Krisztus azért jött a földre, hogy minden ember elnyerhesse az üdvösséget. A Golgota keresztjén megfizette az elveszett világért a jóvátétel felülmúlhatatlan díját. Szerénysége, önfeláldozása az elbukott ember iránti mélységes szeretetét bizonyítják. Azért jött a földre, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Küldetése a bűnösökért történt, minden bűnösért, minden nyelvből és népből. Kifizette az árat mindenkiért, hogy megváltsa, egységre és összhangba hozza magával őket. Nem hagyta ki a legtévelygőbbet és a legbűnösebbet sem. Különösen azokért fáradozott, akik a legjobban rászorultak. Minél nagyobb szükségük van a megigazulásra, annál nagyobb Jézus megértése, annál mélyebb az érdeklődése, annál buzgóbban fáradozik értük. Nagy, szerető szíve mélyen megindul azokon, akiknek állapota a legreménytelenebb, azokon, akik leginkább rászorulnak az átalakító kegyelemre.

Az elveszett juh példázata Krisztusnak a tévelygők és elveszettek iránt érzett csodálatos szeretetét jelképezi. Nem marad azokkal, akik elfogadták mentését, nem áldozza minden idejét arra, hogy fogadja szeretetüket és hálájukat. Otthagyja nyáját, mely szereti őt, s elmegy a vadonba, viseli a nélkülözést, szembenéz a veszéllyel és a halállal. Keresi és megmenti a nyájtól eltévedt juhát, amely elpusztulna, ha vissza nem hozná. Amikor szorgos kutatás után rátalál, bár fáradt, sérült, éhes, nem várja el a legyöngült juhtól, hogy kövesse, nem hajtja maga előtt, hanem, óh, csodálatos szeretet! Gyöngéden karjára emeli, vállára veszi és viszi, vissza a nyájhoz. Aztán meghívja szomszédait, hogy örvendezzenek az elveszettnek, mely megkerült.

Ugyanezt tanítják a tékozló fiú és az elveszett drahma példázatai. Minden ember, aki különleges veszedelembe sodródik – kísértésbe esik –, fájdalmat okoz Krisztusnak, s leggyöngédebb érzéseit és legodaadóbb munkáját váltja ki. Jobban örül egyetlen bűnösnek, aki bűnbánatot tart, mint kilencvenkilencnek, akiknek nincs mit megbánniuk.

Ezeket a tanításokat okulásunkra adta. Krisztus tanítványai lelkére kötötte, hogy működjenek együtt vele, szeressék egymást, ahogyan Ő szerette őket. A kereszten kiállott kínszenvedés bizonyítja, hogy mekkora értéket tulajdonít az ember üdvösségének. Aki elfogadja megváltását, kötelezi magát, hogy munkálkodjon Vele. Senki ne tekintse magát az ég különös kegyeltjének, senki ne összpontosítsa érdeklődését és figyelmét önmagára. Aki Krisztus szolgálatába lépett, dolgozzék, ahogyan Ő dolgozott. Szeresse azokat, akik nem ismerik a törvényt, akik tudatlan és bűnös életet élnek, amint Krisztus is szereti őt.

Népünk körében azonban hiányzik a mély odaadás, a lelket rendítő szeretet és szánakozás a megkísértettek és tévelygők iránt. Sokan fagyos hidegséget és bűnös hanyagságot árulnak el. Krisztus példázata szerint az út másik oldalára kerülnek, a lehető legtávolabbra a segítségre szorulóktól. Az új hívő gyakran elkeseredett tusakodáson megy át régi szokásaival, vagy a kísértés valamely különleges válfajával. Azután fő szenvedélyétől vagy hajlandóságától legyőzötten bűnbe esik a meggondolatlan vagy valóságos gonosz erkölcsi tettében. Ekkor van szüksége testvérei erejére, tapintatára és bölcsességére, hogy lelki jóléte helyreálljon. Ilyen esetben alkalmazzuk Isten szavát: „Testvérek, ha botláson értek valakit, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelve, hogy magad kísértésbe ne essél.” (Gal. 6:1) Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük az aggályosok gyarlóságát, ne a magunk javát keressük. De milyen keveset találunk Krisztus szánakozó gyöngédségéből hitvalló követői között! Ha valaki megbotlik, a többiek veszik maguknak a bátorságot, s a lehető legsötétebb színben tüntetik fel az esetet. Könyörtelen szigorral bánnak el testvéreikkel, pedig talán ők is ugyanolyan bűnösök más irányban. Úgy tüntetik fel a tudatlanságból, meggondolatlanságból vagy gyöngeségből elkövetett botlást, mint előre tervezett, szándékos bűnt. Némelyek, ha letérni látnak valakit a helyes útról, karba tett kézzel mondják: „Ugye megmondtam! Tudtam, hogy megbízhatatlan.” Ez Sátán álláspontja. Örömükben tombolnak, mert aljas gyanúsításaik igaznak bizonyultak.

A fiatalokat és tapasztalatlanokt nagy türelemmel kell hordoznunk, mert komoly hibákat követhetnek el. Krisztus arra szólít fel, hogy a szelídség szellemében segítsük őket talpra állítani. Ha elbátortalanítjuk, akkor kétségbe taszítjuk és tönkretesszük őket. Krisztus felelősnek tart ezért. Ha nem ápoljuk naponta a szeretetet, abban a veszedelemben forgunk, hogy szűklátókörűek, kemények, szenteskedők, szőrszálhasogatók leszünk, és igaznak tartjuk magunkat. Holott Isten távolról sem helyesli életünket. Vannak, akik udvariatlanok, nyersek és kegyetlenek. Akár a sündisznó, megszúrnak mindenkit, aki a közelükbe kerül. Felmérhetetlen kárt okoznak, mert hamis színben tüntetik fel Üdvözítőnket.

Emelkedjünk magasabb színvonalra, mert így méltatlanok vagyunk a keresztény névre. Sajátítsuk el Krisztus lelkületét, amellyel a bűnösök megmentésén fáradozott. A tévelygők ugyanolyan kedvesek előtte, mint a hívők. Irgalmának ugyanolyan győzelmi jelvényeivé, országának ugyanolyan örököseivé válhatnak. De ki vannak téve az agyafúrt ellenség csapdáinak, a veszélyeknek, a beszennyeződésnek, és – Krisztus megmentő kegyelme nélkül – a biztos pusztulásnak. Ha ilyen színben látnánk a dolgokat, akkor föléledne a buzgalmunk, megsokszorozódna odaadó, önfeláldozó igyekezetünk, hogy azok közelébe férkőzzünk, akik segítségünkre, imánkra, megértésünkre és szeretetünkre szorulnak.

Ha eddig hanyag voltál, az életmentő parancs fényében vedd fontolóra kötelességedet: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ez mindannyiunk kötelessége. Az Úr valamennyiünktől elvárja, hogy enyhítsük felebarátaink terheit. Aki a kísértés ellen is erős, annak több a kötelessége: segítse a gyengéket, a roskadozókat. Aki tud, tanítsa a tudatlant. Jóléttel áldott meg az ég? Mentsd meg a szűkölködőt lesújtó gondjaitól! Dolgozzunk mások javára, juttassunk környezetünknek abból, amiben kiválóak vagyunk. Senki se egyék az élet kenyeréből anélkül, hogy meg ne osztaná környezetével.

Csakis azok élnek Krisztusért, hoznak nevére tisztességet és igazak Mesterükhöz, akik igyekeznek megmenteni az elveszettet. A valódi istenfélelem egészen bizonyosan kézzelfoghatóvá teszi a megfeszített Üdvözítő mély vágyát és buzgó munkáját azok megmentéséért, akikért meghalt. Ha Krisztus kegyelme lágyítja és csillapítja a szívünket s ha az jóságának és szeretetének tudatától izzik, akkor a megtérés, a gyöngédség és a szeretet magától értetődően árad belőle. A testet öltött igazság hatalmat gyakorol mindenkire, akivel érintkezik, akár a rejtett kovász.

Isten úgy rendelte el a dolgokat, hogy az emberek akkor növekedjenek Krisztus kegyelmében és ismeretében, ha az Ő példáját követik, ha úgy dolgoznak, ahogyan Ő dolgozott. Gyakran küzdelembe kerül majd, hogy uralkodjunk magunkon, és ne ejtsünk ki olyan szavakat, melyek elcsüggesztenék a kísértésekkel viaskodókat. Csakis komoly igyekezettel tarthatjuk fenn a mindennapos ima és dicséret életét, a mások útját bevilágító életet. Az ilyen erőfeszítés értékes gyümölcsöt terem: áldás lesz annak, aki kapja, de annak is, aki adja. A másokért való fáradozás lelkülete mélységet, szilárdságot és krisztusi szépséget épít a jellembe. Békét és boldogságot hoz a tulajdonosának. Vágyai emelkedettebbek lesznek, kiszorítják a lustaságot és az önzést. Gyakorolod-e a keresztény erényeket? Akkor növekedni fogsz bennük! Lelked izmai és inai kifejlődnek, erősek lesznek az Istenért végzett munkára. Lelked értelme kivilágosodik, hited gyarapodik, imád hatalommal teljes lesz. Akik a lelkek felett őrködnek és teljesen a tévelygők mentésére szentelik magukat, azok hozzák tető alá legbiztosabban a maguk üdvösségét is.

Ezt a területet mégis nagyon elhanyagoltuk! Azt hiszed, hogy ha teljesen Istennek adtuk volna gondolatainkat és szeretetünket, olyan hanyagul és közömbösen ejtettük volna el, mint eddig, a tévelygő, Sátán csábításával birkózó embereket? Hát nem Krisztus szeretetével és őszinte odaadásával kellett volna megpróbálni menteni a tévelygőket? Akik igazán Istennek szentelték magukat, a legnagyobb igyekezettel fogják nekivetni vállukat a lelkek megmentésének, melyből Krisztus veszi ki az oroszlánrészt, és amelyért Ő hozott végtelen áldozatot. Ez az a különleges munka, melyet ápolnunk kell és fenntartanunk, melyet sohasem szabad hagynunk ellankadni.

Isten felhívja népét, hogy ébredjen fel, és jöjjön ki a hideg, fagyos légkörből. Rázzák le azokat a rögeszméket és elgondolásokat, melyek befagyasztották a szeretet serkentéseit, és önző tétlenségbe merítették őket. Int nekik, hogy emelkedjenek feljebb az alacsony, földi szintekről, szívják be inkább a tiszta, napos, mennyei légkört.

Istentiszteletünk legyen szent és becses alkalom. Az imaórán semmi keresnivalója egymás bírálgatásának, elítélésének, a rideg gondolatoknak és a kemény beszédeknek. Az ilyen lelkülettel elűzzük gyülekezeteinkből Krisztust, és Sátán veszi át a parancsnokságot. Ne engedjünk behatolni semmit, ami keresztényietlen, ami rideg lelkületű. Hát nem azért jövünk össze, hogy esedezzünk Krisztus könyörületéért és bocsánatáért? Megváltónk világosan megmondta: „Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Mt. 7:2) Ki tud szeplőtlen jellemmel, ártatlan élettel állni Isten elé? Hogyan merjük hát bírálni és elítélni testvéreinket? Akik maguk is csak Krisztus érdemeiért remélhetnek üdvösséget, akik vérének erényeiben keresnek bocsánatot vétkeikre, azok súlyos kötelezettség alatt állnak, hogy szeressék, szánják bűnös társaikat, és bocsássanak meg nekik.

Testvéreim, ha nem nevelitek magatokat az áhítat helyének tiszteletére, nem nyertek áldást. Imádhatjátok külsőleg az Istent, de a lelki istentisztelet elmarad. „Ahol ketten vagy hárman összegyülekeznek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt. 18:20) Mindenki vegye tudomásul, hogy Isten jelenlétébe lépett. Ahelyett, hogy mások hibáin és fogyatékosságain kérődzne, inkább alaposan vizsgálja meg a szívét. Ha van bevallásra váró bűnöd, tedd a kötelességedet, mások bűneit pedig hagyd másokra.

Amikor a magad kíméletlen jellemének hajlamaiban kéjelegsz, amikor azt bizonyítod, hogy kegyetlen és érzéketlen lelkület él benned, akkor pontosan azokat riasztod el, akiket meg kellene nyerned. Könyörtelenséged felégeti bennük az összejövetel szeretetét. Gyakran még el is űzi őket az igazságtól. Vegyétek már egyszer eszetekbe, hogy magatok is Isten megrovása alatt álltok. Ha másokat elítélsz, ítéletet mond feletted Isten. Végezd inkább a kötelességedet: tarts bűnbánatot keresztényietlen viselkedésed miatt. Hasson az Úr a gyülekezet minden egyes tagjára mindaddig, míg átalakító kegyelme nyilvánvalóbbá nem válik életünkben és jellemünkben. Ha ezt követően gyűltök majd össze, akkor többé már nem egymást bírálni jöttök, hanem azért, hogy Jézusról és szeretetéről beszélgessetek.

Tegyük érdekessé az összejöveteleinket. Engedjük, hogy átjárja azokat a menny légköre. Ne tartsunk hosszú, száraz beszédeket és formai imákat, csak hogy az időt húzzuk. Álljon készen mindenki, hogy gyorsan végezze a rá eső részt, s ha készen vagyunk, zárjuk be az összejövetelt. Így majd mindig élénk marad az érdeklődés. Ez az Istennek tetsző istentisztelet. A szolgálat legyen érdekes és vonzó, s ne csökevényesedjék száraz formasággá. Éljünk Krisztusért percről percre, óráról órára, napról napra. Akkor majd bennünk él Krisztus. S ha összejövünk, az Ő szeretete buzog majd szívünkből, mint a sivatagi forrás, felfrissítve mindeneket, s arra késztetve a halálba menőket, hogy készséggel igyanak az élet vizéből.

Ne hagyatkozzunk két-három tagra, hogy azok végezzék az egész gyülekezet munkáját. Egyénenként kell erős, tevékeny hittel rendelkeznünk, fejlesztenünk a munkát, amit Isten ránk hagyott. Viseljük szívünkön az ügyeket. Kérdezzük meg Istent: „Mit akarsz, hogy cselekedjem? Hogyan végezzem időleges és örökkévaló munkám?” Az igazság kutatásának egyénenként kell teljes erőnkkel nekirugaszkodnunk, minden kezünk ügyébe eső segítséggel, imával, szorgalmasan kutatnunk a Szentírást. Azután az igazságnak kell megszentelnie minket, hogy lelkeket tudjunk menteni.

Minden gyülekezet komolyan igyekezzék kiirtani a gonosz beszédet, bíráló lelkületet, mint olyan bűnöket, amelyek termése a legrosszabb a gyülekezetben. Mint magának Sátánnak cselekedete, úgy essék megrovás alá a szigor és a hibakeresés. A gyülekezet tagjaiban bátorítanunk és erősítenünk kell a kölcsönös szeretet és bizalmat. Isten félelméből és embertársai szeretetétől késztetve mindenki zárja be a fülét a pletyka és a megszólás előtt. Irányítsd a mesék hordozóját Isten szavának tanításához. Szólítsd fel, hogy engedelmeskedjék a Szentírásnak, vigye kifogásait nyílegyenesen azokhoz, akikről úgy véli, hogy tévelyegnek. Ez a következetes viselkedés fényt hozna a gyülekezetbe, s a vétkek özöne előtt zárná be az ajtót. Isten megdicsőülne, és sok lelket megmenthetnénk.

Így szól az igaz tanú feddése a szárdisi gyülekezethez: „Tudom, hogy élő a neved, de halott vagy. Tetteidet nem találom tökéletesnek Isten előtt. Jusson eszedbe tehát, hogy hogyan kaptad és hallottad. Tarts ki mellette és térj vissza.” (Jel. 3:1, 3) Különösen az a vétek volt a gyülekezet rovásán, hogy nem erősítették meg azokat, akik a halál felé tartottak. Vonatkozik-e ránk ez az intés? Vizsgáljuk meg egyénenként a szívünket Isten szavának fényénél, és legyen első dolgunk, hogy Krisztus segítségével odabenn teremtsünk rendet.

Isten megteszi a ráeső részt az ember megmentéséért, s most egyházát szólítja az együttműködésre. Egyfelől Krisztus vére, az igazság szava és a Szentlélek, másfelől a veszendő lelkek. Krisztus minden követőjének kiszabott feladata van: rávenni az embereket, hogy fogadják el az ég adta áldásokat. Vizsgáljuk meg magunkat közelebbről, vajon végezzük-e ezt a munkát? Vonjunk kétségbe magunkban minden indítóokot, életünk minden tettét. Hány csúnya kép függ emlékezetünk csarnokában! Gyakran szorulunk Krisztus bocsánatára. Szüntelenül sajnálatától és szeretetétől függünk. Elmulasztottunk ugyanolyan lelkületet tanúsítani mások iránt, mint amilyet Krisztus tanúsít irántunk. Éreztél-e felelősséget valakiért, akit a tilos ösvényen kószálni láttál? Megfeddted-e gyöngéden? Megsirattad-e? Imádkoztál-e vele és érte? Kimutattad-e gyöngéd szavakkal és gondoskodó tettekkel, hogy szereted és meg kívánod menteni? Olyanokkal érintkezel, akik bukdácsolnak és roskadoznak nyomorék szemléletük és selejtes szokásaik terhe alatt. Magukra hagytad-e őket küzdelmeik hevében, amikor segíthettél volna? Nem kerülöd-e el az út másik oldalán a kísértés rohamai alatt roskadozókat, miközben a világ készen áll, hogy együttérzésével Sátán hálójába csalogassa őket? Rávágtad-e a választ, mint Kain: „Testvérem őrzője vagyok-e?” Hogyan is látja a te életedet a gyülekezet fenséges Feje? Hogyan tekinthet az igaz útról letértek iránti közönyödre az, akinek minden ember értékes, mert vérével vásárolta meg. Nem remegsz, hogy úgy otthagy, ahogy te hagysz ott másokat? Bizonyos lehetsz abban, hogy az Úr házának igaz vigyázója feljegyezte minden hanyagságodat!

Nem zártad-e ki szívedből Krisztust, hogy végül csak gépies formaiság váltotta fel a szívbeli istentiszteletet? Hová tűnt lelked fellobbanása, amit valamikor Jézus nevének említésére éreztél? Milyen forró volt a lelkekért való buzgalmad első szereteted frissességében! Milyen lelkendezve próbáltad közölni velük az Üdvözítő szeretetét! Első szereteted kihűlt, ezért szíved jegessé, bírálóvá, másokkal szemben követelőzővé lett. Törekedj visszaszerezni első szeretetedet, s azután hívd az embereket Krisztushoz. Ha nem teszed, mások, akiknek kevesebb a világosságuk, gyakorlatuk és lehetőségük, állnak elő – mert a megkísértettekért, megpróbáltakért és szenvedőkért folyó munka nem állhat meg. Krisztus felajánlja e szolgálatot a gyülekezetnek, de ki fogadja el?

Isten nem felejtette el a gyülekezet korábbi jótetteit és önmegtagadását. De a múlt erényei nem mentik meg a gyülekezetet, ha nem tesz eleget többé küldetésének. Ha nem szűnik meg a szívtelen hanyagság és közöny, a gyülekezet még gyengébbé válik és formaivá korcsosodik. Hagyjuk talán, hogy ez bekövetkezzék? Állandósítsuk talán a halálos álmot, a szeretet és az igyekezet siralmas csökkenését? Azt akarjátok, hogy így találja majd Jézus a gyülekezetét?

Testvérek, biztos, hogy lámpátok csak pislákolni fog, míg végül elalszik, ha szívós igyekezettel meg nem újítjátok hiteteket. „Gondold meg, honnan süllyedtél ide. Tarts bűnbánatot, és tégy úgy, mint előbb.” (Jel. 2:5) Ha a most kínálkozó lehetőség kiaknázatlanul múlik el, ez a figyelmeztetés hangzik: „Különben gyorsan fellépek ellened, és elmozdítom helyéről gyertyatartódat.” A hosszútűrő, elnéző Isten figyelmezteti gyülekezetét és az egyéneket, hogy a Vigyázó, aki sohasem alszik, leméri tetteiket. Isten csodálatos türelme az egyetlen oka annak, hogy még nem vágta le őket, mint a föld terheit. De a Lélek nem esedezik örökké. Türelme már csak rövid ideig tart.

Hitednek növekednie kell, mert megmérnek, és könnyűnek találnak. Az utolsó napon a Főbíró ítélete azon fordul jobbra vagy balra, hogy fáradoztunk-e a szűkölködőkért, az elnyomottakért és a megkísértettekért. Nem mehetsz el mellettük mindig az út másik oldalán, vagy ha igen, nem nyersz bebocsátást, mint megváltott bűnös, Isten városába. „Amit nem tettetek eggyel is a legkisebbek közül, velem nem tettétek” (Mt. 25:45) – mondja Krisztus.

Most még nem túl késő jóvátennünk a múlt mulasztásait. Élesszétek újjá az első szeretetet, az első buzgalmat. Kutassátok fel azokat, akiket kimartatok magatok közül. Kötözzétek be a sebeket, melyeket ütöttetek. Valljátok be nekik az ellenük elkövetett bűneiteket. Húzódjatok közelebb a szánakozó szeretet szívéhez. Hagyjátok szívetekbe áradni az isteni könyörület patakját, onnét pedig mások szívébe. Kövessük Jézus gyöngédségének és irgalmának példáját – melyet értékes életével tárt elénk –, amikor felebarátainkkal bánunk. Különösen azokkal, akik Krisztusban testvéreink. Az élet kimerítő küzdelmeiben sokan elfáradtak, pedig egyetlen biztató szó és a bátorítás győzelemre segítette volna őket. Soha, soha ne váljatok szívtelenné, hideggé, rideggé és gáncsoskodóvá! Soha egyetlen alkalmat se mulasszatok el, hogy bátorító, reményt keltő szavakat szóljatok! Nem tudhatjuk, milyen sorsdöntő segítséggé válna a teher könnyítésére a gyengédség megnyilvánulása, krisztusi igyekezetünk. A tévelygőt más úton visszanyerni nem lehet, csak a szelídség, a kedvesség és a szeretet szellemében.

Kiváltanád-e a tévelygő lelket, Istenhez vezetnéd-e az elveszettet? Őrzőangyalként állnál-e mellé, Aki már rég a bűn ösvényét járja? Gyengéd, kedves szavakkal Kezedbe fognád-e kezét? Mellette állnál-e testvérként, Míg ki nem űzöd a gonoszt?

Ne vesd meg a bűnöst, de kérleld Nyájas, gyöngéd szóval, Vidd vissza Istenhez az elveszettet, Az emberiességhez és a jóhoz. Hisz magad is ember vagy, csupán Gyenge ember, elbukhatsz, mint ő. Légy hát kegyelmes az elesetthez, Hogy az Úr hozzád is kegyelmes legyen.