Kedves P. testvér!

Leveledből látom hitetlenségedet. Kételkedsz, hogy van-e reménység a te esetedben. Mint Krisztus követe mondom neked: Reménykedj Istenben! „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn. 3:16) Meríts bátorítást ebből a kegyelmes ígéretből. Sátán akárhányszor elismételheti előtted, hogy bűnös vagy, mégis azt felelheted neki: Igaz, bűnös vagyok, de Krisztus azért jött a földre, hogy üdvözítse a bűnösöket.

Jézus mondta: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt. 9:13) „Éppen így jobban örülnek a mennyben egyetlen megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk. 15:7) Higgy ezeknek a drága szavaknak. Fogadd be azokat a szívedbe. „Keressétek az Urat, míg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van. Hagyja el útját a gonosz és gondolatait a bűnös: térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.” (Ésa. 55:5–6) Hát nem átfogó, mély, teljes ez az ígéret? Kívánhatsz-e többet? Engedd meg az Úrnak, hogy zászlót bontson érted az ellenfél ellen. Sátán lesben áll, hogy elrabolja tőlünk Isten becses ígéreteit. El szeretné távolítani tőled a remény utolsó, halvány pislákolását, a fény utolsó sugarát is. De te ne engedd! Gyakorold hitedet, harcold a hit nemes harcát, küzdj meg a kétségekkel, ismerd meg az ígéreteket!

„Ha azt mondom az igaznak: Biztosan életben maradsz, de ő igaz voltában bizakodva hitványságot visz végbe, akkor nem emlékszem többé igaz voltára, hanem meg kell halnia gonoszsága miatt, amit elkövetett. És ha azt mondom az istentelennek: Biztos, hogy meghalsz, de ő mégis elhagyja bűnét, és a törvény és az igazság szerint jár… biztos, hogy életben marad, és nem hal meg. Elkövetett bűnei közül egyet sem rovok fel neki. A törvényhez és az igazsághoz szabta tetteit, ezért hát élni fog.” (Ezék. 33:13–16)

„Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé? Álljak oda égőáldozatokkal? Kosok ezreiben telik-e az Úrnak kedve vagy áradó olajpatakokban? Feláldozzam-e elsőszülöttemet vétkemért, testem gyümölcsét bűnömért? Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen és járj alázatosan a te Isteneddel.” (Mik. 6:6–8) Mikor Sátán azzal kísért, hogy adj fel minden reményt, utasítsd el őt a fenti szavakkal. Imádkozz Dáviddal: „Ne idézd fel többé ifjúságom bűneit és tévedéseit. Jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal! Megbocsát az Úr és hűséges, megmutatja az utat a bűnösnek. Az engedelmeseket igazságban vezeti, az alázatosokat megtanítja ösvényeire.” (Zsolt. 25:7–9)

„Gyertek, szálljatok velem perbe – mondja az Úr. – Ha olyanok volnának bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket. Igen, az Úr szája mondta ezt.” (Ésa. 1:18–20) Íme, az ígéretek. Egyértelműek és határozottak. Gazdagok és teljesek: de mind feltételekhez kötött. Ha eleget teszel a feltételeknek, akkor bízhatsz az Úrban, hogy meg is teszi, amit egyszer megmondott. Foglaljuk ezeket az áldott ígéreteket a hit keretébe és helyezzük azokat emlékezetünk csarnokába. Egyetlen egy sem mond csődöt. Isten mindent megtesz, amit megmondott. „Hűséges az, aki az ígéretet tette.” (Zsid. 10:23)

Amit a magad részéről meg kell tenned, azt is félreérthetetlenül eléd tárta: „Mosódjatok meg, s tisztuljatok meg. Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet.” (Ésa. 1:16–17) „Ha a gonosz visszaadja a zálogot, visszaadja, amit erőszakkal vett el, s az életet adó parancsok útján jár, semmi igaztalant nem tesz, biztos, hogy életben marad, és nem hal meg.” (Ezék. 33:15) Az Úr jelenti ki a következőket: „Azt mondjátok, nem igazságos az Úr útja. Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, nem inkább a ti utaitok nem igazak?” „Talán örömem telik a bűnös halálában, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ezék. 18:23) „Ezért mindenki felett a maga útjai szerint ítélkezem, Izrael háza. Térjetek meg, és forduljatok el bűneitektől, ne vigyenek titeket többé romlásba! Vessetek el magatoktól minden bűnt, amit ellenem elkövettetek, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért is halnátok meg, Izrael háza? Nem lelem örömömet a halálban – mondja az Úr, az Isten. – Térjetek hát meg és éljetek!” (Ezék. 18:30–32)

Az Úr itt világosan megmondja, hogy meg akarja menteni a bűnösöket. Akik kételkednek, és nem hiszik el, hogy az Úr megmenti őket, azok – sokan – árnyékot vetnek Isten jellemére. Akik kifogásolják szigorúságát, azok lényegében azt ismétlik el, hogy: „Az Úr útja nem igazságos.” Az Úr azonban határozottan visszahárítja a vádat a bűnösre. „Nem inkább a ti utaitok nem igazak? Megbocsáthatom-e vétkeiteket, ha nem tértek meg, és nem fordultok el bűneitektől?” A Szentírás szavai tökéletesen igaznak mondják Isten jellemét. Az Úr elfogadja a bűnöst, amikor megtér és elfordul bűneitől, mert így már fel tudja karolni a bűnét bánó ember igyekezetét, amikor az tökéletes jellemre törekszik. Az ígéretek nem igenek vagy nemek. De ha valaki eleget tesz a feltételeknek, akkor Isten ígéretei – Krisztus által – igenné válnak. Isten azért adta oda a Fiát a világ bűneiért, hogy az ember üdvözülhessen. Nem a törvénytelenségben és igazságtalan tettek által, hanem, ha elhagyják a bűnt, s ha fehérre mossák ruhájukat a Bárány vérében. Le akarja fejteni az emberről azt a visszataszító, ártalmas valamit, amit gyűlöl. Ebben azonban az embernek is együtt kell működnie Istennel. El kell hagynia, meg kell gyűlölnie a bűnt, s ehelyett hit által elfogadnia Krisztus igaz tetteit. Így működik együtt Isten az emberrel.

Vigyázzunk, nehogy helyet adjunk a kételkedésnek és hitetlenségnek, nehogy kétségbeesetten panaszkodjunk Istenre, és hamis megvilágításba helyezzük Őt a világ előtt. Ezzel csak az ellenfél malmára hajtjuk a vizet. „Szegénykém – mondja – szánlak, amiért bűntudat gyötör, de Istenben nincs irgalom. Reménysugárra áhítoztok, Isten azonban pusztulásra hagy titeket, sőt gyönyörködik a gyötrelmetekben.” Borzalmas ámítás ez! Ne a kísértőre hallgass, hanem szólj így: „Jézus meghalt, hogy élhessek. Szeret, és nem akarja, hogy elvesszek. Szánakozó Atyám van a mennyben, s bár visszaéltem szeretetével, könnyelműen eltékozoltam kegyelmesen adott áldásait, most mégis felkelek, és Atyámhoz megyek. Atyám, mondom neki, vétkeztem ellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.” A példázat elmondja, hogy milyen fogadtatásban részesül az eltévelyedett: „Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta.” (Lk. 15:20) A Biblia így ecseteli Isten szívélyességét, amivel a bűnét bánó, megtérő bűnöst fogadja.

De még ez a gyöngéd és megható példázat sem tudja teljesen érzékeltetni mennyei Atyánk végtelen szánalmát. Az Úr a látnok által jelenti ki: „Örök szeretettel szerettelek, ezért irgalmassággal magamhoz vonlak.” (Jer. 31:3) Amikor a bűnös még messze van az atyai háztól, idegen országban pazarolja vagyonát, az atya szíve már akkor vágyakozik utána. Minden vágyakozás, mely az Istenhez való visszatérés után ébred az emberben, nem más, mint Lelkének gyöngéd kérlelése, unszolása, hívása, hogy az Atya szerető szívéhez vonzza vissza az eltévelyedtet.

A Biblia gazdag ígéreteivel előtted, tudsz-e még mindig kételkedni? Azt képzeled talán, hogy amikor a szegény bűnös visszavágyik mennyei Atyjához, vágyik elhagyni a bűneit, az Úr ridegen megtagadja tőle, hogy bűnbánattal a lábához borulhasson? Vesd el az efféle gondolatokat! Semmi sem gyalázza meg Istent jobban, mint az efféle képzelgések. Semmi sem okozhat akkora kárt benned, mint ha ilyet tételezel fel mennyei Atyánkról. Ha ilyen felfogásunk van Istenről, akkor egész lelki életünk reménytelenségbe borul. Ezek a gondolatok elhervasztanak bennünk minden igyekezetet, hogy keressük Istent, és Őt szolgáljuk. Nem szabad csak mint bíróra gondolnunk az Istenre, aki készen áll ítéletet kimondani ellenünk. Isten gyűlöli a bűnt, de a bűnös iránti szeretetből Krisztus személyében odaadta magát a bűnösökért, hogy mindaz, aki vágyik, üdvözülhessen, s örökre boldogan éljen a dicsőség országában.

Az Úr maga nyilatkoztatja ki jellemét, mert Sátán rosszakaratúan befeketítette. Úgy nyilatkoztatja ki magát, mint „irgalmas és könyörülő Isten, hosszan tűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt.” (II. Móz. 34:6–7) Hogyan is fejezhette volna ki kézzelfoghatóbban és gyöngédebben irántunk való szeretetét? Ő jelenti ki: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S mégha megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Ésa. 49:15)

A megváltás tervében „igazság és hűség találkoztak, igazságosság és béke csókot váltottak” (Zsolt. 85:11). A bölcs és mindenható Isten, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, telve van szeretettel és jósággal. Dicsőítsétek hát az Istent ti, akik kételkedtek és reszkettek: mert Jézus él, hogy közbejárjon értünk. Dicsőítsétek Őt szeretett Fiának odaajándékozásáért, s azért, hogy Fia nem hiába halt meg értünk.

P. testvér, azt kérdezted, hogy elkövetted-e a bűnt, melyre nincs bocsánat sem ebben az életben, sem az eljövendőben? Válaszom ez: Nem látok semmi bizonyítékot arra, hogy tetted volna. Mi is a Szentlélek elleni bűn? Szándékosan Sátánnak tulajdonítani a Szentlélek munkáját. Tegyük fel, például, hogy valaki tanúja Isten Lelke különleges tevékenységének. Meggyőző bizonyíték van a birtokában, hogy valakinek a tevékenysége összhangban áll a Szentírással, a Szentlélek tanúsítja a lelkének, hogy a munka Istentől származik. Később azonban kísértésbe esik: gőg, önhittség vagy más ördögi vonás lesz úrrá rajta, és elveti e tevékenység isteni eredetének összes bizonyítékát; kijelenti, hogy amit azelőtt a Szentlélek hatalmának ismert el, azt Sátán hatalma vitte végbe. Isten az ő Szentlelkének közvetítésével munkálkodik az ember szívén. Ha valaki szándékosan elveti a Szentlelket, és kijelenti, hogy a tevékenysége Sátántól származik, akkor nincs többé közvetítő számára, akin át Isten érintkezhetne vele. Azzal, hogy megtagadják a bizonyítékot, melyet Isten kegyelmesen nekik adott, kirekesztik a szívükben ragyogó világosságot, azért sötétségben maradnak. Így bizonyul be Krisztus szava: „Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség!” (Mt. 6:23) Aki e bűnt elkövette, ideig-óráig Isten gyermekének tűnhet, de amikor a körülmények jobban feltárják a jellemét, és felszínre hozzák a lelkületét, akkor majd kiderül, hogy az ellenség területén áll, annak fekete lobogója alatt.

Testvérem, a Lélek ma hív téged. Jöjj teljes szíveddel Jézushoz. Bánd meg bűneidet, valld be azokat Istennek, hagyj el minden álnokságot, s magadévá teheted összes ígéretét: „Térjetek hozzám mindnyájan, és megszabadultok.” Ez a kegyelem hívása.

Eljön az idő, amikor Isten haragjának félelmes kárhoztatását mondják ki mindazokra, akik kitartottak hűtlenségükben. Ekkor Isten kénytelen lesz rémes dolgokat szólni és tenni igazságosságában, törvényének taposói ellen. Neked azonban nem kell azok között lenned, akik Isten haragja alá esnek. Most van üdvösségének napja. Most tündöklik a keresztről a fény, tiszta, ragyogó sugarakban. Ez a fény Jézust világítja meg, a bűneinkért hozott áldozatot. Amikor olvasod Isten ígéreteit, ne feledd, hogy azok a végtelen szeretet és szánalom kifejezései. A végtelen Szeretet határtalan irgalommal vonta a bűnösökhöz Isten könyörületes szívét. „Benne van vére által szerzett megváltásunk, bűneink bocsánata.” Igen, csak hidd, hogy Isten a segítőd. Vissza akarja állítani erkölcsi képmását az emberben. Ha bűnbánattal és -vallomással közeledsz hozzá, Ő is közeledni fog hozzád, kegyelemmel és bűnbocsánattal. Mindent az Úrnak köszönhetünk. Ő szerezte megváltásunkat. Amikor félve és reszketve munkálod megváltásodat, „maga Isten műveli benned jóakarata szerint a szándékot és a végrehajtást is” (Fil. 2:13).