Indíttatva érzem magam, hogy azokhoz szóljak, akik az utolsó üzenetet hirdetik a világnak. Nagymértékben az egyéni, személyes munkán múlik, hogy azok, akikért fáradozunk, felismerik és elfogadják-e az igazságot. Isten parancsa ez: „Tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok!” (Ésa. 52:11) Pál utasítja Timóteust: „Ügyelj magadra és a tanításra!” (I. Tim. 4:13) A munka a munkással kezdődik. Neki kell összeforrva élnie Krisztussal, mint a szőlővesszőnek a tőkével. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” – mondta Krisztus. Ez a lehető legszorosabb egység. Oltsuk a csupasz gallyat a viruló tőkébe, és élő szőlővessző lesz belőle, életnedvet és táplálékot szív a tőkéből. Ér ér után, rost rost után éled, míg végül gyümölcsöt terem. A csupasz vessző a bűnös ember. Ha Krisztussal forr össze, lélek a lélekhez, a gyönge és a véges a szenthez és a végtelenhez forr, akkor az ember eggyé lesz Krisztussal.

„Nélkülem semmit sem cselekedhettek” – mondja Krisztus. Mi, akik állítjuk, hogy munkásai vagyunk, egyek vagyunk-e vele? Krisztusban lakozunk-e? Üzenetünk világra szóló. El kell jutnia minden nemzethez, néphez és nyelvhez. Az Úr egyikünktől sem kívánja, hogy üzenetével nekivágjunk, mielőtt kegyelmet és hatalmat adna arra, hogy úgy hirdessük azt az embereknek, ahogyan az üzenet fontossága megkívánja. A fontos kérdés ma ez: Úgy tárjuk-e a világ elé ezt az ünnepélyes üzenetet, hogy kivilágoljék a fontossága? Ha egyedül Krisztusban bízunk, az Úr velünk munkálkodik. Sohasem volt az a terve, hogy hittérítő kegyelme és hatalma híján dolgozzanak.

Krisztus azért hívott el minket a világból, hogy különleges, szent népe legyünk. „Önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságból megváltson, megtisztítson és jótettekben buzgólkodó, választott néppé tegyen.” (Tit. 2:14) Isten munkásai legyenek az ima emberei, a Szentírás szorgalmas kutatói. Éhezzék és szomjazzák az igaz tetteket, hogy mások világosságává és erejévé válhassanak. Istenünk féltőn szeret. Elvárja, hogy lélekben és igazságban, a szentség szépségében imádjuk. A zsoltár mondja: „Ha szívemben gonoszság lett volna, nem hallgatott volna meg az Úr.” (Zsolt. 66:18) Nekünk, munkásoknak, különösen ügyelnünk kell útjainkra. Az Úr nem hallgatta volna meg a zsoltárírót, ha gonoszság lett volna szívében; hogyan hallgatna meg ma olyan embereket, akiknek szívében gonoszság él.

Az 1844-es időpont után vakbuzgóság tört be az adventisták közé. Isten üzeneteket küldött, hogy meggátolja a gonosz beáramlását. Némelyik férfi és nő túl bizalmassá vált egymáshoz. Eléjük állítottam az igazság mértékét, melyet el kell érnünk: a magaviselet tisztaságát, melyet fenn kell tartanunk, ha Istennek akarunk tetszeni, hogy szeplőtlennek és ártatlannak találjanak bennünket. A legkomolyabb megrovás hangozott Istentől azokhoz a férfiakhoz és nőkhöz, akiknek gondolatai tisztátlan vágányokon jártak, miközben Isten különös kegyeltjeinek vallották magukat. Ők azonban megvetették és visszautasították az üzenetet. Így támadtak rám: „Általad szól-e csak az Isten, miáltalunk nem?” Nem tértek a jó útra, míg csak be nem mocskolták magukat.

Nem jutottunk ki a veszélyből még most sem. Aki a figyelmeztető üzenetet törekszik hirdetni a világnak, kegyetlenül megkísértetik, hogy olyan ösvényre lépjen, amelyen tagadja a hitét. Sátán jól átgondolt terve, hogy a Biblia-munkások jellemhibáiba kapaszkodva meggyengítse őket imáikban, erejükben, és aláássa jó hírnevüket. Egyértelműen rosszallnunk és elítélnünk kell mindent, ami sorainkban a gonosznak akár leghalványabb látszatát keltené. Szent hit a mi hitünk, Isten törvényének igazolása a feladatunk, s nem olyan jellegű, amely bárkit aljas gondolkodásra és viselkedésre vezetne.

Úgy kell hinnünk és tanítanunk a hitet, ahogyan az Jézusban van. A megszentelt szív sohasem vezet tisztátalan tettekre. Aki azzal dicsekszik, hogy az igazság tanítója, de kedveli a fiatal, sőt férjes nők társaságát, s bizalmasan érinti őket, vagy gyakran meghitten beszélget velük – féljetek attól az embertől, az igazság tiszta elvei nincsenek a lelkébe vésve! Nincs Krisztusban, és Krisztus sem lakik benne. Mielőtt Isten elfogadná fáradozásukat, őszintén meg kell térniük. A mennyei eredetű igazság sohasem zülleszti le azt, aki elfogadja. Sohasem vezeti a nem helyénvaló bizalmaskodás legkisebb megnyilvánulásához sem. Ellenkezőleg: megszenteli az üzenet befogadóját, finomítja ízlését, őt magát felemeli, nemesíti és Jézus közelébe vonzza. Megszívlelteti vele Pál utasítását, hogy a gonosznak még a látszatát is kerülje, nehogy jó munkájáról rosszat mondjanak.

Olyan tanács ez, amelyet meg kell fogadnunk. Őrizzük meg magunkat a bűntől ebben a züllött korban! Maradjunk távol minden illetlen bizalmasságtól, amit Isten elítél. Tilos terület, ahová veszélyes belépni. Minden szavunk, minden tettünk emelje, finomítsa, nemesítse jellemünket. Ezen a területen bűnös, aki meggondolatlan. Pál apostol szorgalomra és alaposságra buzdította Timóteust lelkipásztori munkájában, és arra, hogy tiszta és magasztos dolgokról elmélkedjék, hogy fejlődése mindenki előtt nyilvánvaló legyen. A mai fiatalemberek is ugyanerre a tanácsra szorulnak. Elengedhetetlen itt a megfontolt körültekintés. Ha a férfiak kicsit többet gondolkodnának, s kevésbé hallgatnának ösztöneikre, munkájuk sokkal sikeresebb lenne. Végtelenül fontos dolgokkal foglalkozunk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy jellemünk hibáit beleszőjük a munkába. Krisztus jellemét kell képviselnünk.

Komoly munka vár ránk, hogy felemeljük és Krisztusnak nyerjük meg az embereket, rávezessük őket, hogy válasszák és buzgó igyekezettel sajátítsák el Isten jellemét, miután elkerülték a romlottságot, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. A munkások minden gondolata, szava, tette legyen magasztos – azzal a szent igazsággal összecsendülő, amelyet képviselünk. A fontos hittérítő területeken lehetetlen különválasztanunk a férfiakat és nőket. Ezért nagyon körültekintőknek kell lennünk.A nős férfiak legyenek tartózkodók, kimértek, hogy – hacsak az emberek hazudni nem akarnak – ne mondhassanak róluk semmi rosszat. Korunkban nagyon elburjánzott a bűn. Egyetlen meggondolatlan szó, helytelen tett végzetesen alááshatja azok hasznavehetőségét, akik gyöngéknek mutatkoznak ebben. A munkások emeljék maguk köré a tartózkodás korlátját. Egyetlen olyan eset se forduljon elő, amelyből az ellenség tőkét kovácsolhat. Ha dolgozóink gyengéd érzelmeket engednek meg egymás iránt, ha különös figyelmet szentelnek kedvenceiknek és bókokat mondanak, akkor Isten megvonja tőlük Lelkét.

Az Isten ügyéért tevékenykedő házasemberek feleségei is ugyanolyan fontos munkát végeznek, mint a férjük. Egyikük kiküldött misszionárius, a másikuk azonban otthon végzi a missziómunkát. Gondjai, aggodalmai és terhei gyakran messze felülmúlják a férjéét. A feleség munkája komoly és jelentős – formálni a gyermekek elméjét, alakítani jellemüket, hasznos földi életre nevelni őket, és felkészíteni a halhatatlan életre. Mindenki dicsérheti a férjet, az otthon fáradozó feleség azonban nem nyer földi elismerést. De ha a család legmagasztosabb érdekeiért dolgozik, s ha az isteni mintára igyekszik formálni gyermekei jellemét, akkor a tetteit feljegyző angyalok a világ legnagyobb misszionáriusai közé sorolják a nevét. Isten nem az ember szemével lát. Legyen a férfi roppant elővigyázatos, hogy hű maradjon házassági fogadalmához! Legyen körültekintő, nehogy a fiatal lányokban, sőt férjes asszonyokban olyan gondolatokat ébresszen, amelyek ellenkeznek a fennkölt, szent mértékkel – Isten parancsaival. Jézus igen-igen átfogónak tekinti ezeket a parancsokat, amelyek felölelik a szív gondolatait és szándékait is. Sokan ezen a téren esnek bűnbe. Képzeletük nem annyira tiszta és nem annyira szent, amint Isten elvárja. Akármilyen nagyra hivatottak, akármilyen tehetségesek is, Isten az álnokságot felrója nekik, és sokkal bűnösebbnek tekinti őket, mint azokat, akiknek kevesebb képességet, világosságot és tekintélyt adott.

Fáj, ha látom, hogy dicsérettel, hízelgéssel, becézéssel vesznek körül férfiakat. Isten felfedte előttem, hogy néhányan, akikre ezeket a hízelgéseket árasztják, nem méltók ajkukra venni a nevét. A korlátolt lények mégis az egekig dicsőítik őket, mert csak a külső jeleket látják. Nővéreim, sohase hízelegjetek körül, sohase becézgessetek szegény, esendő férfiakat, akár idősek, akár fiatalok, akár nőtlenek, akár nősek. Nem ismeritek gyöngeségeiket. Nem tudhatjátok, hogy talán pontosan a hízelgések és dicséretek özöne sodorja vesztükbe őket. Rémít ez a rövidlátás, a bölcsességnek ez a hiánya, amiről e téren sokan bizonyságot tesznek.

Az Isten munkáját végző férfiak, akiknek szívében Krisztus lakik, nem akarják lealacsonyítani magukat, nem akarnak lesüllyedni a világ erkölcsi színvonalára. Nem örülnek az asszonyok hízelgésének, nem teszi őket boldoggá a nők kényeztetése. Szóljanak így a férfiak, fiatalok és öregek: „Távozzatok! Sohasem szolgáltatom a legkisebb alkalmat sem arra, hogy jó munkámról rosszat mondhassanak. Tiszta nevem értékesebb tőke, mint az arany vagy ezüst. Hagyjátok, hogy szeplőtlennek őrizzem meg. Ha az emberek mégis rossz híremet keltik, nem azért lesz, mert ürügyet szolgáltatok rá, hanem azért, amiért rosszat mondtak Krisztusról – gyűlölték tiszta, szent jellemét, mert örökös vádként állt előttük.”

Szeretném, ha Isten ügye minden munkásának erősen a lelkére köthetném: imádkozzatok buzgón, szüntelen. Nem térdelhettek örökké, de szíveteket Istenhez emelhetitek. Így járt Istennel Énok is. Virrasszatok, nehogy önelégültség lopja be magát szívetekbe és kitúrja onnan Jézust. Ne a magatok erejével dolgozzatok, hanem a Mester erejével. Ne pazaroljatok léha fecsegésre aranyat érő perceket. Ha hittérítő munkádból térsz vissza, ne magadat magasztald – Jézust dicsérd. Vedd válladra a Golgota keresztjét. Meg ne engedd senkinek, hogy dicsérjen, hízelegjen, s úgy szorongassa kezedet, mintha soha többé nem akarná elengedni. Menekülj minden ilyen megnyilvánulástól! Amikor fiatal, sőt férjes nők mutatnak hajlandóságot családi titkaik szellőztetésére, légy résen. Ha rokonszenvet koldulnak, tudd meg, hogy elérkezett a legéberebb óvatosság gyakorlásának ideje. Akiket Krisztus Lelke itatott át és Istennel járnak, azokban nem él az együttérzés utáni szentségtelen epekedés. Azoknak olyan társuk van, aki betölti szívük és elméjük minden kívánságát. A nős férfiak, akik elfogadják a nők figyelmét, dicséretét és kényeztetését, biztosak lehetnek abban, hogy az ilyenfajta szeretet és rajongás semmit sem ér.

Sokszor a nők a csábítók. Ilyen vagy amolyan ürüggyel felhívják magukra a férfiak figyelmét – nősökét, nőtlenekét –, s addig vezetik őket, míg megtörik Isten törvényét, hasznavehetetlenné válnak, és veszedelembe sodródik a lelkük. Azért jegyezték fel József történetét, hogy akit megkísértenek, tanuljon belőle. József sziklaszilárd volt elveiben. Azt felelte a csábítónak: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezhetnék az Úr ellen?” (I. Móz. 39:9) Ilyen erkölcsi erőre van most is szükség. Ha a nők ragaszkodnának az igaz erkölcsi elvekhez, ha nem alacsonyítanák le magukat, hanem Krisztus munkatársaivá válnának, nem teremtenének bűnös légkört maguk körül. De az Istennel és az otthonuk iránti felelősségükkel szembeni közönyük gyakran nagyon rossz hatást gyakorol. Erejük elfogy, munkájukról hiányzik Isten pecsétje. Otthon sem hittérítők, és máshol sem. Gyakran a családi otthon, az édes otthon elárvul.

Krisztus minden követője kerekedjék felül mindenfajta férfiatlanságon, minden gyöngeségen és ostobaságon. Néhány férfi sohasem válik felnőtté Jézusban. Gyermekek maradnak, maguktól semmit meg nem tagadók. Az alázatos istenfélelem mindezt helyrehozná. A színtiszta vallás jellemzője nem az önmagunkat kényeztetés gyerekes szokása, hanem a megvesztegethetetlen becsületesség. Az igazán hívő tisztességes, a lehető legnagyobb mértékben. A megpróbáltatás napján Krisztus egyetlen katonája se hagyja el a helyét, hanem tartsa kötelességének, hogy embertársai fölemelésén buzgólkodjon. Senkinek nincs joga elhagyni a küzdőteret, ahol a harc azért folyik, hogy az erényt kívánatossá, az erkölcstelenséget pedig gyűlöletessé tegye. A keresztény nem pihenhet meg az örökkévalóságon innen. A parancsoknak engedelmeskedni azt jelenti, hogy helyesen cselekszünk, és csakis helyesen. Ez a keresztény férfiasság. Sokaknak azonban fontos leckéket kell megtanulniuk Krisztus életéből, aki hitünk szerzője és bevégzője. „Gondoljatok csak rá, aki a bűnösöktől ilyen szembeszegülést viselt el, hogy ne lankadjatok el véretek ontásáig!” (Zsid. 12:3) Növekednetek kell a keresztény erényekben. Ha szelíden viseljük el a sértést, ha egyre távolabbra húzódunk a világiasságtól, akkor a bennünk lakó Üdvözítőről teszünk tanúságot. Akkor minden gondolatunk, szavunk és tettünk Jézushoz, nem pedig magunkhoz vonzza az embereket. Sok munka vár ránk, de kevés az időnk. Az legyen az életművetek, hogy arra a gondolatra ihletitek az embereket, hogy Krisztus munkát vár el mindannyiunktól. Ha olyan kötelességeket láttok, amelyeket mások nem értenek, mert nem akarják felismerni életfeladatukat, fogadjátok el a magatokénak, és végezzétek el.

Isten népe nem emeli elég magasra az erkölcsi mértéket. Sokan, akik bár állítják, hogy megtartják és védelmezik Isten parancsait, áthágják azokat. A kísértések úgy lopakodnak be, hogy a megkísértett ember ürügyet találjon a vétkezésre. Akik a hittérítést választják, legyenek Istennel járó és Istennel társalgó emberek. A lelkipásztorok élete legyen szeplőtlen – mindennél fontosabb, hogy életük a tisztaságot sugározza. Ne tedd ki veszélynek hírnevedet azzal, hogy a kísértés útjába állsz. Ha egy nő hosszan szorongatja a kezedet, gyorsan vond vissza, gyorsan mentsd meg őt a bűntől. Ha nem helyénvaló hajlandóságot mutat, és siránkozik előtted, hogy a férje nem szereti, nem érti meg, ne próbáld betölteni a hiányt! Az egyetlen biztos és bölcs lépés az, ha nem sajnálkozol vele együtt. Számos ilyen eset fordul elő. Irányítsd őket a súlyos terhek hordozójához, az igaz és biztonságos tanácsadóhoz. Ha az asszony Krisztust választotta társául, akkor Ő majd erőt ad neki, hogy zokszó nélkül viselje sorsát. Addig is tegyen meg szorgalmasan mindent, hogy a legszigorúbb hűséggel és az otthon üdeségével, vonzóvá varázsolásával kapcsolja magához férjét. Ha minden igyekezete ellenére férje mégsem becsüli meg, akkor is övé lesz drága Megváltónk megértése és segítsége. Ő segít majd hordozni minden terhét, megvigasztalja minden csalódásában. Jézus iránti bizalmatlanságát bizonyítja, ha emberekkel akarja betölteni azt a helyet, amelyet Krisztus készségesen betöltene. Panaszaival Isten ellen vétkezik. Jól tenné, ha megvizsgálná szívét, nem bujkál-e abban bűn. Nem tiszta és nem szeplőtlen az a szív, amely emberek sajnálatára vágyik, és tiltott figyelmességet fogad el.

A Biblia számos megrázó példáját nyújtja a gonosz asszonyok végzetes hatásának. Amikor Bálámot meghívták, hogy átkozza meg Izraelt, Isten nem engedte meg az átkot, mert „nem vett észre Jákobban hamisságot, és nem látott gonoszságot (paráznaságot) Izraelben” (IV. Móz. 23:21). De Bálám, aki már eddig is engedett a kísértésnek, most teljesen Sátán eszközévé vált. Ezért elhatározta, hogy kerülő úton viszi véghez Izrael elvesztését: csapdát állított, hogy a gyönyörű moábita nők babonázzák meg Izrael fiait, azután Isten törvényének megszegésére vezessék őket. Így álnokságot találna bennük az Úr, és áldása nem nyugodna többé rajtuk. Erejük megfogyatkozna, s ellenségeiknek nem kellene tartani tőlük, mert a seregek Urának jelenléte eltávozna Izrael hadaitól.

Intés ez Isten utolsó időkben élő népe számára. Ha követik az igaz cselekedeteket és az igazi szentséget, ha megtartják Isten minden parancsát, akkor Sátán és ügynökei nem győzhetik le őket. Összes támadásuk erőtlennek bizonyul, nem téphetik ki, nem pusztíthatják el az Isten ültette szőlőt. Az ellenfél tudja, amit Bálám is tapasztalt, hogy nem fog varázslás Jákóbon, nincs jövendölés Izrael ellen, amíg nem melengetnek bűnöket. Ezért Sátán mindig az egység megbontására és a jellem bemocskolására használja hatalmát. Ezerféleképpen helyezi el csapdáit, hogy a meggyengíthetőket hasznavehetetlenné tegye.

Újra sürgetem annak szükségességét, hogy legyetek tiszták minden gondolatotokban, szavatokban és tettetekben. Személyesen vagyunk felelősek Istennek. Egyéni kötelességeket bízott ránk, amelyeket senki nem végezhet el helyettünk. Tanítással, személyes igyekezettel, példaadással kell jobbá tennünk a világot. Éljünk társas életet, de ne a magunk kedvtelésére, hanem kifejezett céllal: lelkeket kell mentenünk, akiket személyes igyekezettel közelíthetünk meg. Nyissátok meg ajtótokat a fiatal emberek előtt, akik kísértéseknek vannak kitéve. Minden oldalról csalogatja őket a gonosz. Próbáljátok felkelteni az érdeklődésüket. Ha vannak hibáik, igyekezzetek kijavítani azokat. Ne tartsátok magatokat távol tőlük, hanem közelítsétek meg őket. Hozzátok őket családi tűzhelyetekhez, hívjátok meg családi oltárotokhoz. Ezreknek kellene tevékenykedni értük. Csábító, de mérgezett gyümölcsök függnek Sátán kertjének minden fáján. Jaj annak, aki eszik ezekből! Ne feledkezzünk el Isten kívánságáról, hogy a mennybe vezető ösvényt világossá, ragyogóvá és vonzóvá tegyük. Ezzel menthetünk meg embereket Sátán pusztító varázslatától.

Isten azért adott nekünk értelmet, hogy nemes célokra használjuk. A jövő élet próbaidejét éljük. Korunk túl komoly ahhoz, hogy hanyagul és bizonytalanul viselkedjünk. Vezesse kapcsolatainkat a józanság és a mennyei gondolkodás. beszélgessünk mennyei dolgokról. „Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Szíve előtt könyvet írtak emlékezetül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. Azon a napon, amelyet készítek – mondja a seregek Ura –, tulajdonommá lesznek. Megszánom majd őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki elhagyja.” (Mal. 3:16–17)

Semmi sem méltóbb arra, hogy foglalkoztasson minket, mint a megváltás terve. Kimeríthetetlen tárgy ez. Jézus végtelen szeretete által a bukott embernek ajánlott megváltás, a szív megszentelődése, az utolsó időre szóló megmentő igazság, Krisztus kegyelme – olyan témák ezek, amelyek felfrissítik a lelket, és örömre gyújtják a tiszta szívűeket. Ezt az örömet érezték az emmausi úton a tanítványok, amikor Jézus csatlakozott hozzájuk. Akik szeretik Jézust, azok örvendezni fognak: a szent gondolatokból isteni erőt merítenek. De akiknek nincs ínyükre az ilyen beszélgetés, mert jobban kedvelik az érzelgős ostobaságokat, azok messze távolodnak Istentől, és kihalnak belőlük a szent és nemes vágyak. Azt vélik mennyeinek, ami buja és földi. Ha a beszélgetés léha, s az emberi vonzalom és elismerés utáni sóvár vágy nyomja rá bélyegét, akkor az szerelemre vágyó érzelgősségből fakad, amely miatt sem az ifjú, sem az őszülő halántékú nincs biztonságban. Ha Isten igazsága a szívben lakó vezérelv, az olyanná lesz, mint a zubogó forrás. Megkísérelhetik eltorlaszolni, elfojtani, de akkor máshol bukkan majd elő – él, és lehetetlen elnyomni. A szívben lakó igazság az élet kútfeje. Felfrissíti a megfárad elmét, a gonosz gondolatokat és érzelmeket pedig megzabolázza.

Hát nem elég baj történik körülöttünk ahhoz, hogy felismerjük a ránk leselkedő veszélyt? Emberi roncsokat látunk mindenfelé. Elhagyott családi oltárok, szétdúlt családok. Az igaz elvek érthetetlen felrúgását látjuk és az erkölcsi színvonal süllyedését. A bűnök egyre sokasodnak. Ez hozta a Földre Isten büntetését az özönvíz idején és Sodoma pusztulásakor is. Közeledünk a véghez. Isten régóta tűri már az emberek romlottságát, azonban a büntetés bizonyos. Akik a világ világosságának tartják magukat, vessenek el maguktól minden gonoszságot! Ugyanaz a lelkület támad az igazság ellen, mint Krisztus napjaiban. A Biblia-munkások befeketítésére – bibliai érvek hiányában – hamis vádakat koholnak azok, akik elvetik Isten törvényét. Ezt tették a világ Megváltójával, ezt teszik követőivel is. A hazugságokat igazságként fogadják majd el.

Isten megáldotta parancstartó népét. A támadások és a hazugságok csak megerősítik a hitben szilárdakat, akik azt a hitet védelmezik, amelyet a szentek egyszer s mindenkorra megkaptak. De ha a törvény őrei törvénytaposókká válnak, Isten visszavonja védelmező gondoskodását, és sokan elbuknak majd a szabadosság és erkölcstelenség miatt. Akkor pedig valóban nem állhatunk meg ellenségeink előtt. Ám ha Isten népe elkülöníti magát, ha a hívek megkülönböztethetőek lesznek a világtól, mint olyan emberek, akik igazat cselekszenek, akkor Isten lesz védelmük, és semmilyen fegyver nem fog rajtuk.

A jelen veszélyei miatt Isten parancsolattartó népeként ki kell vetnünk körünkből minden bűnt, álnokságot, erkölcstelenséget, paráznaságot. A hívő nők legyenek szigorúan tartózkodóak, nehogy a legkisebb bátorítás jogosulatlan bizalmaskodáshoz vezessen. Ha mindenkor tartózkodóan és illően viselkednek, a kísértés sok-sok ajtaját reteszelhetik el. A férfiak vegyenek példát Józsefről. Szilárdan álljanak elveik mellett, még a legerősebb kísértés közepette is. A helyes úton járó erős férfiak és nők akarunk lenni. Akadnak közöttünk olyanok, akiknek csekély az erkölcsi erejük. Nekik a szilárdak társaságára van szükségük, akiknek szíve Krisztus szívével forr össze. Az elvek mindenkinél megpróbáltatnak, de akadnak olyanok, akik meggondolatlanul, vakon mennek a kísértésbe. Kísértésre provokálják az ellenséget. Elveszítik bátorságukat, erkölcsi erejük meggyengül, a következmény pedig szégyen és romlás.

A szent Isten szemében mennyire megvetésre méltók azok, akik állítják, hogy törvényének igazolói, mégis megsértik a törvény szabályait! Szégyent hoznak a becses ügyre, az igazság ellenségeinek szolgáltatnak okot a diadalra. Soha ne töröljük el a választóvonalat Krisztus és Sátán követői között! Maga Isten húz látható határt a világ és a gyülekezet, a parancs megtartói és megszegői közé. Nem elegyednek össze, annyira különböznek, mint a déli verőfény az éjféli sötétségtől – más ízlés, más cél, más tevékenység, más jellem. Ha a szeretetet és az istenfélelmet gyakoroljuk, gyűlöletes lesz előttünk a tisztátalanság legenyhébb közeledése is.

Bárcsak magához vonzana titeket az Úr, bárcsak egyénenként belétek oltaná a felelősségtudatot, hogy olyan jellemet alakítsatok ki, amely miatt nem kell Krisztusnak szégyenkeznie, ha testvéreinek nevez titeket. Emeljétek feljebb és feljebb az erkölcsi színvonalat, s akkor mennyei áldás hangzik el rátok azon a napon, amelyen mindenki átveszi földi életének jutalmát. Éljünk Isten szeme előtt, s fejlődjünk szüntelenül a jellemünkben, az igaz erényekben és az istenfélelemben! Krisztus Lelke hasson át olyan mértékben, és tegyük a szent üzenetet olyan ünnepélyessé, hogy minden gondolatunk, tettünk és indítékunk a földi és érzéki fölé emelkedjék. Nem az önző vágyak kielégítésében találjuk meg a boldogságot, hanem Jézusban és szeretetében.

Így imádkozom: „Uram, nyisd meg néped szemét, hogy különbséget tudjanak tenni a bűn és a szentség, a tisztátalanság és az igaz tettek között, hogy végül is győztesen kerüljenek ki a harcból!”