Kedves A. testvér!

Örülök, hogy a városban vagy, s ha valóra tudod váltani a beléd helyezett bizalmat, akkor a megfelelő ember leszel a megfelelő helyen. Ne engedd felszínre törni a hiúságodat, hogy elcsúfítsa munkádat! Járj alázatosan Istennel! Dolgozzunk önzetlenül a Mesterért, tartsuk erősen szemünk előtt Isten állandó jelenlétének tudatát. Gondolj arra, hogy milyen kitartó és türelmes volt Mózes. Pál mondja a Zsidókhoz írt levelében: „Állhatatosan kitartott, mintha látta volna a láthatatlant.” (Zsid. 11:27) Mózes jellemének ez a leírása nem jelent egyszerűen tétlen ellenállást a gonosszal szemben, hanem a helyes mellett való szívós kitartást. Mózes mindig maga mellett tudta az Urat, s az Úr mindig jobb keze felől állt, hogy segítsen neki.

Mélyen átérezte Isten jelenlétét. Nem csak akkor látta Jézust, ha áttekintett az évszázadokon, amikor majd testté lesz, hanem különleges módon látta Őt, amint Izraelt kísérte minden útján. Isten valóság volt neki, gondolataiból soha el nem távozott. Visszavágás nélkül viselte el Krisztusért a sértést, félreértést, nyugodtan nézett szembe a veszéllyel. Úgy hitt Istenben, mint akire rászorul. Isten jelen segítség volt neki.

Ha körülnézünk, a szemünkbe ötlő hit nagyobb része névleges csupán. Ritka dolog a valódi, bízó, rendületlen hit. Mózes a maga tapasztalatából tudta, hogy Isten megjutalmazza azt, aki kitartóan keresi Őt. Bízott abban, hogy nagy jutalom jár érte. Ez a hit másik pontja, melyet tanulmányozni kívánunk: Isten megjutalmazza azt, aki hisz és engedelmeskedik. Ha átültetjük ezeket hitéletünkbe, elviselhetővé teszi azok megpróbáltatásait, akik félik és szeretik az Istent. Mózes telve volt Isten iránti bizalommal, mert elsajátított hite volt. Segítségére szorult, ezért imádkozott, majd hittel megragadta. Beleszőtte életébe a hitet, hogy Isten törődik vele. Hitte, hogy Isten igazgatja életét. Istent látta és ismerte fel életének minden részletében. Tudta, hogy annak mindent látó szeme előtt él, aki leméri az indítékokat, és megítéli, próbára teszi a szívet. Istentől várta és bízott is benne, hogy erőt ad, hogy romlatlanul jusson át minden kísértésen. Tudta, hogy Isten különleges kötelességet bízott rá, s teljes erejével kívánta, hogy siker koronázza ezt az igyekezetét. De azt is tudta, hogy Isten segítsége nélkül képtelen arra, mert romlott néppel volt dolga. Isten jelenléte elég volt ahhoz, hogy átsegítse a legnehezebb helyzeteken, melyekbe ember valaha is kerülhet.

Mózes nemcsak gondolatban időzött Istennel, de látta is Őt. Isten meg nem szűnő látomás volt előtte. Sohasem vesztette szem elől az arcát. Megváltójának ismerte fel Jézust, és hitte, hogy neki tudják be majd Isten fiának érdemeit. Mózes hite nem sötétben tapogatózás, de valóság volt. Ilyen hitre van nekünk is szükségünk, hitre, mely kiállja a próbát. Jaj, milyen gyakran engedünk a kísértésnek, mert levesszük szemünket Jézusról! Hitünk nem folyamatos, mert a magunk kényeztetése folytán bűnbe esünk, s akkor nem tudjuk elviselni a láthatatlan látását.

Fivérem, tedd Jézust minden napod, minden órád társává, s akkor majd nem panaszkodsz, hogy nincs hited. Gondolkodj Jézusról, szemléld jellemét. Beszélj róla. Ha majd kevésbé dicsőíted magadat, több dicséretre méltót veszel észre Jézusban. Isten kötelességeket jelölt ki számodra. Soha ne veszítsd szem elől az Urat! Testvéreim, emelkedjetek magasabbra, mindig magasabbra, hogy közelebbről lássátok Krisztus jellemét! Amikor Mózes imádkozott: „Mutasd meg nekem a dicsőségedet”, az Úr nem dorgálta meg, hanem teljesítette kérését. Ezt felelte szolgájának: „Megteszem, hogy dicsőségem (minden jóságom) orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét.” (II. Móz. 33:18–19) Azért nem látjuk Isten hatalmának megnyilvánulásait, mert távol tarjuk magunkat tőle.

Testvéreim, az Úr bölcsességet szeretne adni nektek, hogy tudjátok, hogyan kell bánni a fiatalok gondolatvilágával. Tanítson meg titeket az Úr, hogy milyen nagy horderejű dolgokat végezhettek el, ha hisztek. Hívjátok meg magatokhoz társul Krisztust a tanterembe. Őt tartsátok magatok előtt, amikor beszéltek, hogy a szeretet törvénye peregjen ajkatokról. Ne engedjétek, hogy bárki fia formáljon titeket ebben a dologban. A gondjaitokra bízott gyermekeknek engedjétek meg, hogy egyéniségük legyen, csak úgy, mint magatoknak. Mindig is vezetni igyekezzetek, de sohasem hajtani őket.

Olyan dolgokat látok itt, Svájcban, melyek méltók az utánzásra. Az iskolák tanítói gyakran részt vesznek a gyerekek játékaiban. Megtanítják őket, hogy hogyan töltsék el szabadidejüket, s egyúttal kéznél is vannak, hogy elejét vegyék a rendetlenségnek és a helytelenségeknek. Olykor hosszú sétákra mennek velük. Ez nagyon tetszik nekem. Hiszem, hogy a tanulóknak így kevesebb alkalom kínálkozik, hogy kísértésbe essenek. A tanítók is részt vesznek a gyerekek testgyakorlásában, társasjátékaiban, s irányítják azokat. Semmiképpen sem hagyhatom jóvá azt az elgondolást, hogy a gyermekeknek szüntelenül a bizalmatlanság légkörében kellene élniük, és nem viselkedhetnének úgy, mint a gyerekek. Mégis jobb, ha a tanítók részt vesznek a gyermekek szórakozásain, ha egyek velük, ha megmutatják nekik, hogy szeretnék boldognak látni őket, s ha önbizalmat ébresztenek bennük. Kormányozzátok őket, de szeretettel, s nem úgy, hogy hajthatatlan szigorral, sasszemmel őrizzük őket az étkezéseiknél és játékaikban.

Hadd mondjam ki, hogy akiknek sohasem volt gyermekük, azok rendszerint nem a legmegfelelőbbek arra, hogy bölcsen és megértően bánjanak a gyerekekkel és fiatalokkal. Ezek az emberek hajlamosak arra, hogy egyetlen szabályt fektessenek le, ami ellen nincs fellebbezés. A tanítók ne feledjék, hogy valamikor ők is gyerekek voltak! Szabják tanításukat a gyermekek gondolkodásához, érezzenek együtt velük. Akkor majd tanítani tudják a gyermekeket, és javukra lesznek mind a tanítással, mind a példamutatással.

Bárcsak Jézus Lelke alakítaná szíveteket, formálná jellemeteket, tenné magasztossá és nemessé lelketeket! Krisztus mondta tanítványainak: „Ha meg nem alázkodtok, s olyanok nem lesztek, mint ez a kisgyermek, nem léphettek be Isten országába.” (Mt. 18:3) Tegyétek félre a vasszabályokat, szálljatok le nagyképűsködéstek gólyalábairól, a gyerekek alázatára. Jaj, bárcsak a szigornak ez a lelkülete a szeretet lelkületévé változna, hogy boldogság és napsugár szorítsa ki a csüggedést és a szomorúságot!