Kedves H. testvérnő!

Sok szeretettel és sajnálkozva gondolok rád. Családod állapota téves nézeteid elkerülhetetlen következménye, s ez még nem a vég. Nem ismered fel annak veszélyét, hogy annyira közeli barátságban élsz rokonaiddal. Ők sokkal mélyebben hatottak rád és fiaidra, mint te rájuk. Rokonaid, de annak ellenére, hogy közel állnak hozzád, lelki jóléted kerékkötői, mert lábbal tapossák Isten szent törvényét. Viselkedésük ugyanolyan sértő Isten szemében, mint bárki másé, aki visszautasítja a világosságot és igazságot, és aki még csak meghallgatni sem hajlandó az igazság mellett szóló érveket. Ártalmasan hatnak mind gondolkodásodra, mind viselkedésedre. Isten mindenről gondoskodott, hogy elérhetővé tegye számunkra az üdvösséget; akaratunk ellenére mégsem fogja ránk kényszeríteni. Feltételeket szabott igéjében, nekünk pedig szorgalmasan, tudásszomjjal, szívünkkel és értelmünkkel kell kutatnunk ezeket, nehogy hibát kövessünk el. Nehogy elmulasszuk biztosítani jogcímünket a mennyei lakásokhoz.

Nem szolgálhatjuk Istent és a világot egyazon időben. Ne összpontosítsuk szeretetünket olyan világi rokonainkra, akik nem kívánják megismerni az igazságot. Igyekezhetünk, amikor érintkezünk velük, mindenféle módon fényleni a világosságunkkal; de semmiképpen se engedjük, hogy az ő elképzeléseik és szokásaik alakítsák szavainkat, viselkedésünket, szokásainkat vagy tetteinket. Hirdessük nekik az igazságot, bármikor érintkezünk velük. Ha képtelenek vagyunk erre, annál jobb lesz a lelki életünk szempontjából, ha minél kevesebbet érintkezünk velük. Ha olyan társaságba járunk, ahol feledtetik velünk az Úr magasztos ügyeit, akkor csak a kísértést zúdítjuk magunkra. Legyengítjük erkölcsi erőnket, s nem tudunk ellenállni a sátáni cselvetéseknek. Átvesszük barátaink lelkületét, s az ő elképzeléseiket melengetjük magunkban: kevesebbre becsüljük a szent és örökkévaló dolgokat, mint barátaink eszméit. Röviden: megfertőznek minket, amint azt Sátán, a minden igaz tettek ellensége tervezte.

A fiatalokra jobban hat az ilyen légkör, mint az idősebbekre. Minden benyomás hatással van rájuk, arcok, hangok, a helyek, ahol megfordulnak, a társaság, amelybe járnak, s a könyvek, melyeket olvasnak. Lehetetlenség felbecsülnünk választott barátaink életünkre gyakorolt hatását, de különösen gyermekeinkre tett benyomását.

Az élet első néhány éve döntőbb, mint a későbbiek. A gyermek erőteljesen halad ilyenkor a jó vagy a rossz irányba. Egyfelől tetemes adag felületes, haszontalan tudásra tehet szert; másfelől tetemes mennyiségű szilárd, értékes tudást sajátíthat el a gyakorlati életre, ha megismeri Istent, s megtanulja, hogyan erősítse meg az Isten által rábízott képességeit. Jelenlegi és örök boldogságunkhoz az a legfontosabb és a leginkább nélkülözhetetlen, hogy ismerjük Isten igazságát, amint az Írásokban kijelenti.

Olyan időket élünk, amikor a valódi, a természetes, a maradandó fölé magasztalják mindazt, ami hamis és sekélyes. Szabaddá kell tenni gondolkodásunkat mindentől, ami a helytelen irányba terelné. Nem szabad leterhelnünk szennyes történetekkel, amelyek gátolják szellemi erőink fejlődését. Olyanok lesznek a gondolataink, amivel tápláljuk elménket. Jobb lenne, ha a haszontalan, fölösleges dolgokra pazarolt időt inkább azzal töltenénk, hogy az üdvösség tervének csodálatos titkaiba mélyedünk. Vessük latba minden Isten adta képességünket, hogy megismerjük az Úr útjait, nehogy lábunk a hitetlenség sötét útjára lépjen, letérve a szentség ösvényéről, amelyet Isten végtelen áldozattal létesített, hogy az Úr megváltottai azon járjanak. A szellem ereje, a megbízható tudás, amelyet tőle kapunk, olyan értékek, amelyeket Ofir aranyáért sem tudnánk megvenni. Becsesebbek bármely földi kincsnél. A fiatalok maguktól többnyire nem ilyen nevelést választanak. A kívánságaik vezetik őket, hogy mit szeretnek és mit nem, mi tetszik jobban, merre húzza őket a hajlandóság. De ha a szüleik helyesen gondolkodnak Istenről, az igazságról, azokról a hatásokról és arról a társaságról, amelynek körül kellene venni a gyermekeiket, akkor felelősségük tudatában a tapasztalatlan fiatalokat erős kézzel irányítják a helyes útra, mert tudják, hogy amit vetnek, azt is aratják.

Bárcsak figyelmeztethetnék minden szülőt, hogy ne engedjenek gyermekeik kívánságának, amikor társakat és barátokat választanak maguknak. A szülők alig értik meg, hogy a fiatalok sokkal hamarabb magukba szívják az ártalmas benyomásokat, mint az Istentől származókat. Ezért a lehető legkedvezőbb baráti körben kellene maradniuk ahhoz, hogy növekedhessenek a kegyességben, s hogy az Isten igéjében kijelentett igazság gyökeret ereszthessen a szívükben. Ha a gyerekek azokkal kötik le az idejüket, akik csak jelentéktelen, földi dolgokról beszélgetnek, akkor gondolkodásuk erre a színvonalra süllyed. Ha ködösítve hallják a vallásos elveket, ha lekicsinyelve a hitünket, ha az igazság ellen szóló alattomos megjegyzések fültanúi, akkor ezek megragadnak emlékezetükben, s rombolják a jellemüket. Ha akár igaz, akár kitalált történetek olvasásával tömik tele a fejüket, nem marad hely a hasznos értesülésekre, a tudományos ismeretekre, amelyeknek le kellene kötniük az érdeklődésüket. Milyen rombolásokat visz véghez az olvasás ilyen „szeretete” az emberek gondolkodásában! Mennyire kiirtotta az őszinteség és a valódi istenfélelem elveit, amelyek pedig a jellem nélkülözhetetlen alapjai! Olyan ez, mint a lassú méreg, amely előbb-utóbb elpusztítja a szervezetet. Ha helytelen benyomás éri a fiatalt, maradandó nyomot hagy benne.

Olyan társaságba járnak gyermekeid, amely elvonja őket minden jó hatástól, amely megállítaná, megtörné egészségpusztító szokásaikat. Vége a világnak, ha nincs minden úgy, ahogy ők akarják. Szívből utálják a keresztények tanácsait. A romlás útján járnak, s bárki, aki ellenkező irányba terelné őket, csak szívük legaljasabb ösztöneit korbácsolja fel. Az ifjúkori kapcsolatok, amelyek kedvezőtlenek a vallásos benyomásokra, hatalmas, döntő hatással voltak rájuk minden további lépésüknél. Helyezzük hát a fiatalokat a lehető legkedvezőbb körülmények közé! Mert amilyen barátaik vannak, amilyen elveket fogadnak el, amilyen szokásokat vesznek fel, azok döntik el a kérdést, mégpedig csalhatatlan bizonyossággal, hogy vajon hasznavehetők lesznek-e ebben az életben, és elnyerik-e az örök életet. A szülők ne tegyenek engedményeket gyermekeik hajlandóságainak, hanem a kötelesség világos útját kövessék, amelyet Isten jelölt ki: fékezzék meg őket szeretettel. Tagadják meg helytelen kívánságaikat határozottan, de kedvesen. Komoly, imádkozó szívvel, kitartó igyekezettel vezessék el gyermekeiket a világtól, a menny felé. Ne hagyjuk gyermekeinket arra sodródni, amerre hajlamaik viszik őket, hogy olyan utakra tévedjenek, amelyeken sokan járnak ugyan, de elvezetnek a helyes ösvénytől. Senki sem forog akkora veszélyben, mint az, aki nem akarja tudni, hogy veszély fenyegeti, s ezért türelmetlen, ha intik és tanácsolják.

Azért írok most neked, nővérem, mert látom a téged fenyegető veszélyt. Bár sokan vannak, akik hízelegve mindent jóváhagynak, s élvezik vendégszeretetedet, anélkül hogy jó tanáccsal áldásodra lennének, mégis figyelmeztetlek a láthatatlan, de örök boldogságodat fenyegető veszedelemre. Viharos időkhöz közeledünk, tanulmányozzuk hát hitünk igazi alapjait. Kutassuk a törvénykönyvet, hogy lássuk, vajon nem csúszott-e hiba a várakozásainkba és az elképzeléseinkbe.

Most ugyan jelentéktelennek tartják népünket, később azonban változás következik be ebben. A keresztény világ olyan lépéseket tesz, amelyek elkerülhetetlenül előtérbe hozzák az Isten parancsait megtartó népet. Egyre inkább emberi elméletekkel és hamis tanításokkal helyettesítik Isten igazságát. Mozgalmakat hoznak létre, hogy rabságba hurcolják azok lelkiismeretét, akik hűek szeretnének maradni Istenhez. A törvényhozó hatalmak is Isten népe ellen fordulnak majd. Minden ember vizsgára kerül. Bárcsak népünk bölcs lenne a maga javára, s tanítással és példamutatással adnánk tovább az igazságot gyermekeinknek! Az emberek alaposan szemügyre fogják venni hitünk minden egyes pontját. Ha nem kutattuk alaposan a Bibliát, ha nem gyökereztünk bele, nem alapozódtunk és erősödtünk meg benne, akkor a világ nagy gondolkodóinak bölcsessége félre fog vezetni bennünket.

A világ zajong, nyugtalan, lázas. Mohón követi a gonoszságokat, mintha igaz tettek lennének, s a tévedést és a bűnt, mintha igazság és szentség volna. Sötétség borítja a Földet és éjszaka a nemzeteket. Isten népe ne aludjon hát, amikor ilyen időket élünk. Azok hallgassanak talán, mintha megbénultak volna, akiknél ott az igazság? Hitetlenek jelentik ki, hogy ha ők hinnének abban, amit a keresztények állítólag hisznek, akkor sokkal, de sokkal buzgóbbak lennének. Ha valóban hisszük, hogy minden dolgok vége elközelített, akkor „igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon” (Tit. 2:12).

Aki valóban hisz az igazságban, az aszerint is viselkedik. Buzgó lesz és lelkiismeretes. Soha bele nem fárad, hogy embereket nyerjen meg Krisztusnak. Ha az igazság mélyen begyökerezik a mi szívünkbe, akkor igyekezni fogunk mások szívébe is beleültetni. Legtöbbnyire csak a külső udvarokban tartjuk az igazságot. Hozzuk be lelkünk belső templomába, ültessük trónra a szívünkben, hadd vegye át a hatalmat életünkben. Kutassuk Isten Igéjét és engedelmeskedjünk neki, akkor majd nyugalmat, békét és örömet találunk. Akkor vágyunk majd a menny felé húz. Ha kizárjuk életünkből az igazságot, ha száműzzük a külső udvarokba, akkor nem melegíti át szívünket Isten jóságának izzó tüze.

Sokan csak bizonyos napokra, bizonyos alkalmakra tartogatják Jézus vallását. Máskor pedig félreteszik és elhanyagolják. Az igazság megingathatatlan elve nemcsak a szombat néhány órájára vagy a jótékonyság néhány tettére szól. Be kell azt hoznunk a szívünkbe, hogy megszentelje és megtisztítsa jellemünket. Ha lenne olyan perc, amikor az ember biztonságban élhetne a mennyből jövő különleges világosság és erő nélkül, akkor felmenthetné magát Isten igazsága alól. A Bibliának, Isten tiszta, szent szavának kell tanácsadóvá válni. A Szentírás kitárja előttünk tanításait, ha megfogadjuk azokat.

Ábrahám Isten barátja volt, akiről az Úr ezt mondta: „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrizzék az Úr útját, igazságot és törvényt tévén.” (I. Móz. 18:19) Isten azért tisztelte meg Ábrahámot, mert vallásosságra nevelte családját, s elérte, hogy istenfélelemben éljen egész házanépe. Isten így szólt: „Tudom róla, hogy megparancsolja” – hogy nem fogja elárulni a szent bizalmat, tapodtat sem hátrál meg. Van törvény, és Ábrahám meg is tartja, nem ködösíti el elvakult szeretet a helyes iránti érzékét. Nem lép Isten és gyermekei üdvössége közé. Ábrahámot nem térítette le a helyes útról az az engedékenység, amely valójában a legkönyörtelenebb kegyetlenség.

A szülők és a gyermekek egyaránt Istenéi, hogy Ő igazgassa őket. Ábrahám szeretettel és határozottsággal kormányozta házát. Azért hagyta ránk Isten a szabályait, hogy ezek irányítsák az életünket. Ezek a szabályok megmutatják azt a mértéket, amelytől nem szabad eltérnünk, ha követni akarjuk az Úr útját. Legyen Isten akarata a legfontosabb számunkra. Ne azt kérdezzük, mit tesznek mások, mit gondol a rokonságunk, vagy mit mondanak majd rólunk, ha ezen az úton haladunk, hanem azt, hogy mit is mond Isten? Sem a szülő, sem a gyermek nem élhet igazán jól, csakis az Úr útján.

Hálás vagyok, amiért nemes fiaid vannak, akik igyekeznek Isten útján haladni, de remélem, ráébredsz, mi a kötelességed a barátaikat illetően. Ez fogja meghatározni előrehaladásotokat, növekedéseteket a lelki életben. Engedelmeskedjetek a lelkiismeret szigorú parancsainak, még ha nehéz is, s ez majd segít, hogy erkölcsi erőtök növekedjék. A kötelességek gyakran kereszthordozást jelentenek. Nem mindig áldozhatunk Istennek imát és dicséretet küzdelem nélkül. A lemondás és a keresztviselés várnak azon az úton, amelyen haladnunk kell, ha el szeretnénk érni Isten városának kapuit. Jézus előttünk jár, követni fogjuk-e?

Isten munkatársaivá kell válnunk, nemcsak a magunk üdvösségének eléréséért, hanem abban is, hogy mindent megteszünk a mások üdvösségéért. Ezzel veszünk részt a megváltás csodás tervében, később pedig a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. Isten felszólít téged, hogy „igyekezz, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus” (Fil. 3:12). Áldjon meg téged az Úr – így imádkozom érted. De el ne feledd, ha már csatlakoztál Jézushoz, munkatársává is kell lenned. Ha naponta nem merítünk Krisztus lelkületéből, istenfélelmünk és vallásos kötelességeink a saját életünkre szűkülnek le. Azért kell szívünkön viselnünk mások üdvösségét, hogy megszilárduljanak keresztényi jellemvonásaink.

Az Úr hamar eljön. Közelgünk otthonunkhoz, azért a mennyei erőktől nagyfokú ösztönzést kell nyernünk, akkor majd összes tervében azonosítjuk magunkat Üdvözítőnkkel. Akkor majd emelkedettek leszünk, s emelkedetté tudunk tenni másokat is. Eredményesek leszünk az üdvös cselekedetekben is.