Ahol az Úr Lelke, ott a türelem, szelídség, gyengédség és engedékenység. Krisztus igaz tanítványa követni törekszik a példát. Tanul, hogy Isten akaratát teljesíthesse a Földön, amint a mennyben teszik. A bűn miatt még szennyes szív nem lehet jótettekért lángoló. Sokan elmulasztják a Tízparancsolat első négy utasításának megtartását, amelyek az emberek Isten iránti kötelességeit határozzák meg. A másik hatot sem tartják meg, amelyek az ember emberek iránti kötelességeit mutatják be. Szívük önzéssel telt. Szüntelenül csak hibákra találnak azokban, akik pedig jobbak náluk. Olyan munkába fognak, amit Isten nem bízott rájuk, de nem nyúlnak ahhoz, ami a feladatuk lenne: hogy ügyeljenek magukra, nehogy a keserűség valamely gyökere megfakadjon, megzavarja és beszennyezze a gyülekezetet. Szemük kifelé figyel, hátha mások jelleme hibás, holott befelé kellene tekinteniük, a saját tetteiket tartva szemmel, azokat bírálva. Ha végül kiszórják szívükből az önzést, féltékenységet, aljas gyanúsítgatást és rosszindulatot, akkor majd nem ülnek a bíró székébe, ítéletet mondani azok felett, akik Isten szemében jobbak, mint ők.

Aki másokat óhajt megjavítani, önmagát tökéletesítse előbb. Tegyen szert a Mester lelkületére, és álljon készen gyalázatot szenvedni és szerényen, igénytelenül élni, amint Krisztus élt. Egyetlen ember értékéhez képest az egész földi világ jelentéktelen. Ha valaki a hatalomvágyba, az Isten örökén való uralkodás vágyába merül, annak az lesz a következménye, hogy lelkek vesznek el. Akik igazán szeretik Jézust, azok példaképükhöz igazítják életüket, az Ő lelkületével fáradoznak mások megmentésén.

Krisztus otthagyta a menny királyi udvarát, lejött a Földre, elviselte az ember helyett a bűn és gyalázat kínjait, és meghalt az ember szabadságáért. Meghalt, hogy és biztosítsa az ember örök üdvösségét. A kifizetett végtelen árra való tekintettel a Krisztus nevét vallók közül senki se merjen félvállról bánni akár eggyel is a legkisebbjei közül! A gyülekezetben a testvérek nagyon vigyázzanak minden szavukra és tettükre, nehogy megsértsék az olajat és a szőlőt. Bánjanak roppant türelemmel, szívélyesen és szeretetteljesen a Krisztus vérén vásároltakkal! Igyekezzenek odaadó hűséggel felsegíteni az elkeseredetteket, csüggedőket! Bánjanak gyöngéden azokkal, akik engedelmeskedni próbálnak az igazságnak, de családjuk nem bátorítja őket, akik örökké a hitetlenség és sötétség levegőjét kénytelenek szívni!

Ha valamelyik testvér állítólag tévelyeg, fivérei és nővérei ne suttogjanak. Ne tegyenek egymás között megjegyzéseket. Ne fújják fel az állítólagos hibákat és tévedéseket. Gyakran előfordul ez, pedig Isten rosszallása nyugszik azokon, akik így tesznek. Sátán dicsőül meg abban, ha gyöngítheti és háborgathatja azokat, akik az Úrban erősek lehetnének. A világ látja gyöngeségüket, ezért elítéli őket is, az igazságot is, melyről pedig azt állítják, hogy szeretik. A világ nem vak, gyümölcseitekről ítél meg.

„Ki időzhet sátradban, Uram, ki lakhat szent hegyeden? Aki bűn nélkül él, és a jót teszi, szívében az igazságot forgatja, nyelve pedig nem szól rágalmakat. Aki barátjának nem okoz szenvedést, embertársát nem gyalázza, a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, pénzét nem adja uzsorakamatra, s nem hagyja magát ártatlanok kárára megvesztegetni. Aki így cselekszik, soha meg nem rendül.” (15. zsoltár) Isten kizárja a rágalmazót, nem tartózkodhat lakóhelyén, nem lakhat Sion szent hegyén. Aki rosszat tesz felebarátjának, soha el nem nyerheti Isten helyeslését.

A lelkipásztorokat leköti a jó munka. Emberek fordulnak általuk Istenhez és az igazsághoz. Mégis hány lelkészt hívnak el ettől a tevékenységtől, hogy gyülekezeti vetélkedésekben tegyenek igazságot, ahol egyik félnek sincs igaza, és mindkét fél telve van pörlekedő és erőszakos hajlandóságokkal.

Ez a munkából való visszahívás újra meg újra előfordul a munka előrehaladása során. Az emberek ellenségének szándéka ez, hogy akadályozza Isten munkáját. Az igazság elfogadásának küszöbén álló emberek így magukra maradnak, a káros hatásoknak kitéve. Érdeklődésük ellankad, s csak ritkán fordul elő, hogy később ugyanolyan erőteljes hatást tudunk tenni rájuk. Sátán minduntalan ürügyet keres, hogy a döntő lélektani pillanatban hívja el a lelkészt a munkából, így kárba vesszen a fáradozása.

Akadnak a gyülekezetben meg nem szentelt, meg nem tért férfiak és nők, akik tekintélyük védelme mellett kardoskodnak, mert fontosabbnak tartják a maguk véleményét, mint felebarátaik megmentését. Sátán bajkeverésre használja fel őket, hogy lekösse a lelkész idejét, erejét, és így sok lélek vesszen el.

Amíg a gyülekezet tagjai osztozkodók, szívük kemény marad és hajthatatlan. A lelkész fáradozása mit sem ér, mindkét fél csak annál csökönyösebb lesz. A lelkész a legkevésbé sem irigylésre méltó helyzetbe kerül, mert ha mégoly bölcsen dönt is, döntése sérteni fog valakit, s így csak erősödik a széthúzás szelleme.

Ha a lelkész valamelyik családnál lakik, a többiek irigykednek, hátha kedvezőbb benyomást szerez szállásadóiról. Ha valaki tanácsot kérni jön hozzá, akadnak, akik így szólnak: „Ez meg ez beszélt vele”, s a lelkész szava erejét veszíti előttük. Lelkük bizalmatlanná válik, és aljas gyanúval telik meg. A lelkész ki van téve előítéleteiknek és féltékenységüknek, s többnyire csak ront a helyzeten, ahelyett, hogy javítana. Ha kereken visszautasította volna az egyoldalú, kiszínezett történetek meghallgatását, ha a Biblia szabályai szerint adott volna tanácsot, s ha rájuk szólt volna, mint Nehémiás: „Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá” (Neh. 6:3), akkor a gyülekezet sokkal jobb állapotban lenne.

A lelkészek és egyháztagok Istent sértik, ha megengedik valakinek, hogy testvérei tévedéseit és hibáit elmondja nekik. Ne hallgassák meg, hanem kérdezzék meg: „Szigorúan követted-e a Megváltó utasítását? Odamentél-e a tévelygőhöz, és megmondtad-e neki négyszemközt, hogy miben vétett? Visszautasított-e, hogy meghallgasson? Körültekintően, imádkozva vettél-e magad mellé két vagy három testvért, meggyőzted-e őt gyengéden, alázatosan, szelíden és szerető szívvel?” Ha szigorúan követtük üdvösségünk parancsnokának a tévedőkkel kapcsolatos utasítását, akkor tovább is vihetjük az ügyet. Tárjuk a gyülekezet elé, járjunk el a Szentírás szerint. Ez esetben a menny jóváhagyja a gyülekezet határozatát, ha a bűnbánatra nem hajlandót kizárja a közösségből. De ha nem tették meg ezeket a lépéseket, ne hallgasd meg a panaszaikat! Így utasítod vissza azt, hogy gonoszságot kövess el felebarátod ellen. Ha senki meg nem hallgatná őket, a gonosz nyelvek hamar elnémulnának.

Pál apostol írja Titusznak: „Intézd el, ami még hátramaradt, s rendelj városonként presbitereket, amint meghagytam neked. Olyat keress, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, és könnyelmű élettel vagy engedetlenséggel nem vádolható. Az elöljárónak ugyanis, mint Isten megbízottjának, feddhetetlennek kell lennie.” (Tit. 1:5–7) Minden lelkész jól tenné, ha megfogadná e szavakat, és nem hamarkodná el a tisztségek adását kellő megfontolás és sok ima nélkül. Imádkozzanak azért, hogy Isten Lelke tudassa velük, kiket fogadna el.

Az ihletett apostol írja: „Kezedet elhamarkodottan fel ne tedd senkire.” (I. Tim. 5:22) Némelyik gyülekezetben elsietik a vének beszervezését és felszentelését. Mellőzik a Biblia szabályát, és ezzel súlyos bajt hoznak a gyülekezetre. Ne siessük el a gyülekezeti vezetők kiválasztását, nehogy olyanokat szenteljünk fel, akik egyáltalán nem alkalmasak a felelős munkára. Ezeket előbb meg kell téríteni, felemelni, nemesíteni és finomítani, mielőtt bármilyen beosztásban szolgálhatnák Isten ügyét.

Az örömhír hálója jót, rosszat egyaránt kifog. Időbe telik, amíg a jellem kifejlődik, és az is, amíg közelebbről megismerünk valakit. Vegyük számításba a tisztségre javasolt családját. Alá van-e vetve a családfőnek? Tisztességgel tudja-e kormányozni a maga házát? Milyen a gyermekeinek jelleme? Becsületet hoznak-e apjukra? Ha valaki nem tapintatos, nem bölcs és nem istenfélő családja vezetésében, akkor biztonságosan arra következtethetünk, hogy ugyanazokat a hibákat hozza magával a gyülekezetbe, s ugyanolyan megszenteletlenül vezetne ott is. Sokkal jobb előbb bírálni valakit, mint miután tisztséget bíztunk rá. Jobb, ha a döntő lépés előtt imádkozunk és tanácskozunk, mint ha utána igyekszünk helyrehozni a helytelen lépés következményeit.

Némelyik gyülekezetben a vezetőnek nincs megfelelő képessége, hogy munkára nevelje a tagokat. A tagság soraiban sem tartanak fenn élénk érdeklődést Isten munkája iránt. Hiányzik belőlük a tapintat és az ítélőképesség. A vezető lassú és körülményes, túl sokat beszél, és túl hosszan imádkozik a nyilvánosság előtt. Nincs meg benne az Istennel való életerős kapcsolat, amely friss tapasztalatokat adna neki.

A gyülekezet vezetői legyenek odaadóak, igyekvőek és önzetlenül érdeklődők; legyenek Isten emberei, akik helyesen vezetik a munkát. Terjesszék kívánságaikat hittel Isten elé. Szenteljenek annyi időt titkos imára, amenynyit csak tetszik, de nyilvánosan csak röviden és a kézben levő ügyről imádkozzanak és beszéljenek. Kerüljük a hosszú, száraz imákat és tanításokat. Ha a testvérek mondani szeretnének valamit, ami másokat felüdítene, az előbb a saját szívükben éljen. Életük legyen naponta Istenhez kapcsolt. Az Úr tárházából vegyék eledelüket. Hozzanak ki onnét régi és új dolgokat. Ha Isten Lelke életet lehet beléjük, akkor erősíteni, vidámítani és bátorítani fognak másokat is. D ha maguk nem ittak az üdv életadó forrásából, másokat sem tudnak odavezetni.

Sürgessük a tapasztalati vallás szükségességét azok előtt, akik elfogadták az igazság elméletét. A lelkészek tartsák magukat Isten szeretetéhez, s aztán hangoztassák a gyülekezeti tagoknak az egyéni megszentelődés és személyes megtérés fontosságát. Mindenki tegyen szert egyéni lelki életre. Zárjuk kegyelettel Krisztust a szívünkbe, az Ő lelkülete uralja érzéseinket, mert ha nem, hitvallásunk értéktelen, állapotunk pedig rosszabb, mint ha sohasem hallottunk volna az igazságról.

Úgy készítsük elő az igazságokat elfogadó csoportokat, hogy biztosítsuk a gyülekezet virágzását. Bízzunk meg valakit egy-egy hétre vagy hónapra, majd mást néhány hétre. Így más-más embereket vonunk a munkába. Megfelelő próbaidő után a gyülekezet vezetőt választhat, de legfeljebb egy évre. Az év leteltével másikat választhatnak, vagy ha az előbbi áldásosan működött, újra megválaszthatják. Kövessük ugyanezeket az elveket a terület más felelős állásainak betöltésénél is. Kipróbált testvért válasszunk az egyházterület elnökéül. Sokan nem ismerik fel eléggé a fontos ügyeket, pedig örökkévaló dolgokról van szó.

Valljuk, hogy Isten törvényének őrei vagyunk. Állítjuk, hogy több világossággal rendelkezünk, és magasabb színvonalra törekszünk, mint bármelyik más nép. Legyen hát tökéletesebb a jellemünk, és legyünk buzgóbbak! A legünnepélyesebb üzenetet bízták azokra, akik elfogadták a jelennek szóló igazság világosságát. Ragyogjon a világosságunk messzire, világítsa meg a sötétségben járók ösvényét. A látható egyház tagjai és az Úr szőlőjének munkásai vagyunk, ezért kövessünk el mindent, hogy a gyülekezetben megőrizzük a békét, egyetértést és szeretetet. Emlékezzünk Krisztus imájára: „Legyetek mindnyájan egyek, amint Te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem.” (Lk. 17:21) A gyülekezet egysége meggyőzően bizonyítja, hogy Isten elküldte Jézust a világra a világ megváltásáért. Olyan érv ez, amelyet a világiak sehogyan sem tudnak megcáfolni. Sátán azért ügyködik szüntelenül az egység, az egyetértés megbontásán, hogy a hitetlenek, akik tanúi a marakodásnak, szakadásoknak és belvillongásoknak a hitvalló keresztények soraiban, megundorodjanak a vallástól, s megszilárduljanak hitetlenségükben és bűneikben. Az igazság vallói megbecstelenítik Istent, ha nem értenek egyet és ha egymás ellenségei. Sátán a testvérek legfőbb vádolója, s aki követi őt testvéreink vádolásában, az szolgálatába szegődik.

Valljuk, hogy teljesebb igazságot nyertünk, mint más felekezetek, de mi hasznunk abból, ha nem vezet minket mélyebb megszentelődésre, tisztább és szentebb életre? Jobb lett volna soha-soha meg nem látnunk az igazság világosságát, mint állítani, hogy elfogadtuk azt, ha nem szentelődünk meg általa.

Értékelnünk kell a halhatatlanságot, hogy felfoghassuk, milyen fontos az embernek a tévedésből az igazsághoz térnie. Meg kell értenünk, milyen borzalmasak a második halál gyötrelmei. S meg kell értenünk a megváltottakra váró megtiszteltetést és dicsőséget, rá kell eszmélnünk, mit jelent annak jelenlétében élni, aki meghalt, hogy az embert fölemelhesse, nemessé tehesse, s királyi koronát adhasson a győzőknek.

Véges értelem nem bírja teljesen felfogni az üdvösség értékét. Milyen hálásan emlékeznek majd a megváltottak s megdicsőültek a megváltásukban közreműködött emberekre! Akkor majd senki sem sajnálja lemondásait, igyekezetét, türelmét, őszinte vágyakozását a körülötte lévők megtérése után, és kitartó munkáját mindazokért, akik elvesztek volna, ha ő elhanyagolja kötelességeit és belefárad a jó cselekedetekbe.

A Pásztor nyájába terelik majd azokat, akik fehér ruhában jelentek meg a trónon ülő Bárány előtt, s Ő elvezeti az élet fájához a hűséges munkásokat azokkal együtt, akiket igyekezetükkel megmentettek. Krisztus szolgái, akik hűségesen részt vettek a lelkek megmentésében, túláradó örömmel látják majd az üdvözülteket, akik osztoznak a Megváltó dicsőségében! „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké.” (Dn. 12:3)