Vannak – és mindig is lesznek – zavaró körülmények a Battle Creek-i kiadóval kapcsolatban. Az ott alapított intézmények Isten eszközei, hogy végezzék földi munkáját. Ezért mi sem természetesebb, mint hogy Sátán is tevékeny ezen a területen. Latba veti ellenünk találékonyságát, hogy zavart keltsen és akadályozza a munkát. Kísértéseivel megkörnyékezi az alkalmazottakat, akár felelős állást foglalnak el, akár szerényebbet. Ha lehetséges, tőrbe ejti őket, hogy megszakítsák kapcsolatukat Istennel, zavaros legyen a gondolkodásuk, és ne ismerjék fel a különbséget a helyes és helytelen között. Tudja, hogy eljön az az idő, amikor az életüket meghatározó lelkület elkerülhetetlenül a felszínre tör, és örül, ha viselkedésük cáfolja, hogy ők Krisztus munkatársai.

Sokakból idős koruk ellenére is hiányzik a nemes, férfias jellem megannyi vonása. Isten nem tekinti őket felnőtteknek. Megbízhatatlanok, pedig közülük némelyek intézményeinkben dolgoznak, széles körben tekintélynek örvendenek – azonban ez nem használ nekik, mert csak ritkán állnak az igazság mellé. Bár vallják, hogy félik Istent, példamutatásuk szüntelenül a gonoszságot serkenti. Gondolataikba kételkedés szövődik, és szavaik által napvilágra kerül. Arra fordítják az erejüket, hogy meghazudtolják az igaz tetteket, lerontsák az igazságot és méltányosságot. Sátán uralja gondolataikat, és általuk azon munkálkodik, hogy szétziláljon és zűrzavart támasszon. Modoruk minél kellemesebb és vonzóbb, minél tehetségesebbek több dologban is, annál eredményesebb eszközök az igaz tettek ellenségének kezében, hogy erkölcsileg rombolják mindazokat, akik a hatásuk alá kerülnek. Nehéz és hálátlan feladat lesz megakadályozni őket abban, hogy uralkodó hatalommá váljanak és megvalósítsák terveiket, bátorítva a rendetlenséget, a lazaságot, felületességet.

A romboló hatásuknak kitett fiatalok soha nincsenek biztonságban, csak ha olyan gondviselőik vannak, akik a lehető legéberebbek és szilárd, megalapozott elvekkel bírnak. Szomorú tény azonban, hogy korunkban sok fiatal könnyűszerrel Sátán hatása alá kerül, Isten Lelkének azonban ellenállnak. Sok esetben rossz szokásaik annyira megerősödtek, hogy a vezetők legnagyobb erőfeszítése sem képes a helyes irányba fejleszteni jellemüket.

Súlyos felelősség hárul azokra, akik bizalmi állásokat töltenek be a kiadónál, s nem alkalmasak a feladatuk ellátására, csak ha napról napra mélyebb és tántoríthatatlanabb keresztényi életet élnek. Tegyük legfőbb szempontunkká az örökkévaló érdekeket, és üdvözöljünk örömmel minden olyan hatást, amely elősegíti az istenfélő életet. Akikre az Úr rábízta a közösséggel kapcsolatos üzleti ügyek vezetését, legyenek lelki gondolkodású emberek. Ne maradozzanak el a vallásos összejövetelekről, s ne tartsák tehernek, hogy hitéletükről és tapasztalataikról beszéljenek egymással. Isten hallja őket, tanúságtételüket bejegyzi az emlékezés könyvébe. Megáldja hűségeseit, „és megszánja őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki szolgálja” (Mal. 3:17).

A könyvkiadó vezetői ne feledjék, hogy sokan felnéznek rájuk. Járjanak hát rendszeresen a nyilvános istentiszteletekre, éppen úgy, ahogyan az alkalmazottaktól is elvárják a pontosságot. Ha csak alkalomadtán látják őket az imaházban, rájuk hivatkozva majd mások is kimentik magukat. Ezek az üzletemberek értelmesen beszélnek üzleti ügyekről, bizonyítva, hogy nem hiába fejlesztették ilyen irányú képességeiket. Jó beszédkészséget, rátermettséget, tudást visznek a munkájukba. Mégis mennyire fontos, hogy a szívük, gondolkodásuk és minden erejük edzett legyen Isten hű szolgálatában is, hogy egyszerűségében is ékesen szóló nyelven tudjanak rámutatni a Krisztus általi üdvösség útjára. Legyenek a komoly ima emberei, és támaszkodjanak szilárdan Istenre. Olyan férfiak legyenek, akik – mint Ábrahám – parancsolnak házuk népének maguk után, és szívükön viselik a hivatal alkalmazottainak lelki jólétét.

Azok a megbízható emberek, akik mindenben Krisztust teszik az első helyre. Az önelégültség elmarad tőlük, vallásos életüket sem temetik el az üzleti ügyek. Isten szent felelősségeket ruházott rájuk, elvárja hát tőlük, hogy ismerjék el gyöngeségüket és Őrá támaszkodjanak. Nem biztonságos, ha valaki a saját értelmére épít, ezért naponta keressenek felülről származó bölcsességet és erőt, nyissák meg szívüket Isten előtt, tárják eléje minden gondolatukat, akkor a régi kígyó minden gonoszsága és ravaszsága sem veszi rá őket kötelességeik bűnös elhanyagolására. Krisztus egyszerű fegyverével szálljanak szembe az ördöggel: „Meg van írva” – és ugyanúgy utasítsák el: „Eredj el, Sátán!” (Mt. 4:4, 10)

Jézus, amikor arra figyelmeztetett, hogy virrasszunk és imádkozzunk, megjelölte az egyedül biztonságos utat. Feltétlenül virrasztanunk kell. Szívünk csalárd, az emberi természet gyengeségei és esendőségei veszik körül, Sátán pedig elszánta magát a pusztításra. Mi elszunnyadhatunk, ellenfelünk mégsem alszik soha. Mivel tudjuk, hogy lankadatlanul leselkedik ránk, mi se aludjunk hát, virrasszunk inkább, és legyünk józanok. Bár nem menekülhetünk a világ lelkületétől és betolakodásától, mégsem szabad engednünk, hogy birtokba vegye gondolkodásunkat és szívünket.

Egy elfoglalt üzletember, amikor a világgal érintkezik, próbákba kerül, zavarba ejtő kérdések és aggasztó gondok veszik körül. Észreveszi, hogy a világias gondolkodás és tervezés tolakszik a vezető helyre, s hogy csakis erőfeszítéssel, a gondolkodás és a lélek fegyelmezésével maradhat istenfélő lelkületű. Azonban Isten kegyelme várja, hogy igényt tartson erre, és az Úr szemében az a legnyomósabb érv, hogy feltétlenül szüksége van rá. Jézus külön gondoskodott az ilyen emberekről: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem könnyű.” (Mt. 11:28–30) Akik Krisztussal élnek közösségben, azok szüntelenül felüdülnek, nyugalmat találnak. Miért járunk hát egyedül, fölényesen mellőzve Őt? Miért nem fordulunk hozzá minden tanácstalanságunkban, miért nem tesszük próbára ígéretei erejét?

A Szentlélek megvilágítja a bennünk levő sötétséget, arra tanít, hogy ne maradjunk tudatlanok, megért, és segítségünkre siet minden ínségünkben. De a gondolatainknak szüntelenül Istent kell követniük. Ha ajtót nyitunk a hidegség és világiasság előtt, akkor nem lesz szívünk imádkozni, nem lesz bátorságunk, hogy Őrá tekintsünk, aki pedig az erő és bölcsesség forrása. Imádkozzatok hát szüntelenül, kedves testvéreim! „Szent kezeket fölemelve, harag és kételkedés nélkül.” (I. Tim. 2:8) Hangoztassátok kéréseiteket a kegyelem trónja előtt, s óráról órára, percről percre támaszkodjatok Istenre. Krisztus szolgálata rendezi majd embertársaitokkal ápolt összes kapcsolatotokat, s jótettekben gyümölcsözővé teszi az életeteket.

Ne gondoljuk, hogy az önzés, a magunk nagyra becsülése és kényeztetése összeegyeztethetők Krisztus lelkületével. Olyan felelősség nyugszik minden igazán megtért férfi és nő vállán, amelyet még felbecsülni sem tudunk megfelelően. A mennyei király fiai és lányai nem vehetik át a világ elveit és útjait. „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk Őt, úgy, amint van. Mindaz, akit ez a reménység tölt el iránta, megszenteli magát, amint Ő is szent... A világ azonban nem ismer minket, mert nem ismeri Krisztust, mesterünket.” (I. Jn. 3:2–3, 1)

A Review kiadóhivatalában olyan vezetőkre van szükség, akik helyesen képviselik Krisztust és a megváltás tervét. Istennek nem tetszik, ha minden erejüket világi vállalkozásokra, vagy akár a kiadóval kapcsolatos ügyekre fordítják, a gyülekezet megerősítéséért, országának építéséért pedig mit sem tesznek. Ez a legnagyszerűbb és legnemesebb hivatás, és ennél magasztosabb nem is lehet: Istenért és az emberek megmentéséért fáradozni. Ennek az ügynek a veszteségei és nyereségei a lehető legfontosabbak mert a következmények nem zárulnak le ezzel az élettel, hanem átnyúlnak az örökkévalóságba.

Testvéreim, bármilyen munkával vagytok elfoglalva, bármelyik területen is bíznak rátok feladatokat, az istenfélelem maradjon veletek! Nem szabad kihagynotok Istent és a mennyet, sem tapasztalataitokból, sem életművetekből. Közösségünk munkásai vigyázzanak, gondolkodásuk ne váljon egyoldalúvá, hogy csupán világias vonások mutatkozzanak jellemükben. Előfordult, hogy a kiadóhivatal vezetői határozottan csődöt mondtak, mert nem gondolkodtak lélek szerint, s lépteik nem a mennyei Kánaán irányába, hanem vissza, Egyiptomba vezettek.

Isten olyan képességekkel áldotta meg P. testvért, amelyeket az Úrnak szentelve nagyon sok jót érhetett volna el. Gyors gondolkodású férfi, azonban bár világosan látja az igazság elméletét és Isten törvénye követelményeit, mégsem tanulta meg Krisztus iskolájában a szelídséget és alázatos szívűséget, amely kizárná a kockázatot, ha bizalmi állást töltene be. Lemérték a szenthely mérlegén, és híjával találták. Nagy világosságot kapott a figyelmeztetések és intéseken által, de nem ügyelt azokra, még csak be sem látta, hogy feltétlenül meg kell változnia. A kiadó alkalmazottainak nyújtott példája nem áll összhangban a hitvallásával. Nem tanúskodott tántoríthatatlan céltudatosságról. Olykor gyerekesen viselkedik. Tekintélyével arra késztette munkatársait, hogy távolodjanak el Krisztustól, és a világhoz szabják magukat.

Testvérünknek bemutatták Krisztus keresztjét, de ő elfordult attól, mert a kereszt szégyennel és gyalázattal jár a világ tisztelete és dicsérete helyett. Jézus újra meg újra szólít: „Vedd fel keresztedet, és kövess engem, így leszel a tanítványom!” Más hangok azonban a világi büszkeség és nagyravágyás irányába hívták, és ő ezekre hallgatott, mert ez kellemesebb a meg nem újult szívnek. Elfordult Jézustól, elidegenedett Istentől, a világot ölelte magához. Az Úr elhívta, hogy képviselje Krisztust, ragyogó fény legyen a világban, ő azonban elárulta szent hivatását. A világ szeretete lelki élete és Jézus közé ékelődött. Világias életet élt, miközben egészen másfajta életben kellett volna gazdagodnia. Kifejezetten világias az ízlése és a felfogása, ezért képtelen megérteni a lelki dolgokat.

Testvérünk igehirdetői eredményessége és a kiadóban betöltött bizalmi állása is jellemétől függött. Lelkiismeretes, állhatatos igyekezetre volt szüksége, hogy ne járjon munkatársai előtt rossz példával. Isten szava világosan megmutatta, milyen terveket kellett volna elfogadnia, hogyan kellett volna viselkednie. Ha engedelmeskedne, ösvényére fény ragyogna, amely biztonságos útra vezetné tapasztalatlan lépteit. Isten újra meg újra elküldte Lelkének bizonyságtételeit, rámutatva, hol tért le az Úr megváltottai számára készített útról, figyelmeztetve és kérlelve őt, hogy változzék meg. De a saját útja látszott helyesnek előtte, saját hajlamait követte, nem engedelmeskedett a neki küldött világosságnak. Nem volt lelkiismeretes tanácsadó. Megbízhatatlan volt a kiadóban, de pásztorként is megbízhatatlan lenne, mert félrevezetné a juhokat. Ragyogó igehirdetéseket tartott, de a szószéken kívül nem valósította meg, amit hirdetett. Ez a viselkedés bántó Isten szemében.

P. testvérnek a világgal való szövetkezése mind neki, mind másoknak csapdának bizonyult. Ó, hányan megbotlanak az olyan életben, mint az övé! Úgy érzik, hogy ha már megtették a megtérés első lépéseit – a bűnbánattartást, a hitvallást és a keresztséget –, akkor megtettek mindent, amit Isten vár tőlük. Ez azonban végzetes tévedés. Élethosszig tart a vérig menő küzdelem önmagunk legyőzéséért, a szentségért és a mennyért. A harctérről nincs szabadságolás. Az erőfeszítés szakadatlan és kitartó legyen! Minden erőnkkel törekednünk kell a keresztény becsületességre, s mozdíthatatlanul kell azt fenntartanunk.

A valódi keresztény tapasztalatok egyre mélyülnek. Megtorpanás nélküli fejlődés, növekvő erő és jártasság Isten szavában – ez az Istennel való éltető kapcsolat természetes következménye. A szent szeretet ragyogása egyre világosabb, míg fényes nappal lesz. P. testvér kiváltsága volt, hogy az ő lelki élete is ilyen legyen. De nem gondoskodott a kegyelem olajáról lámpásán kívül is az edényében, ezért világossága egyre halványul. Ha rövidesen határozottan meg nem változik, olyan állapotba jut, ahol sem a figyelmeztetések, sem a kérlelések nem érik el többé. Világossága kialszik a sötétségben, ő pedig reménytelenségben marad.

R. testvérnek jó gazdasági érzéke van, és ez alkalmassá tenné őt, hogy megfelelő szolgálatot lásson el a kiadóban. Ő azonban nem nevelte, nem fegyelmezte magát, hogy körültekintő, eredményes vezető legyen. Súlyos mulasztások történtek a keze alatt. Fejetlenség, szervezetlenség uralkodik náluk, amit azonnal helyre kell hoznia. A munkájával összefüggő számos apró ügyet félvállról vette, ezért pénzügyi hiány keletkezett. Megtűrik a veszteséget és a pazarlást, pedig ezeket el lehetne kerülni.

Végigmentem a kiadóhivatal irodáiban, s megmutatták nekem, hogyan tekintenek Isten angyalai a különböző helyiségekben végzett munkára. Némelyekben jobb állapotokat láttam, mint másokban, de mindenhol voltak helytelenségek, amelyeken javítani lehetne. Jó néhány osztályon pazarlás folyik. Sokan hanyagul dolgoznak, ami veszteséget okoz a kiadónak és sérti Istent. Szomorú, hogy ez így van. Jézus a takarékosságra tanított: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi el ne vesszen!” (Jn. 6:12) Ha nem tudjátok szemmel tartani a sok kisebb ügyet, jobb lett volna, ha nem vállaltok ilyen sok megrendelést. Olyanok ezek az apróságok, akár a kis csavarok, amelyek megakadályozzák, hogy a gép szétessen. Isten szava meghatározza kötelességeinket. Megmutatja a hűséges szolgálat szabályát: „Aki kicsinyben hű, a nagyban is, aki pedig hűtlen a kicsiben, a nagyban is hűtlen.” (Lk. 16:10)

Tudtomra adták, hogy a kiadóban további rátermett férfiakat kell alkalmaznunk, hogy segítsék a különböző osztályok vezetőit. Olyan férfiakat, akik jártasak az ügyintézésben, és bölcs vezetők is. Jobb lett volna már évekkel ezelőtt körültekintő osztályvezetőket keresni, akik alaposságra, gyorsaságra és takarékosságra nevelnek – még ha a mostani fizetés kétszeresét is kellett volna adni nekik. R. testvér nem felel meg ezen a téren. Nem tudja tapintattal kezelni a hibákat. Sok mindent csak megígér, de teljesen elhanyagol, amit már régen át kellett volna szerveznie. A hivatalból hiányzott egy takarékosságra ügyelő, alapos gazdasági vezető. Veszteségünk most háromszor annyi, mint amennyiből kifizethetnénk a legtapasztaltabb és legtehetségesebb embert.

Nagyon sokat veszítünk egy olyan képzett, gyakorlatias, tapasztalt és rátermett ember hiánya miatt, aki felügyelne a különböző osztályokra. Olyan férfira van szükség, aki jártas a nyomdászatban, és ismeri a munka megannyi lépését. Van olyan, aki jól ismeri a nyomdát, de mint vezető teljesen alkalmatlan. Mások megteszik, ami tőlük telik, de még tapasztalatlanok, nem jártasak a könyvkiadás titkaiban. Gyakran szűk látókörűek is. Nem tudják, hogyan kell gondoskodni a közösség, a misszió szükségleteiről, így azt sem tudják, hogy előnyös-e vagy sem, ha bővítik a könyvkiadást. Azonkívül hajlamosak arra, hogy rosszul ítéljék meg a helyzetet, pontatlanul számoljanak és kedvezőtlen árajánlatot tegyenek. Többször ért már veszteség bennünket az előnytelen ajánlatok miatt. Nem használták ki a könyvkiadás bővítésének lehetőségeit. Ezreket veszíthetünk a hozzá nem értő emberek miatt. Bár P. testvér bizonyos szempontból hozzáértőn és jól látja a könyvkiadás érdekeit, mégis ártalmas légkört teremtett a kiadóban.

Valakinek gondoskodnia kellene arról, hogy a szakmát tanuló fiataljainkra készségesen és megfelelően figyeljen. Olyan férfit kellene alkalmazni erre, aki ügyesen tanít, türelmes, szeretettel bánik a rábízottakkal és jó szeme van. Ha egyetlen ember nem elég, alkalmazzunk többet. Ha megbízhatóan intézzük el ezt a dolgot, három ember fizetését is megtakarítjuk a hivatalnak. Ezek a fiatalok most alakítják ki egész életükre kiható szokásaikat. Olyan ez, mintha iskolába járnának. S ha magukra hagyjuk őket, hogy úgy szedegessék össze ismereteiket, ahogy éppen tudják, szembeszökő hibák mutatkoznak majd a lelki életükben. Ifjúkorban kell megalapozni a gondosságot, becsületességet és tisztességet. Mennyire fontos lenne helyes szokásokat kialakítani az ifjúságban! Ha nem engedelmességre, pontosságra, alaposságra, rendszeretetre, tisztaságra és takarékosságra neveljük őket, hanem megengedjük nekik, hogy megszokják a rendetlenséget, akkor valószínűleg egész életükre megtartják ezeket a rossz szokásokat. Jó szakemberekké válhatnak, ezért arra kell nevelnünk őket, hogy helyesen használják fel képességeiket. Tanítsuk meg őket arra is, hogy takarékosak legyenek, szedjék össze a maradékot, hogy semmi el ne vesszen.

A felelős állásokat betöltő férfiak ne vállaljanak több munkát annál, mint amennyit alaposan, gyorsan és jól el tudnak végezni, mert ha azt akarják, hogy beosztottjaik helyes szokásokat alakítsanak ki, akkor jó példával kell elöl járniuk. Súlyos felelősség nyugszik ezeken a vezetőkön jellemvonásaik miatt, amelyeket a munka során a fiatalok is megismernek. Vigyázzanak, hogy mind munkájukkal, mind vallásos nevelésükkel segítsenek a fiataloknak, hogy tökéletességre törekedjenek, bármit is végeznek. Ha olyan vezetők állnak az osztályok élén, akik nem takarékoskodnak sem a felhasznált anyagokkal, sem az idővel, és nem vigyáznak, hogy milyen a befolyásuk, akkor hanyagságra szoktatják a többieket is. Ha az intés után sem változnak meg, távolítsuk el őket, s találjunk rátermettebb személyeket, még akkor is, ha ez azonnal nem sikerül. A munkásoknak sokkal termelékenyebbnek és megbízhatóbbnak kellene lenniük.

A fiatal dolgozókat érő első benyomások és első fegyelmezések a legmagasabb rendűek legyenek, mert jellemük ezáltal formálódik. Vezetőik emlékezzenek arra, milyen hatalmas és ünnepélyes felelősség nyugszik rajtuk. Formálják tehát a gyúrható agyagot, amíg meg nem keményedik, mert akkor már nem alakítható. Most kell egyenesíteni a facsemetéket, hogy ne göcsörtös és görbe fa legyen belőlük. Ha engedjük, hogy a fiatalok maguk válasszanak, néhányan jó szállást és barátokat választanak, mások pedig rosszat. Ha nevelésükhöz nem társul hívő befolyás, könnyen a kísértések célpontjaivá válnak, s jellemük eltorzul. Azok a fiatalok, akik tisztelik a szent dolgokat, ezt a családban tanulják meg, mielőtt a világ rájuk nyomná a bűn, a csalás és a becstelenség bélyegét. A családi oltárnál szokják meg Isten szeretetét – apjuktól, anyjuktól tanulhatják meg, karonülő koruktól.

A vallásos légkör hiánya sajnos nagyon is érezhető a kiadóhivatalban. Teljesebb odaadásra, mélyebb lelkiségre, több gyakorlati vallásosságra lenne szükség. Legjobb lenne, ha istenfélő férfiak és nők végeznének köztük missziómunkát. R. testvér magatartása nem tetszik Istennek. Állása miatt is megszentelt életű embernek kellene lennie. Vallásos dolgokban az elsők közt kellene állnia. Egyedüli biztonsága, ha éltető összeköttetést tart fenn Istennel, és soha nem felejti el, hogy teljesen az Úrtól függ. E nélkül az ő tisztségében nem cselekszik igazságot, nem gyakorol megfelelő befolyást a hivatalban, s azok közt sem, akikkel üzleti ügyei közben érintkezik.

Tudomásomra hozták azt is, hogy alaposan szemügyre kell vennünk a kiadó ügyeit, mind a testvérekkel, mind a hitetlenekkel való bánásmódját. A jótékonyság, ártatlanság, igazság és békesség gyümölcseinek kellene itt megteremniük. Alaposan vizsgáljuk meg az indítékokat és a tetteket, s vessük össze azokat Isten törvényével, mert ez a törvény a viselkedés egyetlen csalhatatlan szabálya, a tisztesség egyedül megbízható mértéke az emberek között.

Az Úr azt kívánja, hogy egység uralkodjék azok között, akik a munka különböző területeit vezetik. A Csendes-óceán partján dolgozó vezetők legyenek egy akaraton és egy nézeten a Sziklás-hegységtől keletre dolgozó testvéreikkel – szívük, terveik, céljaik azonosak legyenek. Az Úr nem akarja, hogy a két kiadóhivatal bármelyike erénynek tartsa, ha nézetei különböznek a másik könyvkiadóétól. Vessék össze tapasztalataikat, beszéljék meg, hangolják össze terveiket és ötleteiket. Mindkét kiadóban bőven van mit javítani, fejleszteni, változtatni a módszereken, s a vezetőknek is sokat kell még tanulniuk. Az fejlesztené munkájukat a legjobban, ha sokkal kevésbé támaszkodnának a maguk értelmére, s többet sajátítanának el Krisztus szelídségéből és alázatos szívűségéből. Egyik kiadó se legyen annyira önző és keresztényietlen, hogy a saját elgondolásaihoz ragaszkodva csak azért is erőltesse elképzeléseit, tekintet nélkül a következményekre.

A Battle Creek-i kiadó alkalmazottai nem olyanok, amilyennek lenniük kellene, vagy amilyenek lehetnének. Azt gondolják, hogy hajlamaik, szokásaik, nézeteik megfelelőek. Szüntelenül az a veszély fenyegeti őket, hogy szűk látókörűek lesznek, fölényessé válnak, irigykednek a Pacific Press kiadóra, s bírálják őket. Megtűrik, hogy elharapózzon ez a gondolkodás, s elcsúfítsa és akadályozza mind a saját tevékenységüket, mind a Csendes-óceán partvidékén munkálkodókét. S mindez csak azért, mert önzés uralkodik, és lehetetlenné teszi, hogy felismerjék, mi szolgálna javukra és Isten ügyének előrehaladására. Ez a szűkkeblűség szemben áll Krisztus lelkületével. Nem tetszik Istennek: Ő azt akarja, hogy győzzétek le még az utolsó morzsáját is. Egy a munka, egy a szőlő: egyetlen óriási mező, ahol Isten szolgáinak más-más területet kell megművelniük. Ne legyen hát más célunk, mint önzetlenül figyelmeztetni az elővigyázatlanokat, s menteni az elveszetteket.

A közösség kiadóhivatalában, a kórházban és az iskolában dolgozók csak annyiban tekinthetők megbízhatónak, amennyiben magukévá tették Krisztus jellemét. Sokaknak azonban le nem győzött jellemhibáik vannak, amelyeket úgy dédelgetnek, mintha színarany lenne, s magukkal hozzák azokat a vallásos életbe is. Sok esetben egész életükre megtartják ezeket a hibákat. Bár ideig-óráig úgy tűnik, mintha ennek nem volna különösebb következménye, a kovász azonban erjed, s ha kedvező alkalom kínálkozik, felszínre bukkan a gonoszság.

Némelyek jelleme eltorzult, s erős akaratukból, határozott véleményükből nem engednek, amikor pedig krisztusi cselekedet volna engedni másoknak, akik legalább úgy szívükön viselik az igazság ügyét, mint ők. Hagyják hát érvényesülni jellemük engedékeny vonásait, s tanulják meg, hogy többre becsüljenek másokat, mint önmagukat. A tervek megvalósításakor vigyázzanak, nehogy furcsa elgondolásaik s jellemvonásaik kedvezőtlen hatással legyenek a dolgok menetére. Az Úr előre látta annak veszélyeit, ha egyetlen ember elméje és ítélete irányítja a döntéseket és a tervek kimunkálását. Ezért ihletett igéjében megparancsolta, hogy engedelmeskedjünk egymásnak, s becsüljünk másokat többre magunknál. Amikor Isten ügyét érintő terveket dolgozunk ki, terjesszük azokat tapasztalt férfiakból álló tanács elé, mert az ilyen vállalkozásokhoz nélkülözhetetlen az összefogás.

A különféle vérmérsékletű és hibás jellemű emberek egymásban ugyan észreveszik a hibát, de mintha fogalmuk sem lenne a saját tévedéseikről. S ha engedjük, hogy megvalósítsák terveiket, anélkül, hogy tanácskoznának egymással, akkor sajnálatos hibákat követnének el. Változtatniuk kell a gondolkodásmódjukon. Általában önzés és nagyravágyás él az emberekben, s ez elcsúfítja az Istenért végzett munkát. Veszítsük hát szem elől önző érdekeinket! Ne törjünk elsőbbségre, ne zárkózzunk el Isten munkatársai elől azáltal, hogy olyasmiről szólunk vagy írunk vakbuzgó módon, amit előbb nem vizsgáltunk meg gondosan és imádkozó szívvel, s nem hoztunk alázatosan a tanács elé.

Az eljövendő világ oly közel van, s még annyi munka vár elvégzésre, annyi fontos ügyben kell döntenünk! Mégis hagyjátok, hogy megrögzött véleményetek, önző terveitek, ötleteitek, s veletek született rossz jellemvonásaitok nyomják rá pecsétjüket tanácskozásaitokra, mert oda is magatokkal viszitek azokat. Mindig tartsátok bűnnek az ösztönös cselekvést! Ne éljetek vissza hatalmatokkal, ne fordítsátok a saját céljaitokra, tekintet nélkül arra, hogy mi lesz a következménye mások számra, csak mert olyan állásban vagytok, amely alkalmat nyújt erre. Használjátok inkább a kapott hatalmat szent, komoly megbízásként. Ne feledjétek, hogy a Mindenható szolgái vagytok, s az ítélet napján találkoznotok kell döntéseitekkel. Ha önzetlenül és Isten dicsőségére cselekedtek, akkor tetteitek kiállják majd az aprólékos vizsgálatot. A lelki fejlődés halála a nagyravágyás, az emberi lángész tévelygés csupán, a tétlenség pedig bűntett. Az az élet azonban, amelyben tisztelik az igaz elveket, feltétlenül eredményes lesz.

Számos tanácskozásotok nem viseli magán a menny pecsétjét. Nem úgy jöttök oda, mint akik az imént még Istennel beszélgettek, s akikben az Ő gondolatai és könyörülete él, hanem mint akik eltökélték, hogy a saját tervüket viszik véghez, a maguk elgondolásait erőszakolják ki. A munka minden területén nélkülözhetetlen, hogy Krisztus értelmével és lelkületével rendelkezzünk. Isten munkásai vagytok, legyetek hát udvariasak és kedvesek, különben alkalmatlanok vagytok arra, hogy Jézust képviseljétek.

Intézményeink összes alkalmazottjának meg kell értenie: vagy áldás lesz, vagy átok. Ha áldás akartok lenni, naponta újítsátok meg lelkierőtöket, váljatok az isteni természet részeseivé, meneküljetek el a romlottság elől, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.

A tevékeny élet gondjai közepette olykor nehéz megkülönböztetni indítékainkat, pedig naponta változunk: fejlődünk, vagy hanyatlunk. Rokonszenvünk vagy idegenkedésünk, a személyes érzések lázongása uralják tetteinket, látásunkat érzéki dolgok vakítják el. Közölték velem, hogy Jézus szeret minket, de elszomorodik, látva a bölcs választásnak, a munkához való alkalmazkodásnak és annak a bölcsességnek a hiányát, amellyel pedig elérhetnénk az emberek szívét és együttérezhetnénk másokkal. Bár szüntelenül őrködnünk kell, nehogy Krisztus ellenségeivel lépjünk szövetségre, s nehogy megrontsanak minket, mégis vigyázzunk, nehogy elhúzódjunk azoktól, akiket az Úr magáénak tekint. Isten így szól: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt. 25:40) Ha komoly, szerető szándékkal felhasználunk minden alkalmat, hogy talpra segítsük az elbotlottakat és elesetteket, akkor nem éltünk hiába. Nem leszünk szigorúak, fölényesek és parancsolóak, hanem Krisztus elrejtett kedvességének jó illatát árasztja majd az életünk.

Mennyei Atyánk annyit vár szolgáitól, amennyit rájuk bízott. Követelményei mindig méltányosak és igazságosak. Nem fogad el kevesebbet, mint ami elvárható tőlünk. Teljesen eleget kell tennünk összes igaz követelményének, különben ezek tanúskodnak majd ellenünk: lemérnek a mérlegen és híjával találnak minket. Jézus azonban a legmélyebb érdeklődéssel figyeli igyekezetünket. Tudja, hogy gyengeségekkel megkötözött emberek végzik a munkáját. Szánakozással tekint bukásainkra és csüggedéseinkre. Ezekből a kudarcokból és hibákból azonban sokkal kevesebb is lehetne, hiszen ha a mennyel összhangban tevékenykedünk, szolgáló angyalok fáradoznak velünk, és sikerrel koronázzák igyekezetünket.

Most van az előkészület ideje. Akik intézményeinkben dolgoznak, soha ne feledkezzenek el a mennyei szenthelyen folyó tevékenységről. Ne hagyjuk, hogy a mindennapi ügyek annyira lekössék gondolatainkat, hogy félvállról vegyük a mennyben folyó, mindenki sorsát érintő eseményeket. Szüntelenül tartsuk népünk szeme előtt az ítélet, az elfedezés sorsdöntő napjának ünnepélyes jeleneteit. Helyezzük azokat komolyan a szívünkre. A szenthelyről szóló tanítás megvilágítja, mennyire fontos a jelenleg végzett munka. Ha kiadóink alkalmazottai ezt kellőképpen értékelik, megértik majd, hogy nagyobb erővel és lelkesedéssel kell sikerre vinniük ezt a munkát. Senki ne váljék meggondolatlanná, senki ne legyen vak, figyeljünk a munka szükségleteire és a mindenkit fenyegető veszélyre! Mindenki törekedjék a világosság közvetítőjévé válni.

Intézményeinkben túl sok van az „én”-ből és túl kevés Krisztusból. Minden szem szegeződjék Megváltónkra, minden jellem váljék hasonlóvá az övéhez. Ő a példánk, akit követnünk kell, ha kiegyensúlyozott gondolkodásra, arányos jellemre vágyunk. Krisztus élete olyan volt, mint az Úr kertje, amelyben szép és csodálatos gyümölcsöket termő fák növekedtek. Lelkében ott élt minden szépséges jellemvonás, figyelmessége, előzékenysége és szeretete közel hozta Őt az emberekhez. Ő teremtett mindent, végtelen hatalma tartja fenn a világokat, az angyalok készségesen engedelmeskedtek neki és imádták Őt – mégis tudott figyelni a kisgyermek szavára s elfogadta kicsiny dicséretét. Karjára vette, s szerető szívéhez szorította a kisgyermekeket. A kicsinyek boldogok voltak a közelében, és sajnálták, amikor el kellett válniuk tőle. Jézus nem tartotta semmiségnek az emberek csalódásait és bánatait, mindig fájdalmasan érintette szívét azok szenvedése, akiket megmenteni jött.

A világ elveszítette eredeti ártatlanságát, általános hitehagyásba és erkölcsi romlottságba merült. Jézus élete szüntelenül fárasztó munka volt, hogy visszaállítsa az embert eredeti állapotába azáltal, hogy áthatja az isteni jótékonyság és önzetlen szeretet lelkületével. Noha e világban volt, mégsem volt e világból való. Soha nem enyhülő szenvedést okozott neki, hogy érintkeznie kellett azzal az ellenségeskedéssel, lealjasodással és tisztátalansággal, amelyet Sátán hozott világunkba. Azonban feladat várt rá, hogy összhangba hozza az embert Isten terveivel, összekapcsolja a Földet a mennyel. Krisztus semmilyen áldozatot nem tekintett túl nagynak, hogy ezt a célt elérje. „Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett.” (Zsid. 4:15) Sátán minden lépésénél készen állt, hogy rátámadjon, elárasztva Őt a legádázabb kísértéseivel. Mégsem „követett el bűnt, s szájában hamis szót nem találtak” (I. Pt. 2:22). „Maga is kísértést szenvedett” – mégpedig szentségének tökéletességével arányban. De a sötétség fejedelme semmit nem talált benne a világból – egyetlen érzése, egyetlen gondolata sem hajlott a kísértésre.

Tanítása esőként permetezett, szava harmatként hullott az emberekre. Isten még sohasem tárt Ádám elbukott fiai elé olyan fenséges jellemet, mint Krisztusé volt, akiben olyan szelídség is lakott, amilyennel ember még soha nem bírt. Soha azelőtt nem járt az emberek közt ilyen nemes, ártatlan, jótékony, az isteni természete tudatában élő lény, aki mégis ennyire szerény volt, akinek szívét ennyire betöltötte a jó szándék. Bár irtózott a bűntől, mégis sírva szánta a bűnöst. Nem a maga kedvére élt. Aki a menny fenségese volt, most a gyermek szerénységébe öltözködött. Ez Krisztus jelleme. Az Ő lábnyomain járunk-e? Ó, Üdvözítőm, mennyire szegényesen képviselnek téged hitvalló követőid!