Üdvözítőnk ahhoz az emberhez hasonlítja magát, aki messzi országba utazott s választott szolgákra bízta a házát, megszabva mindegyikőjük kötelességét. Minden keresztényre kötelesség vár a Mester szolgálatában. Nem szabad a saját kényelmünket keresnünk, hanem Krisztus országának felépítését tegyük a legfőbb szemponttá. Önzetlen igyekezetünk, hogy segítsük embertársainkat és áldásukra legyünk, nemcsak Jézus iránti szeretetünket bizonyítja, hanem a közelében tart minket, Tőle való függésünk tudatában és hitben, s a mi lelkünk is szüntelenül növekedik a kegyelemben és az igazság ismeretében.

Isten különböző közösségekbe szórta szét gyermekeit, hogy az igazság világossága ragyogjon a világot elnyelő erkölcsi sötétség közepette. Minél sűrűbb körülöttünk a sötétség, annál fontosabb, hogy világítsunk. Talán igen nehéz és próbára tevő körülmények közé kerülünk, ez azonban még nem bizonyíték arra, hogy nem pontosan ott élünk, ahová a gondviselés szánt minket. Pál megemlíti az ő napjaiban Rómában élő keresztények közt a császár házából valókat. Sehol sem lehetetett az erkölcsi légkör annyira kedvezőtlen a kereszténység szempontjából, mint a római udvarban, a kegyetlen és kicsapongó Néró uralkodása alatt. Mégis, akik a császár szolgálatában elfogadták Krisztust, nem tartották joguknak, hogy elhagyják kötelességük őrhelyét, s a csábító kísértések, tüzes ellenállás és minden képzeletet felülmúló veszélyek dacára mégis Krisztus hű tanúi voltak.

Aki teljesen Isten kegyelmére támaszkodik, az az igazság mellett szóló szüntelen bizonyságtevéssé teheti az életét. Senki nem él olyan helyzetben, hogy ne lehetne igaz, hű keresztény. Bármekkorák is az akadályok, akik eltökélik, hogy Istennek fognak engedelmeskedni, azok majd észreveszik, hogy amint előrehaladnak, úgy nyílik meg előttük az út.

Akik az ellenkező áramlatok dacára is ragaszkodnak az Isten iránti hűséghez, azok a lehető legértékesebb tapasztalatra tesznek szert. Minden leküzdött akadállyal, minden legyőzött kísértéssel csak nő az erejük. Gyakran elhanyagoljuk ezt a tényt. Amikor valaki elfogadta az igazságot, helytelenül gondolkodó barátai félnek kitenni őt bármilyen próbának, s azonnal könnyebb helyzetet igyekeznek biztosítani neki. Ezért olyan helyre költözik, ahol mindenki egyetért vele. Növekszik-e ettől a lelkiereje? Sok esetben nem. Csak annyi igazi szívósság lesz benne, mint a melegházi növényekben. Abbahagyja a virrasztást, elgyöngül a hite, maga sem növekszik a kegyességben és másokat sem segít.

Ha valaki visszariad attól, hogy a hitetlenség és ellenkezés közepette szálljon síkra az igazságért, arra kérem, gondoljon a Néró házában élő hívőkre, gondoljon a romlottságra és üldözésre, amellyel nekik kellett szembenézni, s példájukból merítsen erőt, bátorságot és hitet.

Előfordulhat, hogy a hitben ifjaknak tanácsos lenne visszahúzódni a súlyos kísértéstől és ellenkezéstől, s oda költözni, ahol tapasztalt keresztények gondoskodásának és tanácsának örvendhetnének. Mégse hagyjuk, hogy elfeledjék: a keresztény élet szüntelen hadviselés, s a lustaságba vagy tétlenségbe merülés végzetes lesz eredményességük szempontjából.

Miután elfogadtuk az igazságot, nem lenne szabad összefognunk olyanokkal, akik ellenzik azt, sem bármilyen módon olyan helyzetbe hozni magunkat, ahol nehéz lesz hitünk szerint élnünk. De ha valaki ilyen körülmények között élve fogadja el az igazságot, gondosan mérlegelje helyzetét, mielőtt elhagyná lakó- vagy munkahelyét. Lehet, hogy az a gondviselés célja, hogy tekintélyével és példamutatásával ott terjessze az igazságot.

Sokak hitét a családtagjaik ellenzik. Ezek a hívők gyakran súlyos próbáknak vannak kitéve, de ha engedelmeskednek az igazságnak, az isteni kegyelem által megdicsőíthetik Istent.

Nekünk, Isten szolgáinak ott kell hűségeseknek lennünk, ahol Isten belátása szerint a legfontosabb szolgálatot végezhetjük el. Ha nagyobb hasznavehetőségre kínálkozik lehetőség, fogadjuk el azt a Mester felszólítására, akkor jóváhagyó mosolya kíséri majd utunkat. Mégis óvakodjunk attól, hogy elhagyjuk kijelölt helyünket, hacsak az Úr félreérthetetlenül nem jelzi, hogy kötelességünk más területen szolgálni Őt.

A munka különféle területein más-más képzettség szükséges. Az ácsot nem arra képezték, hogy az üllő mellett dolgozzék, a kovács a gyaluval nem tud bánni, a kereskedő nem lenne jó helyen a betegágy mellett, sem az orvos a pénztárnál. Akik belefáradnak abba a munkába, amelyet Isten bízott rájuk, s olyan helyet választanak, ahol nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni, akkor lusta szolgáknak tekinti majd őket. Ki-ki végezze a saját feladatát, ez alól senki sem kivétel.

Az a kötelességünk, hogy pontosan ott legyünk Isten képviselői, ahova Ő helyezett minket. Népünk ezt nem vette figyelembe. Sokan gyorsan hátat fordítanak kötelességeiknek és lehetőségeik széles mezejének. Azt képzelik, hogy másutt könnyebben követhetnék az igazságot. Azt hiszik, hogy népesebb gyülekezeteink tagjai komolyabb kiváltságokat élveznek. Egyre terjed népünk közt a hajlandóság, hogy elhagyják kötelességük őrhelyét, és Battle Creekbe vagy más népes gyülekezet közelébe költözzenek. Ez nemcsak kisebb gyülekezeteink virágzását, sőt létét fenyegeti, hanem megakadályozza, hogy pontosan azt a kötelességet végezzük, amelyet Isten bízott ránk. Elpusztítja népünk lelkiségét és hasznavehetőségét. Testvéreink csaknem az összes michigani gyülekezetünkből, sőt még más államokból is Battle Creekbe tömörülnek.

Sokan azelőtt kisebb gyülekezetek erősségei voltak, s elköltözésük igen meggyöngítette ezeket a kis csoportokat, némely esetben pedig teljesen szétesett a gyülekezet.

Az a kérdés, hogy a Battle Creekbe költözött testvéreink segítségnek bizonyultak-e ott? Amikor elém tárták a helyzetet, látni akartam, hogy ki tesz életerős bizonyságot Istenért, ki tartja magát felelősnek a fiatalságért, ki látogat házról házra, imádkozva a családokkal, fáradozva lelki jólétükért? De csak azt láttam, hogy elhanyagolják ezeket a kötelességeket. Miután ideköltöznek a zsúfolt gyülekezethez, sokan azt tartják, hogy itt semmilyen feladat nem hárul rájuk. Karba teszik a kezüket és kitérnek minden felelősség és kötelezettség elől.

Akadnak olyanok, akik kizárólag anyagi előnyökért költöznek ide. Az ilyenek súlyos terhet jelentenek a gyülekezet számára. A föld terhei ők, meddő ágak csak, a többi fa elől zárják el a dicső mennyei napsütést.

Istennek nem tetszik, hogy túl sok igehirdetőnk telepedik le Battle Creekben. Ha családjaik szétszórtan élnének különböző tájakon, akkor sokkal hasznosabbak lennének. Igaz, a lelkészek csak kevés időt töltenek otthon, mégis számos olyan helység akad, ahol ez a kevés idő sokkal inkább Isten ügyének hasznára válna.

Az Úr így szól sok Battle Creek-ihez: Mit keresel itt? Hogyan tudsz majd elszámolni azzal, hogy otthagytad kötelességedet, és inkább hátramozdító, mint segítség lettél a gyülekezetben?

Testvéreim, kérve kérlek, vessétek össze lelketek mai állapotát azzal, amilyen akkor volt, amikor tevékenyen részt vettetek a Krisztusért végzett munkában! Amíg segítettétek és bátorítottátok a gyülekezetet, hasznos tapasztalatokban gazdagodtatok és Isten szeretetében tartottátok meg lelketeket. De amikor megszüntetek másokért fáradozni, elhidegült a szeretetetek, ellankadt a buzgóságotok. És mi történik gyermekeitekkel? Megalapozottabbak-e most az igazságban, odaadóbbak-e Isten iránt, mint mielőtt a népes gyülekezetbe jöttek volna?

Némelyeket, akik régóta a gyülekezetben dolgoznak, olyan légkör vesz körül, amely végzetes a lelkiségre és odaadásra. Az evangéliummal szemben megkeményedett fiatalokat pedig a világiasság, a tiszteletlenség és hitetlenség légköre övezi. Kockáztatni meritek-e az efféle barátság gyermekeitekre tett hatását? Jobb lenne, ha sohasem járnának az iskolánkba, mint ha az elveik és Isten áldásának feladása árán teszik ezt.

A Battle Creekbe érkező fiatalok közt akad néhány, akik a kísértések közepette is hűek maradnak Istenhez, számuk azonban elenyésző. Sokakat, akik az igazság, a Biblia és a vallás iránti bizalommal költöztek ide, vallástalan társaik félrevittek, s úgy mentek haza, hogy kételkednek minden igazságban, amelyet népünk becsesnek tart.

Minden testvérünk, aki azt latolgatja, hogy Battle Creekbe költözzék, vagy a gyermekeit akarja odaküldeni, jól fontolja meg, mielőtt megtenné ezt a lépést. Ha e nagyobb központ erői nem védik meg az erődöt, s amíg a gyülekezet hite és odaadása nem áll arányban kiváltságainkkal és lehetőségeinkkel, addig ez a legveszedelmesebb hely, amelyet választhatsz. Olyan bepillantást nyertem ennek a gyülekezetnek az állapotába, ahogyan az angyalok látják. Lelki tévelygés telepedett mind a tagokra, mind az őrállókra. Fenntartják ugyan a vallás külsőségeit, de hiányoznak belőlük az igaz tettekhez szükséges megingathatatlan elvek. Ha nem következik be határozott változás, máshova kell helyeznünk az iskolát.

Ha az évek óta itt élő fiatalok kihasználták volna lehetőségeiket, többen, akik ma kételkednek, a lelkészi hivatásra szentelték volna magukat. De ők a szellemi fölény bizonyítékának tekintik, ha kételkednek az igazságban, s még büszkék is „független” gondolkodásukra, büszkén melengetik a hitetlenséget. Megvetik a könyörület Lelkét, és lábbal tapossák Krisztus vérét.

Hol vannak a misszionáriusok, akiknek a gyülekezet szívéből kellene kiindulniuk? Évente húsz, harminc, negyven, ötven fiatalt kellene kiküldenünk Battle Creekből, hogy elvigyék az igazságot a sötétben veszteglőkhöz. Az istenfélelem azonban annyira sekélyessé, a világiasság és az önzés annyira uralkodóvá vált, hogy az ottani légkör végzetes kábultságban tartja a benne élőket.

Nem kell messzi országokba költöznünk ahhoz, hogy Isten bizonyságtevői lehessünk. Körülöttünk mindenfelé megérett már a mező az aratásra, aki akar, begyűjtheti a gabonát az örök életre. Isten felszólít sok Battle Creek-i testvért, akik ma a lelki lustaság miatt haldokolnak, hogy költözzenek oda, ahol munkásokra van szüksége. Költözzetek el, még ha ez anyagi áldozatot jelent is. Menjetek máshová, ahol lelki áldássá válhattok. Menjetek oda, ahol gyenge gyülekezetet erősíthettek meg. Ne hagyjátok tétlenül heverni az Istentől kapott képességeiteket!

Rázzátok le magatokról a lelki bódultságot! Összpontosítsátok minden erőtöket arra, hogy megmenthessétek a magatok és mások lelkét is. Most nem annak van az ideje, hogy békét és biztonságot kiálthatnánk. Az üzenet hirdetéshez nem aranyszájú szónokokra van szükség. Az igazságnak meg kell szólalnia, minden éles szigorával együtt. Tettrekész munkások kellenek, akik lelkiismeretesen, fáradhatatlanul hajlandók tevékenykedni mind a gyülekezet megtisztításán, mind a világ figyelmeztetésén.

Nagyszabású feladatot kell végrehajtanunk, kiáltanunk kell, hogy kiáltásunk felrázza az embereket. Akiknek gyenge és ingadozó a hitük, azok nem alkalmasak a munkára ebben a sorsdöntő időben. Hősök bátorságára és vértanúk hitére van most szükségünk.