Az r.-beli gyülekezet állapota közelről sem olyan, amilyennek lennie kellene. Ha bizonyosan meg nem változik, kiszárad és elhal. Nagyon elharapózott köztünk a gáncsoskodás, sokan ajtót nyitnak a hitetlenség és kételkedés előtt. Aki hitről beszél, aki gyakorolja a hitet, annak lesz is hite. Aki kételkedést ápol, aki hangot ad kétkedésének, az kételkedést is arat.

A lelkészek hanyagok. Nem ültették hallgatóik szívébe, hogy hűségesnek kell maradniuk. Nem tanították meg a gyülekezetet az igazság és a kötelességek valamennyi pontjára, nem dolgoztak lelkesen, hogy életerőssé tegyék őket. Nem keltették fel érdeklődésüket Isten ügyének valamennyi területe iránt. Tudtomra adták, hogy ha gondosan nevelték volna a gyülekezetet, ma már sokkal előbbre járnának. A lelkészek hanyagsága felületessé és hűtlenné tette a tagokat. A hívek nem érzik egyéni felelősségüket, hanem azzal mentegetik magukat, hogy az igehirdetők nem végzik el a feladatukat. Isten azonban nem fogadja el ezt a kifogást. Ha nem lenne Bibliájuk, ha nem kaptak volna mennyből jövő figyelmeztetéseket, intéseket, kérleléseket, hogy felismerjék kötelességeiket, akkor Isten kevésbé ítélné meg őket. De az Úr küldött nekik tanácsokat és utasításokat, világossá tette egyéni kötelezettségeiket. Nem kellett volna hibásan cselekedniük.

Isten világosságot ad, hogy vezesse azokat, akik őszintén vágynak a világosságra és igazságra. Mégsem az a célja, hogy eltávolítsa a kételkedés összes lehetőségét. Elég bizonyítékot kínál, van mire alapozni a hitünket, azután elvárja, hogy elfogadjuk a bizonyítékokat és gyakoroljuk a hitet.

Aki alázatos, tanítható lelkülettel kutatja a Bibliát, az biztos vezetőre talál benne, amely csalhatatlan pontossággal jelöli ki az élet útját. De mit ér a Biblia kutatása, testvéreim, ha nem gyakoroljátok a benne foglalt igazságokat? E szent könyvben nincs semmi fölösleges. Semmit sem jelent ki, ami nem érinti az életünket. Minél jobban szeretjük Jézust, annál inkább tiszteljük majd igéjét, Istennek közvetlenül hozzánk intézett szavát.

A gyülekezet Sátán által elbűvölt területen áll, ezért meg kell térnie. Egyénenként kell erőfeszítéseket tennetek. A Biblia gazdag ígéretei azokra vonatkoznak, akik naponta felveszik keresztjüket, naponta megtagadják magukat. Mindaz, aki valóban tanulni kíván Krisztus iskolájában, művelni fogja magában a lelki gondolkodást, és igénybe fogja venni a kegyelem összes, rendelkezésére álló eszközét. Ebben a gyülekezetben azonban semmibe veszik a lehetőségeket és kiváltságokat. Lehet valaki gyenge szónok, alig néhány szóra képes, aki csak keveset tud elvégezni az Úr szőlőjében, mégis kötelessége szólni arról, amit tud, és szívén viselni a munkát. Mindenki segítsen a gyülekezetet erősíteni! Most alig akad egy-két ember, akiben Káleb hűséges lelkülete él. E hűségesek viselik a terheket, vállalják a felelősségeket, míg a többiek kitérnek minden nehézség elől.

Káleb megbízható volt és állhatatos. Nem dicsekedett, nem sorolta fel az érdemeit és jótetteit, mégis mindig a jó oldalán vetette latba tekintélyét. És mi lett a jutalma? Amikor az Úr ítéletet hirdetett azok ellen, akik nem hallgattak a szavára, róla ezt mondta: „Szolgámat, Kálebet, mivel más lelkület töltötte el, és egészen mellettem állt, elvezérlem arra földre, amelyen járt, és utódai birtokukba is veszik.” (IV. Móz. 14:24) Míg a gyávák és zúgolódók a pusztában hullottak el, a hűséges Káleb otthonra talált az ígéret földjén. Így szól az Úr: „Aki tisztel engem, azt én is megtiszteltetésben részesítem.” (I. Sám. 2:30)

Anna imádkozott és bízott. Fia, Sámuel pedig a legbecsesebb kincs volt, amelyet Izrael Istenének adhatott – hasznavehető férfi, jól megalapozott jellemmel, aki sziklaszilárdan helytállt, amikor az elvekről volt szó.

Joppéban élt Dorkás, akinek ügyes ujjai gyorsabban dolgoztak, mint a nyelve. Tudta, kinek nincs megfelelő ruhája, ki szorul szerető gondoskodásra, és ingyen segített a szűkölködőkön. Amikor Dorkás meghalt, a joppéi gyülekezet jól tudta, kit veszített el. Nem csoda hát, hogy gyászolták és siratták. Olyan értékes asszony volt, hogy Isten hatalmával visszahozták a halálból, hogy szeretete, hozzáértése és ereje továbbra is a többiek áldására lehessen.

Ritkaság az ilyen türelmes, imádkozó, szorgalmas hűség, amely Isten e szentjeiben élt. Az egyház azonban nem tud enélkül fejlődni. Szükség van rá a gyülekezetben, a szombatiskolában és az emberi közösségekben. Sokan úgy csatlakoznak a gyülekezethez, hogy előzőleg nem győzték le rossz jellemvonásaikat. A válság esetén pedig, amikor erős, bizakodó emberekre van szükség, gyávaságukkal a gyülekezetet gyengítik. És még csak be sem látják, hogy ez így nincs rendjén. A gyülekezeteknek semmi szükségük ilyen emberekre, mert megbízhatatlanok. Mindig égető szükség van azonban az istenfélő munkásokra, akik rendíthetetlenek, akik nem veszítik el bátorságukat a megpróbáltatás napján.

Néhányan ebben a gyülekezetben még bajt fognak okozni, mert akaratukat nem hozták összhangba Krisztus akaratával. E. testvér sok kárt okoz még a gyülekezetben. Akkor elégedett, ha az ő kezében van az irányítás. De ha nem ő áll a legelső helyen, akkor mindig a rossz oldalára pártol. Azonkívül meggondolatlanul cselekszik. Nem húzza egyenletesen Krisztus igáját, hanem sok mindent megkérdőjelez és az ellenkező álláspontra helyezkedik, mert vérében van a gáncsoskodás és testvéreink vádolása. Noha állítja, hogy lelkesedik az igazságért, mégis messzire húzódik a közösségtől. Nem elég szilárd az erkölcsi állásfoglalása, nem megalapozott keresztény, nincs meggyökerezve az igazságban. Az igazság szent elvei nem váltak természete részévé. Megbízhatatlan, ezért Isten is elégedetlen vele.

E. testvér és felesége figyelmen kívül hagyták Isten szavát a gyermekeik nevelésével kapcsolatban. Eltűrték, hogy jóformán a gyermekek uralják családjukat, azt műveljék, amire éppen kedvük támad. Ha nem helyezik őket egészen más hatások alá, akkor az ellenség soraiban tűnnek majd fel, a rend, fegyelem és engedelmesség ellen harcolva. Pedig azok a gyermekek, akiket így magukra hagyunk, boldogtalanok. Ahol könnyedén veszik a szülői szó tekintélyét, ott Isten tekintélyét sem fogják tiszteletben tartani.

A szülői feladat szent és komoly. Sokan azonban nem értik ezt, mert az igaz tettek ellensége elvakította őket. Hagyják, hogy gyermekeik fegyelmezetlenül, udvariatlanul, szemtelenül, önfejűen, hálátlanul, szentségtelenül nőjenek fel, pedig a szilárd, határozott, kiegyensúlyozott nevelés, amelyben az igazság és könyörület türelemmel és önuralommal párosul, csodálatos eredményeket érne el.

E. testvérnek feltétlenül szüksége van a kegyelem átalakító hatalmára. Mindaddig nincs biztonságban, amíg le nem győzi jellemhibáit. Lankadatlanul kell küzdenie ezek ellen. Ha nem él vigyázó, imádkozó életet, akkor sohasem lesz kiegyensúlyozott. Az a veszély is fenyegeti, hogy tekintélyével akadályozza, hamis megvilágításba helyezi az igazságot, és rossz hírt kelt róla. Nagyon vigyázzon, nehogy olyan előítéleteket keltsen a hitetlenekben, amelyeket azután lehetetlen lesz leküzdeni.

Az emberi természet végletekre hajló, végletek közt hánykódik. Sokan a vakbuzgóság áldozatai. Lobogó láz emészti őket, amelyet könnyen összetéveszthetnek a vallással. Azonban hogy Krisztus tanítványai vagyunk-e, azt jellemünk bizonyítja. Bennünk él-e Krisztus szelídsége, alázata és jótékony lelkülete? Kitessékeltük-e lelkünk templomából a büszkeséget, gőgöt, önzést és bíráló lelkületet? Akik nem ezt tették, nem tudják, milyen lelkület él bennük. Nem fogják fel, hogy az igazi kereszténység abban nyilvánul meg, ha sok gyümölcsöt teremnek Isten dicsőségére.

Mások viszont túlontúl a világhoz szabják magukat. Nincs világos, éles választóvonal a világ és őközöttük. Ha az előbbiek durva, bíráló, előítélettel terhelt lelkületükkel elriasztják az embereket az igazságtól, ez utóbbi csoport miatt az emberek arra a következtetésre jutnak, hogy a hitvalló keresztényekből hiányzik az elvhűség, és fogalmuk sincs a szív vagy a jellem átalakulásáról. „Úgy világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat” – utasította Krisztus az övéit (Mt. 5:14).

Sokan nem tudják, miből épül fel a keresztény jellem. Életmódjuk gyalázatot hoz Isten ügyére. Ha megtérnének, életük nem teremne tüskét és bogáncsot, hanem a lélek becses gyümölcseinek életerős fürtjeit – „szeretetet, örömet, békességet, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önmegtartóztatást” (Gal. 5:22). Nagy veszély rejlik abban, ha elhanyagoljuk szívünk művelését. Sokan elégedettek önmagukkal. Azt gondolják, hogy elég, ha a külsőségek tekintetében megtartják Isten parancsait, Krisztus kegyelmét azonban nem ismerik, ezért az nem is lakik a szívükben élő hit által.

„Nélkülem semmit sem tehettek” – mondta Krisztus (Jn. 15:5). Ha azonban Isten kegyelme együtt munkálkodik emberi igyekezetünkkel, akkor minden lehetségessé válik: türelme és szelídsége átjárja jellemünket, világos fényt áraszt a mennybe vezető útra. Ha szemléljük Krisztus jellemét és követjük Őt, akkor az Ő hasonlatosságára változunk át. Akkor a menny dicsősége ragyog az életünkben, s másokra is fényt áraszt. A segítséget, amely ilyen életre tesz alkalmassá, Isten trónjánál találjuk meg. Ez az igazi megszentelődés. S mi más dicsőségre vágyhat a halandó ember, mint hogy úgy kapcsolódjék össze Krisztussal, mint a szőlővessző a tőkével?

Egyszer láttam egy képet, amely egy tulkot ábrázolt az eke és az oltár között. Alatta felirat: „Mindkettőre kész.” Hajlandó fáradságos munkát végezni a földeken, vagy az áldozati oltáron vérezni el. Erre az elhatározásra kellene eljutniuk Isten gyermekeinek. Szívesen menni, ahová a kötelesség szólít, igénytelenül, s áldozatot hozni az igazság ügyéért. A keresztény egyházat az áldozat elvére alapították. „Ha valaki utánam akar jönni – mondta Krisztus –, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét naponta, és kövessen engem.” (Lk. 9:23) Egész szívünket, teljes szeretetünket várja. A lelkesedésnek, buzgalomnak és önzetlen munkálkodásnak, amely Isten odaadó követőit jellemezte régen, fel kellene szítania bennünk az elhatározást, s késztetnie kellene minket, hogy kövessük példájukat. Az igazi vallás céljainknak komolyságot és határozottságot ad, amely jellemünket az isteni mintára formálja, és alkalmassá tesz arra, hogy mindent szükségtelennek tartsunk Krisztus felséges ismeretéhez mérten. Ez a céltudatosság hallatlan erő forrásának bizonyul.

Fontosabb és komolyabb üzenet van birtokunkban, mint amilyet valaha is halandókra bíztak. Felelősek vagyunk érte, hogy miként bánunk ezzel az igazsággal. Mindegyikünknek igyekeznie kell embereket menteni. Életünkkel kell bizonyítanunk az igazság szívünkre és jellemünkre gyakorolt hatalmát, s ugyanakkor megtennünk minden tőlünk telhetőt, hogy másokat is megnyerjünk az igazság szeretetének. Ha egy bűnöst hozunk Krisztushoz, azzal felemeljük, visszaállítjuk emberi méltóságát, és nemesbítjük egész jellemét. Áldássá tesszük őt családja, a társadalom és az egyház számára. Hát nem méltó ez a munka arra, hogy a legnemesebb képességeinket vessük latba érte?

Kis tehetségű emberek is, ha Isten szeretetében tartják meg a szívüket, sokakat megnyerhetnek Krisztus számára. Harlan Page átlagos képességű, tanulatlan, szegény ember volt. De fő céljává tette, hogy előremozdítsa Isten ügyét, ezért igyekezetét jelentős siker koronázta. Beszélgetések és buzgó könyörgés által fáradozott embertársai megmentésén. Imaórákat, közös tanulásokat szervezett, terjesztette vallásos olvasmányainkat. Halálos ágyán, amikor az örökkévalóság árnyéka nyugodott meg arcán, elmondhatta magáról: „Tudom, hogy mindez Isten kegyelméből s nem a magam érdeméből származik, de azt hiszem, több mint száz ember tért Istenhez a közreműködésemmel.”

Tanítsuk a gyülekezet minden tagját rendszeres munkavégzésre. Mindenki tegyen valamit az Úrért: például érdeklődést kelthetünk az emberekben az olvasás iránt, beszélgethetünk és imádkozhatunk velük. Az a lelkész, aki jól nevel, alaposan fegyelmez, és a hatékony munkások seregét vezeti, dicsőséges győzelmeket ér el itt, azonfelül gazdag jutalom vár rá, amikor a fehér trón körül találkozik majd azokkal, akiket munkája által megmentett.

Tedd, mi jó, tedd hamar, teljes erődből,; angyalszárny is sorvadoz, ha nem repül,; s még az Úr sem volna boldog tétlenül.

Miután a gyülekezet eljutott az igazság ismeretére, ha megfelelő komolyságról, lelkesedésről és szeretetről tettek volna tanúságot, akkor gyümölcsöt teremtek volna a jó cselekedetek által, s befolyásuk komoly súllyal esett volna latba a jó oldalán. Ők azonban közönyösek voltak, hideggé és halottá váltak. Néhányan részt vettek ugyan az összejöveteleken, de oda is inkább a világ, mint a menny légkörét vitték magukkal. A gyülekezet nem állt készen, hogy kamatoztassa a rá fordított igyekezetet. Jelen állapotukban nem képesek felismerni az együtt munkálkodás rájuk eső részének szükségességét; odaszentelődésük és komolyságuk hiánya elcsüggesztette a lelkészeket. E hanyagság helyett érezniük kellett volna egyéni felelősségüket. A gyülekezet fejlődése addig nem várható, amíg a tagok hozzá nem fognak szívük megújításához. Sok hitvalló kevéssel beéri. Ha néhány fokkal emelkednek a lemondásban és átalakulásban, akkor nem gondolnak arra, hogy tovább kellene fejlődniük. Miért pihennek a seprejükön? Pedig nincs megállásunk, amíg meg nem érkezünk a mennybe. Egyikünknek sem szabad megelégednie a pillanatnyi lelki eredményeinkkel. Egyikünk sem aknázza ki teljesen a lehetőségeit, csak ha megtorpanás nélkül fejlődünk. Emelkednünk kell, folyton kapaszkodnunk fölfelé. Minden keresztény kiváltsága, hogy addig növekedjék, míg éretté, felnőtté válik a Krisztus Jézusban.

A kedves r.-beli testvéreink mennyire rászorulnak arra, hogy a személyes istenfélelemre tanítsák őket, milyen nagy szükségük van egy pásztor gondoskodására! De azt sem teszik meg egészen, amit tehetnének. Isten megvizsgál titeket, testvéreim, s akkor néhányan polyvának fogtok bizonyulni, néhányan pedig értékes gabonának. Ne engedjetek a kísértő hatalmának! Erős fegyveresként jön, mégse adjátok meg neki magatokat! Erősödjetek a kötelességek teljesítése által, és védelmezzetek meg minden talpalatnyi területet. Visszavonulás helyett törjetek inkább előre. Ahelyett, hogy elgyengülnétek és elcsüggednétek, inkább készüljetek az ütközethez. Isten felszólít titeket, hogy vessétek be minden erőtöket a bűn minden formája ellen. Öltsétek magatokra az Istentől kapott teljes fegyverzetet, tekintsetek üdvösségünk parancsnokára, mert veszélyes idők várnak ránk. Ne álljatok hamis zászlók alá, hanem figyeljétek szent hitünk lobogóját. Ott legyetek, ahol ez leng, még ha a leghevesebb küzdelem dúl is körülötte. Rövidesen úgyis véget ér ez a háború, hamarosan kivívjuk a győzelmet. S ha hűségesek maradtok, akkor hódítóknál hatalmasabbak lehettek azáltal, aki minket szeretett (Jel. 1:5). Ragyogó díj, az örök dicsőség lesz a jutalmatok.