennek, akkor megfeszítitek magatokat a bűn számára, valóban meghaltok a világnak, Istennek azonban éltek. Hátatok mögé vetitek bálványaitokat, s példátok szerénységre serkent.

Testvéreim! Ha engedelmeskedtetek volna Isten Lelke tanúságtételének, akkor ma a világosságban járnátok, Isten népével egy akaraton lennétek. Hitetlenségetek azonban nagyon sok jótól fosztott meg benneteket. S. nővérünk nem lázadt fel a bizonyságtételek ellen, de nem is hitt bennük mint az Úrtól kapott üzenetben, s nem engedelmeskedett nekik. Jólesik neki, ha a világ dicséri és tiszteli a férjét, ez táplálja a hiúságát, ami semmiképpen sem nevezhető csekélységnek. Mindketten megkérdezhetnétek magatoktól: „Miért vagyok lassú, amikor ki kell jönnöm a világból s Krisztust kell örökségemmé tennem? Miért kedvelem és miért tartom nagyra azokat, akikről tudom, hogy nem szeretik Istent és nem tisztelik az Ő rendeléseit? Miért is akarok barátkozni Uram ellenségeivel? Miért kövessem szokásaikat, miért vegyem komolyan a véleményüket?” Kedves barátaim, nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak! Fenntartás nélkül át kell adnotok magatokat, különben az ösvényetekre ragyogó fény rövidesen kialszik, és sötét kétségbeesés vesz majd körül benneteket. Ellenséges területen tartózkodtok, önként mentetek oda, s az Úr nem fog megvédeni ellenfeletek támadásaitól.

Mostani állapototokban sokkal több kárt okoztok, mint jót tesztek, mert bár megtartjátok az istenfélelem látszatát, és valljátok, hogy hisztek az igazságban, szavaitok és tetteitek ezzel ellentétesek. Ha a ti életetek Krisztus hitvallása, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy a világ Krisztust követi. Lehet, hogy jó a hitvallásotok, de van-e bennetek alázat és szeretet, szelídség és odaadás? „Aki megvall engem az emberek előtt (ha szent élettel és istenes beszéddel vall meg), azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.” Senki sem vallhatja meg Krisztust, ha nem Krisztus lelkülete és gondolkodása él benne. Nem adhatja tovább azt, ami neki sincs. Mindennapi életünknek kell kifejeznie az igazság megszentelő erejét, s bizonyítania, hogy hit által Krisztus él bennünk. Bármivel megtagadhatjuk Krisztust, ami akadályozza, hogy a Szentlélek gyümölcsöket érleljen az életünkben, vagy hogy Isten elválasszon bennünket a világtól. Pedig aki megtagadja Őt az emberek előtt, azt Ő is megtagadja Isten angyalai előtt (Lk. 12:8–9).

Megtagadhatjuk Krisztust világias beszédünkkel, vagy hiú öltözködésünkkel. Barátaitok csapdát jelentenek számotokra, sőt gyermekeitek számára is. Nagyon kedvelitek a társaságukat. Ez azonban oda vezet, hogy gyermekeitekkel együtt ugyanazon divat szerint öltöztök, mint azok, akik nem félik Istent. Ezzel azt mutatjátok, hogy a világgal tartotok fenn barátságot. „Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn.” (Péld. 10:19) A barátaitokhoz fűződő kapcsolat arra késztet-e, hogy belső szobátokban Isten szeretetéért és kegyelméért könyörögjetek, vagy pedig elidegenít az Úrtól? S kedves gyermekeitek – mit okoz nekik, hogy nem törődtök örök érdekeikkel? Példátok arra bátorította őket, hogy vakmerő engedetlenséggel, elvakult önhittséggel rohanjanak előre életük útján, szilárd vallásos elvek nélkül, amelyek vezetnék őket. Nem tisztelik szívből a szombatot, vagy Isten bármely más rendelését. Nem kedvelik a keresztény kötelességeket, s egyre távolabb sodródnak a világosság, béke és öröm forrásától.

Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, mert „ami hitből nincs, bűn az” (Rm. 14:23). A hit, melyet Isten elvár, nem a hitpontok elismerése csupán, hanem olyan hit, amely szeretetből fakad és megtisztítja a lelket. Az alázat, szelídség, engedelmesség nem maga a hit, hanem a hit eredménye és gyümölcse. Ezt a kegyelmet még nem nyertétek el Krisztus iskolájában. Még nem ismeritek a mennyei érzéseket és elveket. Isten Lelke még mindig esedezik értetek; de engem komoly és fájdalmas kétségek gyötörnek, vajon engedelmeskedtek-e az évek óta kérlelő hangnak? Remélem, megteszitek – visszafordultok és éltek.

Azt gondoljátok, hogy túl nagy áldozat, ha Jézusnak adjátok szegényes, méltatlan lényeteket? A bűn és halál reménytelen rabságát választjátok talán ahelyett, hogy a világtól elszakadva, a szeretet kötelékei által Krisztussal egyesüljetek? Jézus él, hogy közbenjárjon értünk. Naponta legyünk hálásak ezért. Aki felismeri bűneit és tehetetlenségét, Krisztushoz jöhet, amint van, s elnyerheti Isten áldását. Ha hittel megragadja, övé az ígéret. De aki a saját szemében gazdag, tiszteletreméltó és igaz, aki a világ szemével lát, és a jót gonosznak, a gonoszt jónak mondja, az nem kérhet és nem kaphat, mert nem is érzi szükségét ennek. Mivel épnek tartja magát, csonkán kell elmennie.

Ha megrémülsz a sorsod miatt, ha szorgalmasan keresed Istent, akkor meg is találod Őt. Félszívű bűnbánatot azonban nem fogad el. Ha el akarod hagyni bűneidet, Ő vár a bocsánattal. Most, most adjátok át magatokat neki! Nézzetek fel a keresztre, s tegyétek fel a kérdést: Valóban értem áldozta fel magát Jézus? Azért szenvedte el a keresztfán a gyalázatot, szégyent és a kegyetlen halált, mert engem akart megkímélni a bűntudat gyötrelmeitől és a kétségbeeséstől? Tényleg azért halt meg, hogy leírhatatlan boldogságban lehessen részem az Ő országában? Tekints fel arra, akit átszegeztek a bűneid, és fogadd meg: „Az Úr szolgálatára adom életemet. Többé nem fogok össze ellenségeivel, nem támogatom azokat, akik az Ő uralma ellen lázadnak. Amim van, és ami vagyok, úgyis túl kevés, hogy annak szenteljem, aki annyira szeretett, hogy életét, egész isteni lényét adta értem, ilyen bűnös és tévelygő emberért.” Különüljetek el a világtól, álljatok teljesen az Úr oldalára!

Áldott, aki engedelmeskedik az örök élet szavának: az igazság Lelkének vezetésével eljut a teljes igazságra. A világ ugyan nem fogja szeretni, tisztelni és dicsőíteni, de a menny szemében drágakővé válik. „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismeri Őt.” (I. Jn. 3:1; az angol fordítás szerint)