Kedves M. testvér!

Az éjjel álmot láttam: viharos tengeren utaztál, erős hajón. A víz olykor átcsapott a hajón, és csuromvizes lettél. Azt mondtad: „Leszállok én erről, mert el fog süllyedni.” „Nem – mondta valaki, aki mintha a hajó kapitánya lett volna –, ez a hajó eléri a kikötőt. El nem süllyed soha.” De te azt felelted: „Elsöpör engem a hullám, és most sem kapitány, sem tiszt nem vagyok, ki is törődne velem. Szerencsét próbálok a másik hajón, amely ott messzebb vitorlázik.” A kapitány azt mondta: „Nem hagylak átszállni, mert tudom, hogy az a hajó zátonyra fut, mielőtt elérné a kikötőt.” Ekkor kihúztad magad, és igen határozottan kijelentetted: „Ez a vitorlás hajótörést szenved. Olyan bizonyos vagyok ebben, mint ahogy itt állok.” A kapitány átható tekintettel nézett rád, és határozottan így szólt: „Nem engedlek átszállni, hogy elveszítsd az életedet. Megtévesztő a külseje, de szétrágta már bordáit a szú. Ha jobban ismernéd a helyzetet, különbséget tudnál tenni a hamis és a valódi, a szent és a pusztulásra szánt között.”

Felébredtem, s az álom arra sarkallt, hogy írjak neked. Mélyen elgondolkoztam, mert levelet kaptam, hogy „súlyos kísértésben és megpróbáltatásban vagy”. Mi történik veled, M. testvér? Ismét Sátán kísért? Isten megengedte, hogy újra oda kerülj, ahol egyszer már elbuktál? Hagyod-e, hogy most is a kétely legyen úrrá rajtad? Hát minden alkalommal elbuksz, mint Izrael gyermekei? Segítsen még téged Isten, hogy ellenállhass a gonosznak, és hited megerősödve kerüljön ki minden egyes próbából!

Jól vigyázz, hogy mit teszel! Egyengesd lábad előbb az ösvényt, s maradj veszteg, ha nem vagy biztos a dolgodban! Meg ne mozdulj a sötétben! Nagyon aggódom érted! Talán ez az utolsó próba, amelyre Isten méltat. Egyetlen lépést se tegyél a kárhozatba vezető lejtőn! Várj, Isten majd megsegít. Légy türelemmel, felragyog majd a világosság. Ha rossz hatásoknak engedsz, elveszíted üdvösségedet, amely pedig hallatlan érték.

A nagy küzdelem első kötetén dolgozom. Komoly, ünnepélyes érzéssel tölt el, amikor ezeket a fontos témákat szemlélem – a teremtést, és a Sátán bukásától Ádám bűnbeeséséig terjedő eseményeket. Az Úr nagyon közelinek tűnik, amikor írok. Mélyen megrendít, amikor ezen a küzdelmen elmélkedem. Világosan elém tárul a sötétség hatalmának tevékenysége. Nehéz idők előtt állunk. Sátán angyalnak öltözve kísért majd, amint Krisztussal tette a pusztában. Idézi majd a Szentírást. Ha nem rejtjük el életünket Krisztus által Istenben, akkor biztos, hogy Sátán a hitetlenség bilincseibe ver minket.

Nagyon rövid az idő, s amit kell, gyorsan kell megtennünk. A négy angyal most még visszatartja a négy szelet. Sátán kihasználja az alkalmat mindazok ellen, akik akár kissé is, de ingadoznak a hitben. Minden ember sorra kerül a próbán. A jellem minden hibája a pusztulás eszközévé válik, ha Isten Lelkének segítségével le nem győzzük. Tudom, soha nem volt ekkora szükség arra, hogy az igazság lelkülete ébressze fel népünket. Mert az ellenfél mindenkit elejt, akinek nem Isten az erőssége. Az Úr nagyszerű munkája vár ránk – ha azzal foglalkozunk, amit ránk bízott, akkor a segítségünkre siet, hogy el is tudjuk végezni.