Akik könyvkiadóinknál, iskoláinkban, kórházainkban dolgoznak, azoknak élő összeköttetésben kell állniuk Istennel. Különösen azoknak kell Isten országát és az Ő igazságát legfőbb szempontnak tartaniuk, akik az intézményeket igazgatják. Erre a munkára nem alkalmasak azok, akik nem követik Isten tanácsait és nem teremnek gyümölcsöt az Ő dicsőségére. Úgy kell élniük, hogy Teremtőjüket dicsőítsék, magukat nemesbítve, embertársaiknak pedig áldására szolgálva. Mindenkinek vannak természetes hajlandóságaik, amelyeket ápolni vagy elnyomni kell, aszerint, hogy segítik vagy akadályozzák a növekedést a kegyességben, és az elmélyülést a vallásos tapasztalatokban.

Az Úrért tevékenykedők nem szolgálhatják Istent elfogadhatóan, ha nem élnek vallásos kiváltságaikkal. Fák vagyunk az Úr kertjében, s Ő keresi a gyümölcsöt, amelyet jogosan vár tőlünk. Mindnyájunkat figyel, olvas a szívünkben, érti életünket, és mélységesen érdekli a sorsunk. Akikre szent bizalom hárul, mindnyájan tegyék fel a kérdést: „Hogyan állok meg Isten kutató tekintete előtt? Mentes vagyok-e lelki tisztátalanságoktól, vagy szívem temploma annyira megtelt árusokkal és vevőkkel, hogy nincs benne hely Krisztus számára?” Az üzletelés szakadatlan zaja kiszárítja a lelket, és Krisztus nélkül maradunk. Aki vallja ugyan az igazságot, de nap nap után elmulaszt Istennel élő kapcsolatot ápolni, értelmetlen dolgokat tesz majd: olyan határozatokat hoz, amelyek figyelmen kívül hagyják Isten akaratát. Nem biztonságos, ha a vezető testvérek a saját elgondolásaikat követik. Nem viselik Krisztussal együtt az igát, s ezért nem mozdulnak összhangban Megváltójukkal. Alkalmatlanok lesznek arra, hogy felismerjék és végrehajtsák a valódi feladatokat, és majd Sátán indítja őket olyan elgondolásokra, amelyek zavart keltenek és akadályozzák a haladást.

Testvéreim, ápoljátok-e szívetekben az áhítatot? A vallásos kötelezettségek iránti szeretet uralkodik-e bennetek? Hit által éltek-e, és legyőzitek-e hit által a világot? Részt vesztek-e az istentiszteleteken? Hallatjátok-e hangotokat az ima- és társas összejöveteleken? Biztos helye van-e a családi oltárnak az otthonotokban? Összegyűjtitek-e gyermekeiteket reggel és este, hogy Isten elé tárjátok életüket? Megtanítjátok-e nekik, hogy miként válhatnak a Bárány követőivé? Hanyagságotokat és hűtlenségeteket bizonyítja, ha családotok vallástalan. Szomorú állapot, ha ti Isten szent ügyéért dolgoztok ugyan, de közben gyermekeitek hanyagok, tiszteletlenek, nem szeretik a vallásos összejöveteleket és a szent igazságot. Az ilyen család Krisztus és az igazság ellen veti latba tekintélyét, amint Üdvözítőnk mondta: „Aki nincs velem, ellenem van.” (Lk. 11:23) A vallás elhanyagolása családodban, gyermekeid neveletlensége Isten legnagyobb rosszallását váltja ki. Ha valamelyik gyermeked a folyóba esne és a hullámokkal küzdene, ha életveszélyben forogna, mekkora lenne az igyekezeted! Milyen hatalmas erőfeszítéseket tennél, micsoda imákat rebegnél, milyen fáradozással próbálnád megmenteni! S ott vannak gyermekeid, Krisztustól elszakadva, lelkük menthetetlen. Talán még durvák, udvariatlanok is, hitünk szégyenei. Isten és remény nélkül vesznek el a világban, te pedig hanyag és nemtörődöm vagy.

Milyen példát mutatsz gyermekeidnek? Mennyire tartasz otthon rendet? Arra neveled-e őket, hogy törődjenek másokkal, hogy gyengédek, könnyen kérlelhetők legyenek, mindenekfelett tiszteljék a vallásos kötelezettségeket, s vegyék komolyan Isten kívánalmait? Tanítsátok őket arra, hogy tiszteljék az imádság óráját! Keljenek fel időben, s vegyenek részt a családi áhítaton.

Azok a szülők, akik arra tanítják gyermekeiket, hogy az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete, az angyalok és az emberek előtt Istent dicsőítik rendezett, fegyelmezett családjukkal. Olyan családdal, amely szereti Istent és engedelmeskedik neki, ahelyett, hogy lázadozna ellene. Krisztus nem idegen az ilyen családban, nevét ismerik, tisztelik és dicsőítik. Az angyalok gyönyörködnek az olyan otthonban, ahol Isten a legelső, ahol arra tanítják a gyermekeket, hogy tiszteljék Teremtőjüket, a vallást, a Bibliát. Az ilyen családoké az ígéret: „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek.” (I. Sám. 2:30) Amikor egy apa ilyen családból indul napi kötelességeit végezni, lelke nyugodt, békés lesz azáltal, hogy Istennel érintkezett. Kereszténynek bizonyul majd, nem csak hitvallásában, de foglalkozásában és minden dolgában is. Hűségesen végzi munkáját, tudva, hogy Isten tekintete nyugszik rajta.

Nem marad néma a gyülekezetben sem. Hála és bátorítás hangzik ajkáról, mert fejlődő keresztény, aki naponta új tapasztalatokra tesz szert. A gyülekezetben segítőkész, tevékeny. Isten dicsőségére és embertársai mentésére törekszik. Bűnösnek tartaná magát Isten előtt, ha elhanyagolná a gyülekezetbe járást, s elmulasztaná felhasználni kiváltságait, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy jobb, hatékonyabb munkát végezhessen az igazság ügyéért.

Nem dicsőíti Istent, ha a tekintélyes testvérek pusztán üzletemberekké válnak, és elhanyagolják örök érdekeiket. Hol kellene munkára fognunk ügyességünket és adottságainkat, ha nem azokban a dolgokban, amelyek örökre megmaradnak? Testvéreim, állítsátok képességeiteket az Úr szolgálatába! Mutassatok olyan ügyességet és rátermettséget Krisztus művének felépítésében, mint világi vállalkozásaitokban.

Szomorúan kell megállapítanom, hogy sok családfőből hiányzik a buzgalom és az érdeklődés, ha lelki dolgokról van szó. Vannak, akiket csak ritkán látunk a gyülekezetben. Egyik kifogást a másik után hozzák fel távollétük igazolására, de a valódi ok az, hogy nem hajlik szívük a vallásosságra. A gyermekek nem az Úr intésein és táplálékán nőnek fel, ezért nem olyanok, amilyennek Isten szeretné látni őket. Az ilyen apáknak nincs élő összeköttetésük Istennel, csupán üzletemberek. Lelkületük nem békülékeny, és annyira hiányzik belőlük a szelídség, kedvesség és előzékenység, hogy indítékaikat félremagyarázzák és jó tulajdonságaikról is rosszat beszélnek. Magaviseletük sérti Istent, ezért meg kell változniuk.

Isten ügyét olyan munkásoknak kellene előbbre vinniük, akik naponta megélik Krisztus vallását. „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn. 15:5) – mondja Krisztus. Egyikünk sem mentes a kísértésektől. Aki intézményeinkben, egyházterületeinken, missziós vállalkozásainkban munkálkodik, bizonyos lehet abban, hogy hatalmas ellenséggel áll szemben, aki folytonosa megpróbálja elszakítani őt az erő forrásától, Krisztustól. Minél felelősebb állást tölt be valaki, annál inkább támadja Sátán, mert tudja, hogy ha egy vezető kifogásolható ösvényre lép, mások is követik példáját. De akik folyamatosan Krisztus iskolájában tanulnak, azok képesek lesznek arra, hogy Üdvözítőnk egyenes útján járjanak, és Sátán vereséget szenved, nem tudja őket kibillenteni az egyensúlyukból. A kísértés még nem bűn. Jézus szent és szeplőtlen volt, mégis mindenben megkísértette Őt az ördög, méghozzá olyan erős és hatalmas kísértésekkel, amilyenekhez hasonlókat embernek sohasem kell kiállnia. Jézus ellenállt a kísértéseknek, és ezzel ragyogó példát hagyott ránk, hogy nyomdokain járjunk. Ha önigazultak és magabiztosak vagyunk, magunkra maradunk, és Sátán kísértése alatt elbukunk, de ha Jézusra tekintünk és Őbenne bízunk, ha azt az erőt hívjuk segítségül, amely legyőzte az ellenséget, akkor minden kísértésben utat nyit menekülésünk előtt. Ha Sátán áradatként tör ránk, szálljunk szembe vele a Lélek kardjával – akkor Jézus siet majd a segítségünkre. A hazugság atyja reszket Isten igazságának megsemmisítő erejétől.

Sátán mindent elkövet, hogy elvonja az embereket Istentől. Ha vallásos életünk anyagi gondokba fullad, ha ez annyira leköti gondolatainkat, hogy nem szakítunk időt igeolvasásra, titkos imára, és arra, hogy este, reggel hálát és dicséretet mondjunk Istennek, akkor ellenfelünk sikere bizonyos. Milyen kevesen ismerik a legnagyobb csaló csapdáit, mennyien tudatlanok fondorlatai felől! Amikor testvéreink önként elmaradoznak vallásos összejöveteleinkről, amikor nem törődnek Istennel és nem tisztelik Őt, nem választják tanácsadóul és védelmük erős bástyájául, akkor hamarosan világi gondolatok és gonosz hitetlenség lesznek úrrá rajtuk. Hiú önbizalom és bölcselkedés foglalja el az alázatos, bízó hit helyét. Gyakran kísértéseket dédelgetnek az igaz pásztor hangjaként, mert eltávolodtak Jézustól. Egyetlen pillanatra sem lehetnek biztonságban, ha nem ápolják szívükben a helyes elveket és nem alkalmazzák azokat minden üzleti ügyükben is.

„Ha pedig valaki közületek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányás nélkül ad.” (Jak. 1:5) Ez az ígéret aranynál, ezüstnél is értékesebb. Ha alázatos szívvel kérsz irányítást minden bajban és tanácstalanságban, az Úr kegyelmesen felelni fog, erre szavát adta. Isten ígéretei sohasem változnak. Az ég és a föld elmúlhatnak, de szava semmiképpen el nem múlik. Bízzál az Úrban, és meg nem szégyenülsz! „Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberekre számítani. Jobb az Úrnál keresni menedéket, mint fejedelmekben reménykedni.” (Zsolt. 118:8–9)

Bármilyen állást töltünk be, bármi legyen is a foglalkozásunk, elég alázatosnak kell maradnunk ahhoz, hogy szükségét érezzük a segítségnek. Támaszkodjunk fenntartás nélkül Isten szavára, ismerjük el gondviselését mindenben, hűségesen tárjuk ki lelkünket előtte imáinkban. Hagyatkozz csak a magad értelmére, kedves testvérem, bánatot és csalódást aratsz majd! Bízz az Úrban teljes szívedből, s akkor majd bölcsen irányítja lépteidet, biztonságban leszel mind ezen, mind az eljövendő világon. Világosságra és ismeretekre van szükséged. Isten tanácsát kövesd, ne a saját ötleteidet; ne a magad csiholta szikrák fényénél járj, hanem az igazság napjából gyűjts magadnak isteni fényt.

Ne cselekedj ravasz indítékkal! Üzletembereinket és felelős tisztségeket betöltő testvéreinket fenyegeti ez a veszély, ha elfordulnak Krisztustól és rajta kívül akarnak támaszt biztosítani maguknak. Péter nem maradt volna magára, ha nem ügyeskedett volna, hogy elkerülje a szemrehányást és gúnyt, üldözést és erőszakot. Legnagyobb reményei Krisztusban összpontosultak, de amikor megalázva látta Őt, hitetlenség férkőzött szívéhez és talált helyet magának. Ahelyett, hogy a válságban hűséget tanúsított volna, elbukott a kísértés nyomása alatt és megtagadta Urát.

Sokan, hogy pénzhez jussanak, eltávolodnak Istentől és semmibe veszik örök érdekeiket. Ugyanúgy cselekszenek, mint az ügyeskedő világi emberek. De ezzel Isten nem vállal közösséget, mindez sérti Őt. Azt akarja, hogy közösségünk vezetői gyorsan tervezzenek és hajtsák végre a terveket, de minden üzletkötésük álljon összhangban törvénye magasrendű elveivel. Az Isten és az emberek iránti szeretet elvét kell megvalósítanunk mindennapi életünkben, legkisebb és legnagyobb tetteinkben. Olyan lelkületre van szükségünk, amely többet tesz annál, hogy tizedet ad a mentából, ánizsból és köményből. Nem hanyagolhatjuk el a törvény nehezebb dolgait, az ítéletet, a kegyelmet, az Isten szeretetét, mert közösségünk munkájára mindazok jelleme rányomja bélyegét, akik részt vesznek abban.

Vannak olyan keresztények, akik mindent elhagytak Krisztusért. Kevesebbre becsülik világi érdekeiket, társasági élvezeteiket, baráti, családi örömeiket, mint Isten országát. A házak, földek, rokonok és barátok szeretetét, bármennyire szívükhöz is nőttek, nem helyezték Isten szeretete elé. Akik ezt teszik, akik az igazság hirdetésének szentelik életüket, hogy fiakat és leányokat vezessenek Istenhez, azok az ígéret szerint százszor annyit kapnak cserébe ezen és az eljövendő, örök világon (Mk. 10:30). Akik nemes szemlélettel és önzetlen indítékból munkálkodnak, azokat Isten megszenteli testben, lélekben, lelkületben. Ezek az emberek nem önmagukat dicsőítik, nem tartják magukat alkalmasnak a felelősség hordozására, mégsem utasítják vissza a terheket, mert az a kívánságuk, hogy mindent megtegyenek, ami tőlük telik. Nem a saját kényelmüket keresik, hanem azt kérdezik: mi a kötelességem?

Minél felelősebb valakinek az állása, annál fontosabb, hogy megfelelő légkör vegye körül. Akit Isten különleges munkára kiválasztott, az Sátán célpontjává válik. A kísértések egymás sarkát tapossák majd, mivel ellenségünk tudja, hogy tetteink másokra is hatnak. Az utolsó idők veszélyei között járunk. Sátán leszáll nagy haraggal, mert tudja, hogy kevés ideje van (Jel. 12:12). Számtalan gonosz csábítással tör azokra, akik elkárhoznak, de a menny nyitva áll mindenki előtt, aki Istenben bízik. Mindannyiunk egyetlen biztonsága, ha Jézusba kapaszkodunk, és nem engedjük, hogy bármi elválasszon minket hatalmas segítőnktől.

Féljünk azoktól, akik a kegyességnek csak a látszatával bírnak, s üzleti ügyeikben összeköttetésben állnak a közösségünkben végzett munkával. Biztosan el fogják árulni a beléjük vetett bizalmat. Letiporja őket a kísértő ügyeskedése, és veszedelembe sodorják Isten ügyét. Megkísérti őket, hogy rossz természetüknek engedjék át a vezetést. Erőszakos, gáncsoskodó lelkületet tanúsítanak, és sok esetben hiányzik belőlük a gondoskodó gyengédség azok iránt, akikkel pedig könyörületesen és együttérzően kellene bánniuk.

„Amit az ember vet, azt le is aratja.” (Gal. 6:7) Milyen magot vetünk? Mit aratunk majd a földi életben és az örökkévalóságban? A Mester mindenkinek képességei szerint szabta ki a munkáját. Az igazság és a jótettek magjait vetjük-e, vagy pedig a kétkedés, elhidegülés, az aljas gyanúsítgatás és a világ szeretetének magjait? Aki gonosz magot vet, rádöbbenhet, mit cselekszik, megbánhatja bűnét és bűnbocsánatot nyerhet. Ám a Mester megbocsátása nem változtatja meg az elvetett mag tulajdonságait. Nem varázsolja át a tövist és csalánt értékes gabonává. Önmagát megmentheti a tűztől, de az aratás idején csak mérgező gyomok lesznek a hullámzó búzamezők helyén. Amit gonosz megátalkodottságukban vetettek, elvégzi halálos munkáját. Ez a gondolat fájdítja a szívemet és szomorúsággal tölt el. Ha minden hitvalló a jóság, szeretet, hit és bátorság értékes magjait vetné, akkor a felfelé vezető ösvényen járva Istenhez szárnyaló dal töltené be szívüket. Örvendeznének az igazságban, s a végső aratás napján örök jutalmat kapnának.