Számos hátránya van annak, hogy annyi felelősséget összpontosítottunk Battle Creekben. Sokrétű veszedelem fenyeget, mert a meg nem szentelt életűek csak addig várnak, míg a változó körülmények meg nem engedik, hogy a rossz oldalán foglaljanak állást. Ha intézményeink minden alkalmazottja odaadó, megszentelt gondolkodású ember volna, ha Istenre támaszkodnának, nem pedig önmagukra, akkor sokkal nagyobb eredményeket érnénk el. De amíg ennyire hiányzik az alázatos bizalom az Úrban és a teljesen Istenre hagyatkozás, addig minden bizonytalan. Fojtogató a hiány ma olyan hívekben, akiket Isten Szentlelke keresztelt meg, olyan férfiakban, akik Istennel járnak, mint valaha Énok. Semmi szükségünk a szűk látókörűekre, akik ahelyett, hogy fejlesztenék, korlátok közé szorítják a munkát. Sem azokra, akiknek az a jelszavuk, hogy a vallás az vallás, az üzlet pedig üzlet. Széles látókörű emberekre van szükség, akik felismerik az összefüggést ok és okozat között.

Főiskolánk tanítói kiegyensúlyozott gondolkodású, jó erkölcsi hatással rendelkező emberek, akik tudják, hogyan kell bölcsen irányítani az emberek gondolkodását, s akikben igaz hittérítő lelkület él. Ha valamennyien ilyen jellemmel rendelkeznének, az igazgató vállán nyugvó teher ma könnyebb lenne. Megelőznék azt a veszélyt, hogy idő előtt kimerüljön. Azonban pontosan ez a bölcsesség hiányzik.

Nem okos dolog, ha túl alacsonyra szabjuk a tandíjat. Legyen elég ahhoz, hogy fedezzék a kiadásokat, még ha kevesebb is a hallgató. Akik valóban megbecsülik az iskolánkban nyerhető tudást, azok szívesen megfizetik a tandíjat. A legtöbb fiatal, akiket az alacsonyabb tandíj idecsábítana, úgysem válna javára sem a többi hallgatónak, sem a gyülekezetnek. Minél többen vannak, annál nagyobb tapintatot, hozzáértést és éber felügyeletet követel a felügyeletük.

Amikor a főiskola először nyitotta meg a kapuit, alapítványt helyeztek a Szemle és Hírnök kiadóhivatalába azok javára, akik tanulni szerettek volna, de nem volt rá pénzük. Néhány hallgató igénybe is vette azt. Ezek kedvező kezdetet kaptak, s amikor később eleget kerestek, visszafizették a kölcsönt, hogy mások is igénybe vehessék.

Gondoskodjunk most olyan alapról, melyből kölcsönvehetnek a méltó, de szegény hallgatók, akik a hittérítésre szeretnének felkészülni. Vannak köztünk kitűnő képességű fiatalok, akik jó szolgálatot végezhetnének, ha gondoskodnánk róluk és bátorítanánk őket. Ha valamelyik túl szegény ahhoz, hogy a főiskolánkra járjon, a gyülekezet tartsa kiváltságnak, hogy fedezze a költségüket. Meg kell mondanunk a fiataloknak, hogy amennyiben csak lehetséges, dolgozzanak, hogy ellássák magukat. Ami kevesebbe kerül, kevésbé becsülik meg. De amiért csaknem annyit fizetünk, mint amennyit ér, azt jobban megbecsüljük. A területek gyülekezetei mégse feledjék, hogy komoly felelősség nyugszik rajtuk, hogy neveljék a fiatalokat és idősebbeket, hogy a hittérítés mezejére léphessenek. Ha felfedeznek soraikban olyanokat, akikből hasznos munkásokat lehetne nevelni, de nem bírják maguk fizetni iskoláztatásukat, akkor a gyülekezet vállalja a felelősséget – küldje el őket a főiskolára, hogy ott tanuljanak és fejlődjenek.

Azoknak, akik fontos intézményeinkben dolgoznak, alaposan meg kellene újulniuk. Vannak értékes jellemvonásaik, de sok gyengeségük is. Meg kell változnia a jellemüknek – Krisztus mására. Ne feledjék, hogy még nem érték el a tökéletességet, jellemépítésük még munkát igényel. Ha engedelmeskednek minden fénysugárnak, amely Istentől jön, ha összehasonlítják magukat Krisztus életével és jellemével, akkor felismerik, hogy még nem érték el Isten szent törvényének mértékét. Akkor igyekeznek majd tökéletesedni a maguk hatáskörében, amint Isten is tökéletes. Ha megértenék ennek fontosságát, akkor ma már sokkal előbbre járnának, sokkal képzettebbek lennének, hogy betöltsék a bizalmi állásokat. A próbaidő óráiban törekedjenek tökéletesíteni a jellemüket. Naponta tanuljanak Krisztustól. Isten munkájában vesznek részt, nem azért, mert tökéletesek vagy csalhatatlanok, vagy mert nincsenek jellemhibáik, hanem a hibák ellenére. Isten elvárja tőlük, hogy amíg Ővele dolgoznak, addig szüntelenül tanuljanak. Tanulják meg, hogyan követhetik példaképünket, Jézust.

Jézus bevonta Jánost, Pétert és Júdást a tevékenységébe, munkatársaivá tette őket. Mégis, szüntelenül tanulniuk kellett tőle. Istentől származó tanításaiból meg kell érteniük az utasításokat, melyek helyesbítették téves nézeteiket, s helytelen felfogásukat arról, hogy miből áll a keresztény jellem. János és Péter sem voltak tökéletesek, de kihasználtak minden alkalmat a tanulásra. Péter mindaddig nem tanulta meg, hogy ne bízzon önmagában és őrködjön, míg az ördög kísértése le nem győzte és meg nem tagadta Urát. Júdásnak ugyanolyan alkalmai voltak, mint a többi tanítványnak, hogy megtanulják Krisztus leckéit, mégsem becsülte meg azokat. Hallgató volt csak, nem pedig cselekvő. A következmények Ura elárulásában mutatkoztak meg.

Azok, akiket Isten bevont intézményeibe, ne képzeljék, hogy nem kell javulniuk, csak mert felelős állásokat töltenek be. Ha képviselni s őrizni akarják a legszentebb munkát, melyet valaha is halandókra bíztak, akkor tanulókká kell válniuk. Nehogy önhittek, elbizakodottak legyenek. Mindig annak tudatában éljenek, hogy szent területen járnak. Isten angyalai örömmel szolgálnak mellettük, nekik pedig óráról órára világosságot és mennyei légkört kell befogadniuk, máskülönben ugyanolyan alkalmatlanok a munkára, mint a hitetlenek.

Ha a Battle Creek-i kiadóhivatalban tevékenykedők átalakulva olyan légkört teremtenének, amely segíti a kezük alatt dolgozókat, akkor biztatóbb lenne a helyzet. Bármit is képzeljenek képességeikről, okom van azt állítani, hogy sokuknak alaposan át kell alakulniuk, mielőtt alkalmasak lennének Istennek tetszőn végezni munkájukat. Lehet, hogy elég okosnak tartják magukat ahhoz, hogy tanácsokat adjanak, pedig ők is annak a tanácsára szorulnak, aki sohasem téved. Ha mindnyájan jobban átéreznék tudatlanságukat, ha kevésbé támaszkodnának önmagukra, akkor szelídséget s alázatosszívűséget tanulnának a mindentudó Tanítótól.

Isten figyelmét a kiadóban sem kerüli el semmi. „Isten, te látsz engem” – ez legyen mindig előttünk. A kiadó felelős vezetői legyenek udvariasak és kedvesek mindenkihez. Ha Krisztus szüntelen jelenlétének tudatában élnének, ez gátat vetne annak, hogy mások jogait semmibe vegyék, ami annyira általános a világban, de ami sérti Istent. Jézus szeretetét kell beépítenünk a kiadó munkatársainak életébe, hogy igazságosak legyenek, nemcsak a munkában, hanem egymással is.

A legelső, legfontosabb lépés, testvéreim, hogy a szívetekbe fogadjátok Isten áldását. Majd hozzátok az áldást családi körötökbe! Tegyétek félre a gáncsoskodó lelkületet, győzzétek le követelőző hajlamaitokat, hadd uralkodjék el a derű és a kedvesség lelkülete! Családotok légkörét azután magatokkal viszitek a kiadóhivatalba, s akkor majd mennyei béke vesz körül benneteket. Ahol Jézus szeretete uralkodik, ott mások iránti szánakozó gyengédség és figyelmesség él a szívekben. A legértékesebb tevékenység, amelyet testvéreink végezhetnek, ha munkálják magukban a krisztusi jellemet.

Utasítottak, hogy intézményeink vezetői egy pillanatra se feledjék, ki vezeti valójában a munkát: a menny Istene. Minden téren szigorú becsületesség jellemezze az üzletkötéseket. Fenn kell tartanunk a rendet, azonban a fegyelmezettséghez vegyítsünk szánakozást és türelmet. Az igazság ikertestvére a szeretet. Legyen a Biblia a vezetőnk! Ember nem eshet súlyosabb hibába, mint amikor azt képzeli, hogy Isten szavánál jobb vezetőt találhat, ha nehézségekbe ütközik. Az áldott ige legyen a lámpás lépéseinkhez. A Biblia elveit kell beleszőnünk mindennapi életünkbe.