Az a veszély fenyeget bennünket, hogy a főiskolánkon folyó oktatást elterelik eredeti céljától. Isten azért jelentette ki akaratát, hogy népünknek lehetősége nyíljék a szellemi fejlődésre, és legyen ideje kutatni Igéjének követelményeit. A Bibliából kell előadásokat tartanotok, s a Szentírás kutatását kell a nevelés legfőbb tárgyává tennetek.

Messzi vidékekről küldik a tanulókat Battle Creek-i főiskolánkra, azzal a kifejezett szándékkal, hogy jártassá váljanak a Biblia tárgyköreiben. Az elmúlt pár év folyamán azonban az a törekvés kerekedett felül, hogy más iskolákhoz szabjuk a miénket. Ha ez megtörténik, nem serkenthetjük többé a szülőket, hogy küldjék gyermekeiket Battle Creekbe. Semmi esetre sem szabad háttérbe szorítanunk az erkölcsi és a vallásos nevelést. A múltban Isten együtt munkálkodott a tanárokkal, akik felismerték és el is fogadták az igazságot. Úgy tértek vissza otthonaikba, hogy Istenért akarnak élni. Ez a főiskolán folytatott tanulás gyümölcse volt, mert amikor észrevették, hogy a Biblia kutatása tantervünk elidegeníthetetlen része, ők is fontosabbnak kezdték tekinteni, érdekelni kezdte őket.

Nem szenteltünk elég figyelmet arra, hogy lelkészeknek képezzünk ki fiatalokat. Pedig ez a főiskola legfőbb célja, nem szabad ezt semmibe vennünk, vagy másodlagosnak tekintenünk. Az elmúlt néhány évben mégis nagyon kevesen végezték el az iskolát úgy, hogy készen álltak volna az igazság hirdetésére. Némelyek súlyos költségek árán azért jöttek, hogy a lelkészi hivatásra készüljenek fel, de a tanárok rábeszélték őket, hogy mélyreható, ám évekig elhúzódó tanulmányokat folytassanak. Az anyagiak előteremtése miatt aztán rákényszerültek, hogy könyvevangélisták legyenek, s teljesen lemondtak az igehirdetésről. Ez mindenképpen tarthatatlan helyzet. Nincs sok időnk a munkára. Ezért itassa át Isten Lelke a tanárokat, s ahelyett, hogy a saját elgondolásaikat valósítanák meg, tevékenykedjenek összhangban Isten kijelentett akaratával. Minden évben súlyos veszteség ér bennünket, mivel ezen a téren nem engedelmeskedünk Isten utasításának.

Isten úgy tervezte iskoláinkat, hogy megfeleljenek az erkölcsi süllyedés okozta növekvő szükségleteknek. A könyvekből való tanulás önmagában nem tudja megadni a tanulóknak a szükséges fegyelmet, ezért komolyabb alapokat kell lefektetnünk. Nem azért alakult a főiskola, hogy bárki egyéni céljainak bélyegét viselje magán. A tanárok testvérként dolgozzanak együtt. Mindent beszéljenek meg egymással, lelkészeinkkel, felelősségtudó emberekkel, de mindenekelőtt keressék a felülről származó bölcsességet, hogy az iskolával kapcsolatos minden döntésük kivívja Isten tetszését.

Intézetünk célja nem az, hogy csak könyvekből nyerhető tudást nyújtson, hiszen ilyen műveltséget az ország bármelyik főiskoláján szerezhetnek a diákok. Tudtomra adták, hogy Sátán igyekszik megakadályozni iskolaalapításunk legfőbb célját. Az ellenfél fortélyaitól akadályozva az iskola vezetői a világ szokásait utánozzák, s mivel így tesznek, munkájuk nem felel meg Isten Lelke elgondolásainak.

Átfogóbb nevelésre van szükség – ez olyan gondolkodásmódot és hozzáállást követel a tanároktól, amely a kizárólag tudományos oktatásban nem szükséges. A jellem megfelelő fegyelmezése nem mellőzhető, ha azt akarjuk, hogy a legteljesebben és legnemesebben fejlődjék. A tanároknak olyan nevelést kell nyújtaniuk, amely a tisztelet, a becsület erényeit képviseli a társadalomban – az ifjúságot megrontó, erkölcsromboló hatásokkal szemben.

Jó lenne, ha gondoskodnánk a főiskola számára megművelhető földterületről és műhelyekről, ahol megfelelő szakoktatók vezetésével a tanulók elsajátíthatják a különféle kétkezi szakmák munkafázisait, fogásait. Kárt okozunk azzal, ha nem kapcsoljuk össze a szellemi és a testi munkát. A diákok szabadideje szórakozással telik, ami gyöngíti testi, szellemi és erkölcsi erejüket. Az érzéki kielégülések lealjasító hatalma, az udvarlás és házasság túl korai izgalmai miatt sokan nem érik el a szellemi fejlődésnek azt a magaslatát, ahová máskülönben eljuthatnának.

A tanulók mindennap éljenek Isten iránti kötelezettségeik tudatában. Folytonosan megszegik Isten törvényét, még a vallásos szülők gyermekei is. Néhányan az élvhajhász szórakozóhelyeket látogatják, s ezt megsínylik mind szellemileg, mind testileg. Ezek a fiatalok azután másokat is arra késztetnek, hogy kövessék a romlás útjait. Így, miközben oktatóink az egészséges tudományokat tanítják, Sátán pokoli agyafúrtsággal minden erejét arra összpontosítja, hogy hatalmába kerítse a tanulók gondolatvilágát, és a züllés lejtőjén vezesse őket.

Általánosságban véve a fiatalok erkölcsi ereje csekély, s ez a gyermekkorban elhanyagolt nevelés következménye. Nagyon fontos, hogy megismertessük gyermekeinkkel Isten jellemét és az Isten iránti kötelezettségeinket. A fiatalok egyedüli biztonsága a Biblia vallása. Iskoláinkban különleges figyelmet kell szentelnünk az erkölcsi nevelésnek és a vallásnak.

Semmilyen más tanulás sem nemesíti meg annyira a gondolat- és érzésvilágot, mint a Szentírás kutatása. A szent Ige Isten kijelentett akarata. Ebből tanulhatjuk meg, hogyan javítsunk jelenlegi életünkön, s hogyan biztosítsuk eljövendő életünket. Egyetlen más könyv sem tudja betölteni értelmünk kíváncsiságát és szívünk vágyakozását. Ha az ember megismeri Isten szavát, és engedelmeskedik is neki, akkor akár a tudatlanság és az elaljasodás legmélyéből is Isten fiává, az ártatlan angyalok barátjává emelkedhet.

Ha világos elképzelésünk van Istenről, és arról, hogy milyennek szeretne látni bennünket, akkor szerényen vélekedünk önmagunkról. Aki helyesen kutatja a szent Igét, ráébred, hogy az emberi értelem nem mindenható, s a segítség nélkül, amelyet csak Isten tud nyújtani, az ember ereje és bölcsessége csupán gyengeség és tudatlanság.

A Biblia nevelőereje egyedülálló. Semmi sem fejleszti annyira a tanulók értelmét, mint az, ha megismerik az isteni kijelentés végtelen igazságait. Az ember gondolkodása ahhoz alkalmazkodik, amivel a legtöbbet foglalkozik. Ha kizárólag a közönséges dolgokkal kötjük le értelmünket, ha kirekesztjük a magasztos és fenséges gondolatokat, ha nem foglalkozunk nehéz kérdések megértésével, és nem elmélkedünk a fontos igazságokról és összefüggésekről, akkor elménk visszafejlődik, elgyengül.

A Biblia az ember birtokában levő legátfogóbb és legvilágosabb történelemkönyv. Frissen kaptuk az örök igazság forrásától, s Isten keze tisztán őrizte meg hosszú évszázadokon át. Fényes sugarai beragyogják a távoli múltat, ahová az ember kutató elméje hiába is igyekszik behatolni. Csakis Isten szavában találjuk meg a teremtés hiteles történetét. Itt ismerhetjük meg azt a hatalmat, amely lefektette a Föld alapjait és kiterjesztette az egeket. Az emberiség történetéről csak itt olvashatunk az emberi előítélet vagy büszkeség szennyétől mentesen.

Isten szavában foglaltatnak a legmélyebb gondolatok, a legmagasztosabb célok. Az Írásból megismerhetjük az ősatyákat és a prófétákat, s hallhatjuk az Örökkévaló szavát, amint az emberekhez szól. Szemlélhetjük a mennyei Felség megalázkodását, amint helyettesünk és kezesünk lett, hogy egyedül küzdjön meg a sötétség hatalmaival, s kivívja értünk a győzelmet. Mindezek tiszteletteljes átgondolása csillapítja, tisztítja, nemesíti a szívünket, megújítja és felfrissíti elménket, s új erővel ajándékoz meg.

Ha jó erkölcsiséget és igaz vallásosságot akarunk az iskolánkban, azt csak Isten szavának megismertetésével érhetjük el. Érvelhet valaki azzal, hogy ha magas színvonalra emeljük a vallásos képzést, akkor iskolánk népszerűtlenné válhat, és a más hitűek nem küldik majd hozzánk a gyermekeiket. Ha úgy akarják, akkor küldjék csak őket más iskolákba, ahol a szájuk íze szerint tanítanak. Nem csak a természettudományok kedvéért alapítottunk iskolát, hanem hogy Isten Igéjének magasztos elveire és a mindennapi élet gyakorlati kötelességeire oktassunk.

Erre a nevelésre van ma égetően szükség. Ha iskolánkban a világias légkör kerekedik felül, adjátok el az iskolát a világiaknak, vegyék át teljesen, s akkor azok, akik anyagiakat fektettek bele, egy másikat alapíthatnak, amelyet nem a népszerű intézmények mintájára, nem az igazgatók és tanárok ízlésének megfelelően, hanem Isten kifejezett akarata szerint vezetnek.

Mesterem nevében kérlelem valamennyi iskolánk felelős állást betöltő testvéreit, hogy legyenek Isten emberei. Az Úr elvárja tőlünk, hogy megkülönböztethető, különálló nép legyünk. Hogyan vágyódhatunk hát népszerűségre, hogyan törekedhetünk arra, hogy utánozzuk a világ szokásait? Isten tudtunkra adta szándékát, hogy legyen az országban olyan főiskola, ahol az ifjúság nevelésében a Biblia elfoglalja az őt megillető helyet. Mindent kövessünk hát el, hogy megvalósítsuk ezt a célt.

Mi talán úgy látjuk, hogy Isten szavának tanítása alig-alig érinti a legtöbb tanuló értelmét és szívét. De ha a tanár Istennel karöltve végzi feladatát, az isteni igazság tanítása mégis megragad még a legfigyelmetlenebb diák emlékezetében is. A Szentlélek megöntözi majd az elvetett magot, s bár gyakran csak hosszú idő múlva, de felnövekedik, és gyümölcsöt terem Isten dicsőségére.

Sátán folytonosan próbálkozik, hogy elterelje az emberek figyelmét a Bibliáról. Az emberi bölcsesség kedvéért elhanyagoljuk Isten emberekhez intézett szavainak tolmácsolását, amelyekre pedig mindig mindenkinek figyelnie kellene. Akinek végtelen a hatalma és a bölcsessége, vajon miként viszonyul az emberek elbizakodottságához, arcátlanságához?

A sajtó segítségével mindenki számára elérhetővé válik az ismeretek sokasága, az emberi közösségek nagy része mégis züllött, s szellemi színvonaluk alacsony. Ha az emberek olvasni és kutatni kezdenék a Bibliát, akkor jó irányú változásokat tapasztalnánk magunk körül.

Olyan korban, mint a miénk, amikor a gonoszság elhatalmasodott, s megvetik Isten jellemét és törvényét, különleges figyelmet kell szentelnünk annak, hogy ráneveljük a fiatalokat: kutassák Isten kijelentett akaratát, és engedelmeskedjenek neki. Isten félelme azért halványodik el ifjúságunk körében, mert elhanyagolják a Biblia kutatását.

A tanároknak valódi, erős kapcsolatot kellene fenntartaniuk Istennel, s tántoríthatatlanul, bátran kiállni az Úr mellett, az Ő tanúiként. Soha ne szorítsuk háttérbe Isten szavát, sem gyávaságból, sem azért, mert a világhoz akarunk közeledni. A Szentírás kutatása szellemileg, erkölcsileg egyaránt a tanulók javára válik.

Isten szemében nem megfelelő iskolánk jelenlegi állapota. Tudtomra adta a fontos intézményünket fenyegető veszedelmeket. Ha a felelős vezetők a világ mércéjéhez szabják magukat, s más iskolák célkitűzéseit és módszereit utánozzák, azzal Isten nemtetszését vonják magukra.

Eljött az idő, hogy határozottan szóljak. Az Úr világosan kijelentette, mi a célja a főiskolával. Az örömhír terjesztésében égetően szükség van munkásokra. Az igehirdetésre készülő ifjak nem tölthetnek el sok-sok évet a tanulással. A tanároknak fel kellett volna ismerniük a helyzetet, s ezekhez az igényekhez szabni a tantervet. Röviden, de átfogóan kellene tanulmányozniuk a munkájukhoz elengedhetetlen tantárgyakat. Azt közölte velem az Úr, hogy nem valósítottuk meg ezt a célt.

X. testvér sokkal többet tehetett volna a jövő lelkészeiért. Nem Istennek tetsző az eljárása, nem az adott helyzethez alkalmazkodik. Akik súlyos áldozatok árán vállalták, hogy rövid időn belül megtanuljanak mindent, amit csak lehet, azok nem mindig kaptak ehhez megfelelő segítséget és buzdítást. Olyan családos embereket tettek ki fölösleges megszégyenülésnek, akik már érett éveikbe léptek, sőt eljutottak életük delére. X. testvér maga is nagyon érzékeny, de nem gondol arra, hogy másokat is ugyanolyan fájdalmasan érint a nevetségessé tétel, a maró gúny és a leszólás, mint őt. Megsebezte testvéreit, és kiváltotta Isten nemtetszését is.

Iskolánk minden tanárának teljesítenie kellene a kötelességét. Egyikük sem mentes az önzéstől. Ha megfelelő lenne az erkölcsi és a vallásos életük, akkor sokkal jobban tudnának hatni a tanulókra. A tanárok nem úgy végzik munkájukat, hogy kizárólag Isten dicsőségére törekednének. Ahelyett, hogy Jézusra függesztenék tekintetüket, s az Ő életét és jellemét mintáznák, inkább valamiféle emberi mértéket igyekeznek megütni. Bárcsak bele tudnám vésni minden tanár lelkébe a fiatal szívekre tett hatásuk, befolyásuk felelősségének teljes tudatát! Sátán fáradhatatlanul próbálkozik, hogy magának szerezze meg ifjúságunkat. Ravaszul helyezi csapdáit a tapasztalatlan lábak elé. Isten népének éberen kellene őrködnie, hogy megóvja a fiatalokat életük ellenségétől.

Isten a jóakarat, a könyörület és a szeretet megtestesülése. Akik valóban kapcsolatot tartanak fenn Ővele, azok nem lehetnek egymás ellenségei. Akiknek szívét Isten Lelke uralja, azok között szeretetet és egységet teremt. Sátán követőiben ennek ellenkezőjét figyelhetjük meg. Ő szít fel féltékenységet, vetélkedést és irigységet. Mesterem nevében kérdezem Krisztus hitvalló követőitől: milyen gyümölcsöt teremtek?

A közönséges iskolák elhanyagolják a nevelés legfontosabb részét, a Biblia tanítását. Az iskoláztatásnak nemcsak a tanuló földi életére van messzemenő kihatása, hanem arra is, eljut-e az örökkévalóságra. Milyen fontos tehát, hogy olyan emberek oktassanak, akik jó irányba terelik tanulóikat. Dolgozzanak iskoláinkban komoly, igazán vallásos életet élő férfiak és nők, akik naponta világosságot nyernek Istentől, hogy továbbadják azt tanítványaiknak.

Azonban ne várjuk el a tanítóktól, hogy a szülők feladatát is elvégezzék! Sok szülő ijesztően elhanyagolja kötelességeit. Akárcsak Éli, nem fékezik meg kellően gyermekeiket, s fegyelmezetlenül küldik őket az iskolába, hogy kapjanak olyan nevelést, amit otthon kellett volna. A tanítókra olyan feladat hárul, amelyet kevesen értékelnek valódi súlyának megfelelően. Ha mégis sikerül javítaniuk az önfejű fiatalokon, a szülők nem nekik tudják be az eredményt. De ha a gyermekek a gonoszságra hajlók társaságát kedvelik, s egyre lejjebb csúsznak a lejtőn, akkor a tanítót és az iskolát szidják, pedig sok esetben a szülőket illetné a jogos bírálat.

Az övék volt az első, legnagyobb lehetőség, hogy engedelmességre szoktassák gyermekeiket, amikor még hajlékony, tanítható volt a lelkük, s könnyen lehetett nevelni őket. De a szülők hanyagok voltak, megengedték, hogy a gyermekek a saját fejük után menjenek, amíg végül megerősödtek a gonoszság útján.

A szülők keressék Krisztust, és ne a világ kegyeit! Vessék el maguktól a világ szokásainak és divatjának utánzását! Szenteljenek több időt és fáradságot arra, hogy az isteni mintára alakítsák gyermekeik gondolkodását és jellemét! Akkor majd a tiszta erkölcs és a nemes célkitűzések által megerősödve bocsáthatják el gyermekeiket oda, ahol hasznos munkára és a szeretet elveire nevelik őket. Az istenfélő tanítók a menny felé tudnák vezetni a fiatalokat. Képessé tehetnék őket arra, hogy a világ számára áldást jelentsenek, s Teremtőjüket dicsőítsék.

Minden tanító, aki Istennel áll összeköttetésben, hatással lesz tanítványaira, hogy kutassák Isten szavát és engedelmeskedjenek törvényének. Arra serkentenék az ő gondolataikat is, hogy az örökkévaló dolgokról elmélkedjenek. Megnyílnának előttük a gondolkodásra méltó széles mezők, nagyszerű és léleknemesítő témakörök, amelyek megértése teljesen igénybe veszi a legélesebb elméjű gondolkodót is, aki tudja, hogy azon túl, amit megértett, mindig ott marad a végtelenség.

Az önmagunk nagyratartása és a megszenteletlen önállóskodás betegsége ássa alá hasznavehetőségünket. Ez lesz a romlásunk, ha le nem győzzük. Az önhittség is az önzésből fakad. Isten angyala ezt az üzenetet ismételte el nekem: Beszéljétek meg együtt a dolgokat! Ha az ellenfél hatni tudna egy-egy ember ítélőképességére, ezzel a maga elképzelése szerint tudná irányítani az ügyeket. Két ember gondolkodását is el tudja torzítani, de ha többen beszélik meg a dolgokat, abban nagyobb biztonság rejlik. Több ember minden tervet alaposabban megbírál, minden lépést szemügyre vesz. Ezért sokkal kisebb lesz annak veszélye, hogy elhamarkodottan, meggondolatlanul döntenek, s ezzel zavart, bizonytalanságot, veszteséget idéznek elő. Egységben az erő, a széthúzásban pedig a gyengeség és a vereség.

Isten népet vezet ki magának a világból, s előkészíti őket az elváltozásra. Mi, akik részt veszünk ebben a munkában, Isten ügyének őreiként álljunk a helyünkön! Tevékenykedjünk egy akarattal! Legyünk minden ember szolgái! Kövessük fenséges példaképünket!

Munkatársaim, valamennyien magvetők vagyunk az élet mezején. Amilyen a vetés, olyan lesz az aratás is. Ha a bizalmatlanságot, gyanúsítgatást, irigységet, önszeretetet és a keserűség érzését vetjük, akkor lelkünk keserűségét fogjuk aratni is. Ha pedig szeretetteljesek, nyájasak és gyengédek vagyunk mások iránt, akkor ugyanezt kapjuk majd viszonzásul.

A szigorú, bírálgató, önkényeskedő tanítók, akik belegázolnak mások érzéseibe, ugyanazt várhatják el az emberektől. Aki féltékenyen őrködik tekintélye és önérzete fölött, az ne sértse meg mások önérzetét. Szentül meg kellene őriznünk e szabályt még a leggyengébb képességű, a legügyetlenebb tanulók esetében is. Nem tudhatjuk, mi a szándéka Istennek e látszólag gyöngécske ifjakkal. Az elmúlt időkben ugyanilyen keveset ígérő embereket fogadott el, hogy később nagyszerű munkát végezzenek Őérte. Amikor Isten Lelke megihlette a szívüket, egyúttal erőteljes munkálkodásra tette képessé őket. Az Úr felismerte ezekben a durva, faragatlan kövekben az értékes anyagot, amely majd kiállja a vihar, a hőség, a terhek próbáját. Isten nem a külsőségek alapján ítél, mint az emberek, hanem a szívet kutatja, ezért igazságos.

A tanító mindig viselkedjék nemesen, keresztényi módon. Legyen tanítványai barátja és tanácsadója. Ha népünk – a tanítók, az igehirdetők, a gyülekezet tagjai – ápolnák magukban a keresztény önzetlenséget, sokkal könnyebben megtalálnák az utat az emberek szívéhez. Sokkal többen érdeklődnének komolyan az igazság iránt, és sokkal többen fogadnák el azt. Ha majd minden tanító úgy viselkedik, mint akinek el kell számolnia a fiatalok gondolataira és jellemére tett hatásával, s elfeledkezik a saját érdekeiről, szívén viselve tanítványai előmenetelét, akkor olyan iskolánk lesz, ahol az angyalok szeretnek elidőzni. Akkor Jézus helyeslőn tekint majd a tanárok tevékenységére, és beülteti kegyelmét a tanulók szívébe.

Battle Creek-i iskolánk az a hely, ahol az Úr családjának ifjabb tagjait Isten növekedésre és fejlődésre vonatkozó tervei szerint kell nevelnünk. Követnünk kell Krisztus példáját. Testvéreink eltűrik, hogy gondolkodásuk szűk látókörű és alacsony szintű legyen. Nem Isten tervét tartják szüntelenül a szemük előtt, hanem világi célok lebegnek előttük. Nézzetek fel, oda, ahol Krisztus ül Isten jobbján, s dolgozzatok úgy, hogy tanítványaitok az Ő tökéletes jelleméhez szabják magukat!

Ha a népszerűség és a sok tanítvány idecsábítása kedvéért leszállítjátok a színvonalat, s így örvendtek a növekedésnek, akkor súlyos vakságról tesztek tanúságot. Amennyiben a jókora szám a siker bizonyítéka, akkor Sátán követői vannak a legtöbben. A főiskolánkat átitató erkölcsi erő mértéke – ez a fejlődés próbaköve. Gyülekezeti tagjaink becsületessége, szorgalma és istenfélelme, ne pedig nagy számuk legyen az öröm és hála forrása.

Az isteni kegyelem híján az iskolázottság nem előny. Kegyelem híján a tanult ember büszke, hiú és nagyképű lesz. De az a nevelés, amit a mindenható Tanító nemesítő, csiszoló munkája révén kapunk, fölemeli az embert erkölcsileg – képesíti, hogy fölébe kerekedjen a büszkeségnek, a szenvedélyeknek, s alázatosan járjon Isten előtt, Őhozzá folyamodva minden képességért, lehetőségért és kiváltságért.

Ezt üzenem a főiskolánkon dolgozóknak: Ne csak valljátok, hogy keresztények vagytok, hanem példaadásotokkal legyetek Krisztus jellemének szemléltetői! Felülről származó bölcsesség itassa át minden tanításotokat. Az erkölcsi sötétség és romlottság világában tegyétek nyilvánvalóvá, hogy az a szellem, amely tettekre késztet, felülről ered, és nem a mélységből. Amíg teljesen a magatok erejére támaszkodtok, a legjobb igyekezetetek is alig ér valamit. De ha Isten szeretete sarkall, ha az Ő törvénye lesz az alapotok, akkor tartós eredményeket értek majd el, s munkátok ki fogja állni a próbát. Újra találkoznotok kell a gondjaitokra bízott fiatalokkal, mégpedig a nagy, fényes trón körül. Ha megengeditek, hogy csiszolatlan viselkedésetek és féktelen természetetek uralkodjanak rajtatok, s így ne a fiatalok örök javára legyetek, akkor az ítélet napján szembe kell majd néznetek tetteitek súlyos következményeivel. Ha az emberek megismerik Isten törvényét, és engedelmeskednek a benne foglalt elveknek, akkor Isten fiaivá válhatnak. De ha megszegik e törvényt, Sátán szolgái lesznek, lesüllyednek a bűn és a romlás mélységeibe. Főiskolánk tanárainak olyan lelkesedést és buzgalmat kell tanúsítaniuk, amely arányban áll a kockán forgó értékkel, a tanulók lelki üdvösségével, az örök élettel.

Tanítóink Krisztus munkatársai, akiknek igen kedvező lehetőségeik vannak, hogy terjesszék Isten ismeretét, ezért tevékenykedjenek úgy, mint akiket felülről ihletnek. A fiatalok szíve még nem keményedett meg, nézeteik és véleményük még nem merev, mint az idősebbeké. Szent igyekezetetek, odaadásotok és krisztusi életetek megnyerheti őket az Úr számára. Sokkal jobb lenne, ha kevésbé gyötörnétek őket a természettudományokkal, s több időt hagynátok számukra a vallási tanulmányokra. Ezen a téren súlyos hibát követtünk el.

Szem elől tévesztettük a célt, amiért Isten életre hívta iskolánkat. Az örömhír képviselői mindeddig azt bizonyították, hogy hiányzik belőlük a felülről jövő bölcsesség, mivel a világi intézményekre jellemző intézkedéseket vezettek be a főiskolán. Amikor pedig szórakoztató estéket szerveztek a tanulóknak, akkor Isten ellenségével fogtak össze. Félrevezették a fiatalokat – Sátán egyik ötletét valósították meg ezzel. A következményekkel Isten ítélőszéke előtt kell majd szembenézniük. Akik ilyen úton járnak, azok azt bizonyítják, hogy méltatlanok a bizalomra. A gonosz tett után bevallhatják tévedésüket, de sokkal nehezebb semmissé tenni a tanulókra gyakorolt rossz hatást! Kimondják-e majd a „jól van”-t azokra, akik visszaéltek a bizalommal? Ezek a megbízhatatlan emberek nem az örök sziklára építettek, alapzatuk futóhomoknak bizonyul majd. „Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.” (Jak. 4:4)

Nem vonhatjuk meg mi magunk a határt, hogy meddig terjed tetteink következménye. Egyetlen meggondolatlan cselekedet sokak romlására válhat. Minden munkásunk viselkedése mély benyomást tesz a fiatalok gondolkodására, amit magukkal visznek és továbbadnak. Legyen minden tanító célja, hogy a világ áldásaivá nevelje a gondjaira bízott fiatalokat! Soha ne tévesszük szem elől ezt a célt! Vannak, akik azt állítják, hogy Krisztusért fáradoznak, mégis időnként a gonosz oldalára állnak. Róluk mondhatja-e majd az Üdvözítő, hogy jó és derék szolgák? Olyanok-e ők, mint az őr, aki az ellenség közeledtére határozott hangot hallat a harsonáján?

Isten az ítélet napján kinek-kinek a tettei szerint fizet meg. Üdvözítőnk felszólít: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mt. 26:41) Ha nehézséggel találjuk szemben magunkat, Krisztus erejével legyőzhetjük, s az Ő erejével az Ellenséget is megfutamíthatjuk. Ha felelősségeket vállalunk, és Üdvözítőnk erejével megbízható emberekként eleget teszünk azoknak, becses tapasztalatokra tehetünk szert. Megtanulhatjuk, amit másképp nem sajátíthatnánk el, hogy Krisztus a segítségünk minden helyzetben.

Főiskolánkon komoly munka vár ránk, amely megköveteli az oktatók együttműködését. Isten helyteleníti, ha a tanárok elcsüggesztik egymást. Mégis, csaknem valamennyien elfeledik, hogy éppen az Ellenfelünk a testvéreink vádolója, s ők vele fognak össze ilyenkor. Míg a hitvalló keresztények vitáznak, az Ellenség csapdát állít a tapasztalatlan gyermekeknek és fiataloknak. Akinek a hite mögött vallásos tapasztalat áll, annak óvnia kellene a fiatalokat az ellenség csapdáitól. Sohase feledje, hogy valamikor őt is elkábították a bűn élvezetei. Nekünk is óráról órára szükségünk van Isten kegyelmére és türelmére. Milyen visszás, ha türelmetlenek vagyunk a tapasztalatlan fiatalok tévedéseivel szemben! Ha Isten türelmes hozzájuk, hogyan merjük hát mi, bűnösök, elvetni őket?

Mindig tekintsünk úgy a fiatalokra, hogy Krisztus a vére árán váltotta meg őket! Ezért tarthatnak igényt szeretetünkre, türelmünkre és megértésünkre. Ha Krisztus követői akarunk lenni, nem korlátozhatjuk figyelmünket és szeretetünket csupán önmagunkra és családunkra. Nem fordíthatjuk időnket és energiánkat hiábavaló ügyekre. Nem feledkezhetünk meg a körülöttünk élők örök sorsáról. Tudtomra adták, hogy önzésünk az oka annak, hogy nem száz ifjú dolgozik ott, ahol most csak egyetlenegy fáradozik komolyan embertársainak megmentésén. „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” – ez Jézus parancsa (Jn. 13:34). Gondolkodjatok el Megváltónk lemondásán! Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk, s törekedjetek követni a példáját!

Sok minden nem tetszik Istennek a főiskolánkon tanító fiatal férfiak és nők életében. Annyira magatokba merültetek, s annyira hiányzik belőletek a lelkiség, hogy képtelenek vagytok elvezetni a fiatalokat a szent életre, és a mennybe. Sok fiatal megátalkodottabban tér vissza otthonába, mert hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. Mivel ti nem Krisztus lelkületével éltek, csak a hitetlenséget, a könnyelműséget, a ridegséget plántáljátok beléjük, mégpedig azzal, hogy megengeditek magatoknak az említett gonoszságokat. Nem döbbentek rá a következményekre, pedig lelkek vesznek el, akiket megmenthettünk volna!

Többen rossz véleménnyel vagytok Y. testvérről. Ridegséggel, nyerseséggel és túlzott szigorúsággal vádoljátok. Pedig sokan, akik elítélik őt, maguk sem kevésbé bűnösök. „Aki közületek nem vétkezett, az dobja rá az első követ.” (Jn. 8:7) Y. testvér nem mindig viselkedett bölcsen, s nehezen lehetett beláttatni vele, hol is tért le a jó útról. Nem fogadta készségesen a tanácsot, hogy javítson tanítási módszerén és a tanulókkal való bánásmódján. De ha igazságosak akarunk lenni, ugyanezen az alapon elítélhetjük a vádlóit is. Mindenkinek megvannak a saját jellemhibái. Lehet, hogy valaki mentes attól a gyengeségtől, amit a testvérében lát, mégis lehetnek olyan hibái, amelyek sokkal súlyosabbak Isten szemében.

Egymásnak ez a rideg bírálgatása teljességgel ördögi. Tudtomra adták, hogy Y. testvért tisztelet illeti azért a jóért, amit tesz. Bánjunk vele gyöngéden, hiszen egymaga három ember munkáját végzi el. Akik oly mohón kutatnak testvérünk hibái után, mutassák meg, hogy az ő munkájához foghatóan tevékenykedtek-e. Ő akkor is dolgozik, amikor mások pihennek és szórakoznak. Elfáradt, és Isten azt akarja, hogy egy időre tegye le a többletterheket. Annyi dolog között kell megosztania idejét és figyelmét, hogy egyiknek sem tud tökéletesen eleget tenni.

Y. testvér ne engedje meg, hogy veszekedő lelkületet váltsanak ki belőle, és önmaga igazolására késztessék! Olykor igenis okot szolgáltat az elégedetlenségre, az Úr egy korábbi bizonyságtételben már rámutatott erre.

Ne bátorítsátok a tanulókat arra, hogy a kákán is csomót keressenek! A panaszkodás lelkülete csak tovább terebélyesedik, ha táplálják. A tanulók előbb-utóbb megengedhetőnek tartják majd, hogy bírálják a nekik nem tetsző tanárokat, s az elégedetlenség és zúgolódás lelkülete harapózik el köztük. Ostoroznunk kell e jelenséget, míg csak teljesen meg nem szűnik! Végleg küszöböljük ki ezt a gonoszságot! A tanulók tegyék félre az elsőbbségre való áhítozást, s dolgozzanak alázatosan, szeretettel, összhangban egymással.