Ha fölemelhetnénk a láthatatlan és látható világot elválasztó fátylat, akkor Isten népe szemlélhetné a nagy küzdelmet, amely Krisztus és Sátán közt, a szent angyalok és a gonosz seregek között dúl az ember körül. Ha megértenénk Isten csodálatos munkálkodását az ember megmentéséért, hogy kiszabadítsa a bűn fogságából, és látnánk, hogyan védi meg folyamatosan Sátán rosszindulatától, akkor felkészültebbek lennénk arra, hogy elhárítsuk a gonosz cselvetéseit. Gondolkodásunk komoly lenne, ha megértenénk a megváltás tervének jelentőségét, a ránk váró munka nagyságát, amelyben Megváltónk munkatársaiként kell részt vennünk. Szívünk megtelne alázattal, de fel is bátorodnánk, tudva, hogy a menny szívén viseli megmentésünket.

Zakariás próféta mutatja be a legszemléletesebben Sátán tevékenységét, de Krisztus munkáját is, közbenjárónk hatalmát, amellyel legyőzi népe vádolóját (Zak. 3:1–7). A próféta Józsuát, a főpapot látja szent látomásban, amint az Úr angyala előtt áll szennyes ruhában, s kegyelemért könyörög nyomorúságban élő népe számára. Sátán is ott áll, hogy szembeszálljon vele. Mivel az Úr Izraelt választotta, hogy megőrizze Isten ismeretét a világon, ezért nemzeti létük első percétől kezdve Sátán rendkívüli célpontjai voltak, s elpusztításukra törekedett. Amíg Istennek engedelmeskedtek, nem árthatott nekik. Ezért hatalmának és ravaszságának teljes erejét arra összpontosította, hogy bűnre csábítsa őket. El is buktak a kísértéseiben, áthágták Isten törvényeit. Ezzel azonban elvágták magukat erejük forrásától. Majd magukra hagyatva, pogány ellenségeik zsákmányává váltak. Elhurcolták őket Babilonba, ahol hosszú éveken át raboskodtak. Azonban Isten nem hagyta el népét. Prófétái által intésekkel és figyelmeztetésekkel látogatta meg őket. Izrael ráébredt bűneire, és őszinte bűnbánattal fordult Istenhez. Ettől kezdve az Úr bátorító üzeneteket küldött nekik, megígérve, hogy kiszabadítja a fogságból és újra kegyeibe fogadja őket. Ezt akarta Sátán mindenáron megakadályozni. Izrael maradékának egy része már vissza is tért ősei földjére, és a gonosz arra akarta indítani a pogány népeket, hogy teljesen irtsák ki őket.

Miközben Józsua alázatosan könyörög Isten ígéreteinek beteljesedéséért, Sátán arcátlanul ellene fordul. Rámutat a nép bűneire, amelyek miatt nem kellene őket az Úr kegyelmébe visszafogadni. Mint zsákmányára tart rájuk igényt. Követeli, adják a kezébe Izraelt, hogy megsemmisítse.

A főpap nem tudja megvédeni magát és népét Sátán vádjaitól. Nem állítja, hogy Izrael mentes lenne a hibáktól. Szennyes ruhájában – a nép bűneinek jelképében, amelyet mint képviselőjük hordoz – áll az angyal előtt. Beismeri vétkeiket, de rámutat bűnbánatukra és alázatukra. A bűnbocsátó Megváltóra támaszkodik, és hittel igényli Isten ígéreteit.

Az angyal, maga Krisztus, a bűnösök üdvözítője, elhallgattatja népe vádolóját: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán, dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet: avagy nem tűzből kikapott üszök-é ez?” Izrael hosszú ideig volt a nyomorúság kemencéjében, bűneik miatt megemésztette őket a láng, amelyet Sátán szított, de Isten elhatározta, hogy kimenti őket. A könyörületes Megváltó nem hagyta bűnbánó és alázatos népét a pogányok kegyetlen hatalmában. „A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki.” (Ésa. 42:3)

Miután elfogadják Józsua közbenjárását, elhangzik a parancs: „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat.” Az angyal kijelenti Józsuának: „Íme elvettem tőled bűneidet, és ünnepi ruhába öltöztetlek téged.” „Tiszta süveget tettek a fejére, új ruhába öltöztették.” A saját bűnei és népe bűnei bocsánatot nyertek. Izrael „új ruhába” öltözött – Krisztus igazságával ruháztattak fel. A Józsuának adott süveg olyan volt, amilyet a papok hordanak. Rajta a felirat: „Szentség az Úrnak” – jelezve, hogy előbbi törvényszegései ellenére alkalmassá vált Isten előtt szolgálni a szenthelyen.

Az angyal, miután ünnepélyesen felruházta Józsuát a papi méltósággal, így szólt: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utaimban jársz és ha parancsolataimat megtartod, te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között.” Abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy bírája, vagyis kormányzója lesz a templomnak és a templomi szolgálatnak, hogy a kísérő angyalokkal járjon már ebben az életben, végül pedig csatlakozhat az Isten trónja körül álló megdicsőült sokasághoz.

„Halld meg, Józsua, te főpap, te és barátaid, akik előtted ülnek, mert férfiak ők, akiken csodálkoznak, mert íme bizony előhozom az én szolgámat, Csemetét!” Ezzel elhangzik a kijelentés Izrael reménységéről. Józsua és népe az eljövendő Megváltóba vetett hit által nyertek bűnbocsánatot. Krisztusba vetett hitükért Isten visszafogadta őket kegyelmébe. Krisztus érdemeiért, ha az Ő útján járnak és megtartják rendeleteit, igazán olyan emberekké válnak, akiken „igen csodálkoznak”, akiknek az a megtiszteltetés jutott, hogy a földi nemzetek közül a menny választottai lettek. Krisztus volt a reménységük, oltalmuk, megigazulásuk és megváltásuk. Mint ahogyan ma is Krisztus a gyülekezet reménysége.

Ahogyan Sátán Józsuát és népét megvádolta, úgy vádolja minden korszakban azokat, akik Isten könyörületét és tetszését keresik. Jelenések könyve a „testvérek vádolójának” nevezi őt, „aki éjjel-nappal vádolja őket Istenünk színe előtt.” (Jel. 12:10) Ez a küzdelem megismétlődik minden emberért, akit kimentenek a gonosz hatalmából, s akinek nevét bejegyzik a Bárány életkönyvébe. Sohasem fogadnak be valakit Sátán családjából Isten családjába anélkül, hogy a gonosz ne próbálkozna elkeseredett ellenállással. Az váltja ki Sátán vádjait, hogy az Urat keresik, nem mintha gyűlölné a bűnüket, sőt diadalt ül hibás jellemük felett. Csak azért kap hatalmat rajtuk, mert áthágják Isten törvényét. Azért sorakoztatja fel vádjait, hogy Krisztussal dacoljon. A megváltás tervével Krisztus megtöri az emberi család feletti sátáni hatalmat, és sokakat kiment a kezei közül. A lázadás fejedelmének minden gyűlölete és rosszindulata fellobban, ha látja Krisztus fensőbbségének bizonyítékát. Pokoli hatalommal és ravaszsággal ügyködik, hogy kiragadja Krisztus kezéből azokat, akik elfogadták a megváltást.

Kételkedésre veszi rá az embereket, hogy elveszítsék Istenbe vetett bizalmukat és elszakadjanak szeretetétől. Kísérti őket, hogy hágják át az Úr törvényét. Ha pedig megtették, mint foglyait követeli őket. Tudja, hogy akik őszintén keresik Isten bocsánatát és kegyelmét, azok el is nyerik azt. Ezért felsorakoztatja előttük bűneiket, hogy elbátortalanítsa őket. Állandóan keresi az alkalmat azok ellen, akik engedelmeskedni próbálnak Istennek. Még legjobb és legelfogadhatóbb szolgálataikat is romlottnak akarja feltüntetni. Számtalan eszközzel törekszik kárhoztatni őket, a legkifinomultabbtól a legkegyetlenebbig. Az ember önmagában nem tud szembeszállni a vádakkal. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a mi szószólónk eredményesen képviseli mindazok ügyét, akik bűnbánattal és hittel Őrá bízzák, hogy megtartsa lelküket. A Golgota megcáfolhatatlan érveivel győzi le a vádolót. Isten Jézusnak adott minden hatalmat mennyen és Földön, mert tökéletesen engedelmeskedett a törvénynek, még a kereszthalálig is. Ezzel a hatalommal igényli az Atya könyörületét és megbékélését az ember számára. Népe vádolójának pedig ezt mondja: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán. Véremen vásároltam meg ezeket a tűzből kikapottakat.” Akik hittel Őrá hagyatkoznak, megnyugtató biztosítékot kapnak: „Lásd, levettem rólad álnokságodat, és ünnepi ruhába öltöztettelek.” Aki magára öltötte Krisztus igaz tetteit, az mint választott, hűséges és igaz áll majd a Megváltó előtt, és Sátánnak nincs hatalma, hogy kiragadja Krisztus kezéből. Üdvözítőnk senkit nem enged át az ellenségnek, aki megbánja bűnét és hittel igényli védelmét. Szavát adta: „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem.” (Ésa. 27:5) A Józsuának adott ígéret mindenkinek szól: „Ha megtartod parancsolataimat… ki- és bejárást engedek néked az itt állók között.” Isten angyalai járnak az emberek mellett, akik végül ott állnak majd az Úr trónját körülvevő angyalok között.

Ez a kép úgy mutatja be Isten választott népét, mint akik szennyes ruhában állnak az Úr előtt. Ez késztesse alázatra és mély önvizsgálatra azokat, akik Isten nevét vallják. Akik az igazság iránti engedelmesség által valóban megtisztítják lelküket, azoknak a lehető legszerényebb lesz az önmagukról alkotott véleményük. Minél közelebbről szemlélik Krisztus hibátlan jellemét, annál kevesebb tisztaságot és szentséget látnak önmagukban, s annál erősebb lesz bennük a vágy, hogy hasonlóvá váljanak Őhozzá. Bár tudnunk kell, hogy bűnösök vagyunk, támaszkodjunk mégis Jézusra mint igazságunkra, megszentelődésünkre és üdvösségünkre (I. Kor. 1:30). Mi magunk nem tudjuk kivédeni Sátán vádjait. Egyedül Krisztus könyöröghet eredményesen értünk. Ő tudja elhallgattatni vádolónkat olyan érvekkel, amelyek nem a magunk, hanem az Úr érdemein alapulnak.

Azonban nem szabad beletörődnünk bűnösségünkbe! Annak a gondolatnak kell sarkallnia komolyabb buzgóságra és igyekezetre a keresztényeket a gonosz leküzdésében, hogy minden jellemhiba, életük minden olyan területe, ahol elmaradnak Isten mértékétől, csak egy újabb nyitott ajtó, amelyen Sátán beteheti a lábát, hogy megkísértse és elpusztítsa őket. Továbbá minden kudarc és minden hiba ürügyként szolgál a vádolónak és eszközeinek arra, hogy Krisztust becsméreljék. Állítsuk csatasorba teljes lelkierőnket, hogy győzzünk, és forduljunk Jézushoz erőért, hogy megtegyük, amit nem tehetünk meg magunktól. Isten nem tűri meg a bűnt azokban, akik majd Krisztussal fognak járni. Feltétlenül vessük le szennyes rongyainkat, és öltsük fel Krisztus jótetteinek ruháját. Bűnbánat és hit által engedelmeskedhetünk Isten minden parancsolatának, s ez alapján nyilvánítanak szeplőtlennek minket. Akik végül is elnyerik Isten jóváhagyását, azok most a lelküket gyötrik, megvallják bűneiket, és buzgón könyörögnek bűnbocsánatért pártfogónk, Jézus által. Őrá függesztik tekintetüket, reményük és hitük Őbenne összpontosul. S amikor elhangzik a parancs: „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat, öltöztessétek ünnepi ruhákba és tegyetek fejére ékes süveget” – akkor boldogan dicsőítik Krisztust megmentésükért.

Zakariás prófétának az angyalról és Józsuáról szóló látomása különösen érvényes Isten népének lelkiállapotára az engesztelés sorsdöntő napjának lezárulásakor. A maradék gyülekezet súlyos megpróbáltatásokba és nyomorúságba kerül majd. Akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, tapasztalatból megismerik a sárkány és seregei dühét. Sátán a maga birodalmának tekinti a világot. Már előbb megszerezte a hitehagyott egyházak feletti uralmat, de ez a maroknyi csoport még ellene áll. Ha elpusztíthatná őket, diadala teljes lenne. Ahogyan régen felbujtotta a pogány nemzeteket, hogy irtsák ki Izraelt, úgy fogja rávenni a közeljövőben a világ gonosz hatalmait, hogy pusztítsák el Isten népét. Mindenkinek megparancsolják, hogy olyan emberi rendelkezés előtt hajtsanak fejet, amely sérti Isten törvényét. Akik hűek maradnak Istenhez és kötelességeikhez, azokat megfenyegetik, beárulják és törvényen kívül helyezik. Szüleik, testvéreik, rokonaik és barátaik árulják majd el őket.

Egyetlen reményük Isten könyörülete, egyetlen védelmük az imádság lesz. Ahogyan Józsua könyörgött az angyal előtt, úgy könyörög majd megtört szívvel, buzgó hittel a maradék gyülekezet, pártfogónk, Jézus által elnyerhető bűnbocsánatért és szabadulásért. Jól tudják majd, hogy bűnösök, belátják gyöngeségüket és könnyelműségüket, a hálátlanság bűneit, Krisztustól való különbözőségüket, amely szégyent hoz Üdvözítőjükre. Sátán igyekszik majd megrémíteni őket azzal, hogy ügyük reménytelen, s szennyfoltjaik soha nem töröltetnek el. Reméli, hogy annyira elpusztíthatja hitüket, hogy majd engednek kísértéseinek. Azt akarja, hogy elárulják Istennel kötött szövetségüket és magukra vegyék a fenevad bélyegét.

Sátán Isten előtt hangoztatja vádjait. Kijelenti, hogy a hívők bűneikkel eljátszották Isten védelmét. Magának követeli a jogot, hogy bűneik miatt elpusztítsa őket. Kijelenti róluk: ugyanúgy megérdemlik, hogy kiessenek Isten kegyelméből, mint ő maga. „Ezek lennének azok – kérdezi –, akik helyettem és a velem tartó angyalok helyett lépnek a mennybe? Vallják ugyan, hogy Isten törvényének engedelmeskednek, de megtartották-e a törvény parancsolatait? Hát nem jobban szerették magukat, mint Istent? Talán nem a saját érdekeiket helyezték Isten szolgálata fölé? Vajon nem a világ dolgait szerették? Nézzétek az életüket kísérő bűnöket! Nézzétek önzésüket, rosszindulatukat, egymás iránti gyűlöletüket!”

Isten népe sok dologban nagyon is bűnös. Sátán pontosan ismeri vétkeiket, hiszen ő vitte kísértésbe őket. Most buzgón ecseteli bűneiket, s kijelenti: „Isten kitiltott engem és angyalaimat a mennyből. Akik pedig ugyanolyan vétkekben bűnösek, azokat megjutalmazza. Nem teheted ezt, Isten, ha igazságos vagy, különben trónod nem az igazságon és ítéleten alapszik többé. Az igazság megköveteli, hogy elítéld őket!”

De Krisztus követői, noha vétkeztek, mégsem adták át magukat a gonosz uralmának. Szakítottak bűneikkel, alázattal és töredelemmel keresték az Urat, ezért mennyei szószólójuk védelmébe veszi őket. Akit legjobban sértett a hálátlanságuk, aki ismeri bűneiket, de bűnbánatukat is, kijelenti: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán! Életemet adtam értük. Markaimba metszettem őket.”

Sátán rohamai elsöprőek, csapdái félelmetesek, de az Úr szemmel tartja népét. Súlyos a szorongattatás, a kemence lángjai már-már megemésztik őket, de Jézus kiragadja népét, mint tűzben próbált aranyat. El kell távolítani minden világiasságukat, hogy tökéletesen tükrözzék a Megváltót. Le kell győzniük a hitetlenséget, fejlődniük kell a hitben, reményben és türelemben.

Isten népe sóhajtozik és fohászkodik a világban végbemenő utálatosságok miatt. Sírva figyelmeztetik az embereket veszélyes helyzetükre, amelybe Isten törvényének taposása sodorta őket. Kimondhatatlan szomorúsággal alázzák meg magukat az Úr előtt vétkeik miatt. A gonoszok kigúnyolják bánatukat, kinevetik ünnepélyes felszólításaikat, és megvetik – ahogy ők mondják – gyengeségüket. De Isten népének gyötrelme és alázata félreérthetetlenül azt bizonyítja, hogy visszanyerik a bűn miatt elveszített igaz jellem erejét és nemességét. Azért lehetséges ez, mert egyre közelebb kerülnek Krisztushoz, és az Ő tökéletes tisztaságára néznek, hogy tisztán felismerjék a bűn bűnösségét (Rm. 7:13). Bűnbánatuk és önvádjaik elfogadhatóbbak Isten szemében, mint azok önelégültsége és büszkesége, akik nem látnak okot a sírásra, akik lenézik Krisztus alázatosságát, és akik állítják ugyan, hogy tökéletesek, mégis áthágják Isten szent törvényét. Az erő és a győzelem feltétele szívünk szelídsége és alázata. A dicsőség koronája vár azokra, akik a kereszt lábánál térdelnek.

Akik hűségesek és imádkoznak, azokat mintha Isten oltalma zárná körül. Maguk sem tudják, milyen biztonságos menedékük van. Sátán sürgetésére a világ urai meg akarják semmisíteni őket, de ha szemük megnyílhatna, mint Elizeus szolgájának Dótánban, meglátnák maguk körül Isten angyalainak táborát, akik fényességükkel és dicsőségükkel féken tartják a sötétség seregeit.

Amint Isten népe gyötri lelkét az Úr előtt, szívük tisztaságáért esedezve, elhangzik a parancs: „Vegyétek le róluk a szennyes ruhákat!” Krisztus igazságos cselekedeteinek ragyogóan tiszta öltözetét adják Isten megpróbált, megkísértett, de hűséges gyermekeire. Dicsőséges ruhákba öltöztetik most a megvetett maradékot, hogy a világ romlottsága soha többé ne piszkolja be őket. Nevük a Bárány életkönyvében marad, minden korok hűségeseinek neve mellett. Ellenálltak a kísértő ámításának, a sárkány üvöltése nem tántorította el őket hűségüktől. Most már örökre biztonságban lesznek, nem kell félniük a gonosz megtévesztő fortélyaitól. Bűneik a bűnök szerzőjére hárultak vissza. A maradéknak nem csupán megbocsátanak, nem csak befogadják őket, de tiszteletben is részesülnek. Ékes süveget tesznek a fejükre, királyok és papok lesznek Isten előtt. Mialatt Sátán a vádjait szórta rájuk és el akarta pusztítani őket, szent angyalok jártak közöttük láthatatlanul, és az élő Isten pecsétjét helyezték rájuk. Ők azok, akik Sion hegyén állnak a Báránnyal, akiknek homlokán az Atya neve olvasható. Az új éneket éneklik a trón előtt, azt az éneket, amelyet senki meg nem tanulhat, csak a Földről megváltott száznegyvennégyezer. „A Bárány nyomában járnak, akárhova megy. Ők a megváltottak az emberek közül, zsengéi Istennek és a Báránynak. Ajkukon nincsen hazugság, szeplőtlenül állnak Isten trónja előtt.” (Jel. 14:4–5)

Most teljesedik be tökéletesen az angyal szava: „Halld, Józsua, te főpap, te és barátaid, akik előttem ülnek, mert ők azok, akiken csodálkoznak: íme, bizony előhozom szolgámat, Csemetét!” Krisztus mint népe megváltója és szabadítója nyilatkoztatja ki magát. A maradék valóban „férfiak, akiken igen csodálkoznak”. Amikor a zarándokút könnyei és megaláztatásai átadják helyüket Isten és a Bárány jelenlétében az örömnek és a megtiszteltetésnek, „azon a napon az Úr sarjadéka ékes lesz és dicsőséges. És a föld gyümölcse díszére és dicsőségére lesz azoknak, akik Izraelből megmaradtak. Aki Sionból megmenekül és Jeruzsálemből életben marad, azt mind szentnek hívják majd, és feljegyzik Jeruzsálemben az élők közé.” (Ésa. 4:1–2)