Tudomásomra hozták, hogy némelyik tábori összejövetelünk meg sem közelíti az Úr által tervezett színvonalat. Népünk készületlenül gyűlik össze, pedig Isten Szentlelkének látogatását várják. Legtöbb nővérünk sok időt tölt a külső díszítésével, a ruházkodással, de teljesen megfeledkeznek a belső ékességről, pedig az becsesebb Isten szemében. Túl sok időt fordítanak a fölösleges főzésre is, a gyomrot megterhelő torták, kalácsok és más élelmiszerek készítésére, pedig ezzel kifejezetten ártanak mindenkinek, aki elfogyasztja ezeket. Ha nővéreink jó kenyérről és más egészséges ételekről gondoskodnának, mind ők, mind családjuk jobban meg tudná becsülni az élet beszédét, és sokkal érzékenyebbek lennének a Szentlélek munkájára.

A táborok résztvevői gyakran olyan ételekkel terhelik túl a gyomrukat, amely nem egészséges, ettől persze annyira kábult a gondolkodásuk, hogy nehezükre esik megérteni az örökkévaló dolgokat. Ezért aztán csalódottan zárják be az összejövetelt, mert nem örvendezhettek Isten Lelkének.

Amikor a táborokra készülünk, mindegyikünk vizsgálja meg alaposan, bíráló szemmel a szívét Isten előtt. Ha kellemetlenségek, veszekedések fordultak elő a családban, az legyen az előkészület egyik legfontosabb tette, hogy bevalljuk egymásnak a hibákat és imádkozunk egymásért. Alázzátok meg magatokat Isten előtt, s tegyetek komoly erőfeszítést, hogy kiszórjátok lelketek templomából az összes szemetet, az irigységet, a féltékenységet, a gyanakvást és a gáncsoskodást! „Mossátok le kezeteket, ti bűnösök, s tisztítsátok meg szíveteket, ti ingadozó lelkűek! Érezzétek nyomorúságotokat, szomorkodjatok és sírjatok! Nevetésetek forduljon gyászra, örömötök pedig búsulásra! Alázkodjatok meg az Úr előtt, Ő majd felmagasztal titeket!” (Jak. 4:8–10)

Az Úr így szól: Menjetek be szobátokba, s csendesen folytassatok belső párbeszédet a szívetekkel! Hallgassatok az igazság és a lelkiismeret szavára! Semmi sem nyújt olyan világos képet önmagatokról, mint a titkos ima. Isten, aki mindenütt lát és mindent tud, megvilágítja majd értelmeteket és felelni fog könyörgéseitekre. Eddig elhanyagolt, de magától értetődő, egyszerű kötelességek világosodnak meg előttetek. Kössetek szövetséget Istennel, miszerint átengeditek magatokat, teljes valótokat a szolgálatára. Ha nem teszitek meg ezt otthon, lelki életetek sínyli meg, és másoknak is súlyos kárt okoztok a hidegségetek, lelki dermedtségetek és kábultságotok miatt.

Feltárták előttem az igazságot valló nép lelkiállapotát. Ezékiel próféta szavai illenek ma rá: „Embernek fia, ezeknek az embereknek a szíve bálványokhoz tapad, és ragaszkodnak ahhoz, ami bűnbe viszi őket. Hagyjam hát, hogy megkérdezzenek? Ezért szólj hozzájuk és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Izrael házából mindenkinek, akinek a szíve bálványokhoz tapad, s aki ahhoz ragaszkodik, ami bűnbe viszi, de azért mégis a prófétához fordul, annak én, az Úr felelek, temérdek bálványa miatt.” (Ezék. 14:3–4)

Ha a világ dolgait szeretjük és a világ becstelenségében telik örömünk, vagy a sötétséggel tartunk fenn közösséget, akkor ahhoz ragaszkodunk, ami bűnbe visz minket, és bálványokhoz tapad a szívünk. S ha eltökélten el nem utasítjuk ezeket magunktól, akkor Isten soha nem ismer el minket fiainak és leányainak.

Ezt a kötelességet kell elvégezniük a családoknak, mielőtt szent gyülekezéseinkre jönnek. Az élelmezés és ruházkodás kérdése legyen másodlagos. Lássunk inkább hozzá még odahaza a szívünk vizsgálatához. Imádkozzatok napjában háromszor, és mint Jákób, legyetek állhatatosak! Még otthon találjatok rá Jézusra, majd pedig hívjátok magatokkal az összejövetelre is. Akkor igen értékes lesz számotokra minden ott töltött óra. De hogyan is várhatjátok el, hogy tudatában legyetek az Úr jelenlétének, és felismerjétek hatalmának megnyilvánulását, ha elhanyagoljátok az előkészületet?

Krisztus és testvéreitek kedvéért még otthon készüljetek fel lelketekben! Imádkozzatok, ahogyan nem szoktatok máskor! Törjétek össze szíveteket Isten előtt! Rendezzétek családi életeteket! Készítsétek fel gyermekeiteket! Tanítsátok őket, hogy nem annyira szép ruhában, hanem tiszta kézzel és ártatlan szívvel kell Isten elé jönniük! Távolítsatok el minden akadályt, ami az útjukban állhatna, szüntessetek meg minden nézeteltérést! Ezzel az Urat hívjátok meg hajlékotokba, és amikor az összejövetelre mentek, szent angyalok járnak majd veletek. Jelenlétük és fényük visszaszorítja a gonosz angyalok sötétségét. Még a hitetlenek is érzékelni fogják a szent légkört, ha a táborba lépnek. Ó, de sokat is veszítünk ennek a fontos kötelességnek az elhanyagolásával! Tetszhet a prédikáció, felélénkíthet, mégsem érzékelitek majd Isten megtérítő hatalmát, és nem lesz mély és tartós a hatása sem. Feszítsétek keresztre a büszkeséget, öltsétek lelketekre Krisztus igazságának kimondhatatlanul értékes palástját, s akkor nagyszerű összejövetelnek örvendeztek majd! Olyan lesz az előttetek, mint a menny kapuja.

A megalázkodásnak és a szív vizsgálatának ugyanezt a gyakorlatát kellene folytatnunk a gyülekezetben is, hogy félre tudjunk tenni minden nézeteltérést és elhidegülést a testvérek között, mielőtt megjelennénk az Úr előtt az évente tartott gyülekezéseken. Lássatok komolyan ehhez a munkához, s ne nyugodjatok, amíg el nem végeztétek, mert ha kétségeitekkel, nehezteléseitekkel, zúgolódásaitokkal jöttök az összejövetelre, akkor gonosz angyalokat hoztok a táborba, és sötétséget hordoztok magatokkal mindenüvé.

Tudtomra adták, hogy az előkészületek hiánya miatt ezek az évi összejövetelek alig használnak valamit. A lelkészek csak ritkán készülnek fel, hogy Istenért tevékenykedjenek. Sok ugyan a szónok – akik más egyházakat ostoroznak és próbálják nevetségessé tenni azok hitét –, de csak kevesen fáradoznak komolyan Istenért. Ezek az éles nyelvű, önhitt prédikátorok állítják ugyan, hogy mindenki másnál magasabb rendű igazsággal rendelkeznek, de munkamódszerük és lelkületük csöppet sem egyezik a hitvallásukkal.

A lelki alázatot kerestem lelkészeinken, amelyet fel kellene ölteniük, de nem volt rajtuk. Kutattam a lelkek iránti mélységes szeretet után, amelynek a Mester szerint bennünk kellene élnie, de azt sem láttam. Hallani szerettem volna a könnyezve és gyötrődve elmondott buzgó imákat, amelyeknek az otthonainkban és a gyülekezetben levő bűnösökért kellett volna elhangozniuk, de semmi efféle nem hallatszott. A Lélek megnyilvánulásaként hangzó esedezések is hiányoztak. Kerestem a terhek hordozóit, akiknek az ilyen időkben, mint a mostani, sírniuk és esdekelniük kellene: „Könyörülj Uram, népeden, ne hagyd, hogy gyalázat érje örökségedet!” De nem ütötte meg a fülemet ilyen könyörgés. Alig néhány buzgó, alázatos ember kereste az Urat. Némelyik összejövetelünkön egy-két lelkész átérezte ugyan felelősségét, s ők nagyon leterheltek is voltak, a többiek azonban csak annyira érezték át munkájuk szentségét, mint a gyerekek.

Láttam, hogy ezek az évi összejövetelek a komoly munka alkalmai lehetnének, és annak is kellene lenniük. Lelkészeink tisztítsák meg a saját szívüket, mielőtt másokon segítenének, mert a tagok messze maguk mögött hagyták némelyiküket. Fáradhatatlanul küzdjenek imában, míg az Úr meg nem áldja őket. Majd ha az Úr szeretete lángol a szívükben, akkor nem azért szónokolnak, hogy a szellemességüket fitogtassák, hanem hogy Krisztust hirdessék, aki elveszi a világ bűneit.

Az ősegyházban egyszerű szavakkal hirdették az evangéliumot. A Lélek tanította ennek elveit. A szertartásokban nyoma sem volt emberek rendeléseinek. A gyülekezet Krisztus lelkületéről tanúskodott, s szépségesen ragyogott őszinte odaadásában. A tagok szent és példás élete volt az ékessége. Sokaságokat nyert meg Krisztusnak, nem a műveltség fitogtatásával, hanem Isten erejével, amely igéjének hirdetését kíséri. De megromlott az egyház! S ma még sokkal fontosabb volna, mint valaha, hogy az igehirdetők a világosság közvetítői legyenek.

A Biblia igazságának sok komolytalan hirdetője akad, akik Isten Lelkének hiányában olyanok, mint Gilboa hegye a harmat és eső nélkül. Olyan emberekre van szükségünk, akik valóban megtértek, s arra tudnak nevelni, hogy miként kell átadni szívünket Istennek. Csaknem kiveszett gyülekezeteinkből az istenfélelem ereje. Mi ennek az oka? Az Úr még mindig kegyelmesen vár, még nem zárta be a menny kapuit. Mi különültünk el Tőle. Szegezzük hát tekintetünket a keresztre, s higgyük, hogy Jézus az erőnk és üdvösségünk.

Mivel lelkészeinkben és a gyülekezet tagjaiban kevés a felelősségérzet, fel kell vetnünk a kérdést: amikor az Úr eljön, talál-e hitet a Földön? Hiányzik belőlünk a hit. Pedig Istennél bőséges a kegyelem és az erő, csak arra vár, hogy igényt tartsunk rá. Azért nem látjuk be, hogy égetően szükség van mindkettőre, mert önmagunkra nézünk, nem Jézusra. Nem tartjuk nagyra Jézust, nem támaszkodunk teljesen az Ő érdemeire.

Bárcsak meg tudnám értetni igehirdetőinkkel és népünkkel, hogy a kegyelemnek mélyebben kell felszántania szívünket. Alaposabban fel kell készülnünk, hogy a táborok résztvevői a lehető legbőségesebb áldást merítsék ezekből a gyülekezésekből. Így az évente tartott összejövetelek a különleges áldások időszakai lehetnének. Ha nem így történik, súlyos lelki válság okozóivá válhatnak. Melyiket választod, kedves olvasó? Mindenki magában döntse el a kérdést.