Munkatársaim, kevés időnk maradt a munkára a világméretű aratás mezején! A lehetőség sohasem lesz kedvezőbb, körültekintően kell hát kihasználnunk minden percet. Megváltónk odaadóan fáradozott az emberek megmentéséért, s még a keresztáldozatot sem hárította el. Az apostolok is átvették Mesterük lelkesedését, és tántoríthatatlanul, szívósan haladtak előre, harcolva a fejedelemségek és hatalmasságok, az égi magasságok gonosz szellemei ellen.

A mi időnkben még nagyobb odaadásra van szükség, mint az apostolok napjaiban. Krisztus szolgái között mégis vannak, akik feltűnést akarnak kelteni, hogy rátermett szónokoknak tartsák őket, tisztességet és elismerést szerezzenek maguknak. Ezek az emberek, ha veszedelmekkel kellene szembenézniük, ha hősöket megillető megtiszteltetés várna rájuk, akkor fáradhatatlan erővel vetnék magukat a munkába. De ahhoz, hogy valaki csaknem ismeretlenül éljen és dolgozzék, hogy a háttérben fáradozzon Jézusért, az emberek dicsérete nélkül, ehhez az elv olyan szilárdságára, oly nagy állhatatosságra van szükség, amellyel csak kevesen rendelkeznek. Ha igyekvőbben és alázatosabban járnánk Istennel, nem néznénk emberekre, és Krisztus kedvéért dolgoznánk, akkor sokkal többet végezhetnénk el.

Lelkész testvéreim, keressétek Jézust teljes alázattal és szelídséggel! Ne azon igyekezzetek, hogy magatokra tereljétek az emberek figyelmét! Ne az eszközt lássák, hanem Krisztust dicsőítsék! Jézusról beszéljetek, Jézusban veszítsétek el magatokat! Túl sokat fontoskodunk, és sok hűhót csapunk vallásunkkal kapcsolatban, miközben a kereszt elfeledten áll a Golgotán.

Akkor vagyunk a legnagyobb veszélyben, amikor egymást dicsérjük, amikor a kölcsönös vállveregetés szövetségére lépünk. A farizeusok legfőbb vágya az volt, hogy kivívják az emberek dicséretét – Krisztus megmondta nekik, hogy ezzel el is nyerték jutalmukat. Lássunk hozzá a ránk bízott feladatokhoz, végezzük azokat Krisztusért! Ha ínséget látunk, segítsünk – Őérte. Urunkat tökéletessé tették a szenvedések. Vajon mikor látunk már úgy dolgozni embereket, ahogyan Ő munkálkodott!?

Isten Igéje a mértékünk. Az örök trónnál jelentenek minden szeretetteljes tettet, minden kedves szót, a szenvedőkért és elnyomottakért elmondott minden imát, azután pedig a menny jegyzőkönyveibe kerülnek. Isten igéje megvilágítja a leghomályosabb értelmet is, másrészt a legműveltebbeket is ráébreszti elégtelenségükre és bűnös voltukra.

Az Ellenség ma igen olcsón jut lelkekhez. A Szentírás nyelvén szólva: ingyen adtátok el magatokat. Van, aki a világ tapsáért adja el a lelkét, s van, aki pénzért, másvalaki alantas ösztönök kielégítéséért, világi szórakozásokért. Mindennaposak az ilyen adásvételek. Sátán Krisztus vérének megvásároltjaira tesz ajánlatot, és potom áron veszi meg azokat, akikért pedig a Megváltó végtelen árat fizetett.

Lássuk meg, hogy bővelkedünk az áldásokban és kiváltságokban, s a legértékesebb mennyei kincseket biztosíthatjuk magunknak! A lelkészek és a gyülekezeti tagok ne feledjék, hogy az örömhír igazsága ha nem épít, tönkretesz. Azt az embert, aki nap nap után elutasítja a könyörület hívását, rövidesen még a legsürgetőbb felhívások is hidegen hagyják.

Mint Isten munkatársainak, több buzgó könyörgésre és kevesebb önmagasztalásra van szükségünk. Minél jobban dicsőítjük önmagunkat, annál inkább csökken hitünk Isten Lelkének bizonyságtételeiben. Akik a legszorosabb kapcsolatban állnak Istennel, azok felismerik a hangját, ha Ő szól hozzájuk. A lelkiek megértik a lelki dolgokat, és hálásak, ha az Úr rámutat hibáikra. De akik csak magukban bíznak, azok húzódoznak Isten Lelkének bizonyságtételeitől.

Mély alázattal, böjttel és imával kell végeznünk feladatainkat. Ne várjuk el, hogy minden békés és örömteli legyen! Részünk lesz nyomorúságban is, de aki könnyek közt vet, örömmel arat majd. Az önfeláldozó emberek szívét is időről időre sötétség és csüggedés töltheti be, de ez is a javukra válik: Isten azt kívánja tőlük, hogy még odaadóbban keressék Őt.

Kálebekre van most szükség, igaz és hithű férfiakra. Sokan közönyös életet élnek. Akkor pihennek, amikor minden erejüket megfeszítve kellene tevékenykedniük. „Serkenj fel, aki aluszol, s támadj fel a halálból!” (Ef. 5:14) Annyira önzéssel átitatott a munkátok, hogy elfeleditek Krisztust. Van, akit túlságosan kényeztetnek és dicsérnek. Túl sok a lakoma, „ültetés és építkezés”, akárcsak Noé napjaiban. A világ megszerzi magának Krisztus szolgáinak erejét. Testvéreim, nagy igyekezettel tiszteljétek vallásotokat, ha azt akarjátok, hogy a világ is tisztelje. Ha összeköttetésben állsz Istennel a nehézségek és a világ nyomása ellenére, ha szigorúan ragaszkodsz a Biblia igazságaihoz, akkor gyermekeid szívébe olthatod az igazság lelkületét, és ők is jó eszközökké válnak Isten kezében.

Sokak értelmét és testét a sok evés és az érzéki vágyak kielégítése gyöngíti le. Erősödik bennük az állati hajlam, sorvad az erkölcsi és lelkierő. Hogy állnak majd a ragyogó trón elé? Akkor látni fogják, mit végezhettek volna, ha nem aljasítják le Istentől kapott erőiket. Látni fogják, az értelem milyen magasságára juthattak volna el, ha Istennek szentelik testi-lelki erejüket. Lelkiismeret-furdalástól gyötörtetve vágynak majd újrakezdeni életüket.

Felhívással fordulok mindenkihez, aki a világosság hordozójának, a nyáj példaképének vallja magát, hogy hagyja el minden bűnét! Használjátok ki jól a hátralevő időt! Eléggé ragaszkodsz-e Istenhez? Szolgálatára szenteled-e magad oly mértékben, hogy hited nem hagy cserben a legszörnyűbb üldözések közepette sem? Csakis Isten mélységes szeretete tarthatja meg lelkünket a rövidesen beköszöntő megpróbáltatásokban.

Osztályrészünk a kereszthordozás és az egyszerűség. Vállaljuk-e? Senki ne ringassa magát abban az illúzióban, hogy az utolsó megpróbáltatások idején egy csapásra önfeláldozó, hősies lelkület fejlődhet ki bennünk. Erről szó sincs. Ennek a lelkületnek mindennapi életünk részévé kell válnia, gyermekeink elméjébe és szívébe kell oltanunk tanítás és példaadás útján. Izrael anyái, bár maguk nem harcosok, harcosokat nevelhetnek, akik felöltik a teljes fegyverzetet, s férfiasan vívják meg az Úr csatáit.

Lelkészeknek és egyháztagoknak egyaránt a kegyelem átalakító erejére van szükségük, hogy megállhassák helyüket az Úr napján. A világ rohamosan közeledik a bűnnek és emberi elaljasodásnak ahhoz a fokához, amely Isten beavatkozását teszi szükségessé. Hitvalló követőinek akkor majd még látványosabban kell hűségesnek lenniük Isten szent törvényéhez. Imájuk egy lesz Dávidéval: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék, megrontották törvényedet!” S tetteik hirdetni fogják: „Inkább szeretem a Te parancsaidat, mint az aranyat, mint a legnemesebb színaranyat.” (Zsolt. 119:126–127) A világ semmibe veszi Isten törvényeit, ezért törvénytartó népének síkra kell szállnia, hogy kimutassa tiszteletét és nagyrabecsülését Isten eltiport törvénye iránt.

„A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet.” (Mt. 24:12) Bűnnel szennyezett légkörben élünk. Isten népét rövidesen tüzes megpróbáltatások érik, és akik most „valódiaknak” és igazaknak látszanak, hitvány, hamis fémnek bizonyulnak csak. Ahelyett, hogy az ellenállás és a fenyegetések megerősítenék és megszilárdítanák őket, gyáván átállnak az elnyomók oldalára. Az ígéret így szól: „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek.” (I. Sám. 2:30) Kevésbé ragaszkodjunk talán Isten törvényéhez csupán azért, mert a világ érvényteleníteni próbálja?

Isten igazságszolgáltatása már a világba érkezett, amint azt a viharok, árvizek, földrengések, szárazföldi és tengeri szerencsétlenségek bizonyítják. A mindenható VAGYOK szól törvényének taposóihoz. Amikor Isten kitölti haragját a földre, kicsoda áll majd helyt? Ideje, hogy Isten népe elvhűnek bizonyuljon. Amikor Krisztus vallását a leginkább lebecsülik, amikor törvényét leginkább megvetik, lelkesedésünknek akkor kell a legforróbbnak, bátorságunknak és szilárdságunknak tántoríthatatlannak lennie. Álljunk az igazság oldalára, amikor a többség elhagy minket! Akkor harcoljuk az Úr harcát, amikor kevés a harcos! Ez a próbatételünk. Izzó lelkesedést kell merítenünk mások hidegségéből, bátorságot mások gyávaságából, és hűséget az árulásukból, mert nemzetünk akkor majd a nagy Lázadó mellé áll.

A megpróbáltatás bizonyosan bekövetkezik. Harminchat évvel ezelőtt láttam azt, ami most történik: a vasárnaptörvény, vagyis a pápaság egyik intézményének megtartására kényszerítik az embereket, ugyanakkor lábbal tiporják az Úr megszentelt nyugalomnapját.

Megváltásunk vezére megedzi népét a rájuk váró küzdelemre. Hányszor történt, hogy Sátán minden erejét Krisztus követői ellen vetette be, s ők farkasszemet néztek a halállal. De őszinte imájuk, amelyet hittel mondtak el, Isten seregeinek vezérét hozta el a csatamezőre, megfordította az ütközet menetét, és megszabadította az elnyomottat.

Most kell szorosra fűznünk kapcsolatunkat Istennel, hogy elrejthessen, amikor kitölti haragja hevét az emberek fiaira. Eltávolodtunk a régi tájékozódási pontoktól, térjünk most vissza azokhoz! „Ha az Úr az Isten, őt kövessétek, ha pedig a Baál, szolgáljatok annak.” (I. Kir. 18:21) Kinek az oldalára állsz?