Az Úr azok önkéntes erőfeszítéseire és áldozataira építette a világosság és igazság terjesztését, akik mennyei ajándékaiban részesültek. Viszonylag kevesen hívattak el igehirdetőnek, de sokan tudják felajánlott javaikkal segíteni az evangélium hirdetését.

Ananiás és Zafira esete szolgál tanulságul, hogy elménkbe véssük: bűnt követ el az, aki ajándék vagy áldozat adására tett fogadásait nem teljesíti. Önkéntesen ajánlották fel Krisztus ügyére tulajdonuk egy részét, de amikor a javak már a kezükben voltak, nem tettek eleget ígéretüknek. Sőt azt a látszatot akarták kelteni, hogy mindenüket odaadták. Büntetésük nyilvános volt, hogy figyelmeztetésül álljon minden idők keresztényei előtt. E bűn ma is félelmetesen elharapózott, mégsem hallunk ilyen büntetésekről. Az Úr egyszer már megmutatta, miként tekint az ilyen vétekre, azután hagyja, hogy az emberek döntsenek: követik vagy elvetik az isteni kormányzat elveit.

Az önkéntes adományok és a tized képezik az örömhír terjesztésének alapját. Isten az emberekre bízott javakból magának igényel bizonyos részt – a tizedet –, de mindenkire rábízza, hogy mennyi is a tized, s hogy adnak-e annál többet, vagy sem. Szívük szándéka szerint kell adniuk. De ha valaki Isten Lelkének serkentésére megígér bizonyos összeget, akkor már semmi jogot nem formálhat többé az odaszánt részre. Emberek előtt kötelezte el magát, s ezáltal tanúnak hívta őket. Ugyanakkor szent kötelességet vállalt, hogy közreműködik az Úr országának építésében. Ha valaki embereknek tesz ilyen ígéretet, azt kötelezőnek tekintik. Nem szentebb és kötelezőbb-e, ha Istennek teszünk ígéretet? Kevésbé kötelezők lennének talán a lelkiismeret bírósága előtt tett ígéretek, mint az emberekkel kötött írott egyezség?

Amikor az isteni világosság tisztán és erősen beragyog az ember szívébe, enged az önzés állandósult szorítása, s az Isten ügyének támogatására való hajlandóság kerekedik felül. Senki ne képzelje, hogy Sátán tiltakozás nélkül hagyja majd az ígéret teljesítését. Nincs kedvére, ha az Üdvözítő földi országát építik. Azt sugallja nektek, hogy túl sokat ígértetek, s hogy ez hátráltatja majd az ingatlanok megszerzését, vagy családotok ellátását. Hihetetlen mértékű Sátánnak az emberek gondolkodására gyakorolt hatalma! Teljes erejével azon mesterkedik, hogy szívünket továbbra is az önzés tartsa fogolyként.

Az egyetlen eszköz, amelyet Isten a munkánk segítésére elrendelt, az, hogy javakkal áldotta meg az embereket. Esőt és napot rendelt, gondoskodik a termésről, erőt és képességet ad az anyagiak megszerzésére. Minden áldás az Ő bőkezűségéből fakad. Viszonzásul az emberek azzal fejezhetik ki hálájukat, hogy a javak egy részét visszajuttatják hozzá tized, hálaáldozat, önkéntes adományok, bűnért való áldozatok formájában.

Az emberek szívét megkeményítette az önzés, és – mint Ananiás és Zafira – kísértésbe esnek, hogy az összeg egy részét maguknak tartsák meg, de azért úgy tegyenek, mintha eleget tennének a tizedfizetés szabályainak. Szabad-e az embereknek megcsalniuk Istent? Ha a javak – minden jövedelem tizede – Isten terve szerint folynának be a pénztárba, bőven elég lenne a munka előrehaladására.

Vannak, akik azt mondják, hogy „újra meg újra pénzt kérnek Isten ügye miatt, s én belefáradtam az adakozásba”. Belefáradtál? Belefáradtál-e elfogadni a javakat Isten áldó kezéből? Csak ha nem ad többé, akkor szűnik meg a kötelességed, hogy visszatérítsd azt a részt, amelyre igényt tart. Azért áldott meg, hogy módodban álljon mások áldására lenned. Csak ha belefáradtál az áldások elfogadásába, akkor mondhatod, hogy belefáradtál az adakozásra való sok felhívásba. Isten igényt tart javaink bizonyos részére. Amikor azt visszaadtuk, a maradékot megáldja. De ha megtartjuk magunknak, előbb vagy utóbb az egész átok alá kerül. Isten akarata az első, minden más másodlagos.

Minden gyülekezetben lennie kellene szegények kincstárának. Így mindenki hálaáldozatot ajánlhat fel hetente vagy havonta, ahogyan megfelelőbb. Ez az áldozat hálánkat fejezné ki az egészség, az élelmünk és kényelmes ruházatunk ajándékáért. Ki-ki Istentől kapott javaival arányban félretehetne a szegények, az ínséget szenvedők részére. Külön felhívom erre a figyelmeteket. Ne feledkezzünk el a szegényekről! Mondjatok le kényelmetek, sőt fényűzésetek egy részéről, hogy segíteni tudjátok azokat, akiknek csak a legszűkösebb ruházat és élelem jutott! Amit értük teszel, Jézusért teszed. Jézus azonosítja magát a szenvedő emberiséggel. Ne azon igyekezzetek, hogy sorra kielégítsétek minden vágyatokat! Ne csak akkor adjatok, amikor jólesik! Adakozzatok rendszeresen, minden héten annyit, amennyit az Úr napján a mennyei jegyzőkönyvben szeretnétek látni!

A jókívánságokból a szegények nem tudnak megélni. A jószívűség kézzelfogható bizonyítékaira van szükség, ruházatra és élelemre. Isten nem akarja, hogy követői közül egyetlenegy is kéregessen. Bőséggel áldott meg, hogy segíthessünk hiányt szenvedő embertársainkon, akik sem szorgalommal, sem takarékossággal nem tudják ellátni önmagukat. Ne várd meg, hogy külön felhívják a figyelmedet ínségükre! Tegyetek úgy, mint Jób: akik nem voltak a szeme előtt, azokat felkutatta. Menjetek, nézzetek körül, lássátok meg, mire van szükség, s hogyan segíthetnétek a legmegfelelőbben a hiányt szenvedőkön.

Láttam, hogy népünk tagjai közül sokan meglopják az Urat: nem adnak tizedet és nem adakoznak, s ezzel erősen hátráltatják a munka haladását. Isten átka száll azokra, akik, bár az Ő áldásaiból élnek, mégis megkeményítik szívüket, és semmit, vagy csak alig valamit tesznek ügye fellendítéséért. Testvéreim, bőkezű mennyei Atyátok hogyan tegyen továbbra is intézőivé, hogyan bízza rátok a szolgálatára szánt javakat, ha ezeket önzőn magatoknak tartjátok meg, azt állítva, hogy a tiétek?

Sokan földet vesznek, ahelyett, hogy megadnák Istennek, ami az Övé. Ez a gonoszság egyre terjed testvéreink között. Pedig megvan már mindenük, elegendő földjük van, amit jól meg tudnak művelni, mégis a pénz szerelme, vagy az arra irányuló törekvés, hogy ugyanolyan jómódúaknak tartsák őket, mint szomszédaikat, javaik világi célokra fordítására sarkallja őket. Ezért maguknak tartják meg az Istennek járó összeget. Csodálkozhatunk-e hát, ha nem gyarapodnak? Ha Isten nem áldja meg vetésüket, és csalódnak? Ha észben tartanák, hogy Isten ugyanúgy meg tud áldani tíz holdat is, mint ötvenet, akkor nem a földbe temetnék javaikat, hanem Isten kincstárába hagynák befolyni. „Vigyázzatok magatokra – mondta Krisztus –, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegségben és az evilági gondok között.” (Lk. 21:34) Sátán örül, ha a gazdagságotokat növelitek, ha világi vállalkozásba fektetitek vagyonotokat, mert ezzel nemcsak Isten ügyét hátráltatjátok, hanem az aggodalmak és a túlmunka miatt csökkentitek kilátásotokat az örök életre.

Most kellene megfogadnunk Üdvözítőnk rendelkezését: „Adjátok el, amitek van, és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem fogyó erszényeket!” (Lk. 12:33) Most jött el annak az ideje, hogy testvéreink csökkentsék ingatlanaik számát, ahelyett, hogy terjeszkednének. Rövidesen jobb, mennyei országba költözünk, ne legyünk hát e Föld lakói, hanem szabjuk poggyászunkat olyan kicsinyre, amilyenre csak lehet.

Közeledik az idő, amikor semmilyen áron sem tudunk majd adni-venni. Rövidesen rendelet jelenik meg, hogy akin nem éktelenkedik a fenevad jele, az sem el nem adhat, sem meg nem vehet semmit. Nemrégiben csaknem így is történt Kaliforniában, ez az eset azonban csak fenyegető előszele volt annak a viharnak, amelyet a négy angyal most még visszatart. Még nem állunk készen. Előbb kötelesség vár ránk, s majd akkor szólítják fel az angyalokat, hogy eresszék el a szeleket, hadd zúduljanak a Földre. Ez lesz a döntő nap Isten gyermekei számára – a szorongatás ideje, amilyen még nem volt, mióta ember él e világon. Most még van lehetőségünk az Istenért végzett munkára, dolgozzunk hát, amíg lehet.

Sokakban a nyugtalanság lelkülete él: némelyek más megyébe vagy államba akarnak költözni, sok földet venni, nagy kereskedést folytatni, mások be akarnak költözni a nagyvárosokba. Így a kis gyülekezetek elgyengülnek és szétesnek. Pedig ha azok, akik elköltöztek, megelégedtek volna a hűségesen végzett kevesebb munkával, akkor kényelmesen eltarthatták volna családjaikat, és a lelküket is megtarthatták volna Isten szeretetében. Sok költözködő csalódik majd: elveszítik, ami kis birtokuk volt, elveszítik egészségüket, s végül feladják az igazságot.

Közel az Úr eljövetele. Tetteinkkel bizonyítsuk hitünket! A gyülekezetekből kiveszőben van a Krisztus közeli eljövetelébe vetett hit. Önzésük ráveszi őket, hogy megrabolják Istent, s inkább a saját érdekeiket szolgálják. Ha Krisztus él bennünk, ugyanolyan szerényen akarunk majd élni, mint Ő.

Régebben népünk igen bőkezű volt. Nem vonakodtak eleget tenni a munka különböző területeiről jövő segélykéréseknek. Az utóbbi időben azonban változás állt be. Különösen keleti testvéreink tartották és tartják vissza javaikat. Ugyanakkor terjed közöttük a világiasság szelleme, a hírnév utáni vágy. Egyre kevésbé tesznek eleget a különböző intézményeink és vállalkozásaink támogatására tett ígéreteiknek. Úgy tekintenek a gyülekezet, a főiskola építésére vagy az evangélizáció elősegítésére tett ígéretekre, mint amelyeket nem kötelező megtartani. Pedig Isten Lelkének szent indítására tették ezeket az ígéreteket. Ne raboljátok hát el Tőle, ami jogosan az Övé! Testvéreim, tekintsetek végig a múltatokon, hogy lássátok, vajon becsületesen bántatok-e Istennel? Akadnak-e be nem váltott ígéreteitek? Ha igen, határozzátok el, hogy ha módotokban áll, megadjátok.

Hallgassatok az Úr tanácsára: „Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet, hogy legyen étel a házamban. Akkor próbára tehettek… vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok? Kedvetekért megtiltom a sáskának, hogy ne egye meg és ne pusztítsa el a föld gyümölcsét, és nem lesz terméketlen szőlőtök a mezőn… Boldognak mond majd benneteket minden nép, mert a boldogság országa lesztek.” (Mal. 3:10–12)

Fogadjátok el az Úr ígéreteit! Vessétek el magatoktól az önzést, és lássatok komolyan Isten ügyének fellendítéséhez! Ne kössétek még inkább a világhoz magatokat szegényebb felebarátaitok kihasználásával, mert Isten szeme rajtatok van, ismer minden indítékot, és a szenthely mérlegén mér le benneteket.

Láttam, hogy sokan visszatartják javaikat Isten ügyétől, azzal csitítva lelkiismeretüket, hogy majd a végrendeletükben adományoznak a nemes célra. Nem kívánják Istenbe vetett hitüket oly módon gyakorolni, hogy még életükben adakozzanak. Pedig Krisztus nem a halálos ágyon várja el a bőkezűséget. Az ilyen adomány nem menti az önző életet. Akik az utolsó percig ragaszkodnak vagyonukhoz, azok inkább a halál kényszerítő ereje, mint Isten műve iránti odaadásuk következtében mondanak le róla. Emiatt állandó veszteségek érik az evangélium hirdetésének ügyét. Sokan szeretnének ugyan tenni valamit, de halogatják, s az ördög nem alszik, igyekszik megakadályozni, hogy javaik valaha is az Úr kincstárába jussanak. Bankok mennek tönkre, s a vagyon sok más módon is elemésztődhet. Elvész, mielőtt visszatért volna Istenhez, és Sátán örül ennek.

Ha jót akarsz tenni javaiddal, tedd azonnal, nehogy Sátán kaparintsa meg vagyonodat, s ezzel hátráltassa Isten ügyét. Az Úr sokszor nyitott utat a testvérek előtt, hogy adakozzanak munkánk fejlesztésére, Sátán ügynökei azonban olyan vállalkozásokkal álltak elő, amelyek segítségével a testvérek „holtbiztosan” megkétszerezhetik vagyonukat. Testvéreink beruházzák a pénzüket, de Isten ügye és gyakran ők maguk sem látnak egyetlen fillér hasznot sem belőle.

Testvéreim, ne feledkezzetek meg Istenről! Akkor alapozzátok meg a jövőt, amikor rendelkezésetekre állnak a javak, hogy elnyerhessétek az örök életet. Jézus szegénnyé lett értetek, hogy szegénysége által mennyei kincsekben gazdagok lehessetek. Mit adsz Jézusnak, aki mindent odaadott érted?

Nem elég, ha végrendeletben akarsz bőkezű adakozó lenni. A legkevésbé sem lehetsz biztos abban, hogy a testvérek majd hasznát vehetik örökül hagyott vagyonodnak. Sátán mesteri módon használhatja fel rokonaidat, és összeszed minden elképzelhető hazugságot, hogy a világ számára kaparintsa meg azt, amit te ünnepélyesen Isten ügyének szenteltél. Mindig sokkal kevesebb jut el a gyülekezet pénztárába, mint a végrendeletben meghagyott összeg. Sátán belopja az emberek szívébe, hogy tiltakozzanak, ha haldokló rokonaik végakaratukban a saját tetszésük szerint akarnak rendelkezni a vagyonukról. A rokonok megrablásának tartanak mindent, amit az elhalálozott az Úrnak szánt. Ha azt akarod, hogy javaid tényleg Isten gyülekezetéhez folyjanak be, addig ruházd át azt, amit nélkülözni tudsz, amíg élsz. Ahhoz, hogy az Isten kölcsönözte javak ne heverjenek örökre haszontalanul kapzsiságod miatt, valóban véget kell érnie az életednek? Egyikőtök se vonja magára annak a hűtlen szolgának a kárhoztatását, aki a földbe rejtette urának pénzét!

A halál bőkezűsége csak szegényesen helyettesítheti az élő jótékonyságot. Sokan rokonaiknak és barátaiknak hagyták tulajdonukat, jelentéktelen alamizsnát leszámítva. Csupán ennyit hagynak legfőbb Barátjukra, aki szegénnyé lett értük, sértegetést, gúnyt és halált szenvedett el, hogy ők Isten fiaivá és lányaivá válhassanak. És mégis elvárják, hogy amikor a meghalt igazak halhatatlan életre támadnak fel, magával vigye majd őket az örök hajlékokba.

Krisztus ügyét csaljátok meg. De nemcsak egy hirtelen jött gondolattal, hanem megfontoltan írtok végrendeletet, és helyezitek vagyonotokat hitetlenek kezébe. Miután életetekben megcsaltátok Istent, halálotok után még tovább csaljátok, s mindezt ítélőképességetek teljes birtokában. Mit gondoltok, mi lesz Mesteretek végrendelkezése felőletek, amiért így kisajátítottátok javait? Mit feleltek majd, amikor kérdőre vonnak emiatt?

Testvéreim, riadjatok fel önző életetekből, s rendelkezzetek következetes keresztények módjára! Az Úr elvárja, hogy takarékoskodjatok javaitokkal, gyűjtsetek be kincstárába minden pénzt, amire nincs feltétlenül szükségetek a megélhetésetekhez. Nővéreim, fogjátok azt a pénzt, amit édességekre, szalagokra, csipkékre akartatok költeni, s adományozzátok Istennek! Sok nővérünk jó fizetést kap, de csaknem az egészet hivalkodó ruházkodásra költi.

Isten ügyének szükségletei egyre csak növekedni fognak, amint közeledünk az idők végéhez. Anyagiakra van szükség, hogy iskoláinkban rövid tanfolyamokon képezzünk ki fiatalokat eredményes tevékenységre az igeszolgálatban és a munka különböző területein. Nem teszünk eleget ezért, nem élünk eléggé a kiváltságainkkal. Rövidesen bezárják valamennyi iskolánkat. Mennyivel többet tehettünk volna eddig, ha mindannyian engedelmeskedünk Krisztus követelményeinek a keresztény jótékonyság terén. Mekkora hatással lett volna a világra az a készségünk, hogy mindenünket odaadjuk Krisztusnak. Ez lett volna az egyik legmeggyőzőbb érv az igazság mellett, amelyről állítjuk, hogy hisszük. Olyan érv, amelyet a világ nem érthet félre, nem tagadhat le. Az Úr áldásával tüntetett volna ki bennünket a világ szeme láttára.

Az őskeresztény egyház nem rendelkezett azokkal a kiváltságokkal és lehetőségekkel, amelyek nekünk jutottak. Szegény emberek voltak, de érzékelték az igazság hatalmát. Az előttük lebegő cél elég volt ahhoz, hogy mindenük odaadására késztesse őket. Tudták, hogy egy világ üdvössége vagy elvesztése függ tőlük. Odaadtak mindent, és készen álltak, hogy oda menjenek, ahová az Úr küldi őket.

Valljuk, hogy minket is ugyanazok az elvek vezetnek, s mégis, ahelyett, hogy mindenünket odaadnánk Krisztusért, sokan eltulajdonítják a „szép sineári köntöst és az aranyrudat”, és elrejtik. Ha egyetlen Ákán elég volt ahhoz, hogy meggyengítse Izrael táborát, csodálkozhatunk-e az igyekezetünkkel járó gyenge eredményeken, amikor minden gyülekezetnek és csaknem minden családnak akad Ákánja? Önzetlen jó cselekedeteink példájával igyekezzünk buzdítani másokat is! Sokkal előrébb tartanánk, ha mindenki megtette volna a tőle telhetőt, hogy gyarapítsa a kincstárt.